Justin

Nem tudom mit csinálhatnék,csak azt,hogy most muszáj Em-mel lennem. Szegény nagyon kifáradt. El sem tudom képzelni most,hogy érezhet. Elveszíteni a szüleit, hatalmas veszteség. Mellette kell maradnom és elmondani neki az igazat,de nem tudom,hogy azt még bírná e. El kell mondanom neki,hogy Selena a barátnőm,de nem akarok vele lenni. Volt egy idő amikor ő volt a mindenem, de nagyon megváltozott,csak magával foglalkozik és már egyáltalán nem szeretem. Néztem ahogy Em aranyosan alszik és elfogott egyfajta vágy,hogy ez a nő aki mellettem van az enyém legyen. A gondolatmenetemet a telefonom csörgése szakította félbe.
Selena hívott.
Elfelejtettem levenni a hangot és erre Em felkelt.
Kimentem és felvettem a telefont.

-Mit akarsz Sel?-szóltem bele.

-Találkozunk.-nyávogta bele Selena.

-Oké,amúgy is beszélnünk kell valamiről.

-Miről?

-Kettőnkről.

-Oké,mond,hogy szeretsz.Mond ki.-nyávogta.

-Szeretlek Selena.-hazudtam.

Egyáltalán nem szeretem
Mikor megfordultam Em az ajtóban állt és folytak a könnyei. Az nem lehet,hogy meghallotta.

-Em,figyelj!

-Nem,hogy lehetsz ekkora rohadék?-lökött hátra.

-Em, ez nem az aminek látszik.

-Akkor mi?Tűnj el innen.-lökött még hátrébb.

-Had magyarázzam meg.-fogtam meg a csuklóját.

-Mit? Hogy barátnőd van közbe meg itt vagy? De miért? Mit akarsz tőlem?-suttogta és egyre több könny szökött ki a szeméből.

-Hallgass meg kérlek.Könyörgöm.

-Két perced van aztán húzzál kifelé a házamból! Indulj.-mondta dühösen.

-Már szakítani akartam vele csak eddig turnézni volt és nem akartam telefonon megmondani neki.-húztam magamhoz.

-Ahha és ezt mért nem lehetett elmondani?-bújt ki az ölelésemből.-Te tudtad,hogy nekem volt barátom,én elmondtam. Te miért nem?

-Mert nem tudtam,hogy reagálnál rá. Nem most akartam..Így is szét vagy esve. Nem akartam még több fájdalmat okozni.

-Oké,lejárt az időd,menj el!Gyerünk.-mutatott az ajtó felé.

-Sajnálom.-hagytam ott.

Emily

Nem gondoltam,hogy ilyen könnyen itt hagy. Tudtam,hogy járt Selenával,de nem gondoltam volna,hogy még most is.Nem tudok mit csinálni. Nem gondoltam komolyan,hogy menjen el,de ha ilyen könnyen itt hagy akkor oké. Nem érdekel. Kint esett az eső,de most még ez sem érdekelt. Felöltöztem és elindultam.

Nem tudtam merre,csak elindultam..Az eső zuhogott. A könny és a víz összekeveredett az arcomon. Nem akartam foglalkozni senkivel és semmivel..Még azt sem tudtam felfogni,hogy a szüleim meghaltak. Nagyon hiányoznak. Austin nem olyan,mint egy testvér inkább mint egy igazi barát aki mindig ott van mellettem. Mire észbe kaptam már a parkban voltam.

Nem érdekelt meddig ültem ott arra észleltem fel,hogy egy idegen leül mellém.

-Helló!-köszönt az idegen.

-Szia!

-Miért vagy itt ilyenkor?

-Ezt én is kérdezhetném.

-Hogy hívnak?-fordult teljesen felém.

-Emily és téged?

-Cody.Mi a baj?-nézett az arcomra.

-Semmi,csak én ezt már nem bírom.

-Haza vigyelek?Itt parkoltam le a közelbe.-állt fel.-És ha szeretnéd elmondhatnád mi történt. Na?

-De nem is ismerlek.-gondolkodtam.

-Megismerkedhetünk.

-Na jössz?

-Menjünk,köszi.

Átmentünk a parkolóba és beszálltunk a kocsiba.Úton hazafelé elmondtam mindent. Néha pityeregtem,de megpróbáltam tartani magam..Cody nagyon megértő volt. Azt mondta ő is elveszítette az apukáját. A házunk előtt megállt.

-Bejössz?-néztem rá kérdőn.

-Most nem ,mert sietnem kell,de még találkozunk majd, oké?

-Oké.Köszönöm,hogy elhoztál.Szia!-szálltam ki.

-Szia!

Megvártam még elhajt és aztán bementem. Elég későre járt és majd' szétment a fejem. Letusoltam, bebújtam az ágyamba és bedugtam a fülhallgatóm. Austin még mindig nem jött haza és már kezdtem aggódni.