Hiába mentem Em nem volt ott.
Senki nem is látta,hogy hol van.
Egy darabig ültem az autómban és vártam,hogy jöjjön...nem jött.
Istenem nem hiszem el...hol van?Most meg aggódhatok.
De lehet,hogy csak kamu és ott ül a szobájában és nem akar beszélni velem.
Szokásos Emilia.Felhívtam Liamet de az a hülye meg napok óta nem elérhető.
Megelégeltem ezt az egészet,fogtam magam és egy pár cuccal eléggé messzire mentem.
Egészen hazáig.
Otthon töltöttem három napot.Hiányzott ez.Nem kérdezte anya miért vagyok ott.Örült egy kicsit,hogy otthon vagyok.
Szombat van,megérkeztem a Kollégium elé.
Remek lesz.Siettem fel a szobámba nem szeretnék találkozni senkivel se.
A szobámba belépve elkapott az üresség.Bár tudná mennyire szeretem.
Elővettem a naplómat és fel lapoztam a kedvenc pillanataimat.
Vajon ezt érzi?Vajon mit érez?Bárcsak tudnám.A telefonom előhalászva írtam neki egy smst.Csak annyit írtam,hogy találkozzunk.
De nem válaszolt.Tudnia kell,hogy ez az egész kamu.
A szobájához mentem.Kopogtattam ahogy csak tudtam.Az ajtó lassan nyílt.Em nyitotta ki arca megviselt volt és nagyon nagyon sápadt.
-Szia.-suttogtam.
-Mit keresel itt?-motyogta.
-Szeretlek.Túlságosan.
-Nem.De hagyjuk,jó?
-De!Kicsim...baj van látom.
-Ne hívj így Harry!!-könnyezett be a szeme.-Menj el,nem vagyok rád kiváncsi,simogasd azt a kurvát.-bólintottam.
-Te meg akkor nyugodtan pasizz kedvedre...
-Nem pasiztam!-csattant fel.-Nem beszélhetek senkivel sem!Folyton csak azt akarod,hogy a tiéd legyek.A tiéd vagyok az csak egy osztálytársam!-kezdett sírni.-Most menj el!Nem akarok veled beszélni!-csapta be az ajtót.
Könnyeim könnyen törtek útat.
-Kérlek Emilia!-dörömböltem az ajtón de hiába.Annyira féltem,hogy elveszítem...erre saját hibámon tettem ezt.
Egy egész üveg pia után nem kellene motorra pattanjak....de mégis ezt tettem.
Láttam Em arcát magam előtt...azt az Emit láttam aki sosem volt az enyém...a hitemet is elvesztettem...ő sosem volt.Ő sosem lesz az enyém.
A gyorsulás nem volt ellenemre...ő mindig óvott az álmaimban ettől.
De én ennél merészebb voltam.
Megálltam még a kúton is.Tankoltam aztán vettem még egy kis piát.Sokkal messzebb mentem,lehúztam és teljes volt a sötétség a fejemben.De ettől a sötétségtől a szívem még inkább fájt.
Az utca ahol voltam hemzsegett a kurváktól és a pasiktól akiknek nincs hova dugni.
Nem volt szándékomban ott maradni...újra motorra szálltam és elindultam.
Nem akarok veled beszélni...ez egy olyan mondat ami teljesen összetöri az embert.Sosem gondoltam volna,hogy ennyire szenvedni fogok Emilia miatt,azért mert nekem kell több belőle.Ha tehetném mindig mellette lennék de ezekszerint ő kételkedik bennünk.
Észre se vettem,hogy az eső mellett a saját könnyeim is folynak.
A következő pillanatban újra érezni kezdtem.
Nem vettem észre,hogy mi volt az ami miatt elvesztettem az uralmam a motorom felett.Szörnyen fájt...fájt a levegő vétel.Köhögtem és éreztem ahogy a vér a tüdömből mézzé változik a testemen.A fejem fájt és a kezem meg sem bírtam mozdítani.
Mindenhol éreztem a fájdalmat az egész testemben.Sosem sírtam mikor megütöttem magam de az arcomon leszáguldó könnyek most elismerték a fájdalmam.Hirtelen egyre inkább zsongott a fejem és szédültem is már.De Em arca még akkor is kivehető volt.
Láttam ahogy legugol...
-Nem hagyhatsz magamra...-sírt fel.-Nem teheted!-a ruhája véres volt,a vérem volt rajta.A kezén is.
-N-nem...Sosem hagylak el.-suttogtam.Hallottam a szirénázást...távolinak tűnt de a fények egyre beigazolták,hogy közel van.
Mikor újra Em arcára néztem már magamat láttam...nem őt.
-Megfogsz halni,ezuttal te ölted meg magad.-motyogta.
Megakartam rázni a fejemet de nem bírtam.Már csak a fény vakítását vettem észre és minden eltűnt a szemem világából....

Szép napot mindenkinek!🦋❤️