A szívem hevesebben kezdett dobogni a mosolyom meg óriási lett.
-Kis csillagom.-adtam csókot a szájára amit visszonzott.
-Annyira hiányoztál.Úgy szeretnélek megölelni.
-Megölellek én.-mosolyogtam és óvatosan öleltem át őt.-Sajnálok mindent kicsim.Bocsáss meg jó?
-Nem haragudtam rád.-kuncogott.-Szerinted miért maradtam ott veled mikor beteg voltál?Nem aludtam semmit aztán meg mentem dolgozni.Szóval konkrétan azóta most aludtam egy igazi jót.
-Istenem édesem.-simogattam az arcát.-Az ex barátod vert téged?-kérdeztem.Elnyíltak ajkai és a falra nézett.Csak hevesen bólogatott.-Miért?
-Nem adtam oda magam neki.
-De...nekem odaadtad magad.-néztem rá meglepődve.
-Igen,te megérdemeltél.-fogta a kezem.Elmosolyodtam.Szóval Em akiért bármit megtennék....kiderült,hogy nagyon kedvel.Azthiszem talán...talán már szerelmes.
-Miattam elhagytad a barátod?
-Uhum.-pillantott rám.-Mindig bántott.Nem szerettem őt.De aztán jött,hogy megváltozik.Megsajnáltam.De Harry,ugye te sosem fogsz fizikailag bántani?
-Mi?Miért tenném?Tudod,hogy mennyire odáig vagyok érted?Te vagy a legféltettebb dolog az életembe.-elmosolyodott.

-Van kedved?-csókolgatta a nyakam.
-Beszélnünk kell.-suttogtam majd kicsit eltoltam.
-Mondd bébi.-tette a fenekemre a kezét.
-Szakítani akarok,sajnálom én szerelmes vagyok valaki másba....
-Mivan?-ekkor keze az arcomon csattant.-Te kurva!Megcsaltál mi?Már nem is vagy olyan ártatlan.-Az újabb ütés már égette a bőröm.
-Kérlek!Most menj el!-könnyeztem be.
-TE AZ ENYÉM VAGY EMILIA!!!-kiabálta.
-NEM!Nem vagyok a tiéd!Utállak!Hagyj békén és soha többé ne kerülj a szemem elé!-kiabáltam sírva.Arca vöröslött és egy nagyobb pofont adott amitől elestem.Ő kiment én meg a fájdalomtól nyelni nem tudtam.
A vérem úgy folyt belőlem,hogy szinte az ájulás kerülgetett.Beleestem a késbe ami a leesett az asztalról.
Alig bírtam felállni de az utolsó lélek erőm is csak Harryhez vezetett.
-Harry!!!!-Emilia hangos sírása azonnal felébresztett.
-Szívem!Itt vagyok.-léptem oda és átöleltem.
-Ne hagyj el,ne hagyj el annyira félek.-nézett rám miközben szája picit vérezni kezdett.A jobb arca már kékes lila színben pompázott a pofonoktól.
-Sosem hagylak el!-néztem mélyen a szemébe.Bólintott.A széket a feje mellé húztam az ágyhoz.A fejem a párnára tettem ő meg felém fordította az ő fejét.Szánkat összeérintette és közben egyre nyugodtabb lett.
Négy nap múlva engedték csak ki.Majdnem egy hetet bennt voltunk.
Ahogy megérkeztünk a koliba bekísértem a szobájába.
Össze szedett pár cuccot és jött át az enyémbe.
Segítettem neki átöltözni.A kötés még rajta van.
Kétséges volt az is,hogy elengedik.Lázas volt az utolsó előtti nap.De aztán jobban lett.
-Jól vagy szépségem?-suttogtam miközben lassan ráhúztam az egyik pólóm.
-Igen.-bólogatott.-Csúnya heg marad majd.
-Te mindennel szép vagy.
-Jó.-ült az ölembe és átölelt.Simogattam a hátát miközben édes kis semmiségeket suttogtam a fülébe.
Miközben simogattam lassan elaludt.Mint egy kisbaba pont úgy.
Felemeltem és óvatosan lefeküdtem vele az ágyba.
Hagytam,hogy feküdjön rajtam miközben magamhoz öleltem.
Ő már csak az enyém...csak az enyém.

Szép napot mindenkinek!🦋🦋