Kedvesek voltak a tanárok és megértők. Nem is olyan rossz ez az iskola, vagyis még nem történt velem semmi rosszabb a sugdolózásoknál. Ebédszünetre indulok mikor a folyosón két "pláza lány" ordítozik egy kisebb szemüvegessel. Az egyikőjük elkapja ruhája gallérját majd a falhoz, nyomja. A kezem ökölbe szorul, nem is kell sok, megindulok az irányukba. Sose tűrtem az igazságtalanságot. Már majdnem ott vagyok mellettük de, Josh jelenik meg előttem. A fiú velem szemben áll, így mellette nagyon aprónak érzem magam. Emlékszem mikor párnapja először találkoztunk. Akkor annyira utálatosan nézett most viszont csak érdeklődő és zsörtölődő de mégsem az a halálba kívánós arckifejezéssel mered rám.
-Szerintem ne avatkozz bele!-próbálom kikerülni, de az utamba áll.-Nem akarom hogy a családom hírnevét megrontsd szóval szépen fordíts hátat és húzz az ebédlőbe.-jelenti ki feszültebben.
-Wattson vagyok nem O'Conelle, és nem nézem jó szemmel, ha valakik olyat bántanak aki nincs velük egy súlycsoportban, még hozzá ketten egy ellen.-jelentem ki közömbösen de a fiú karon ragadva fordít egyet rajtam ahogy elhaladnék mellette és most megint szembe találom magam ideges arckifejezésével.
-Hát most eltűröd.-jelenti ki egyszerűen, én csak mosolyogva fejtem le hosszú, csontos újjait karomról.
-Nem vagyok gyáva, hogy semmit téve csak úgy félre nézzek, mint eggyesek.- küldök egy csalódott egyben tárgyilagos mosolyt a fiúra utalva majd gyorsan sietek a könnyekkel ásztatott lányhoz akit még mindig csesztet az a két ribanc. Felsegítem a földről az idegen lányt, ő pedig rettegve néz rám.
-Nincs semmi baj, menj el oké?! Nem lesz semmi baj!- mondom neki lágyan, mire csak egy köszönömöt suttogva el szalad. Néhány ember figyelmét felkelti ez a gesztus, és ha már mára nem lett volna elég a sok kíváncsi szempár, akkor most mégjobban ragadnak rám akárcsak a ragasztóhoz a papír, mikor a két lánnyal szembe állok. Josh csak fejt csóválva figyeli, mit teszek, a szekrénynek dőlve pont ott ahol hagytam, pár méterre tőlem.
-Tudod te most ezzel mit csináltál?- szólal meg a szőke. Zöld szemeit meresztgeti, de nem rettent meg. Kicsit sem.
-Jézusom! Ne haragudjatok! Nem is tudom most mi lesz veletek.-mondom cinikusan.- Valaki mást kell kikészítenetek! Jahj istenem!-teszem a szám elé a kezem majd mintha elgondolkoznék össze ráncolom a szemöldököm és oldalra biggyesztem a szám.- Vagyis igazából ami azt illeti nem is sajnálom!-rázom meg a fejem mire a barna hajú lány keze hirtelen lendülne de elkapom mielőtt cért érne az arcomon, és erősen megszorítom. Kitágult orrlyukakkal és undorodó arckifejezéssel meredek sokkolt fejére majd a másikra aki szintén meghökkent.- Ezt mégegyszer megne próbáld!-engedem el úgy hogy el is lököm kissé így botlik egyet, a csuklója körül pedig a kezem nyoma pirosan virít.-A saját súlycsoportotokkal kezdjetek ne egy elsőssel vagy másodikossal! - közlöm nekik füstölgő fejjel. A szőke bátorkodva közelebb lép.
-Ezzel még nincs vége ennek a beszélgetésnek, remélem tisztában vagy vele hattyú hercegnő!- sziszegi majd karon ragadja a barátnőjét és elballagnak.
Van aki döbbenten néz rám van aki bosszúsan és van aki egyenesen tesz rám. Josh a az első kategóriába sorolható, és —a nem tudom mikor felbukkant —Reed pedig a másodikba. Elindul felém de, én nem várom meg, hátat fordítok neki, és az ebédlőbe indulok. Nincs kedvem most a kioktatáshoz, Josh így is tolta már a szarjait. Család blablabla... barmok.

❁❁❁

Amikor az utolsó órámmal is végeztem a parkolón keresztül hagyom el az iskola területét ahol Josh az autója csomagtartójának dőlve, telefonozik. Miután észre vesz, kihúzza magát majd várakozóan néz. Ekkor döbbenek rá, hogy hogy rám várt. Nem tudom mi olyan érdekes ami miatt meg kellett várnia, de felkeltette az érdeklődésem, főleg a ma történtek után.
-Mehetünk!?- komorodik el és ez inkább hallatszott kijelentésnek mint egy kérdésnek.
-Szia Rose... hogy vagy? Milyen volt az első napod? - mélyítetten el a hangom próbálva őt utánozni.- Ohh hát nem is tudom Josh... elment köszi.
-Befejezted?- rázza a fejét vigyorogva amivel igenis meglepett.- Látom vicces kedvedben vagy.
-Te vagy haza felé a fuvarom?- szalad ráncba a homlokom.
-Hát mivel a többieknek még van egy csomó órájuk gondoltam haza doblak!
-És nem akarsz kinyírna majd zacskóba vágva elásni egy erdőben?
-Először is túl sok 1*YOU-t nézel.- jelentette ki majd az anyós ülés felé sétált és kinyitotta az ajtót majd várakozóan nézett rám és folytatta.-Másodszor én nem a nyomi ikrem vagyok- A szavam elakad. Mielőtt bármit szólhatnék folytatta.-Igen halottam hogy Henry mit tett veled, és igen Henry a kétpetéjű ikrem vagy másolatom vagy akármim, de az tuti hogy nem vagyunk egyformák semmilyen téren!-nyomatékosítja az utolsó szavakat undorodva, amin értetlenkedve kapkodom a szemem de inkább nem kérdezek rá csak bele egyezően bólintva, folytatom az én mondanivalóm.
-Akkor inkább azt kérdezem, mit akarsz tőlem?!- erre egy kaján mosoly bujik meg az ajkain és elismerően bólint.
-Ha bemersz mellém szálni azt kérdezel amit akarsz!
-Nem bízok benned!- ejtem ki a szavakat lassan. Jesszus most tisztára olyan voltam mint Reed.
-Reed, Henry, és Hugo Rebekának a kiskutyái! Nem én!-Reed... de mégsem bántott, és Rebeka azt mondta nem kért a „tegyük el láb alól Roset" múveletből. -Gina is kedves lélek! Tudtad hogy Beka nem beszél vele mert nem állt mellé veled szemben?- o alakor formálva a számból szégyenlősen, nemlegesen rázom a fejem. Szegény Gina.
-És válaszokat is kaphatok azokra a kérdésekre?- próbálok folytatni a párbeszéd lényegesebb részét.
-Hát ha nem azt kérdezed mikor született Julius Caesar akkor igen!-önelégülten mosolyog rám amivel eléri hogy az én ajkaim is felfelé görbüljenek.
-Rendben!
A haza felé út csendesen telik, a kérdéseimet fogalmazom meg amiket fel fogok tenni, de közben azon is jár a fejem amit Reed mondott.
Ne bízz egyikben sem.
Meg amit Josh mondott.
Reed, Henry és Hugo Rebeka kiskutyái.
És ezt Beka azzal be is bizonyította amikor beszéltek Henryvel.
Neked kellett volna elhozni hogy rá ijessz nem annak a baromnak.
Ahhj istenem.
Az autó megáll mi pedig mind a ketten továbbra is csendben ülünk a kocsiba.
A számat rágcsálva, a tekintetem az óceánra kalandozik. Annyira csodálatos, hogy az udvarról ilyen kilátás fogad. Annyira imádom a vizet, a tengert. Megnyugtat. Sokkal jobban megy a gondolkozás is.
-Találkozzunk a parton egy pár perc múlva!-mondom a fiúnak, ellenkezést nem tűrve de nem is próbálkozik, feltartja a kezét megadóan.
-Oké!- azzal mindketten kiszállunk a cadillac-ből és bemegyünk a házba. Meg várom, még felmegy a lépcsőn és az ajtó csapódást, utána pedig én is felszaladok az egyetlen menedékembe. Nem öltözöm át, csak levágom a táskám az író asztal mellé, és arcot mosok. A mai napnak tuti meg lesz a hátránya de, legalább megvédtem valakit és ez a lényeg. A fürdőből az ágyam felé barangolva látom, hogy ott van az éjjeli szekrényen a doboz apám levelivel. Nézem a dátumokat és megakad a szemem az egyiken. Kíváncsian nyúlok érte.

A 6. születésnapom.

Drága Jo!

Rose imádja a babákat, amit születésnapjára tőled kapott. Bárcsak itt lehetnél te meg a kis Rebeka. El sem hiszem már hogy hét éves. Na és a kis Gina! Ő is nagyot nőtt! Emlékszem, amikor még Rose volt négy éves. Mintha tegnap lett volna! Nagyon hamar felnőnek, figyelj rájuk. Köszönünk mindent Jo!

Ölel:
Jeremy

Emlékszem azokra a babákra. Nagyon sokáig nem akartam lerakni őket. Velük aludtam, velük ettem és fürödtem. Mindent velük csináltam.
Elérzékenyülök és a sírás határán vagyok dr ahogy újra beleolvasok és Rebeka neve láttán csak a hányinger fog el. A csodálatos emlékből így lesz egy kupac hamu.

❁❁❁

Josh már ott ül a parton az egyik kisebb sziklán és a lábát a vízbe lógatja. Meleg őszi nap van, pedig ilyenkor már hűvösebbnek kéne lennie. Mezítláb sétálok a homokba és megállok Josh mellett. A fiú csak maga elé mélázik, én pedig őt figyelem. Nem adok neki esélyt egyetlen elvesztegetett percre sem, mindent tudni akarok.
-Mit akar tőlem Beka?-jobra balra rázza a fejét és elfintorodik.
-Nem tudom. Azt mondja hogy csak nem kedvel de valami más is biztos van a háttérben!
-És miért nem bír?! Hisz nem is ismer!- a fiú felém, fordul.
-Mert szerinte már a külsőd és a viselkedésed alapján sem vagy ide való! De csak féltékeny mert nem tudna az uralma alá kényszeríteni téged is.- nevet egyet jó ízűen. Ebben igaza van és abban is, hogy nem vagyok ide való, szerintem se vagyok közéjük való!
-És a többiek is ezt gondolják? Mármint, hogy nem vagyok ide való.- Reed is ezt gondolja?
-Gina nem tudja hogy jó legyen, vagy a nővérének nyalizzon. Régen nem volt ilyen Rebeka, Gina állítása szerint, de ő azóta nem tudja mit csináljon Beka-val hogy újra jóba legyenek - gondolkozik el szomorúan-. Hugo csak azthiszi az a jó, amit Beka csinál. Henry és Reed pedig... nah hát arról fogalmam sincs.- pont a lényeg a kis dübörgő szívemnek.- Reed volt a legjobb barátom, a legjobb báty akit valaha el lehet képzelni. Henry meg sosem tett volna olyat amit halottam hogy csinált veled a szobádban.-erre nagyot nyelek- De mióta Rebeka ide került minden megváltozott.- búskomor és csalódott. Egy kicsit még sajnálom is, bár nem tudom mit hihetek el neki és mit nem... bármelyikjüknek is, de mégis ő annyival másabb velem mint a többiek. Nyit felém.
-És te mit gondolsz rólam?- az óceánt fikszírozom mert nem akarok a szemébe nézni, viszont megérzem hogy ő engem vizslat.
-Szerintem ugyan annyi jogod van itt lenni, mint bármelyikünknek! Az elején nagyon haragudtam Jo-ra hogy ide akar hozni valami idegent de csak azért mert azt hittem, hogy olyan pénzéhes tyúk vagy mint amilyennek Beka beállított.- hadarja ráncba szaladt szemöldökkel és undorral.- Aztán az elmúlt két napban teljesen az ellenkezője vagy annak amit gondoltunk rólad.
-Tehát mégsem ültette el teljesen a bogarat a füledben, hisz akkor nem ülnénk itt és beszélnénk most, igaz?- mosolygok mindent tudóan.
-Rebeka mindig is manipulatív volt amióta ismerem! Régebben is irányítás mániás volt és sosem hittem neki, csak ha azt a saját szememmel láttam is azokat amiket állít.-ez után habozva de felkacag. Inkább hangzik kellemetlennek mint jókedvűnek. - Félre ne érts... nem ismerlek még csak két napja. Akár meg is játszhatod, hogy ilyen talpraesett laza, csaj vagy aki elboldogul egyedül és megvédi a gyengéket.- erre a kijelentésre rá kaptam a fejem és mélyen meredtünk egymás szemébe. Elgondolkodva nézett majd újra elfordult.- De tudod...- kezd bele a magyarázkodásba- Nem vagy olyan mint amilyenek mondott, még csak nem is hasonlítasz azokhoz a lányokhoz akiktől ma megvédted azt az elsőst. Ezt nem lehet ilyen jól megjátszani véleményem szerint.
-Nem szeretem az igazságtalanságot!-mondom egyhangúan, és vállat rántok. Hirtelen áll be velem szembe és kételkedve méreget de, egy sóhaj.
-Most mondok valamit de ha ezt tovább adod bárkinek is, letagadom aztán kinyírlak!-halál komoly fejet vág ezért próbálom én is komolyan venni. Nem mondok semmit csak nagyot nyelve bólogatok.-Te mint új ember egy idegen helyen, másokat nem ismerve is egyedül kiálltál valaki mellett akit szintén nem ismersz de láttad hogy ártatlan. Engem ezzel lenyűgöztél Rose! Tiszteletre méltó volt amit tettél akár mennyire is felcseszted Reed-et!
-Köszönöm!-eresztek egy mosolyt.
-Teljesen igazad volt azzal kapcsolatban, hogy én... az az mi mind, csak ülünk ölbetett kezekkel és nem csinálunk semmit.- mondja fájdalmasan.-De azok Rebeka barátnői voltak. Azt tesznek amit akarnak mi meg leszarjuk mert nem a mi hatáskörünk. Egyszerűen nem avatkozunk bele.- nem tudtam hogy erre mit is tudnék pontosan mondani ami ide illik. Nem lepett meg ezzel a kijelentésével igazából.
-Nem akartalak megbántani, én csak...
-Teljesen igazad volt.- vág közbe a mondanivalómba, nyugtató szavaival. Erre csak egy mosollyal válaszolok, nem igazán tudnék mi mást mondani. Talán új témába kezdhetnék, de mielőtt bármit is kiejthetnék a számon, Josh egy játékos mosollyal illeti meg a következő szavait.
-Erről egy szót se, vagy tényleg el áslak!
-Igen is!- tisztelgek mint egy katona, mire mind a ketten elnevetjük egymást.
Csak beszélgettünk tovább. Semmi mély vagy családi dologról egyszerűen csak apróságokról. Jó érzés volt. Régen beszélgettem már így valakivel. Akkor abban a percben tényleg úgy éreztem otthon vagyok.

❁❁❁

-És a tanárnak az arcába dobtad?-lépünk be a konyha felőli hátsó ajtón, nevetve. Percekkel, vagy talán órákkal tovább maradtunk kint a tervezetnél annyi jó sztori és vicc volt amit volt időnk, na meg kedvünk is kivesézni, hogy észre se vettük mennyire elment az idő.
-Henry-é be akartam de elhajolt a táblától, és a tanárt talált el.- kacag ő is.-Azután anyu engem át iratott a másik osztályba.-mondja elmélázva anyukája emlékén.
Éppen megkérdezném hogy bírja édesanyja nélül, mikor zajt hallunk a hall felől, és mire észbe kapnánk az egész társasággal kell szembenéznünk akik vacsorázni készülődnek. Tényleg jól elment az idő.
-Oh! Sziasztok!-mosolyog Jo.-Gyertek, üljetek le éppen enni készülünk, és mesélhetnél az első napodról Rose!
-Jaj nem, az egész napot elbeszéltük Josh-al és mennem kellene tanulni is!- Josh tudja, hogy miért nem akarok a Familiaval vacsorázni de mégis megérinti a karom hogy rá nézzek majd bátorítóan bólint. -Talán majd... megcsinálom később!-mondom halkan Jonak majd körbe nézek. Gina mosolyog, Hugo a telefonját nyomkodja, Henry Rebeka-t nézi, utóbbi pedig furcsán méreget minket. Reed pedig csak szimplán bambul valamit rajtam a szokásos dühkirohanásos arckifejezésével.
Már csak a maffia főnök kéne a családi vacsihoz... jaa, hogy Rebeka is itt van, akkor meg sem szólaltam. Mély levegőt véve próbálom lenyelni a gombócot a torkomban és mosolyogni.
Csak éljem túl az estét...