A hetek elég mozgalmassá alakultak, főleg nekünk. Belekóstoltunk milyen is a menedzseri élet és egyáltalán nem olyan egyszerű. Nem is értem, hogy az előző, hogy bírta egyedül. Egy hónap elteltével sem lett egyszerűbb a munka, és a bandának is csak megnehezítetünk eddig mindent. Túl sok rossz döntést hoztunk. Az emberek rögtön észrevették, hogy újoncok vagyunk, ezt azonnal ellenünk is fordították. Roxannal komolyan neki feküdtünk a koreai nyelvnek, mert ha nem beszélünk ezen a nyelven minden csak rosszabb lesz. A fiúkat lassan kiismerjük és ők is minket.

Amint végeztünk a mai megbeszéléseinkkel, barátnőmmel teljesen kiborultunk. Még ott megbeszéltük, hogy a fiúknak nem mondunk semmit. Felmegyünk a lakásba. Meglepetésemre Wonpil már az ajtóban vár minket. Roxannak rögtön jobb kedve lesz.

-Lemegyek a boltba kell valami nektek? - kérdez meg mindenkit Rox. Wonpil felajánlja -elég viccesen - segítségét. Áh remélem lesz végre valami eléggé feltűnő, hogy szeretik egymást.

Ahogy tudok besietek a szobába és ledőlök az ágyra. A párnát magamhoz szorítom, és engedem könnyeim, hadd folyjanak.

-Ez nem nekem való. - a néma csend sokkal rosszabb, mint eddig gondoltam. A percek telnek. Néha hallom a fiúk kisebb vitáit, de ők is elhalkulnak a pici veszekedések után.

Az éjszaka közepe felénél tarthatunk. Roxan mélyen alszik, de legalább vidáman. Elmesélte milyen jól is érezte magát Wonpillal. Sajnos nem volt semmi. Khm. Lehet bele kéne kicsit avatkoznom...

Sehogy se bírok aludni, barátnőmet meg nem akarom felkelteni. Fogom magam, halkan kimegyek a nappaliba. Útközben ellenőrzőm a fiúk szobáinka ajtajait. Mind zárva, akkor minden okés. Halkan bekapcsolom a Tv-t és nézem. Nem telhetet el sok idő, az egyik szobát kinyitják. Jaj ne! Nem akartam senkit se felébreszteni. Várom, hogy jöjjön az illető. Végül a folyósóról Jae lép ki, valamiért csalódok. Kicsit megdöbbenve tekint rám, de utána elmosolyodik.

-Hogy hogy nem alszol? - kérdezi, miközben letelepedik mellém.

-Az éjszaka felébresztett. - próbálok idézni egy meséből.

-Mi volt ma a megbeszéléseken? - tér rá egy olyan témára amiről nagyon nincs kedvem beszélni. Ezt ő is észreveszi, és hagyja. Az idő múlik és Jae megint megszakítja a köztünk lévő csendet.

-Csikis vagy? - válaszomat meg se várva elkezd csikizni. Hangos kacagásba kezdek. Tudni kell rólam majdhogynem mindenhol csikis vagyok.

-Fe..Fejezd be! - sikítva nevetek.

-Halkabban Layla mindenkit felkeltesz. - és ezzel a mondattal jobban elkezd csiklandozni.

-Hé! - haljuk meg Young K hangját. Mind a ketten ijedve nézünk az újonnan érkezőre.

-Bocsi. Befejezzük. - mondom sajnálkozva. Ekkor ravasz mosoly terül szét arcán.

-Azt akartam kérdezni, hogy engem már meg se hívtok? - azzal ő is elkezd csikizni. A szemeimből könnyek ömlenek már a nevetéstől. Ekkor észreveszem, hogy a kezeim alatt van két nagy párna. BUM! Mind a kettőjüknek telibe találom az arcát, rögtön abbahadják. Mivel nem számítottak erre, így a megdöbbenéssük egy jó ideig eltart. Kapok az alkalman és elbúcsúzok tölük, bemegyek a szobánkba, lefekszem és mosollyal az arcomon elalszok.

Írói szemszög:

A lányok élete teljesen megváltozott azzal, hogy a fiúkhoz költöztek. Menedzseri munkával foglalkoznak, miközben még le se éretségiztek.

Roxan a nap meleg fényére kel fel. Nem pattan ki rögtön az ágyból, helyette gondolkodik. Szeretné ha a banda sokkal több figyelmet kapna a világon, mint eddig. Gondol egyet, le ül a laptop elé és pár dolognak utánanéz.

Mikor a sötétséget eloszlatja a fény, úgy jött Roxnak is egy nagyszerű ötlete. Odament a válaszfalhoz, elhúzza azt majd meglátja, hogy barátnője nincs az ágyban. Kimegy a szobából és az a jelenet várja, hogy Layla a földön fetrengve némán nevet. A faltól nem látja a vicc tárgyát. Gyorsan oda siet, barátnőjéhez.

-Mi van veled? -kérezi. Nem kellett volna, mert abban a másodpercben megpillantja Young K-t és Jae-t a kanapén fekve. Nem ez a vicces, hanem az ahogyan. Az alvó szőkén most nincs szemüveg, és Young K-be kapaszkodik, mint egy nagyon szerelmes lány.

-Sze..szeretlek! - dadogja Jae. Hát ez kész. Roxan pár fotóval megörökíti őket.

Egy ajtó nyílik ki. Dowoon jelent meg pillanatokkal később a nappaliban. A dobos még félálomban, így semmit nem vesz észre, amíg a hűtőhöz megy, és önt magának narancslevet. Ahogy belekortyol a hűs folyadékba megpillantja barátait és minden ami a szájában van kiköpi. Különös mély hangján elkezd röhögni, a többi fiúnak se kell több, hirtelen megjelenik Sungjin és Wonpil is.

Roxan, ahogy meglátja a félálomban lévő angyali teremtést elaludt hajjal, szíve azonnal elkezd zakatolni. Olyan hangosan dübörög, hogy a lány attól fél, hogy mások meghallják.

Sungjin mint jó vezetőhöz híven lefotózza a még mindig alvó szerelmes párost. Ekkor olyan történik amire nem számítottak.

-Jó reggelt édes! - köszön Young K és megpuszilja Jaet, persze még mindig alszik mindkettő.

Wonpil hirtelen gondol egyet, odamegy és óvatosan felébreszti Young K-t, aztán amilyen gyorsan csak lehet vissza megy eredeti helyére. Brian lassan nyitja ki szemét, és megpillantja barátait miközben, azon vannak, hogy ne látszódjon mindjárt kipukkadnak a nevetéstől. Hamarosan tudatosul benne, hogy valami nyomja az oldalát, mikor meglátja a szőke fejtetőt rögtön észbe kap. Lelöki magáról szerencsétlen Jaet a földre, aki hangos koppanással ér földet.

-Au! - kiált fel Jae. - Brian ezt miért kellett?

Young K figyelemre se méltatja a szőkét, fogja magát és elmegy a szobájukba.

Roxan észbe kap. Eszébe jut, hogy el kell mesélnie nagyszerű tervét. Viszont a fiúk megelőzik.

-Csináltok palacsintát? - kérdezi meg Dowoon. Rox hamarabb kinézte volna Jae-ből ezt a kérdést, mint a dobosból. De nagy mosoly terült szét arcán.

-Irány öltözni akkor! - szól rá a fiúkra Layla. Roxan barátnője világos szürkére festett haját látja csak a hűtőből.

-Roxan fogd meg ezt meg...- veszi ki az alapanyagokat Layla, amikor is észreveszi barátnője sehol sincs. Hát persze, hogy nincs, hiszen amíg nem figyelt Wonpil elvonszolta a lányt nagyon halkan.

A szőke hajú lány követi Wonpilt a lépcsőn felfelé. Egy-két forduló után egy ajtóhoz érnek. Ahogy kinyílik Roxan szemei előtt egy tető kert jelenik meg. Már majdnem egy hónapja itt vanak és eddig egy szót se szóltak róla. Meseszép ez a hely, rögtön meg is van az új kedvenc helye. A kert pár kisebb fából, virágokból, egy kisebb körben padokból áll. És a kert közepén...

Eme csodálatos helynek a közepén egy kicsivel nagyobb fa van, amin egy hinta helyezkedik el.

-Egy hinta? - sikít majdhogynem Roxan. Wonpil arcán az a gyönyörű angyali mosoly jelenik meg, amit Roxan annyira szeret. A lány szíve kicsit mintha megzavarodna. Kihagy pár ütemet, annyira meg szeretné ölelni azt a fiút akibe titkon már nagyon régen bele van zúgva.

A lány letelepedett a hintára, Wonpil pedig a fa tövébe ült, úgy hogy tökéletesen jól lássa Roxot. A fiúban már az első találkozáskor megmozdult valami. Nagyon megtetszett neki a lány, csak nem tudja, hogyan is mondhatná meg neki az igazat. Most egyáltalán nem beszélnek, csak csendben ülnek, kiélvezik a jó időt és egymás társaságát. A kellemes csöndet Roxan töri meg egy kérésével.

-Énekelnél nekem? - a kérdést, úgy teszi fel, hogy hajával eltakarja égő vörös arcát.

Wonpil széles mosolyra húzza száját, amit Rox nem láthat, mivel elbújt hajzuhataga mögé A fiú nem válaszol, hanem elkezdi énekelni egyik számukat. Mikor a refrénhez ér Roxan nem bírja tovább visszafogni magát és ő is énekli azt a pár sort.

Wonpilnak olyan jól esik, hogy a lány aki tetszik neki tudja a szöveget, és olyan lágy, meleg hangja van, amivel nem sok mindenki van megáldva. Nem volt feszült mégis teljesen megnyugtatja Roxan hangja.

Talán két óra is eltelt, amióta feljöttek a tetőre. Roxannak majdhogynem fájdalmasan hasít tudatába, hogy beszélni akart barátnőjével.

-Menjünk be. Biztos hiányolnak már a többiek. - pedig Rox mit meg nem adna még pár ilyen óráért, de nem teheti, vissza kell mennie.

-Várj! - ragadja meg Wonpil a lány kezét. Egy kis virágot tűz a hajába, majd kicsit megigazítja a lány tincseit. A fiú egy pillanatra elfelejt mindent és egy kis puszit ad Roxan arcára. A lány arca olyan vörös lesz, mint egy paradicsom, pillanatokon belül Wonpil is rájön mit csinált másodpercekkel azelőtt. Az ő arca is vörösre színeződik.

Rox nem figyeli, hogy a fiú követi e. A fejében túlságosan sok gondolat kavarog. Na jó ez nem igaz. Egy dolgon elmélkedik. Miért kapott pont TŐLE puszit?

-De jó, hogy nem látta Layla. Akkor le se tudna szállni erről a témáról. -suttogta magának Rox. Csak egy valamivel nem számolt, barátnője tényleg nem látta, de volt más aki megleste őket.

Már vagy tíz perc is eltelhetett, mióta Roxan magára hagyta Wonpilt. A fiú teljesen meg van hökkenve cselekedetén, és nem bírja felfogni miért csinálta. Persze szerelmes a szőke lányba, de nem így akart puszit adni neki elsőnek. Teljesen kétségbe van esve, hogy mindent elrontott.

-Mi van ha megutált? - szomorkodik el Wonpil.