Írói szemszög

A következő héten Roxan nagyon keményen dolgozott, hogy megfeleljen feletteseinek. Ezt szerdáig nagyon jól csinálta.

Ma a szokásos reggeli kávéjára várva kedvenc kávézójában észreveszi, hogy valaki figyeli. Az első gondolata az, hogy a férfi biztos perverz. Viszont, ahogy elhagyja a kávézót, és a fickó követni kezdi, teljesen bepánikol. A lány felszáll a buszra, és próbál valahogy elbújni követője elől. Hamar megnyugszik, mikor nem látja az illetőt felszállni a járműre.

Ez a kis kaland nagyon felzaklatja Roxot, és a munkája nem úgy megy ma mint kéne. Folyton elkalandozik, és csak azon jár az esze, hogy miért követték. Fel akarja hívni barátnőjét, hát ha ő megnyugtatná, de sajnos Laylanak nem szabad telefonálni a munkahelyén vagy kicsapják, ami most nem hiányzik egyikőjüknek sem.

Roxan hazafelé tart és fél. Egész úton attól fél, hogy újra megjelenik az alak. De hiába. Senki se követte otthonához ami megnyugvással tölti el a lányt.

-Lehet beképzeltem? - kérdezi hangosabban, miközben becsukja az ajtót.

-Mit mondasz? -hallatszódik ki Layla hangja a konyhából. Roxan bemegy barátnőjéhez, aki nagy mosollyal várja.

-Nincs kedved főzni? - kérdezi Layla miközben előkészíti a vacsorához szükséges alapanyagokat

-Spagetti lesz. - nézz körbe Rox. - Segítek!

Roxan szőke haja a sürgés-forgás következtében kibomlik a lófarokból, és ide oda szál. "Néha olyan mint egy angyal." szokta gondolni Layla.

A főzőhelyiséget elönti a zene. A lányok ilyenkor mindig hallgatnak valami muzsikát és így a főzést még jobb mulatsággá tudják varázsolni mint amilyen eredetileg. Ilyenkor a helyiség kacagással, hamiskás énekhangokkal telik meg. Ezeknek hála Rox elfelejti a reggel történteket, és inkább jól érzi magát barátnőjével.

Layla szemszög

A fagyizóban ahhoz képest, hogy hétköznap van elég nagy a forgalom. Eddig minden nagyon jól ment. Ismétlem eddig. Ezidáig mindenkire mosolyogtam, mindenkihez kedves voltam, pedig a legtöbben meg sem érdemelték volna. Néha elismerő pillantásokat is kaptam főnökömtől. Azt hittem, minden jól fog menni. Borravalót is kaptam bőven, ami miatt az is megfordult a fejemben, hogy innentől kezdve megjátszom magam minden nap.

Nem tudom, hogy történhetett. A térdem hirtelen felmondta a szolgálatot és a földön kötöttem ki. A riasztó teljes hang erejével visít. Annyira hangos, hogy a fülemet be kell fognom, mert már nem bírom elviselni ezt. Közben azt látom, hogy a főnököm ingerülten mutogat, hogy folytassam a munkám. A szájáról elég mocskos szavakat tudok leolvasni, de ha most elengedem a fülem, megsüketülök. Munkatársam eközben nagyon gonoszan vigyorog rám. Értem már, ő nyomta meg a riasztót. Miért jó az ha keresztbe tesz nekem? A betörésre figyelmeztető tárgy hangja még így is elviselhetetlenül hangos, és szemeimben könnyek gyűlnek.

Percek múlva végre kikapcsolják azt a vackot. Én még most se merem levenni a kezem a fülemről, félek újra rikoltani fog az az eszköz. Most biztos hülyének néztek, mi bajom van a riasztóval ennyire...

-Mit művelsz te kis mocsok! - kérdezte, bár inkább letolás volt feletesemtől. - Ennyi volt, semmit nem csinálsz jól! Mindent tönkreteszel! Soha nem bírok már rád nézni. Tűnj innen! Ki vagy rúgva! - ordítja le főnököm, khm volt főnököm a fejem. A sokból még nem egészen tértem észhez, de lassan felállok és kisétálok a fagyizóból. Hallószervem még mindig csöng a hangos zajtól, emiatt már a fejem is elkezd fájni.

Séta közben észreveszem, hogy napközben sem üresek teljesen az utcák. Sőt sokkal több járókelő van mint valaha gondoltam. A telefonomon a No Witness szám LP-től megszólal.

-Valaki követ Layla! Már tegnap is észrevettem, félek! - hallom meg zaklatott barátnőm hangját. Rögtön észhez térek.

-Hol vagy most? - kérdezem. Gyorsan megkapom a választ és már arra felé tartok. Sebesen szedem a lábam, néhány embernek neki is megyek, azok kiabálnak nekem, de most őket kizártam teljesen az elmémből. Rox lehet veszélyben van. Csak ez lebeg a szemem előtt. Mikor a harmadik ház sarkánál bekanyarodok meglátom az utca másik felén egy padon ülve Roxant. Megkönnyebbülök, hogy nincsen baja, és átszaladok a túloldalra.

-Itt vagyok! Minden rendben? - nem válaszol, hanem rám veti magát és megölel. Érzem, hogy egy két könnycsepp rám folyik. Aki ezt tette azt megverem.

-Hol van?

-Nem tudom. - törli meg a szemét. - Szem elől tévesztettem.

-Gyere menjünk haza. - lassan tartunk hazafelé, próbálom nyugtatni barátnőm, nem sok sikerrel. Ha elmegyünk egy fekete felsős ember mellett máris ideges lesz. Oké akkor egy sötét pólós ember követte eddig Roxot. Legalább ennyit meg tudok barátnőm reakcióiból.

Épségben hazaérünk. Senki sem követett minket, hála ennek Roxan is megnyugodott. Viszont közölnöm kéne vele, hogy kirúgtak. Ehhez jó időpont kéne, és kellemes hangulat amit utána rögtön tönkre is tehetek. Ennek okául készítek forró fehér csokit, a kávéhoz különben is már késő lenne. Ahogy elkészül a finomság odaviszem barátnőmhöz, ki a kanapén foglal helyet, és bámulja a Tv-t. Átadom neki. Ő nagy mosolyt ereszt felé, de ahogy meglátja az arcom rájön, valami baj van.

-Kirugtak. - jelentem ki kertelés nélkül. Barátnőm teljesen ledermed. Jól tudom, kell a pénz, de így.. -Ne haragudj! Én mindent megtettem, én... - elcsuklik a hangom és rádőlök. Elég szar nap lehet ha már mind a ketten sírunk.

-Pocsék egy nap. - nevet fel Rox. Én is felnevetek és letörlöm könnyeim.

-Akkor holnap minden megfog változni. Jó értelemben. - próbálok rá kacsintani Roxanra, ami gondolom szokáshoz híven nem sikerült, hiszen nevet rajtam.

- Majd meglátjuk. - kacsint rám. Bezzeg neki sikerül, háborodok fel. Ő csak nevetve megy letusolni.

Már vagy húsz perce folyatja a vizet barátnőm, és még mindig nem végzett, nem hiszem el. Ekkor kopogtatnak az ajtónkon. Nehezen feltápászkodok pricsünkről. Kinyitom az ajtót, és semmit mondóan mérem végig a férfit.

-Ön Layla Todd? - tudja a nevem, pedig soha nem láttam. Még jobban végig mérem az illetőt. Ázsiai férfi, és sokat mosolyoghat, mivel a szája most is felfelé görbül, pedig nem vigyorog.

-Attól függ. - felelem, miközben egy ravasz mosolyt villantok felé. Erre ő is elmosolyodik. Ebben a pillanatban hátam mögül megszólal Roxan.

-Layla ki az? - ekkor kérdőn tekintek az idegenre aki bemutatkozik. Barátnőm erre elkezd sikoltozni és rácsapja az ajtót.

-Gyorsan felkel öltöznöm, addig ne engedd be! -utasít. Azzal elszalad felöltözni. Lassan kinyitom az ajtót, és a férfi arcán döbbenet ül.

-Ne haragudjon, de várnia kell egy kicsit. - nem engedtem válaszolni, újra rácsuktam az ajtót. Ez egy kicsit vicces, emiatt felkacagok.

-Miért hagytad ott kint ácsorogni? - rivallt rám barátnőm. Nem értem. Majd hogy nem fellök, és feltépi az ajtót. Beengedi az idegent, mintha már régóta ismerné, és elnézést kért tőle furcsa viselkedésünk miatt.

-Roxan ki a fene ez?! - kiabálok, mert nem értem miért kell ennyire elkényeztetni egy vad idegent. Barátnőm helyet az idegen válaszol.

-A Day6 banda menedzsere vagyok. Vagy is nem sokáig maradok már az. - nekem nem nagyon mond semmit sem a banda neve, csak akkor mikor ránézek barátnőmre.

-Ahaa! - kiáltok fel.Barátnőm kedvenc bandájáról van szó. - És ön miért is van itt?

-A banda és én azt gondolom, hogy nálunk kéne dolgozniuk.

Mind a ketten lefagytunk. Erre most mit kéne mondanunk? Félelemmel a szememben pillantok Roxra. Viszont ő boldog, nagyon örül ennek.

-Kaphatnánk pár percet? Ezt meg kéne beszélnünk. - a férfi csak bólint. Roxot berángatom a szobámban.

-Ebbe nem mehetünk bele. - kezdem.

- De ez egy hihetetlen nagy esély lenne! És velük lehetnénk. - csillog a szeme. Nagyon akarja.

-Most van egy jó munkahelyed. A családjainkat és barátainkat itt hagynád? - elkomolyodot.

-Hidd el nagyon rossz lenne mindent csak úgy hátra dobni. De előttünk van egy álomszerű valóság. Mindenki büszke lenne ránk a családjainkból. Nem érné meg? - kérdezi Rox. Szemei reménnyel vannak telve, neki egy álma válhatna valóra, úgy mint mikor a koncerten voltunk, a legtöbb embernek valóságossá vált egy olyan dolog ami nem mindenkinek adatik meg. Nem vehetem el tőle, viszont nélkülem egy tapodtat sem mozdul. Mit tegyek? Nincs kedvem egy teljesen idegen országba menni, és kipróbálni magam. Mi van ha semmi sem sikerül? Ha a volt főnökömnek igaza volt mindenben? Hogy haszontalan vagyok? - Tudod mit? A döntés a te kezedben van. Bárhogy döntesz örülni fogok neki. - szólal meg egyszer csak a kételyeimet megállítva. Ugye most csak szórakozik velem? Ezt nem csinálhatja, próbálom kutyaszemekkel megpuhítani őt, de már elhatározta magát és ilyenkor semmit se lehet tenni.

Lassan kivonulunk a szobából, ahova már az első lépés után visszavágyok.Viszont a férfi nem láthat meg semmit rajtam, így megacélozom magam, és semmit sem olvashat le így rólam.

-Na mi lett a döntésetek? - néz ránk mosolyogva. Eközben barátnőm is rám néz, próbál megfejteni, de most a kivételes alkalmak egyike van, így nem sikerül neki.

-Megyünk. - ekkor Roxan felsikít és megölel. Elkezdi a köszönömöket dobálni nekem amire én elmosolyodom .

-Várjunk csak. Nem tudunk koreaiul. - esik pánikba. Na jó eddig bírtam fejbe lövöm Roxant.

-Nem probléma. - ezek után minden olyan dolgot feldobok, mint például az iskola, a lakás, a munka, mindent amit ilyenkor csak lehet. A férfi teljesen meglep. Mindenre hiánytalanul válaszol, és megnyugtat minket, hogy minden el van intézve.

A beszélgetés után ki kísérjük az ajtóhoz. Mikor elbúcsúztunk, és csuknám be az ajtót még hátra fordul.

-Egy valamit elfelejtettem megemlíteni. A srácok nagyon, hogy is mondjam...Nyitottak, eléggé közvetlenek. - ezzel a mondattal ott is hagy minket.

A nemrég kijelentett mondatommal, nem trafáltam annyira mellé. A holnapi naptól minden meg fog változni az életünkben. 

Sziasztok! Igazából azt szeretném mondani, hogy nem kell már sokat várni a srácokra. A következő részig is. Puszi mindenkinek!