Az ég hihetetlen kék amihez lágy szél társult. Tökéletes ez a nap. Éppenséggel barátnőmre várok egy parkban. Az ember túlnyomórészt zöldet lát itt, de ha felnéz kéket, pár helyen fehér foltokkal tarkítva. A fejhallgató mint mindig rajtam van. Ahogy sikerül a külvilágot kizárom, hátradőlök a puha zöld fűbe és fekve várom Roxant. Nem késik, sosem késik, csak én mindig ott vagyok sokkal hamarabb mint kellene. A percek telnek, nem gyorsan és nem is lassan, pont a megfelelő tempóban múlnak.

-Szia! - olvasom le barátnőm ajkairól. Elmosolyodom és invitálom a mellettem lévő helyre. Rögtön lefekszik mellém. Percekig nem szólunk egymáshoz, helyette élvezzük a csendet és a békét. Megérdemeljük nem? Főleg egy kemény év után.

-Nézd! Ott van egy felhő ami hasonlít egy krokodilra. - mutatok az egyik bárányfelhőre, eközben leveszem magamról a fejhallgatót.

-Layla. Bocs de mindent látok csak krokodilt nem. - nevet fel. Én is vele nevetek. Igaz mi mikoris látjuk ugyanazt? Nem sokszor. Nem véletlen. Tudtommal minden ember mást lát, mindenki különbözik egymástól. Ezért is van az, hogy míg legjobb barátnő hatalmas fantáziával van megáldva, addig nekem csak kevés képzelőerő adatot meg. De ezt egy fikarcnyit se bánom, szeretem órák hosszát hallgatni ötleteit, gondolatait.

-Elmehetnénk sétálni? - kérdezi. Hangjában rögtön meghallom, hogy valamit szeretne. Komolyan nézek rá, de már talpon állva tekintek le Roxanra.

Vettünk perecet pár perce, és ép a parkot átszelő patak feletti hídon állunk. Rox nem is ő lenne, ha nem etetné a kacsákat, és közben nem mondaná mennyire is aranyosak.

-Tudod a pereced jobb helyen is végezhetné.

- Á vagy is te a bendődet jobb helynek gondolod? - teszi fel a kérdést, de már sírva röhögünk. Imádom, hogy ennyire ismerjük egymást. A hangos nevetések, és jó mérges tekintetek után, mert ugyebár tőlünk zengett a park felteszem a kérdésem.

-Mit szeretnél?

-Tudod. Egy keveset meséltem már a kpop bandákról. - itt belefojtom pár pillanatra a szót, szigorú tekintettemmel. - Na jó rengeteget. - helyeslő bólogatással jelzem neki, hogy mostmár jó, ő erre csak szemét forgatja. - És nemsokára fellépnek itt, ebben a parkban. Már a jegyek is megvannak. És nem szeretnék egyedül ott lenni. Nincs kedved eljönni velem? - kérdése sokkolt. Én egy koncerten? Nem jó ötlet. Mintha Rox a gondolataimban olvasna rögtön hozzá teszi. - Mással nem tudok elmenni. És te vagy a legjobb barátnőm. Nélküled nem lenne olyan jó.

-De én egyik ázsiai bandát se ismerem. És ahogy ismerlek ezzel csak visszafognálak, meggátolnálak valódi fan tombolásodtól. Azt meg egy picit sem szeretném.

-Értem, inkább egyedül hagynál. - veti be ellenem a szomorúságát. - Pedig azt hittem, csinálnál valami újfajta videót, de ha nem hát nem. - utálom amikor ezt csinálja, túl jól ismer.

-Jó elmegyek veled. De csak egy feltétellel.

-És mi lenne az? - kis ijedtség van az arcán, de nem is számítottam másra.

-Hogy tombolni fogsz. Azt csinálsz és úgy ahogy szeretnéd. Hogy senki nem gátolhatja meg azt, hogy élvezed a koncertet. - szemeiben könnyek csillognak. Rögtön rám ugrik, és elmondja mennyire hálás. Hogy én mennyire is szeretem Roxot.

Majd elkezdünk minden másról beszélgetni. Fogalmam sincs, hova megyünk, de azt észrevettem, hogy barátnőm irányítja utunkat. Vagy is van még valami terve. Elhaladunk a park szélén lévő játszótér mellett. Benézek a kerítés résein, és elmosolyodom, ahogy a játszadozó gyerekeket látom. Sajnos ilyenkor bennem is fellobban az a gyermeki játékosság, de már idős vagyok az ilyenekhez. Roxan rögtön észre is veszi, hogy más lett a légkör körülöttünk.

-Tudod, meg se kérdezted, mikor lesz a koncert. - emlékeztet.

-Mikor lesz?

-Holnap. - ekkor csend telepszik közénk. nem fogtam fel mit is mondott. Aztán lassan, nagyon lassan leesik.

-Hogy micsoooda?! - kiabálok a kelleténél hangosabban. - Te most csak szórakozol velem?

-Nem. Szerinted miért jöttünk egy kpop-os boltba? - kérdezi. Ekkor szétnézek és meglátom, hogy tényleg egy bolt előtt állunk. Eddig, hogy nem szúrta ki a szemem?

Most épp a sorban állunk, majdnem mi vagyunk a legelsők. Mindenki teljesen fel van villanyozva, az ember bárhova is pillant rajongókat lát. A kisebb fankitörések, vagy is sikoltozások miatt már fáj a fülem. Eléggé kívülállónak érzem magam, itt azok az emberek között állva akik bármit megtennének azért, hogy láthassák a Day6-et. Igazságtalannak tartom, hogy én itt lehetek, míg több száz vagy ezer másik ember lenne a helyemben.

-Örülök, hogy rá tudtalak beszélni erre a pólóra. - mosolyog rám Rox. Na és még ez is, egy olyan póló van rajtam ami a banda logója van. Csak annyi a gond, hogy én nem vagyok fan.

A percek teltek és kinyitották a bejáratokat. A tömeg mind egy emberként akart bejutni, hogy a legjobb helyeket foglalhassák le.Engem ide-oda lökdösnek, mintha ott se lennék. Jó bevallom, nem is nagyon próbálkozok megszerezni a legjobb helyeket. Viszont Roxán nem enged, megmarkolja karom és előre tolakszik. Ő mintha nem is venné észre, de mindenki gyilkos tekintettel figyel minket, mire nekem kicsit össze is szorul a gyomrom.

-Ne foglalkozz velük. - suttogja barátnőm a fülembe. Próbálok úgy tenni, de érzem ahogy bámulnak minket.

-Mi lenne, ha hátulról nézném? - teszek egy próbát. Bár ne tettem volna, rögtön meg is kapom a fejmosásom, hogy akkor mennyivel lenne rosszabb a koncert, amiben én kételkedem. Nem mondok inkább semmit, az embernek tudnia kell, mikor kell barátjára hallgatnia.

A koncert elkezdődött, pontosabban az előzenekar zenél most. Ahogy körbetekintek, egy két embert érdekel a játszó banda, pedig rengetegen vagyunk. Kezdem a színpadon állókat megsajnálni, mivel nem sikerül a hangulatot felpezsdíteni. Nagyon rossz lehet az, hogy majdhogynem senki sem figyelni őket. Pár képet készítek azért róluk, amit az egyik gitáros észre vessz és rám mosolyog. Én nem viszonzom a gesztusát. Tudok udvarias lenni, de az érzelmeimnek nem nagyon tudok határt szabni abban, hogy mennyit szabad a külvilágnak mutatni, és nekem se tetszenek a zene számaik, unalmasak.

Csigalassúsággal lett vége az előzenekar játékának. A lábam már fáj a sok állástól és még kétszer ennyi lesz majdnem amit állva kell töltenünk. Azt nem is mondtam eddig, a parkban vagyunk amit bárokkal falaztak be. Észreveszem, hogy szélről vissza tudok majd jönni Roxanhoz, és elmegyek frisítő hatású italokért. A pultos srác nagyon helyes, megpróbál flörtölni velem, amit engedek pár percig. Jó hallgatni a dicséreteket. De nagyon jól tudom, hogy ez egyéjszakás kalandhoz vannak kitalálva. Úgyhogy mielőtt elhívna a "randira", elmegyek. Átadom a hideg italt barátnőmnek. Pont időben isszuk ki a pohár tartalmát, mert a színpad lámpái lekapcsolódtak.

-Kezdődik. - suttogom összeszorított ajkaimon keresztül bele a világba, és ezt az egy szót is a sikoltozások teljesen elnyomják. Mintha ott se lennék. Bárcsak úgy lenne..