Rohadtul nagy bűntudatom volt és nagyjából egész éjjel azon kattogtam, hogy bocsánatot akarok kérni, és normálisan megbeszélni ezt az egészet Kook-kal. Alig tudtam emiatt aludni, szinte felemésztett a dolog. Így reggel hamarabb mentem be, hogy még órák előtt tudjak vele beszélni. De így utólag visszagondolva, bár ne tettem volna...

Gyorsan ledobáltam a cuccaimat az irodámba, majd sietve átmentem a B szárnyba. Korán volt, elég kevesen járkáltak a folyosókon, a portás is fáradtan pislogott rám, amikor átértem. Halkan, nehogy felébresszem a még mélyen alvó családtagokat, felosontam a második emeletre, ahol még homály uralkodott. 

Nagyon halkan bekopogtam Jungkook szobája ajtaján, majd benyitottam. Meglepődve konstaláltam, hogy ég a villany és a TV is megy. Beljebb sétáltam, de szinte azonnal meg is torpantam, mert a látvány, ami fogadott megdöbbentett. Az asztalon Soju-s üvegek, két pohárral, egy felbontott chips-es zacskó, ami félig ki volt szóródva. A földön egy kapucnis felső, ami feltételezem, hogy Kook-hoz tartozott, nem sokkal mellette pedig egy... Egy női felső. Az ágyra pillantottam, aminek a bal oldalán Hyori foglalt helyet, félig betakarózva, de felöltözve. Érkezésemre felült, és enyhe rémülettel nézett rám. Az ágy másik felén Kook ült, de amikor beléptem felpattant. 

- ChaeYeon... - kezdett bele, de hiába. Elkattant az agyam, és egy pillanat alatt a ribanc előtt termettem, aki hirtelen fel sem tudta fogni, hogy mi történt, bár szerintem a szervezetébe került alkohol mennyiség miatt lassult le, máskülönben biztos, hogy nem hagyta volna magát. 
Fekete hajába markoltam, és úgy állítottam fel. Jobb kezemet ökölbe szorítottam, arra készülve, hogy össze verem, de Jungkook oda ugorva hozzám lefogott és nem engedett el - Fejezd be! - próbált lenyugtatni, de nem sok sikerrel, ugyanis továbbra is kapálóztam úgy néztem arra a kurvára, mint aki meg akarja ölni. És tényleg így volt. A következő lépés ugyanis a késem elővétele lett volna, de nem tudtam véghez vinni, tekintve, hogy a férfi még mindig erősen tartott.

Kook végül elengedett, de elállta az utat, így esélyem sem volt megismételni a támadást.

- Engedd, hogy megmagyarázzam - nézett szemeimbe, de megráztam a fejemet.

- Nem akarom, hogy megmagyarázd, Jungkook, nem érdekel - léptem egyet hátrébb dühösen.

- Ne csináld ezt - csóválta fejét kétségbeesetten.

- Soha többé ne szólj hozzám - hátráltam egészen az ajtóig, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy megfékezzem a bőgést és a kezeim remegését.

- ChaeYeon - próbálta meg arcomra tenni kezét.

- Ne érj hozzám - löktem el azonnal karját, majd hátat fordítva neki kirontottam és magam után erőteljesen becsaptam az ajtót, de pechemre utánam jött.

- Nem történt semmi - szólt  utánam a kelleténél hangosabban.

- Ne keress, nem akarok hallani felőled - hagytam figyelmen kívül szavait, majd ismét megfordultam, de ezúttal sokkal gyorabban indultam vissza a csarnokba.
Az első kibaszott könnycsepp pedig végig folyt az arcomon, én pedig idegbetegen letöröltem, mert utáltam, ha sírok.

Az irodámig meg sem álltam. A kulcsomat remegő kezekkel kerestem elő, majd a zárba illesztve kinyitottam azt.

- ChaeYeon? - hallottam meg a nevemet magam mögül, mire megálltam. Felegyenesedtem, megdörzsöltem az arcomat, majd lassan megfordultam, ügyelve, hogy egyenletes maradjon levegővételem. Steve állt előttem, aki kérdőn méregetett. Apám helyett mindig is apám volt, így nem csodáltam, hogy azonnal levágta a helyzetet. Arca megenyhült és széttárta izmos karjait, ezzel jelezve, hogy szívesen megölel, én pedig hülye lettem volna egy ilyen szituációban visszautasítani. Mellkasába temettem a fejemet, és amint elkezdte simogatni a hátamat, kiszakadt belőlem a zokogás. Nem akartam ennyire elgyengülni, sebeszhetőnek éreztem magam, de az agyam teljesen felmondta a szolgálatot, a szívem pedig teljesen átvette az irányítást. 
Steve megpróbált csitítgatni, de nem járt túl sok sikerrel. Kicsit eltolt magától, majd biccentett egyet, hogy inkább menjünk be az irodámba. Sóhajtva benyitottam, felkapcsolva a villanyt leültem a kanapéra, a férfi pedig mellém, és balját ismét vállamra tette. 
Sajnos a sírás nem enyhült, és majd' kiszakadt a mellkasom, a szívemmel együtt. Utáltam, gyűlöltem ezt az érzést, és, hogy őszinte legyek nem is fordult elő túl sokszor. 

Steve kicsit meg volt szeppenve, amit nem csodálok, hisz nem sokszor látott ilyen állapotban. Általában stabil az érzelmi szintem, nem sírok és flegma arcot vágok mindenki irányába. De ez az utóbbi időben megváltozott. Jobban mondva valaki ezt megváltoztatta. Az a valaki pedig - mily meglepő - Jungkook volt. Én tényleg rohadtul kedvelem, és már abban is kezdtem biztos lenni, hogy belé szerettem. Minden gondolatom ő volt, egész nap, 0-24-ben, a hét minden napján, töretlenül. Megbíztam benne, és ilyet tesz velem. Megcsal. Miért? Mi rosszat tettem ellene? Nem értettem, hogy miért érdemeltem ezt. Azt hittem ő is ugyan így érez. De akkor... ezek szerint nem.

- Kit öljek meg, kicsi lány? - kérdezte szomorúan rám nézve egy kis idő után. Nagy levegőt véve rá vezettem tekintetemet, majd megtöröltem szemeimet, mert a sós könnyeimtől homályosan láttam.

- Senkit - csóváltam meg a fejem. Hangom erőtlen volt és rekedt, így meg kellett köszörülnöm torkomat, hogy kitísztítsam hangszálaimat. 

- Ki tette ezt veled? - simított gyengéden arcomra.

- Nem fontos - túrtam hajamba idegesen.

- Már hogy ne lenne fontos? Hisz veled tették ezt - mutatott rám, és láttam rajta, hogy ha elmondom ki az, biztos, hogy megkeresi és lehet, hogy rendesen móresre is tanítja - Ki bántott meg?

- Nem akarom elmondani - csóváltam meg a fejemet.

- Eskü nem verem agyom - tette fel védekezésképp mindkét kezét, mire elnevettem magam.

- Akkor sem - ellenkeztem szipogva.

- Hát jó - adta fel - Menj haza - ajánlotta fel.

- Nem, van egy csomó órám, és még el sem kezdődött a nap - töröltem meg ismét arcomat.

- Nem baj. Menj, pihenj. Ha akarsz holnap bejössz - vont vállat.

- De...

- Majd elmondom anyádéknak, hogy rosszul érezted magad - erősködött.

- Jó - sóhajtottam egyet. Lehet nekem is jobb lesz, ha ágyban maradok és kisírom magam - Köszönöm - borultam ismét nyakába, miután mindketten felálltunk.

- Nincs mit megköszönnöd, kicsi gyilkos - mosolyodott el, majd megborzolta hajamat - Jungkook-ot pedig egyszer biztos, hogy kinyírom - sóhajtott egyet. Hirtelen még az ütő is megállt bennem, és levegőt venni is elfelejtettem. Pislogás nélkül meredtem rá és vártam, hogy valamit mondjon.

- Honnan...

- Hogy honnan tudom? - kérdezte meg helyettem - Elég egyértelmű jeleket adsz - mosolyodott el - De ne aggódj, a többiek nem tudják - nyugtatott meg.

- Kérlek ne bántsd - néztem rá könyörögve.

- Nem fogom - rázta meg a fejét halványan. 

- Kösz - bólintottam egyet.

- De ha sokáig látlak ilyen állapotban, lehet megbánja, hogy megszületett - figyelmeztetett, mire azonnal megráztam a fejemet.

- Nem engedem, hogy megverd, vagy bármiféle kárt okozz benne. Sem te, sem pedig más - jelentettem ki remegő hangon, ugyanis Rá gondolva megint visszatértek a reggeli képek.

- Ő bezzeg megsebezte a szívedet - motyogta mérgesen.

- Nem érdekel - pislogtam a plafon felé - Majd begyógyul, ahogy eddig mindig. De ennek ellenére sem hagyom, hogy bántsátok - néztem mélyen a szemébe. Steve élesen beszívta a levegőt, majd kifújta azt és bólintott egyet.

- Jó - egyezett bele.

- Ígérd meg nekem - léptem közelebb hozzá.

- Meg ígérem - biccentett.

- Köszönöm - nyeltem egyet. Steve nyomott a fejem tetejére egy puszit, majd megfordult és az ajtóhoz ment. Kezét a kilincsre tette, de megállt cselekedete közben és mielőtt lenyomta volna, még vissza fordult.

- Ez a Jungkook gyerek - gondolkodott el - Jó nagy fasz lehet, hogy így megbántott - közölte velem, mire halkan felnevettem - Vigyázz magadra kis lány - intett egyet, majd kilépett az irodám ajtaján.

Sóhajtva összeszorítottam a számat, mert a könnyeim megint utat törtek maguknak. Az asztalomra támaszkodva lehajtottam a fejemet és próbáltam enyhíteni a fájdalmamon, ami a mellkasomat nyomta. 

A táskámmal és a kabátommal a kezemben indultam el, hogy haza menjek, úgy, ahogy Steve ajánlotta. 
Anyunak útközben írtam egy üzenetet, amiben csak annyi állt, hogy nem érzem jól magam, így inkább haza megyek. Ez végülis némileg igaz volt, mert valóban nem tudtam volna most egyik órára sem koncentrálni. Kook és Hyori jelenlétét pedig végképp nem bírtam volna most elviselni. 

Otthon egyenesen a szobámba mentem, átöltöztem pizsamába és az ágyamba zuhantam. Mint a csöpögős, nyálas filmekben én is követtem a szerelmes tinik példáját és benyomtam egy sírós lejátszási listát, ami egyébként bevállt. Kurva jót bőgtem rá, és még egy párnát is szét vagdostam a késemmel, amit végül nagyon megbántam, mert szerettem azt a párnát, így azért is rohadtul szomorú lettem. Fasza ez a szerelem, nem? 

________________________
Hi everyone! ^^ először is boldog új évet mindenkinek! Kívánom, hogy valóra váljon minden álmotok és elérjétek a céljaitokat! Köszönöm, hogy ennyi támogatást és szeretet kaptak a könyveim és ezzel együtt én is. Nagyon hálás vagyok! 💜💜

Másodszor... Előre félek a komment szekciótól 😂😂 jaj mit kapok én ezért a részért 😂
Egyébként meg súgom, hogy már csak 5 rész van, utána pedig jön a második évad 🥳

Legyen csoda szép napotok és vigyázzatok magatokra! 💜

~Zsuni~