- Anya – rontottam be az irodájukba.

- Igen? – pillantott fel a papírokból.

- Jungkook szólt, hogy nem érzi jól magát, úgyhogy szerintem most nem kéne találkoznia a mesterrel – ajánlottam fel enyhén lihegve a rohanástól.

- Nocsak – egyenesedett fel meglepetten – tegnap még meg akartad őket ölni, ma meg már aggódsz? – mosolyodott el.

- Mi? – horkantam fel értetlenül – Dehogy is. Csak szólt nekem, én meg neked – vontam vállat szem forgatva.

- Jó, akkor át rakjuk máskorra – biccentett egyetértően.

- Rendben – fordultam meg, hogy el induljak a saját irodám felé, de édesanyám ismét megszólalt.

- Nem tudod mi történt HongYun-nal? – kérdezte gyanakvóan, mire lassan megfordultam, hogy közben ki tudjak találni valami hazugságot.

- Nem, ma még nem láttam. Miért? – vontam fel a szemöldököm, próbálva nem leleplezni magam.

- Állítólag meg jelent Park doktornál és össze volt verve – hunyorított anya.

- Fogalmam sincs – vontam vállat színlelve tudatlanságomat – Megkérdezem majd tőle – bólintottam.

- Állítólag bele kötöttek az utcán, amikor jött vissza a boltból. Szerinted? – lám lám, anya kételkedik?

- Szerintem egy gyenge suhanc, ha nem bírja meg védeni magát. Nem sokára jövök a friss infókkal – mosolyogtam egyet gyorsan, majd már fordultam is meg az ajtó irányába.

- ChaeYeon – hívott ismét vissza – holnap árut kapunk. HongYun valószínűleg feküdni fog, és Jungkook is. Meg tennéd, hogy itt maradsz, és rájuk nézel? – kért meg rá.

- Tessék? – háborodtam fel, szerintem teljesen jogosan – De hisz sosem szoktam lemaradni, mindig jelen vagyok az átvételnél – értetlenkedtem.

- Tudom, kincsem, de a Halottak emebereit nem szívesen hagyom egyedül. Úgy, hogy tele van a B szárny dolgozókkal teljesen más, de amikor mindenki itt van a fő épületben, ki tudja mit csinálnának – tárta szét a karját.

- Azt hittem bízol bennük – húztam össze szemeimet, miközben keresztbe fontam magam előtt karjaimat.

- Nem teljesen. De legalább én nem akarom el tenni őket láb alól – kuncogott – Szóval? - emelte fel szemöldökét ezzel az eredeti kérdésre utalva.

- Aish, jó, itt maradok – adtam be a derekam.

- Köszönöm, szívem – adott egy puszit anya a homlokomra, miután felállt.

- Szívesen – morogtam – De ha baj van azonnal szóljatok – tettem fel a mutató ujjam.

- Jó – vágta rá nevetve.

Sóhajtva intettem egyet, majd mentem tovább a dolgomra, mivel kár volt anyával vitatkozni. Ha ő nem is, de apa úgy is meg győzött volna, mivel mindig elő rukkolnak valami olyan szöveggel, amitől totál lelkiismeret furdalásom lesz és nem tudok mit tenni ellene.

Az irodámban elő szedtem a sminkes táskámat, amiben mindig magammal hordom az az nap használt cuccokat, hogy ha esetleg el csúszna az arcomon, meg tudjam igazítani.
Volt egy kenőcs a fiókomba, amit még a dokitól kaptam, amikor félre léptem és kiment a bokám. Ez valószínűleg jó lesz annak az idiótának a bordáira is.

Felpakoltam a holmikat és meg indultam a B szárnyba.

A 62-es szobába benyitva mindent le górtam az asztalra és mit sem törődve az engem furcsán kémlelő Jungkook-al, azzal a lendülettel ki is mentem. HongYun-hoz kopogás nélkül nyitottam be. Az ágyán ült és épp valami chipset rágcsált. Felém fordította a fejét, ami ugyan szebben nézett ki, mint a Jungkook-é, de tele volt tapaszokkal és foltokkal. Ő meg kapta Park doktortól a kellő ellátást, míg Jungkook-ot csak én ápolgattam, így érthető a különbség.

- Mi a francért nem bírtok megmaradni egymás mellett? –  néztem rá dühösen.

- Bocsánat – hajtotta le a fejét, miután lenyelte a szájában lévő falatot.

- De örülök, hogy legalább volt annyi eszed, hogy amikor elmentél az orvoshoz, nem azt mondtad, hogy Jungkook-al verekedtél össze – nyugtattam inkább magamat, mintsem őt.

- Nem vagyok hülye – mosolyodott el halványan. Erre viszont inkább nem mondtam semmit, mivel én egyáltalán nem így vélekedtem erről.

- Hogy vagy? – vontam fel szemöldököm.

- Egész jól, köszönöm – biccentett.

- Holnap áru érkezik, ti itt maradtok, én pedig vigyázok rátok – ecseteltem a holnapi nap történéseit.

- Rendben – bólintott.

- Van egy kérdésem – jutott hirtelen eszembe.

- Igen? – pillantott fel rám.

- Miért verekedtetek össze?

- Először csak fel hoztam, hogy lehetne veled egy kicsit udvariasabb, hisz még is csak nőből vagy, ráadásul a főnökünk. Ez neki nem tetszett és le teremtett, mondván ne szóljak bele, hogy mit csinál, mivel az az ő dolga. Elkezdtünk vitatkozni és össze kaptunk egy kicsit – vázolta fel a helyzetet.

- Nem kellett volna neki megemlítened, hogy hogy bánik velem. Nem érdekel és nem is bánt – vontam meg a vállaim - Mellesleg tényleg nem tartozik rád.

- Jó, de akkor sem érdemled ezt meg.

- Figyelj, engem tényleg teljesen hidegen hagy. Pont leszarom, hogy hogy beszél velem. Ugyan azt kapja tőlem. Ebbe semmi nincs. Nem kell aggódnod – magyaráztam meg a lehető leg finomabban, mert nem volt kedvem vele kiabálni.

- Hát jó – hagyta rám.

- Pihenj. Holnap jövök – löktem el magam a faltól, aminek eddig neki támasztottam a felső testemet, majd kilépve az ajtón, ismét Jungkook szobájába vettem az irányt.

A férfi az ablakban ácsorgott, póló nélkül, ráadásul a törülköző is a matracon hevert. Kihasználva az alkalmat jól szemügyre vettem a hátát is, ami meg kell hagyni szépen ki volt gyúrva, de épp mérges voltam rá.

- Nem meg mondtam, hogy maradj egy helyben? – förmedtem rá, mire komótosan vissza lépkedett az ágyhoz, majd vissza feküdt rá.
Be zártam az ablakokat, hisz kint nem volt valami jó idő, de persze, hogy ennek a szerencsétlen fegyvermániás állatnak pont póló nélkül jut eszébe szét nézni az utcán. 

A törülközőt ismét be vizeztem és a mellkasára helyeztem.
Megjegyzem; a hasfala még mindig csábító...

- A sebeid egy részét be kenem alapozóval, hogy ne látszódjon annyira. Bár csak a lila foltokat tudom – gondolkodtam hangosan.

- Minek? – értetlenkedett.

- Mivel hogy ha ki szeretnél menni, akkor jó lenne ha nem azzal találnák szembe magukat az emberek, hogy tele van kék és lila foltokkal a pofád – magyaráztam meg neki.

- Úgy sem megyek sehova – vont vállat.

- Na és délután hatkor? – vontam fel fél szemöldökömet, a tegnapi szóváltásunkra utalva, mely szerint körbevezetem a környéken.

Először nem értette miről beszélek és furcsán nézett rám, majd szemeibem láttam a megvilágosodást és egy 'Ooohhh' keretei között bólintott egyet, ezzel jelezve, hogy már emlékszik.

- Vagy inkább maradnál itt és nyalogatnád a sebeidet? – kérdeztem gügyögve, mivel nagyon érveztem, hogy így le van sérülve.

- Nincs semmi bajom – legyintett unottan.

- Helyes – biccentettem, miközben egy vatta pamaccsal le tisztogattam az arcát.

Két alapozó volt nálam, ezért sikerült ki kevernem az ő színét, amit fel is tapogattam arcára. Zavaróan végig a szemembe nézett, de megpróbáltam nem foglalkozni vele.

- Minek ennyi szar? – kezdett el morogni, amikor már a korrektort vettem elő.

- Azért, hogy ne fogjanak gyanút – sóhajtottam.

Már majdnem kész voltam, amikor elkezdett mozgolódni és el lökte a kezemet.

- Most mi van? – néztem rá kérdőn.

- El mehetek a mosdóba? – kérdezte lenézően.

- Menjél – ejtettem le magam mellé kezeimet, majd arrébb ültem, hogy fel tudjon kelni.

Először nehezére esett, és nem is nagyon sikerült neki el indulni, de én meg úgy voltam vele, hogy nagyfiú már, megoldja, én biztos, hogy nem fogok neki segíteni.

- Vizezd be – dobtam rá a fejére a törülközőt, mire megtorpant és vissza fordult. Tekintetében ismét láttam a mérget, de szó nélkül bement a fürdőbe és bezárta maga után az ajtót.

Pár perc múlva kijött a vizes törcsivel a kezében és egész egyszerűen körém csavarta. Le reagálni sem volt időm, mivel olyan hideg volt, hogy a tüdőmben ragadt a levegőm.

- Te normális vagy? – dobtam neki az anyagot -Most csurom víz lettem – néztem rá a felsőmre.

- Hoppá – vont vállat ártatlan tekintettel. Ezzel az arckifejezéssel úgy nézett ki, mint egy kis gyerek, de természetesen ez koránt sem volt így, mivel egy idegbajos vadbarom.

- Adj egy pulcsit – parancsoltam rá.

- Nem – nézett rám furán.

- De – fontam keresztbe karjaimat magam előtt.

- Miert adnék?

- Mert tél van, miattad vizes lettem és így simán megfázhatok? – néztem rá úgy, mint egy fogyatékosra.

- Így jártál – vont vállat.

Szemforgatva léptem oda a szekrényhez, majd kinyitva annak ajtajait kedvemre nézelődni kezdtem.
Kikaptam egy fekete Adidas pulcsit, majd a fürdőbe vonulva át is vettem. A vizes ruhát pedig (hozzáteszem véletlenül) ott felejtettem.

Befejeztem a sminkjét és büszke voltam magamra, amiért sikerült úgy meg csinálnom, hogy vállalható legyen.

Meg ígértettem a férfival, hogy maradjon a szobájában, ne menjen sehova. Ha még is, vegyen fel maszkot és próbáljon meg nem sántítani.

Ezek tetejében pedig még emlékeztettem, hogy még csak véletlenül se felejtsen el a portánál lenni hatkor...

–––––––––––––––––––––––––––––––

Hi everyone!^^ Meg is hoztam a folytatást. Remélem elfogadható. Ha tetszett, akkor szavazzatok és írjátok meg kommentben a véleményeiteket is. 

Mellesleg pedig láttátok a Shadow-t? *--* Szerintem iszonyatosan király lett, eszméletlen effektek, rohadt jó színek, na meg persze maga Yoongi *--* Bámulatos az egész :O Ahogy rappel, ahogy énekel, ahogy néz, még az is, ahogy lélegzik. A szövegén pedig még mindig nem tettem túl magam, de ez általában egy hosszú folyamat. Na de a lényeg, hogy én imádom ^^ <3

Legyen szép napotok és vigyázzatok magatokra <3

~Zsuni~