[Reader]

Mikor eltávolodtunk egymástól, nem mertem rá nézni. Az akkori, kissé magabiztosabb énem rögtön elszállt,amint elhajoltunk a másiktól, és Eren fürkészni kezdte az arcomat. 

-Hát...Már megérte kikelni az ágyból.-Vigyorodott el halvány pírral az arcán, s szavai hallatán én egy még vörösebb árnyalatot húztam fel fejemre, amitől már olyan lehettem mint egy nagyon érett paprika, vagy paradicsom. 

-E-Ezt miért csináltad??-Csúszott ki a számon e kérdés, holott nagyon is jól tudtam hogy a miértjét. De hallani akartam, ahogyan ő, kimondja. Így hát eá vezettem a tekintetemet, megmakacsolva magamat.

Bár képzelem, mennyire láthatott engem makacsnak vagy komolynak a teljesen vörös árnyalatoktól az arcomon, de akkor, abban a percben ez a gondolat át sem futott a fejemben.

Eren a tarkójához helyezte a kezét, majd vakargatni kezdte az ottani részt, feje immár sokkal pirosabb lett mint előzőleg. Ezen elmosolyodtam, de csak pár másodperc erejéig, ugyanis fontos volt hogy fenntartsam a "komoly vagyok" álcámat.

-I-Izé...-Kezdett el dadogni-Ne már.-Sóhajtott-Most komolyan el kéne mondanom...?

Bólintottam, de egyben szólásra is nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, ugyanis úgy gondoltam hogy nekem is mondanom kellene valamit. Bár nem tudtam, miért érezte magát Eren még mindig ennyire zavarban, de ez rám is átterjedt, amint az érzéseimről akartam beszámolni neki.

-Mióta először megláttalak, azóta megfogott benned valami.-Szólaltunk meg egyszerre.

Eren egyből rám nézett, smaragd tekintete ellágyulni látszott, s ugyanúgy mint ő, én is kezdtem lassan ellazulni a kialakult, kissé zavaros szituáció ellenére. A fiú felemelte egyik kezét, majd lassan, óvatos mozdulattal két tincsem közé rakta ujjait, és lassan végigsimított hajamon, kicsalva ezzel belőlem egy kellemes, mély sóhajt. 

Igen, azt hiszem az elmúlt percekben tudatosult bennem teljesen, hogy mit is érzek Eren iránt. Amióta megláttam, egyszerűen nem tudok nem rá gondolni, s valami megmagyarázhatatlan, titkos erő húzott eddig hozzá, legalábbis úgy éreztem. Meg akartam őt védeni még akkor is,mikor még nem tudtam a történetét, és melegség járta át a testemet, valahányszor félreérthető vagy kétértelmű dolgot művelt a közelemben, és a szívem hevesen vert, amikor csak közel került hozzám.

Igen, határozottan szerelmes voltam Ere Jaegerbe, Shingashina egyik vámpírfiújába. De utóbbi dolog nem tudott érdekelni, egyszerűen ez a tény nem tudta elszakítani az érzéseim erős köteleit, amelyek a fiúhoz kötöztek engem.

-Szeretlek.-Motyogtam, lassan elmosolyodva, mire a fiú is elmosolyodott, és újból közelebb hajolt hozzám, egészen addig, amíg ajkaink újból nem találkoztak a másikéval. Gyengéden neki lökött a hátunk mögött levő fa törzsének, és úgy mélyítette el csókunkat, miközben ujjainkat szorosan összekulcsolta fejem mellett.

Miután eltávolodott, olyan mélyen meredt szemeimbe, hogy smaragd tekintetében látni véltem saját magamat. 

-Én is szeretlek téged.-Suttogta ajkaimra, majd a következő pillanatban nyomott egy puszit a homlokomra, majd elhajolt tőlem, és lassan felállt ülő helyzetéből. Szemei egyből sötétebbek lettek,ahogy a másodpercek múltak vallomásunk óta. Felém fordult, immáron komoly tekintettel.-De...Képes lennél egy vámpír barátnője lenni? Olyan sok szörnyű dolgot műveltem a múltban, hogy még én sem szeretem saját magamat...

Ekkor, amilyen gyorsan csak tudtam, felálltam mellé, és olyan szorosan öleltem magamhoz, amilyen szorosan csak tudtam. Érezni akartam a lélegzetvételét a bőrömön, hogy érezzem, itt van velem, mellettem.

-Eren, ez természetes, hogy képes lennék egy olyan fiú barátnőjévé válni, akit szeretek. Pont ezért, mert a szívem téged választott. És nem érdekel, miféle ocsmány tetteket követtél el, mert az már a múlt, és nem tudsz rajta változtatni. El kell engedned, érted?

Eren ekkor egy határozott mozdulattal körbe ölelte az egész testemet, mintha egy hatalmas börtönbe zárt volna engem ezáltal, amiből nem akartam menekülni. A szívem gyorsulással jelezte mennyire szereti a fiú illatát, tetteit, szemeit, mindenét ami csak hozzá kötődik. 

Nem szólt egy szót sem, s ami ezt illeti nem tudtam eldönteni, hogy ez mos egy beleegyező csend volt, vagy csak nem tudott erre mit mondani, de próbáltam megfejteni. Csak az volt a baj, hogy hiába is néztem bele tekintetébe, nem tudtam meg a választ erre a kérdésemre. 

-Menjünk be.-Motyogta a hajamba, majd vett mély egy nagyobb lélegzetet, s lassan kifújta azt, egyenest [H/szín] színű tincseim közé, amelynek következtében egy kellemes bizsergés járta át az egész testemet, s bólintva egyeztem bele mondatába.