[Reader]

Az első napok valójában igen unalmasan - bár, ha pozitívan akarjuk látni a dolgot, akkor eseménymentesen- teltek el, s úgy éreztem ezzel a bujdosással nyertünk még magunkat néhány napnyi, s talán még hétnyi szabadidőt is magunknak.

Néha elgondolkodtam azon, mi lehet Rivailleval. Eren mindig azt mondogatja, mikor látja rajtam, hogy ezen tűnődök, hogy az a férfi a legerősebb vámpír mindük közül, s hogy meg tudja védeni magát ha kell. De engem akkor is aggaszt a tudat, hogy nem tudom mi van egy jótevőnkkel.

Alsó ajkamat beharaptam, ahogyan a kicsinyke bűntudat újból lelkemre szállt, mikor arra gondoltam hogy egy ilyen segítőkész férfinak baja eshetett miattunk. Miközben kint ültem az egyik fa törzsében, szinte folyamast ez a dolog jutott az eszembe, és nem engedte el az elmémet.

Eren jelenleg is aludt, mivel még bőven a hajnali órákban voltunk, s ő igencsak utált ilyenkor felkelni. Talán öt óra lehetett, mikor kiléptem az ajtónkon, hogy szívjak egy kis friss levegőt.

A harmatos fű jelenleg egyáltalán nem érdekelt engem, úgy ahogy voltam lehuppantam a fűre, egy fa tövébe.

S azóta itt üldögélek, egyedül, az erdő csendjére próbálva fókuszálni.

-Megint Mr. Ackermanon gondolkodsz?-Kérdezte Eren kissé feszülten, aki ebben a pillanatban termedt mellettem, s ugyanúgy cselekedett mint én. Szemei szinte azonnal kapcsolatba kerültek az enyéimmel, most nem akartam megszakítani a kialakult szemkontaktust. Jól esett, hogy csak rám néz, hogy jelenleg velem beszél, és nem figyel senki másra.

De, hogy miért gondoltam így, arról fogalmam sem volt. Talán a bajtársi viszony miatt? Vagy már barátoknak nevezhetjük magunkat ezek után?

S mikor eme gondolatok beszállingóztak fejembe, szívembe újból, mintha kést forgattak volna meg olyan mélyen, ahogyan csak lehetett.

-Igen...Bármennyire is nem akarok ezen aggódni, nekem ilyen a természetem...-Hajtottam le végül fejemet, a fiú válaszára várva. Igazság szerint nem lepődtem volna meg, hogyha idegesen ott hagy engem, mert még én magamat is felidegeltem azzal, hogy mindig ezen görcsölök.

-Ne aggódj, figyelj rám.-Lágy hangja azonban kizökkentett engem, így akarva-akaratlanul is rá emeltem a tekintetemet. Alig észrevehetően állam alá helyezte egyik mutatóujját. Felforrósodott a bőröm, nem csaj azon a helyen ahol hozzám ért, hanem az egész testem a tűzzel játszadozott.-Nem szeretnélek így látni, engem is feszültté teszel. Ráadásul ezzel magadnak ártasz a legtöbbet.-Közelebb hajolt, és barátságosan elmosolyodott-Biztos vagyok benne, hogy Rivaille él és semmi baja, érted? Erwin nem tudná olyan könnyen bántani.

-Szerinted meddig tudunk itt megbújni?-Váltottam egy kicsivel másabb témára. Eren szemei ekkor komolyan csillantak meg, ajkait kissé összepréselte, és megszakította a szemkontaktusunk. Maga elé meredt, láthatóan a lehető legpontosabb választ akarta megadni, de úgy látszott ezt nem tudja megadni. Csalódottan felsóhajtott.

-Ahj... Fogalmam sincs, [Név]. De nem akarok többet azoknak a szabályai szerint élni. Olyan érzésem volt egész végig, mintha egy rohadt ketrecbe zártak volna. Szinte semmit nem csinálhattam, a társaim pedig csak vigyorogtak a szenvedésemen, nem csináltak szart sem ahhoz, hogy jobb helyzet legyen. Beletörődtek abba, hogy ilyen keserves lesz a jelenük és a jövőjük is.-Morogta,smaragd szemei a harcolni akarás tüzét lobbantották fel, és - bár lehet, ezt nem vette észre- időközben tenyere az enyémre siklott, s gyengéden megszorította azt. - Eddig nem akartam én sem olyan nagyon harcolni... De...-Halvány pír telepedett az arcára, s lassan fekém fordult.-Most már van egy okom, ami miatt akár az életemet is feláldoznám.

Szemeink szinte táncolni kezdtek, az érzelmeink teljesen felszabadultak a másik tekintete által. Ajkaimat halványan eltátottam egymástól, éreztem hogy az egész arcom elvörösödik.

-[Név]... Te elfogadsz engem, a múltam ellenére is?-Suttogta, hallatszódott hangján, mennyire sebezhető abban a pillanatban. Ha csak egyetlen egy rossz szót is mondtam volna, azzal bevittem volna nála az utolsó csapást számára. Ez pedig nem állt a szándékomban.

Bólintottam.

-Én mindig itt leszek számodra, Eren.

Az egész mindenség, ami eddig történt szinte kitörlődött az elmémből, a görcs lassan kiállt a hasamból, teljesen ellazultam. Ebben a csodálatos pillanatban csak ő létezett számomra,senki s semmi más nem.

Eren szemei egy pillanat erejéig elkerekedtek, láthatólag a meglepődöttségtől, majd teljesen odahajolt hozzám, és ajkainkat összeillesztette.

A szívem ezerrel dobogott a mellkasomban, olyannyira hogy szinte már fájt, de nem érdekelt abban a pillanatban. Lehunytam a szemeimet, és teljesen átadtam magamat ennek a csodálatos érzésnek; a pillangók repkedése, a frissesség amely abban a percben körbeölelt, és azok a mézédes ajkak, amelyek vad, érzelemteli táncot jártak az enyéimmel.

"Ez nem bajtársi viszony, s még barátok sem vagyunk."

Elmosolyodtam erre a gondolatra, már sokkal jobban éreztem magamat tudván, hogy mi ennél sokkal többek vagyunk.

"Szerelmesek."