Nem volt messze a vásár, pár sarok után már Loki egyedül is simán oda találhatott volna mivel a zene és az emberek szinte mutatták az utat, mint a kincsestérképeken lévő piros szaggatott vonalak a célhoz. Még mindig puffogtam amiért Loki magával rángatott, bár ezt csak belül, mert ha látja rajtam, hogy nem tetszik akkor boldogsággal töltené el, hogy kihozott. Vagy már örül ennek is.

- És mit szándékozol kint csinálni? Hm? - törtem meg a csendet, könnyed, csevegős hangon. Megvonta a vállát, tekintete a környezetet pásztázta, akárcsak a macskák ha új helyre kerülnek. Fintorogtam, mert nem igazán tudtam elképzelni Lokit egy édes kiscicának. Esetleg annak a kifordítottnak félének.

- Attól függ milyen csínyt tudok ott elkövetni. - motyogta. Felvontam a szemöldököm.

- Ennyiért akarsz elmenni? Akkor már üljünk fel valamire. - dörzsöltem meg az orrnyergemet. Miért is okoz neki örömöt ha mások orra alá borsot törhet? Ja, tényleg, el is felejtettem, hogy ő a csínytevés istene. 

- Legalább tehetnél úgy, mint ha élveznéd, hervasztó látni az unott arcodat. - bökött meg, mire arrébb húzodtam. A kürtöskalács jelegzetes illata az orromba kúszott. Európai étel, futott át az agyamon.

- Nem látod, hogy majd kicsattanok az örömtől? - gúnyolódtam az arcomra bökve. Felvonta a szemöldökét, végig futatta rajtam a tekintetét, majd újra a szemembe nézett. Bizsergés járta át a testemet.

- Mégis miért vagy ennyire kiakadva? - kérdezte félszegen. Ökölbe szorítottam a kezemet.

- Még kérdezed? Elrángadsz ide, mikor nincs kedvem és a havim is megvan! - sziszegtem feldúltan. Hátra vetette a fejét, szemeit lehunyta.

- Az igazi okot, Luanna - állt meg hirtelen. Megálltam én is,  ajkaimat egy vonallá préseltem. Furcsa volt hallani a nevemet a szájából - kételkedtem abban is, hogy tudja -, de nem akartam elmondani neki, mert tuti kiröhög.

- Ez az igazi ok. - dünnyögtem makacsan. Szemem sarkából láttam, hogy a fejét ingatja miközben egy nénike morogva kikerülte. Arrébb húztam Lokit mielőtt elkezdik esernyővel ütni. Szokás errefelé.

- Eddig érzem, hogy hazudsz. Tegnap is ugyanez volt a bajod, de nem házsártoskodtál ennyit, mint most. Egyszer kérdezem meg. Mi a bajod? - tagolta az utolsó mondatot. Az ujjaimmal kezdtem babrálni, nem akartam az orrára kötni, de valahogy sejtettem, hogy előbb - útobb kibököm, magamat ismerve. Ha egyszer megkérdezik mi a bajom és nem mondok semmit, bűntudatom lesz amiért nem mondtam el és inkább bevallok mindent. Az alsó ajkamra haraptam, majd lesütöttem a szememet.

- Mielőtt a szüleim kidobtak volna, az utolsó karácsonyomon is kijöttünk a barátaimmal. Nekem... - vettem mély levegőt - nekem fájó emlék ez az egész. A régi életemre emlékeztet, a szeretteimre. - magyaráztam halkan és reméltem a fekete hajú megérti anélkül, hogy el kellene ismételnem. Gúnyos horkantás csapta meg a fülemet, döbbenten kaptam fel a fejemet rá.

- Azért rinyálsz itt nekem, mert nem a barátaiddal vagy? Barátok azok akik egyedül hagyják a másikat? - hajolt hozzám közelebb, de a szemeiben kis szomorúság is lappangott. Nem tudtam hova tenni a hirtelen tőrödést tőle. Csak tátogtam, majd megráztam a fejem tagadólag.

- Nem - suttogtam keserűen beismerve, hogy igaza van. 

- Na akkor meg gyere - egyenesedett ki. Bólintottam és komótos léptekkel követni kezdtem. Fél szemmel Lokin tartottam a szememet, fogalmam sem volt miért tette ezt értem. Vagy maga miatt tette, hogy ne kelljen a morcos arcomat néznie? Soha nem fogom megérteni az istenek viselkedését, de azért hallgatok rá. Titokban talán azt sugallta, hogy szedjem már össze magam és legyenek új emlékeim. 

- Köszi Loki - húztam ki magamat, ajkaimra egy halvány mosolyt varázsoltam. Kétkedve pillantott rám.

- Talán jobb lett volna hagyni, hogy hisztizz - húzta el a száját.

- Döntsd már el! - riválltam rá, amin csak kacagott. Duzzogva összefontam magam előtt a karjaimat, de szerintem mindketten tudtuk, hogy most már csak megjátszom a morcost. Alig fordultunk be a sarkon már a villodzó fények jelezték, hogy megérkeztünk a helyszínre. Árusok sokasága tárult a szemünk elé, az út mindkét oldalát szegélyezve. Nem messze egy óriáskerék is helyet foglalt, de a vidámparki részből csak ez foglalt el jelentősebb szerepet. Az ízek összekeveredtek, a hasam éhesen kordult meg, az a szendvics nem igazán volt elég. Loki felé fordultam, hogy megkérdezzem merre akar menni, de a helyén valaki más állt. A nyakamat kezdtem nyújtogatni, de az az alak megragadta a vállamat. Ijedten néztem vissza rá.

- Én vagyok az, midgardi. - sziszegte a férfi. Meredten néztem az előttem állóra, sokkal másabb volt, mint Loki. Haja rövidebb volt, sőt barna és egy kissé bele lógott a homlokába, szemei kéken csillogtak, arcvonásai teljesen az ellentétes irányba hajlottak, mint ahogy eleve kinéz.

- Mi lett veled? - kérdeztem elképedten. Megforgatta a szemeit.

- Nem tetszik? - tért ki a válasz adás elől. 

- Nem arról van szó, csak nem értem, hogy miért változtattad meg a külsődet - hebegtem és éreztem, hogy az arcomba vér tódul, de ezt könnyen tudtam a hidegre fogni.

- Csak. Na gyere, ne csak állj ott, mint bornyú az új kapuba! - ragadta meg újfent a karomat és húzni kezdett. 

- Nem fogsz válaszolni a kérdésemre, ugye? - kérdeztem ahogy felóccsudtam a döbbenetből.

- Nem - mondta egyszerűen, majd ahogy az emberek közé értünk, már nem sietett annyira. Nrm volt könnyű nyomulni, de valahogy egy wattacukor árus mellé kerültünk, ahol nem igazán voltak sokan szerencsére. Elhúztam Lokitól a karomat, már nem kellett fogja, nem keveredek el mellőle. Bár nehéz lenne, a hideg tekintete és a testtartása miatt egyszerű dolog lenne megtalálni. 

- Mi ez? - bökött a wattacukor irányába. Elmosolyodtam óvatosan.

- Wattacukor. Nagyon finom, csak ragadós. - feleltem. Hümmögött, majd az eladóhoz lépett és kért kettőt. Ámultan figyeltem, meg se moccantam. Mégis miért tette ezt? Alig egy perc múlva vissza állt mellém és felém tartotta  a rózsaszín felhőt. Habozva, de elvettem tőle.

- Rájöttem valamire - tömött a szájába egy kicsit. Neki kezdtem én is enni.

- Mire? - kérdeztem vissza kissé boldogan. Mire észbe kaptam az arcomba Loki wattacukorja volt, de nem csak az arcomba hanem a hajamba is.

- Hogy nem szeretem a wattacukrot. Túl édes. - kuncogott.

- Loki! - dobbantottam mérgesen és nagy nehezen leszedtem az arcomról. Harsányan felnevetett ahogy lekerült rólam az édes szar.

- Tudod... wattacukros az arcod. - bökött az említett testrészem felé. Felpaprikázva néztem rá, majd a sajátomat egy lendülettel az ő arcába nyomtam. Erre abba hagyta a nevetést, de én folytattam helyette.

- Tudod Loki... wattacukros az arcod. - kacagtam jóízűen amíg ő morogva leszedte magáról.

- Pofátlan midgardi. - motyogta,  de csak kacagni tudtam rajta.