Írói szemszög:

Miután Thor magára hagyta Luannat, a fivére felé fordult és felrángatta az emeletre, hogy a lány ne halljon semmit.

- Most mi bajod? - csattant fel Loki, de a szőke a szájára tette a kezét, hogy ne hangoskodjon. Miután úgy látta nem fog ordítani, elengedte.

- Az a bajom, hogy nem csinálsz semmit! Végtére is azért vagy itt nem? Hogy gondoskodj Luannaról! - fortyant fel kissé Thor is, mire az előtte álló megforgatta a szemét.

- Mégis mit csináljak vele? Vigyem el boltokba, mint te bátyám? - mosolyodott el negédesen amitől Thornak kedve lett volna képen törölni.

- Nem, de azért csinálhatnál vele ... valamit! - motyogta a szőke tanácstalanul, mert semmi ötlet nem jutott eszébe.

- Talán fektessem meg? - vonta fel a szemöldökét Loki, majd gonoszan elmosolyodott. - Ó, ez nem is rossz ötlet! Bár lehet, hogy furcsa lesz halandóval, de egye fene, megteszem! - fordult meg, hogy leinduljon, de azzal a lendülettel vágták neki a falnak. Nagyot nyekkent ahogy Thor ott tartotta a mellkasánál.

- Ha megtudom, hogy csináltál vele valamit, ott vágtad el az esélyed egy jobb helyre Asgardon. - sziszegte az arcába. Loki undorodva ellökte magától.

- Tudod jól, hogy nem érdekel ez a szuka! Bottal se nyúlnék hozzá, ne aggódj. - morogta sértetten - Amúgy is, miért idegesíted fel magad ennyire? Talán bejön a lány? Mit szólna ehhez Jane? - mosolyodott el újra idegesítően.
Thor keresztbe fonta a karjait.

- Kedves lány és a barátom lett. Janet ne keverd ide! - szögezte le - Egy hétig nem jövök, de tudod, hogy így is figyelnek. Majdnem kicsapattad magad azzal, hogy elverted Luannat!

- És most mit kellene tegyek? Térden állva csússzak oda, hogy bocsásson meg amiért jogosan vertem el, mert meglopott? - szegezte a kérdést idegesen Thornak. Hülye S.H.I.E.L.D.! Hülye Tanács! Hülye Thor!

- Nem szándékosan tette és nagyon sajnálja, de nem akart útba lenni. - magyarázta meg Thor. Homlokon csapta magát Loki. Ilyen irreális kifogást még ő se hallott.

- Végtére is ilyenkor az a legjobb ha ki lop. Mond csak Thor! Miért van az ha a lány csinálja akkor meg van bocsátva, de ha én hozzá érek akkor már a nyakamat akarják venni? Hm? - mászott az arcába mire Thor hátra lépett. Megrázta a fejét. Erre nem akart válaszolni.

- Foglalkozz vele. Ha kedvesebb vagy hamarabb szabadulhatsz. - indult le lassan Thor. A fent maradt istenség gúnyosan felnevetett.

- Ez nem válasz! - kiáltott utána és utálta magát amiért a hangjában keserűség is csengett. Hülye fruska! A szobájába ment és becsapta maga után az ajtót.

Luanna szemszöge:

Alig 3 óra múlva minden kész volt. Előétel, leves, főétel és desszert is amihez a fagyit is felhasználtam, legalábbis az enyémet. A háromból az egyiket direkt félre tettem Lokinak, fogalmam sincs miért. Eszembe jutott az arca, hogy mennyire sóvárogva és érdeklődve nézte a fagylaltokat, de legfőképpen a karamellásat. Thor az asztalnál ült amit saját maga terített meg és a termetéhez képest igen elegánsra csinálta. Nem előítéletből, csak nem hittem volna, hogy egy két méteres felhőkarcoló, aki dagad az izmoktól képes megteríteni olyan szépre, mint ha egy öt csillagos étterembe ülnénk. Két emberre volt terítve és valami oknál fogva szégyelltem magam, hogy Lokit nem hívtuk le. Talán még mindig a rablás miatti bűntudat. Elhessegettem magamtól a gondolatot és neki kezdtünk a tivornyának. Thor egész vacsora alatt agyba - főbe dicsérte a főzési tudásomat, párszor meg is jegyezte, hogy ezzel le venném a lábáról egy jó barátját, de igyekeztem hárítani. Barátnál több szóba se jöhetett. A vacsora végeztével Thor elbúcsúzott és a lelkemre kötötte, hogy ha újra jön csináljak neki még olyan fekete tortát - ami mellesleg a fekete erdő tortát takarta -. Nevetve ígértem meg neki, majd tényleg elment, nekem meg a mosolyom úgy hervadt le. Aprót sóhajtottam, a konyhába lépkedtem és kivettem a fagyit. Egy kiskanalat is vettem hozzá, majd elindultam fel a lépcsőn. Tudtam, hogy amit főztem abból nem fog enni, de reménykedtem, hogy ezt nem utasítja vissza. Megálltam az ajtaja előtt és kopogtam. Csend, senki nem válaszolt. Újra kopogtam, de ismét csak csend.

- Én... Szóval... Tudom, hogy nem fog enni az ételből amit készítettem, de hoztam fagyit. Karamellásat. Itt hagyom az ajtó előtt és uhm... Szóval a magáé. - tettem le gyorsan az ajtó elé, majd futólépésben a szobámhoz siettem. Az ajtóban még visszanéztem, de a fagylalt még mindig ott árválkodott. Összepréselt ajkakkal léptem be a szobába. Megpróbáltam, biztattam magam, de sokra nem jutottam vele. Sóhajtva csuktam be az ajtót, majd az ágyra feküdtem és eltettem magam holnapra.

Másnap reggel furcsa érzéssel nyitottam ki a szemeimet, aminek az okát hamar meg is tudtam. Loki állt az ágy végén, tekintete és arca semleges volt, de még így is megijedtem tőle. Halk sikkantás hagyta el a számat és jobban magamra húztam a takarót.

- Mit csinál itt? Perverz kukkoló! - húztam össze a szememet idegesen. Unottan forgatta meg a szemeit.

- Ugyan, a tükörképem is szebb. - mosolyodott el lesajnálóan. Összeszorítottam a fogaimat és próbáltam lenyugodni mielőtt neki estem volna. Gonosz.

- Miért van itt? Gondolom nem sértegetni jött. - ültem fel még mindig a mellkasomhoz szorítva a paplant. A kezemre nézett, de gondolom nem épp ez volt a célirány.

- Kivételesen eltaláltad, midgardi. Jöttem, hogy fényt hozzak sötét fejed, balga gondolatainak. - kerülte meg az ágyat, mellém lépett és leguggolt, hogy arcunk egy szintbe legyen.

- Hogy mi van? - háborodtam fel - Hallod amit beszélsz? Nem vagyok hülye! Attól, mert az utcán éltem tudok írni és olvasni, sőt, ha ezt még nem tudtad akkor gondolkodni is! - fröcsögtem az arcába. Hiába villogtak a vészjelzőim, hogy elvetettem a sulykot már akkor mikor nem magáztam - és ha ezt tetőzni akarom akkor még gúnyosan is beszéltem vele -, abban a pillanatban nem érdekelt. Utáltam ha hülyének néznek főleg ha nem is ismernek és nincs is okuk rá. Fagyosan csillogtak a szemei, pár percig meg se szólalt amiért feltámadt bennem a lelkiismeret furdalás. Mindent elcsesztem.

- Csak arra akartalak rávilágítani, hogy a bátyám és magam se azok vagyunk akiknek hiszel. Szóval ne nézz rám egyenrangúként, mert te mindig alattam leszel. Viszlát! - egyenesedett ki és egy pillanat múlva már csak a hűlt helye maradt és a kíváncsiság amit maga után hagyott. Nem azok akiknek hiszem? Mivan?!