Ego simit elfogadok mindenkitől:333

-------------------------------------------------------------------------

Luanna szemszöge:

Érthetetlenül mégis aggódva igyekeztem felkelteni a karjaimban tartott istenséget. Szívem vadul dobogott az örömtől és a félelemtől, hogy valami baj történt vele. Az arca beesett volt, szemei alatt sötét karikák éktelenkedtek amik álmatlanságra utaltak. Sokkal könnyebb volt, mint hittem, de a testén végig nézve láttam, hogy borzasztóan lefogyott. Meglepett, hogy földi ruha volt rajta, egy ing meg egy farmer ami szinte lógott rajta.

- Hát... itt vagy. - motyogta rekedten, a mondat végét alig hallottam. Az eddig teste mellett pihenő kezét most erőtlenül felemelte és az arcomra simította. Itt vagyok? Mi ez az egész? Mi történt vele?

- Itt vagyok. Nyugodj meg, minden rendben lesz. Mond el mi történt! - biztattam az arcát kémlelve. Laposakat pislogott, tekintete üveges volt, úgy tűnt, mint ha itt se lenne.

- Itt vagy... Vártalak... És te itt vagy. - dünnyögte, hangja néha elcsuklott a mondata közben. Miiiiiii? Döbbenten le teljesen. Várt rám? Nem, tuti nem. Biztos hülyeségeket beszél. Nem úgy látszik, mint aki tisztában van azzal miket is beszél, meg a lépcsőbe is beverhette a fejét.

- Gyere... gyere segítek neked lefeküdni. Csinálok valami könnyűt utána pedig elmondod mi történt. - állítottam fel nehezen, a súlya nagy részét én cipeltem, úgy látszott őmaga nem képes elbírni a testét. Lassan indultam vele a nappaliba, nem akartam megkockáztatni, hogy újra leguruljon. Lefektettem, kényelmes pozicíóba elhelyeztem, a fejéhez tettem egy párnát. Fogalmam sem volt mit csinálhatnék vele, még mindig le voltam sokkolva attól, hogy őt itt találtam. Megráztam a fejemet, a konyhába siettem, bekukkantottam a hütőbe, de semmit nem találtam. Összeszorítottam a számat mérgemben, de hirtelen eszembe jutott, hogy van egy tábla csokim és péksütim amit még a reptéren vettem, hogy megegyem, de ahogy beültem a kocsiba, az izgalomtól elment az étvágyam. Futólépésben tettem meg a távot az előszobáig, egy pillanatot se akartam vesztegetni. Ahogy megtaláltam a csokit meg a péksütit, visszasiettem. Felültettem Lokit, hogy könnyebben tudjon enni.

- Figyelj, ezt edd meg! Egy kis erőt ad, nem tudom mi van veled, de enned kell. - nyomtam a szájába az olvadt csokit. Nagyon lassan elkezdte eszegetni, türelmetlenül vártam mikor fejezi be, rengeteg kérdésem volt felé. A péksütit már magától ette meg, egy kicsit már jobb színben tűnt fel. Nem nézett rám, maga elé meredt, de tekintete sokkal értelmesebb volt, mint akkor mikor megláttam.

- Loki, hogy kerültél ide? - kérdeztem tőle óvatosan, nem volt biztos abban, hogy válaszolni fog, de meglepő módon felém fordította jádezöld szemeit, amik tompán fénylettek.

- Elszöktem. - mondta egyszerűen, tekintete hitetlenkedve járt végig az arcom minden egyes pontján.

- Miért szöktél el? - kérdeztem tovább. A szívem a torkomban dobogott, feszülten vártam a válaszát. Nem azonnal felelt, egy ideig nézett és csak utána szánta rá magát.

- Vártalak. - mondott ennyit. Összevontam a szemöldökömet.

- Mióta vártál rám, Loki? - kérdeztem kissé aggódva. Nyelt egyet, ádámcsutkája erőteljesen kitüremkedett a nyelőcsövén. Rossz volt így látni, ha saccolni kellene, akkor azt tudnám mondani, hogy 2-3 hete nem evett semmit.

- Régóta. - motyogta, reszketeg végtagokkal visszafeküdt a kanapéra. Mellé guggoltam, szemmagasságba szerettem volna lenni vele.

- Thor tud róla? - érdeklődtem. Egy bólintásra tellett tőle, a plafont kezdte szuggerálni. Esetlennek tűnt, de mégis olyan hihetetlennek. Loki itt van! Loki várt rám! A francba, ez kibaszott boldoggá tett, alig tudtam leplezni a mosolyomat.

- Loki miért vártál rám? - kérdeztem meg csendesen. Ingatni kezdte a fejét, először azt hittem, hogy azért, mert ő se tudja, vagy csak nem akarja elmondani.

- Nem tudom elmondani. Túl rossz. - krákogta.

- Várj itt. - pattantam fel, a konyhába futottam és hoztam neki egy pohár vizet. Hálás szemekkel figyelt, majd nagy kortyokban megitta. A földre ejtette a poharat mielőtt elvehettem volna.

- Luanna... - mondta csendesen, kezém felém nyújtotta. Nem értettem mit szeretne, csak néztem a kezét, majd őt.

- Fogd meg a kezem. Kérlek! Érezni akarom, hogy tényleg itt vagy. - motyogta. Az ajkaimra haraptam, egy órája még bőszen azt terveztem, hogy túl lépek rajta most meg itt vagyok, ápolom és azt kéri, hogy fogjam meg a kezét. Eszement világ ez. Aprót sóhajtottam, majd megfogtam a kezét és finoman cirógatni kezdtem. Persze ez nem volt neki elég, megszorította finoman a kezemet és maga mellé húzott. Meglepett milyen erő volt benne ahhoz képest, hogy úgy nézett ki bármelyik pillanatban képes összetörni.

- Aludni akarok. - motyogta szorosan tartva maga mellett, kezei a csípőmet karolták át. Levegőt venni is elfelejtettem a döbbenettől, Loki jellegzetes illata az orromba kúszott és mire észrevettem, már csendesen szuszogott, tagjai elernyedtek, de kezei vasmarokkal tartottak. Bele tőrödtem a sorsomba, kényelmesen elhelyezkedtem, de tartottam tőle a távolságot, hiába volt olyan nagy a kísértés, hogy hozzá bújjak. Egyre jobban fáradtam el én is, annyira régóta vártam már erre a pillanatra és még se tudtam kihasználni. Féltem, hogy ez is csak egy álom, amiből felfogok ébredni és újra én leszek a rossz. Szorosan lehunytam a szemeimet. Rendben, ha egy álom, akkor kihasználom. Közelebb húzodtam hozzá, arcomat a mellkasába temettem. Elemi erővel tört rám a fáradtság így hagytam, hogy a karjaiban leljen meg az álom.