Egy ideig még a gyönyörű erdőben sétáltunk, de egy idő után egyre ritkultak míg végül eltűntek a látóhatárból és átvette egy mező ami kitöltötte a látóhatárunkat.

- Ez csodálatos. - vigyorodtam el, emlékeztetett a magyarországi látógatásomra mikor átutaztunk Hortobágyra és Hajdúszoboszlóra. Egyszerűen mesés volt a táj, mint ha Picasso anyait - apait beleadva dolgozott volna ezen a szépségen.

- Ez még Asgard fénykorában volt, azóta felszántották és asgardiak telepedtek le. - magyarázta Loki mellettem állva.

- Bevallom, tényleg szép helyen nevelkedtél. - sandítottam rá fél szemmel a reakcióját lesve.

- Nem jön be a nyalizás. - vetette oda. Felkacagtam.

- Ugyan, ha nyalizni szeretnék akkor téged dícsérnélek, nem a helyet. - kuncogtam. Az illúzió kezdett eltűnni, Loki keze ökölbe szorult, majd végleges eltűnt. Ismét este volt, a baglyok huhogása betöltötte a teret, távolról motor zúgás hallatszott. Loki alakját nehezen tudtam kivenni, vaklálva tapogatóztam. Hirtelen valami keménybe ütközött a kezem, Loki kuncágását véltem felfedezni. Furcsa alakja volt annak amit fogtam, hirtelen le se esett mi az.

- Te aztán nem teketóriázol, midgardi. Hogy tetszik az isteni erényem? - érdeklődött, mire elrántottam a kezemet.

- Fúj! Ez undorító! - emeltem fentebb a kezemet és belé töröltem... a bármit is ami rá ragadhatott. Halkan nevetett az orra alatt, majd megfogta a csípőmet és lágyan húzni kezdett maga után. Fogalmam sincs, hogy láthatott ilyen sötétben, én tuti megint félre nyúltam volna ha próbálkozom.

- Hova megyünk? - érdeklődtem, a szemem kezdett hozzászokni a sötétséghez így végre látni véltem Lokit. Célirányosan vezetett ki a kis erdő sűrűjéből, de a kérdésemet hallva megállt. Felém fordult, a lámpák halvány fénye árnyokat vetettek az arcára. Értetlenül összeráncolta a szemöldökét.

- Hozzád. Mégis hova mennénk? - kérdezte úgy, mint ha nem lenne egyértelmű. Duzzogva összefontam magam előtt a karjaimat, keze még mindig a csípőmön nyugodott ami enyhe borzongást váltott ki belőlem.

- Unalmas vagy! - jelentettem ki - Hol van az a Loki aki mindenbe benne van? Aki nem áll meg egynél? - vigyorodtam el huncutan. Összevonta a szemöldökét.

- Ezzel most arra célzol, hogy meg kéne öljelek, majd feltámasztani és újra megölni? - kérdezte. Homlokon csaptam magam.

- Istenem, adj neki észt! - könyörögtem a fentvalóhoz, de valahogy úgy éreztem, akik látnak is minket, ugyan csak jól szórakoznak a nyomoromon.

- Elutasítva. - kuncogott Loki és kilépett a fák takarásából. Én is léptem, de az arcomba vágta a fenyő ágát. Az orromat fogva bújtam ki alatta.

- Fasz! - morogtam - Meg amúgy arra gondoltam, hogy ha már úgyis te vagy a Csínytevés istene akkor légyszíves mutass nekem valamit. Mondjuk mindig is kíváncsi voltam a Skandináv Múzeumra. - pillantottam jelentőségteljesen a szemeibe. Felcsillant a tekintete, elkacagta magát. Melegség költözött a szívembe, rettentő jó volt hallani azt az édes nevetést amit csak ő tud produkálni.

- Ejh, midgardi, még a végén kiderül, hogy nem is én akartam uralkodni a Földön. - bökött meg kuncogva. Nevetve arrébb húzodtam tőle.

- Ugyan, Loki, azt hiszed kiismertél? - kötekedtem vele - Hidd el, megtudlak még lepni.

Arcára halvány mosoly költözött, majd közel hajolt a fülemhez.

- Ebben biztos vagyok, Luanna. - suttogta, hangjától kirázott a hideg, de még attól, amit utána csinált. Apró csókot nyomott a fülem mögé, majd mint ha mi sem történt volna sétált tovább. Én pedig álltam ott, idióta vigyorral, kipirult arccal és mérhetetlen boldogsággal. Talán még sincs veszve minden.

A városban sétáltunk, zsebre dugott kezekkel, mikor megpillantottam egy hot-dog árust. Egy széken ült, maga előtt összefont karokkal, látszott rajta, hogy mélyen alszik. Gonoszan elvigyorodtam, ismertem ezt az árust, sokszor köpött le ha ételt kértem tőle. Nos, most visszakaphatja.

- Akarsz valami sunyiságot csinálni? - kérdeztem meg Lokitól, lecövekeltem az utca másik oldalán. Felvont szemöldökökkel megállt, rám sandított érdeklődve.

- Mire gondolsz? - érdeklődött. Az árus felé biccentettem.

- Látod azt a kocsit, ami mögött egy férfi ül? - Bólintott, mire folytattam -Nos, sokszor leköpött mikor ételt kértem tőle, és összeakarom ezt kapcsolni a hasznossal. Megkóstoltatom veled a hotdogot. - vigyorodtam el ártatlanul. Elrejtette a mosolyát, megköszörülte a torkát és tárgyilagos arccal nézett rám.

- Mi a terved?

Elhelyezkedtünk Lokival, ő a férfit keltette fel míg én elcsentem két hotdogot és kiflit hozzá. Loki valamit magyarázott a férfinak, én addig megöntöztem ketchuppal és mustárral, majd szépen lassan elsétáltam. Loki szembe röhögte az árust és közölte vele, hogy leszúrja ha még egyszer itt látja, majd szépen nyugodtan utánam jött, de addigra én már elrejtőztem két lámpa között. Halkan kuncogtam, láttam még mindig a férfi halálravált arcát, ami egy kicsit bűntudattal, de jóleső érzéssel is eltöltött.

- Pedig ugyancsak jókislánynak tűnsz. - jegyezte meg Loki gúnyosan ahogy felé nyújtottam a hotdogot. Furcsálkodva elvette, jobbról - balról megnézte, majd beleharapott.

- Ugyan. Ne borító alapján ítélj. Meg amúgyis, sokat segített az is, hogy kicsit távol voltam. - - haraptam bele a sajátomba, Loki hümmögött egy párat miközben elfogyasztotta a hotdogját.

- Miért is szeretnél betörni a múzeumba? - érdeklődött ahogy a kihalt mellékutcákon járkáltunk ahol alig volt fény így csak a külső világításra számíthattunk.

- Csak úgy. - rántottam meg nemtőrödöm stílusban a vállamat, de megbökött.

- Hazudsz. - jelentette ki egyszerűen. Az alsó ajkamra haraptam, az égre emeltem a tekintetem, egy fáradt sóhaj szökött ki az ajkaim közül.

- Csak... Szeretném egy kicsit élvezni az életet. Mióta tudom, hogy neked több ezer éved van, azóta egyre jobban megbélyegez a tudat, hogy nekem csak 90, ha pozítivan nézzük. Ki szeretném használni amennyi időm van, boldog akarok lenni baráttal, kapcsolattal, családdal vagy ezek nélkül. - vallottam be halkan, összefacsarodott a szívem ahogy eszembe jutott mennyire is kevés időm maradt. Mosolyt erőltettem magamra és Lokira néztem aki komoly tekintettel fürkészett.

- Ezért loptad el az ételt? Ezért akarod, hogy betörjünk a múzeumba? - kérdezte, mire apró bólintással jeleztem, hogy nem téved. Megfogta a vállamat ezzel megállásra késztetve.

- Midgardi kis féreg akarsz lenni, vagy az a midgardi akit nem akarok megölni? - kérdezte komolyan. A torkomra forrt a szó, hirtelen nem tudtam mit válaszoljak.

- Melyik lenne a helyes? - motyogtam csendesen. Megforgatta a szemeit.

- Te melyiket érzed helyesnek? - komorodott el kicsit. Az alsó ajkamra haraptam, egy pillanatra lehunytam a szemeimet.

- Menjünk inkább haza. - adtam be végül a derekamat.