Írói szemszög: 

 A lány boldog, de mégis nehéz szívvel hagyta ott a házat. Thor Loki szobájában tartózkodott, egy ideig figyelte az ágyon ülő férfit aki maga elé meredt gondolkozóan.

- Mennünk kell, testvér. - szólalt meg a szőke hajú istenség. Loki megrázta a fejét, nem akart elmenni innen, valami nagyobb hatalom nem engedte. Édesen suttogott a fülébe, hogy maradjon, mert megbánja, hogy elmegy. Frigga hangjára emlékeztette, ő intette mindig a jóra és ez a jó, pislákolva, de benne égett. Viszont ott volt az ő hangja, a hevesen lobogó harag és keserűségének hangja ami arra ösztökélte, hogy menjen. Tudta, ha beveti a mágiát a lányon, akkor elgyengül a racionális énje, lyuk ékelődik a gondosan felépített falján. De tudni akarta az igazat, hogy tényleg szereti vagy csak úgy mondja, mert hiába ő a csínytevés istene, a rengeteg fájdalom és hazugság amiben élt, félelemre készteti a szívét ha azt hallja valakitől, hogy szereti. De ezt sosem mutatja, mindig is a pimasz Lokit látják, az egyetlen aki tudta, hogy rosszul esik neki néhány apró kis dolog, az az édesanyja volt. 

Maradj, Loki. Maradj és légy türelmes, suttogta a jóra intő hang, kedvesen, szeretettel telve. 

Miért maradnál? Mit számít neked az a lány? Semmit! Meg kellett volna öld, úgyis arra vágyott már régóta! Üvöltözött elméjében a hang. Loki keze ökölbe szorult, Frigga hangja elveszni látszott ahogy a sötétség átölelte Loki szívét.

- Mehetünk. - morogta a fekete hajú, felkelt és elviharzott Thor mellett aki szó nélkül követte. De meglepő módon Loki, a lány szobája felé vette az irányt, ő nem tudta, hogy már Luanna elment, azt hitte még itt van. Berontott, de az üres szoba láttán összerezzent. A takaró véres volt, a szekrény tárva - nyítva amiből félig kilógó ruhadarabok voltak. Nem kellett megforduljon ahhoz, hogy tudja a háta mögött van.

- Elment? - kérdezte színtelen hangon. Nem értette mégis miért érdekli ez, talán az az icipici kis jó késztette arra, hogy szomorú legyen amiatt, hogy elkergette. 

- El - mondta Thor megerősítve Lokit. A fekete hajú bólintott, majd tekintetét elszakítva a szobától, újra bátyjára nézett.

- Mehetünk. - mondta, de szívében keserűség kezdett éledezni. Mégis, hogy szerethetett engem? Hisz megvertem, gonosz voltam vele, leszúrtam, embereket gyilkoltam meg a bolygóján. Épp eszű ember már rég elmenekült volna sikítva tőlem, de ő nem. Ő belém szeretett! Tudott mindent rólam és szívében akkor is csak csodálat és szerelem volt irántam. Újra elfogta a harag, állkapcsa megfeszült. 

Thorral az udvarra mentek, a szőke Heimdallhoz kiáltott és már repültek is Asgard felé. 

Loki minden gondolatot kiűzött a fejéből, semmire sem akart gondolni mikor előveszik, kedvére akart túljárni az eszükön. Viszont ez fuccsba dőlt, mikor észrevette anyját, aki türelmesen várakozott Heimdall mellett.

- Fiaim! - lépett oda boldog mosollyal mikor kiléptek a nagy fényességből. Először Thort ölelgette meg, majd Lokihoz lépett és szorosan magához húzta. 

- Beszélnem kell veled, kérlek gyere a kertbe majd. - suttogta neki, majd elhúzódott tőle mosolyogva. A lovak már elővoltak készítve, Loki kedvenc kancája is ott volt közöttük. Már hiányzott neki, megsimogatta az állat izmos nyakát és felült rá. Vágtatva indultak a palota felé, Loki kicsit lemaradt, de nem bánta, élvezte, hogy a szél a hajába kap és az arcát cirógatja. Az események felgyorsultak, miután oda értek a palotához, bejelentették, hogy visszatértek. A tanács csak másnap fog összeülni, így Lokinak volt egy szabad délutánja. Kirendeltek mellé egy őrt, aki mindenhova kísérte, az istenséget sokszor már idegesítette, hogy nem tud tőle szabadulni. A kertbe indult, ahogy Frigga kérte, valahogy sejtette, hogy a Földön történt húzásáról akart vele beszélni. KIlépve a kertbe, ugyanaz a gyönyörű látvány fogadta, mint amire emlékezett. Burjánzó virágok lepték el a helyet, a szivárvány színeibe öltöztetve a helyet. A kert közepén egy kis szökőkút bitorolt magának teret, tőle jobbra egy óriási fűzfa ékeskedett, árnyékot adva az odajáróknak. Frigga is ott volt, hátra tett kezekkel nézett a kert végére ahol a folyó moraja mindent elnyelt. Mikor meghallotta Loki lépteit, felé fordult mosolyogva.

- Kérem, hagyjon magunkra. - mondta az őrnek, aki fejet hajtott és hallótávolságon kívülre ment. Loki az anyja mellé állt, kihúzott, merev háttal. A lágy szellő orgona és rózsa illatát hozta magával, a férfit arra emlékeztette mikor itt végezte a mágia gyakorlatot.

- Miért bántottad a lányt? - szólalt meg Frigga csendesen, hangjában nem hallatszott se harag, se csalódottság, se elítélés. Lokit ez kizökkentette a hitből, miszerint édesanyja a sárga földig lehordja amiért bántott egy midgardi lányt. Valahogy sokkal rosszabbul esett neki ez, mint az ha anyja kijött volna a béketűréséből.

- Megérdemelte. Hazudott nekem. - morogta Loki, makacsul állítva az igazát. 

- Mit hazudott neked? - érdeklődött az asszony, szoknyáját meglebegtette a szél. Loki hirtelen nem is tudta mit hazudott neki a lány, pedig ezidáig olyan biztos volt benne. Felmordult ingerülten.

- Az mindegy. Hazudott nekem amit nem tűrtem el. Az ő baja. - fintorodott el. Frigga ráemelte a szemeit, egy ideig fürkészte Loki arcát, majd sóhajtott.

- Miért hazudsz magadnak, Loki? Látszott rajtad, hogy bánt valami. Bánt, hogy a lány elment? Vagy az amit tettél vele? - kérdezte. Az istenség úgy érezte, mint ha Frigga a lelkébe látna, leleplezné minden mocskos kis titkát amit még maga elől is rejtegetett. Nem akart gyenge lenni, nem akarta, hogy újra nevetség tárgya legyen.

- Nem mindegy? Elment. Csak egy ember aki pár éven belül meghal. Mit számít? - fortyogott. Frigga lemondóan ingatta a fejét. 

- Sigynnél is ez volt a helyzet. - jegyezte meg Frigga csendesen. Loki keze ökölbe szorult.

- Sigynt ne hasonlítsd a midgardi féreghez! Sigyn... Sigyn más volt. - kapta el Loki mérgesen a tekintetét. El sem hitte, hogy az anyja pont Sigynnel jön. Mardosta a bűntudat amiért nem ment el a sírjához már régóta, de úgy érezte, nem bírná ki. Nem menne neki. 

- Ha ennyiről szerettél volna beszélni anyám, akkor én búcsúzom. Fel kell készülnöm a holnapi napra. - horkantott gúnyosan. Persze csak egyedül akart lenni, olvasni egy könyvet, hogy elterelje a gondolatait. 

- Gondolkozz el azért. Csak jót akarok neked. - ölelte meg Lokit, aki fél kézzel viszonozta csak, majd sietősen távozott. El se hitte. Tényleg úgy viselkednék, mint Sigynnel?