Valami trónon ülve vártam a beszéd végét koronával a fejemen, az arcomon egy hatalmas műmosollyal.

-... most pedig Sarah hercegnő válaszol három kérdésre. Rendben, maga ott, fekete hajjal... Igen, maga.

-Tényleg csak két napja tudta meg, hogy maga egy hercegnő?

-Igen - bólintottam, egy őszintébb mosollyal.

-Maga valóban a Írországból érkező Nataniel herceggel fog összeházasodni? - jött egy másik kérdés.

-Nagyon úgy néz ki - próbáltam nem elhúzni a számat, de ezek szerint nem sikerült.

-Maguk tényleg szerelmesek? Ha igen láthatnánk esetleg egy kézfogást, ölelést, puszit vagy csókot?

Ásd el magad! Még mit nem!

-Szívesen, de Nataniel herceg jelenlegi tartózkodási helyéről fogalmam sincs.

-A maga koronázását sem nézi meg?... Lehet, hogy megcsalja. .Úgy látszik ez csak egyoldalú szerelem... Mekkora egy dög ez a Nataniel herceg!.. - mérgesebbnél mérgesebb megjegyzések érkeztek, én pedig kezdtem egyre jobban kétségbe esni.

-Nataniel herceg... -kezdtem, de a hangom elcsuklott.

-Itt van - jegyezte meg a fekete hajú, kék szemű emlegetett szamár.

Megfogta a kezem és magához rántva megölelt.

-Te idióta - suttogta a fülembe - ha hagyod, hogy ezek befolyásoljanak, akkor minden kicsúszik a kezeid közül.

Nem pirultam el, talán csak egy kicsit. Na jó nagyon!

-Milyen aranyosak! -hallottam a nézőközönségünk hangját.

-Csókot! - kántálták. MOST aztán kétségbe estem!

-Nem hinném, hogy, ha most megcsókolnám akkor egyben maradna. Nézzek, egy öleléstől alig áll már a lábán - mondta lebecsmérlően, amit ezek szerint csak én hallottam ki a hangjából.

+TimeJuuump+

-Miért van az, hogy mindig segítesz nekem, amikor tudomásom szerint kicsit sem csipázol? - böktem meg a mellkasát, miután odavánszorogtunk ahhoz a sötét erkélyhez, ahol először találkoztunk.

-Először csak az anyámat védtem, aztán pedig a hírnevemet, szóval bocs, hogy nem körülötted forog a világ.

-Várj már, most akkor szerinted az én hibám minden?

-Elméletileg igen - bólintott.

-Chh.... Egy dolgot nem értek. Miért csináltad ezt? Biztosan nem csak magadért! - néztem le rá és reménykedtem, hogy a válasza pozitív hatással lesz rám.

-De. Csak magamért.

-Önző vagy, vagy hazug - húztam össze a szemeimet - Istenem! Ezen az életunt képeden nem tudok eligazodni!

-Hidd el, az nekem csak jó.

-Akkor szerintem hazug vagy - nyújtottam rá a nyelvem.

-Te pedig egy elkényesztetett picsa, aki csak valami csoda miatt lett harcegnő. Makacs vagy, önfejű, és előbb cselekszel vagy beszélsz, mint gondolkozol- úgy éreztem magam, mint akit gyomorszájon vágtak. Talán... fájt, hogy ezt tőle kellett hallanom.

-Csak... most egy kicsit hagyj magamra - tántorodtam meg.

-Mi van? Fáj az igazság? Vagy az a baj, hogy a jövőbeli férjed nem ismer el?

-Menj innen - suttogtam.

-És mi lesz ha nem?

-Hagyj békén! - kezdtek folyni a könnyeim.

-Ugye tudod, hogy a sírással nem oldasz meg semmit?

-Menj már el! - töröltem meg erőszakosan a szemem, aminek az lett az eredménye, hogy még azt a minimális sminkemet is letöröltem, ráadásul a könnyeim nem álltak meg, hanem folyamatosan hullottak.

-Neked meg most mi a bajod? - lépett közelebb, majd felnézett rám, ezúttal komolyabban. Megfogta a csuklómat és leemelte a kezemet a szememről, majd mélyen a szemembe nézett. A lélegzetem elállt és egy kis időre a sírásom is abbamaradt.

-H-hagyj békén - löktem el magamtól és a legközelebbi lánymosdóba rohantam, ahova beérve bezárkóztam az egyik fülkébe és a számat befogva -viszonylag halk- sírásba kezdtem.Valaki bejött, de nem szólalt meg, valószínű sminket igazíthatott, vagy nem tudom.

-Te vagy az Sarah? - hallottam meg Donna hangját, mire kidugtam a buksimat - Jó ég, te lány, veled meg mi történt?

Válasz nélkül ugrottam a nyakába. Miután részletesen elmeséltem neki mindent megigazította a sminkem és felküldött a szobámba, mert rám elvileg már nem lesz szükség. Viszonylag nyugodtan aludtam el, arra a bunkó Natanielre sem gondolva.