Miután otthagytam a két fiút mérgesen csörtettem az alkohol felé és egy pohár bort öntöttem magamnak.

-Megígérted, hogy nem iszol - méregetett szigorúan Dorian, de a hangján hallottam, hogy kicsit részeg.

-De úgy nem lenne jó, ha te ihatnál én pedig nem - nyújtottam rá a nyelvemet és ezen az estén harmadjára is eltávoztam partneremtől.

Miközben megittam a piát csendben néztem a táncolókat. Még Doriant és Nicolt is kiszúrtam, ahogy félénken lassúztak. Nagyon cukik. Vajon mennyit ihatott Dorian, hogy sikerült felkérnie?

-Kicsim - hallottam anyukám hangját - be szeretnélek mutatni a legjobb barátnőmnek - fogta meg izgatottan a kezem és erősen végigvonszolt a(z egyébként) hatalmas tömegen.

-Ő itt Nora - mutatott egy nagyon csinos nőre.

-Te jó ég, milyen gyönyörű vagy - mért végig elismerően.

-Köszönöm, de maga se semmi, majdnem korombelinek néztem - jó pofiztam.

-Tényleg? Akkor bevált a terved - kuncogott anyámmal együtt. Nem tudtam eldönteni, hogy idegesítő vagy jófej.

Egy kicsit még beszélgettünk és végül kiderült, hogy ugyan olyan lökött és gyerekes, mint anyum.

-Be szeretném mutatni én is a fiamat - lelkesedett, majd a válaszunkat meg sem várva el is tűnt a tömegben.

-Úgy hallottam nagyon jól néz ki - bökdöste anyám a könyökével az oldalamat - és csak 2 évvel idősebb nálad.

-19? - kerekedtek ki a szemeim.

-Igazából 20, mert ugye neked kábé két hét múlva lesz a szülinapod.

-Itt is vagyunk - hallottam Nora lelkesedő hangját, mire megfordultam.

Most aztán megfagyott köztünk a levegő. Egymással szemben álltunk Nataniellel és elkerekedett szemmel néztük egymást. Anyukáink látva ezt a reakciót egy fél percig meg se szólaltak. Addig mi csak bámultunk egymás szemébe és megpróbáltunk reménykedni, hogy telepatikus képességeinkkel elvarázsoljuk a másikat jó távolra, mondjuk Kenyába. És ez talán működött volna, ha Nora meg nem töri a kínos csendet.

-Te jó ég kicsim, nagyon látszik, hogy kicsi vagy. - kezdte, mire Nataniel megforgatta a szemeit -Amúgy meg, ő a fiam Nataniel - fordult a hevesen minket néző anyám felé - Remélem ez a méretkülönbség majd az esküvőtökön nem fog látszani.

-Micsoda? Esküvőnkön? - suttogtam, miközben hatalmas szemekkel anyám felé pillantottam, aki zavartan lesütötte a szemeit - Szóval tudtad....

-Én... én... én próbáltam elmondani.

Fájdalmasan felsóhajtottam.

-Rendben mondtam - egyszerű, monoton hangon - én nem vagyok hajlandó egy ilyen taplóhoz hozzámenni!

-Te is ugyan olyan liba vagy, mint a többi - nézett felém összehúzott szemekkel Nataniel - értékelned kéne, hogy egy normális emberhez mész hozzá.

Azt hiszem a szülők kiszálltak ebből a feltörekvő vitából valamennyire.

-Normális? - fordultam felé hisztérikusan - Normális? -röhögtem fel kínosan - Nekem nem az rémlik, hogy te normális lennél. Még csak nem is ismertél és már is ítélkezdtél, és elég sokmindennek elhordtál. Normális ember tesz ilyet?

-Még mindig ugyan azt gondolom... Egyébként anyukád csak jót akar neked. Ismeri anyámat, akit szeret és azt hiszi, én is hasonlítok rá. Egy értelmes fiúhoz akart hozzáadni, te jó ég! - túrt a hajába idegesen - Tudod miért? Anya, meséld el, hogy Amanda, hogyan ment hozzá a férjéhez és azt, hogy hogy született ő - mutatott undorodva felém.

Nora nagy levegőt vett.

-Apád megerőszakolta anyukádat, hogy hatalomra kerüljön, de mivel Amanda félt elmondani, hogy ez megtörtént vele ezért későn vették észre, hogy terhes. Aztán a többi jött magától. Házasság, te, válás és a többi...

Könnyek szöktek a szemembe, amik utat is törtek maguknak. Nem zokogtam csak sírtam. Csak a könnyeim jöttek én pedig normális arccal fordultam anyukám felé.

-Sajnálom, hogy nem figyeltem erre és hülyeségeket beszéltem, nem akartam rögtön ellenszegülni - sütöttem le a szemem és megöleltem őt, mire ő visszaölelt - neked pedig - néztem zavartan Natanielre - Kösz - pirultam el.

Legyintett egyet, majd elfordulva tőlünk elhúzta a csíkot. Én aludni mentem volna, de még van az a szemét koronázás is. Utálom.....