-Sarah, szidj le kérlek vagy akármi! Hallod? Olyan ijesztő amikor csendben vagy, inkább ordibálj velem!

-Dugulj el! - néztem rá szúrósan, aztán tovább folytattuk utunkat.

Damon viszont nem bírt magával és minden 2. percben kérte hogy szidjam le, vagy mondjak valamit.
A kérését már csak azért sem teljesítettem, hadd higgye azt hogy megölném a puszta nézésemmel. Mondjuk ez igaz volt, még akár egy kanál vízbe is meg tudtam volna fojtani.
Kis idő múlva megérkeztünk a palota bejáratához, ahol az őrök megdöbbenve tekintettek felváltva rám és Damonra.

-Ez komplikált... -sóhajtottam - Kérem engedjenek be, nem tervezek semmi butaságot sem csinálni!

Az őrök, mivel muszáj volt nekik engedelmeskedni, beengedtek minket.
Mindvégig Nataniel járt a fejemben, és azon aggódtam hogy senki se bántsa őt, vagy hogy semmi baja ne essen. Hatalmas görccsel a hasamban léptem be a palotába.

-Sarah! - ugrott nekem Anna, amikor meglátott.

Nos igen, az utunk rögtön az én szobámba vezetett.

-Sarah! - vidult fel Nicol is - Tiszta olyan, mint ha már egy éve nem láttalak volna!

-Sziasztok! - öleltem meg a lányokat, miközben próbáltam eltűntetni az ideges tekintetemet, de Donnán nem lehet kifogni.

-Gyere csak ide! - nézett rám, majd berángatott a fürdőszobába, otthagyva ezzel Damont a lányokkal.

-Ez egy nagyon hosszú, de főleg szomorú történet - túrtam a hajamba frusztrált tekintettel.

-Gondolom nincs időnk, tehát mondd el kb 5-6 szóban!

-Esküvő, lázadás, félreértés, fegyver, Nataniel eltűnt.

-Nataniel összeházasodott mással, egy félreértés miatt lelőtték és elűnt a holtteste? - ordította kiakadva Donna.

-Mi? Ezt meg hogy raktad össze? - akadtam ki - Visszaértünk, Damon, a srác aki most kint álldogál lázadást szervezett, majdnem lelőtte Natnielt, mire én idegességemben össze-vissza hablatyoltam valamit, véletlen más is kicsúszott a számon, erre meg megsértődött, és eltűnt az erdőben.

-Szóval most fogalmad sincs mi van vele?

-Nincs, de kérlek áruld el hol vannak anyáék, mert beszédem lenne velük!

+TimeJuuump+

-Megtalálták már? - idegeskedtem.

Már hajnal volt. Elrendeztek minden félreértést. Én pedig itt idegeskedtem Natért, hajnali 5 órakor. Egyszerűen éjféltájt feladtam az alvást, azóta pedig a bejárat előtt található kanapé előtt körözök össze-vissza. Egész nap nem ettem, nem aludtam... nem is volt még egy nyugodt pillanatom sem.

-Nem, még nem hinném - rázta meg Nicol a fejét szomorúan.

-Fogalmam sincs, hogy most mérges vagy csalódott legyek - sóhajtottam, majd végre leültem a kanapéra.

-Ne idegeskedj már annyit, te lány! A végén még megbetegedsz!

-Nem akarom, hogy beteg legyél - pásztázta a padlót Anna.

-Én pedig nem akarok beteg lenni - mosolyodtam el keserűen.

Fél óra idegeskedés után végre kinyílt az az istenverte ajtó, de mást láttam, mint amire számítottam.

-Nataniel! - visítottam fel, amikor megláttam, ahogyan három őr cipeli.

Le volt csukva a szeme, a jobb oldala vörösen festett. Az arca hófehér volt, a levegőt pedig alig vette.

A könnyeim maguktól eredtek meg. Az az idióta!

Abban a pillanatban pattantam fel a kanapéról, ami miatt megszédültem, majd minden elsötétült...

Négy dolgot észleltem, amikor felkeltem. Nagyon melegem van, éhes vagyok, fáj a fejem és valaki valami hideget tesz a homlokomra. Kipattantak a szemeim a hideg hatására.

-Mi történt? - pislogtam párat.

-Elájultál - vont vállat Donna.

-Köszi, hogy aggódsz miattam - fújtam fel magam.

-Ez csak természetes - vigyorodott el, de az a vigyor rögtön le is olvadt az arcáról.

-Mi történt? - ismételtem meg a kérdést, mert gondolom nem csak velem történt valami.

-Natanielt meglőtték - mondta szomorúan Nicol, aki egy hatalmas tál enni valóval jött be a szobába.

-Micsoda? - kiáltottam, majd az előző esetből nem tanulva ugrottam ki az ágyból. Rögtön megszédültem, és térdre rogytam.

-Te lány! - szólt rám idegesen Donna, majd a kezét nyújtotta.

Ködös tekintettel pillantotta fel rá. Miután visszasegített az ágyra, Nicol a kezembe nyomta a tálat.

-Hogy van? - érdeklőttem monoton hangon, a sokk miatt.

Nicol zavartan megvakarta a tarkóját.

-Még nem igazán kelt fel, de már stabil az állapota.

-Hol van? Be mehetek majd hozzá?

-Már a szobájában van, és igen, akár már most is... Hé, mész vissza! Addig el nem hagyod ezt a szobát, amíg meg nem etted mindet! - parancsolta Donna, amikor meglátta, hogy elkezdek felkelni.

Nagy nehezen magamba tuszkoltam a kaját, ami megjegyezném majdnem visszajött, majd sietősen benyitottam Nataniel szobájába. Sokkal rosszabb kinézetre számítottam. Kicsit nyugodtabban sóhajtottam fel, majd közelebb mentem hozzá.

-Kimenjek? - kérdezte egy fekete hajú lány, aki 1-2 évvel nézett ki nálam fiatalabbnak.

-Megtennéd? - néztem rá gondterhelten. De furcsa, észre sem vettem, hogy bent van.

-Igen is! - hajolt meg, aztán kisétált.

-Te idióta! - "üdvözöltem" a férjem, majd kisöpörtem az arcába lógó tincseit.

-Neked is szia... - morgolódott, miközben lassan felnyitotta a szemeit.

2017. 04. 23.