Először is elnézést szeretnék kérni ,hogy ilyen ritkán születnek meg a részek ,és köszönetet szeretnék mondani a 7K-hoz. 😊❤

Kómásan fordultam Nataniel felé, aki már teljes hadifelszerelésben állt előttem.

-Te meg mikor keltél, hogy meg is vagy mindennel? - ráncoltam össze a homlokomat.

-Nem tudom - vont vállat - neked is összepakoltam.

-Köszönöm - mosolyodtam el szélesen.Még utoljára nyújtózkodtam egyet, majd a kikészített ruhám felé vettem az irányt.

Miután készen lettem elköszöntünk Marcotól és Silviától, és a repülő felé vettük az irányt. Időközben a fordítónk is előkerült és habár nem mondta meg hol volt, de legalább visszakerült hozzánk.Miután felértünk utaztunk pár órát, amire nem emlékszem, mert sikeresen végigaludtam az egészet. Amikor felkeltem nem lepődtem meg, hogy a fejem Nataniel vállán van, sőt még örültem is neki.

A magángépről leszállva elém tárult Róma gyönyörű látványa. Egyből éberebb lettem, és úgy döntöttem közölnöm kell Nattal, hogy nekem mennyire tetszik eddig a hely, mire ő csak unottan csóválta a fejét. Nem igazán akadályozott meg a beszédembe a cselekedete, továbbra is csak áradoztam neki.

-Nem hallgatnál már el? - kérdezte kicsit ingerülten.

-Ja - húztam magam össze kicsit megszeppenten - Bocsánat.

Sóhajtott, majd elszáguldott mellettem. Hát ennek meg mi a baja? Kicsit kezd visszaalakulni természetes formájába. De akkor is, az első két napon még kedves volt. Már is megunt volna?

Mikor odaértünk az ottani helyre eltátottam a számat. Csodás hely volt, a szemem nem győzött betelni vele. A palota előtt felsorakoztak az őrök, majd egy szigorúnak kinéző karcsú nő sétált ki rajta felszegett fejjel, és ijesztő kisugárzással.

-Üdvözöllek titeket - biccentett, de a meglepő az volt, hogy a saját nyelvünkön, az-az angolul szólalt meg. Akkor a fordítónkra gondolom most sem lesz szükség. De jó dolga van!

Nataniel meghajolt, én pedig pukedliztam. Elkezdtünk besétálni a palotába, miközben megtörtént az unalmas bemutatkozás, meg a kérdések és válaszok áradata. A nő neve egyébként Serafina. Igazából nem nagyon volt barátságos kedvébe, amit tudomásul is vettünk, és inkább a királyságáról kérdezgettünk, amire viszont szívesen válaszolt. Elvezetett minket az ebédlőbe, ahova szívem szerint szívesen mentem, hiszen farkaséhes voltam. Azt hiszem ma nem is reggeliztem.

-Milyenek az ételek? - kérdezte mosolyogva Serafina. Kicsit furcsán éreztem magam a mosolyától, végül is mégiscsak most láttam először ezt csinálni.

-Kifejezetten jók - mosolyodtam el én is halványan. Az előttem lévő pizzára néztem, és elgondolkodtam, hogy a sulis időkben mennyit ettem belőle, de azok sokkal másabbak voltak.

Nataniel is elmormogott valami "finom" félét, és utána már a kérdésekre csak rövid válaszokat adott. Úgy nézett ki, mint aki nagyon gondolkodik valamin. Látszik az arcán, hogy bántja valami. Meg kéne kérdeznem, hogy mi, de félek, hogy rám ordít és elküld.

Vegyes érzelmekkel ballagtam ki az - egyébként gyönyörű - ebédlőből, majd Nattal a nyomomba elindultam a szobánkba. Serafina jó éjszakát kívánt nekünk és közölte, hogy már csak holnap reggel találkozunk. Mi? Akkor nem kapunk vacsorát? Vá!! Annyi minden foglalkoztat jelenleg, hogy minél több dologra keresnék megoldást, annál több új kérdés keletkezik a fejemben.

Miután bementünk az ideiglenes szobánkba, Nataniel gondterhelten lefeküdt az ágyra, és a plafonra meredt. Megpróbáltam gyengéden megközelíteni. Közelebb mentem hozzá, és megfogtam a kezét. Rám nézett, egyenesen a szemembe. Nem láttam benne haragot, ezért melléfeküdtem, de aztán meggondoltam magam és inkább szorosan hozzábújtam. Sóhajtott, majd gyengéden átölelt.

-Ne haragudj, hogy faragatlan voltam, csak egyszerűen fáradt vagyok - kezdte birizgálni a hajamat.

-Nem haragszom - szólaltam meg halkan - csak aggódtam.

Nataniel az államnál foga felemelte a fejem, és egy puszit nyomott a számra.

-Készülj fel lelkiekben, ma a parton vacsorázunk.

-Mi? Milyen parton? - ráncoltam össze a homlokomat.

- 15 percre van innen gyalog egy part - magyarázta.

Ez után igazából csak fedtünk. Kb. 2 óra múlva felvettem egy farmert és egy fekete háromnegyedes ujjú pólót.

-Most látlak először rendes ruhákban - mosolyodott el Nat.

-Miért? - sértődtem meg, majd kiálltam a ruháim mellett, akikkel megbarátkoztam az elmúlt időkben - A ruha az nem rendes? Amúgy is, ez már a második alkalom...

-De, csak az nagyon elcsépelt.

-Mertél volna mást mondani - tettettem megsértődést, mire Nataniel nevetve megrázta a fejét és megpuszilta a homlokomat.

Igazából ő meg elég helyesen nézett ki, de ez tőle szokványos volt.

Kis idő múlva kiértünk a palota elé. Nat összekulcsolta a kezeinket, ès úgy vezetett. Hamar odaértünk a partra, ami még jobb látványt nyújtott, mint maga Róma.

-Hú - néztem először a tengerre, majd a gyönyörű naplementére - tiszta mint egy romantikus filmbe!

-Akkor remélem tetszik...

-Ne beszélj badarságokat, ez meseszép - ragyogtak a szemeim, és azt hiszem kezdett előjönni a gyerekes énem.

-Végigsétálunk ott - mutatott jobbra - és van egy meglepetésem.

-Jó! - kiáltottam fel, majd a szandálomat levéve odafutottam a tengerhez, és belemártottam a lábaimat. Kellemesen hűs volt, ezért a homokba temettem a talpaimat és vártam a hullámokat, amik boldogan csapdosták a lábaim. Időközben Nataniel is beért, és hátulról átölelve nézte velem együtt, hogy a nap miként tér nyugovóra.

Miután kigyönyörködtük magunkat megindultunk. Natanielbe karolva meneteltem addig, amíg meg nem pillantottam egy szép fekete asztalt, két fekete székkel. Az asztalon gyertya volt, és vacsora, ami elég gusztán nézett ki.

-Ez az miénk? - néztem elképedve, mire bólintott. Ez tényleg olyan, mint a filmekben!

Helyet foglaltunk és falatozni kezdtünk. Miután befejeztük Nataniel eléggé gondterhelten nézett rám, mire összerándult a gyomrom.

-Mi a baj? - fürkésztem.

-Sajnálom, nem tudom titkot tartani - nézett az ég felé - El kell mondanom valamit, de ígérd meg, hogy nem akadsz ki...annyira.

-Hallgatlak - nyeltem egy hatalmasat.

-Tegnap este kisebb háború történt az országunkban. Miattunk. Lázadók voltak, akik nem repesnek az együttlétünk miatt.

Egy percig csak az asztalt néztem és a hallottakat emésztgettem. Mire ténylegesen eljutott az agyamhoz az információ teljesen elfehéredtem.

-Akkor haza kell mennünk - álltam fel az asztaltól.

-Tudom - motyogta - csak éppen nászúton vagyunk vagy min. Elég pofátlanság lenne kihagyni azt, amit más országok ajánlottak fel.

-De beszélni kéne velük - kaptam a fejemhez - Háború van az országunkban! ...Biztosan megértik...

-Remélem, mert ha nem akkor itt nem csak egy háború lesz...

Nyüszíteni kezdtem, mire Nataniel megölelt, a könnyeim pedig folyni kezdtek.

-Legalább anya jól van?

-Ma reggel írta a levelet - törölt le egy könnycseppet az arcomról - akkor olvastam el, amikor hamar felkeltem. Jól van.

-Nora is?

-Nora is.

-De akkor is, ez nagyon rossz! Nem tudom mit tegyek!

-De én itt vagyok neked. És nem csak én, hanem az egész néped. Ez még csak az első nehézség. Mint majd a többivel, ezzel is meg kell birkóznod. Én pedig szeretni foglak, és támogatni.

-Mondd még egyszer!

-Szeretlek - mosolyodott el, majd hozzám hajolva hosszasan megcsókolt.

Holnaptól nehéz időszak vár rám.

2017. 02. 26.