Másnap ugyan olyan kómásan keltem, mint tegnap, csak sokkal jobban. Brian horkolása ébresztett, aminek a cirka 1 óra alvás után kimondottan örültem. Annyira, hogy le kellett beszélnem magam arról, hogy megfojtsam egy párnával.

-Hogy van a kezed? - kérdezte, majd odahúzva maga mellé szorosan átölelt.

-Hogy őszinte legyek, jól - bólintottam egy picit, ami azért eléggé furcsán nézhetett ki - Elengednél? Fel szeretnék öltözni a reggelihez.

-Előttem?

-Nem!

-Akkor nem.

-Brian engedj el - szóltam valamelyest fenyítően, mire szomorúan felnyüszített.

Miután nagy nehezen kiszabadultam, közöltem, hogy a szobámba megyek felöltözni, majd szélsebesen kiszáguldottam a helységből.

-Lányok - ugrottam Donna nyakába - várj! Többiek?

-Ők Briant menték öltöztetni. Nem láttad őket? Akkor szerintem elkerültétek egymást... Mindegy is, milyen a hangulatod? Mondjuk, ha ruhában nézzük kék vagy fekete?

-Fekete - vágtam rá.

-Te lány..csak nem szomorú vagy? Én mindig itt vagyok neked. Mi történt?

Hatalmas levegőt véve mindent kiöntöttem magamból. Tényleg mindent. Figyelmesen végighallgatott, néha hangosan ki is adta a véleményét, néha pedig csak megértően bólogatott.

Miután végeztünk rendbe szedett és átadott Doriannak.

-Hogy vagy mostanság?

-Megvagyok - mosolyodtam el, hiszen nem volt energiám ledarálni mindent elölről.

-Majd szeretnék veled beszélni valamikor - nézett rám, de a rémült tekintetemet látva rögtön zavartan magyarázkodni kezdett - mármint csak az élet nagy dolgairól meg ilyesmikről.

-Ne ijesztgess, azt hittem valami rossz hír... - kaptam a szívemhez.

-Bocsi - nézett le rám kiskutya szemekkel mire elnevettem magam.

A reggelinél ugyan úgy ültünk, mint tegnap a vacsoránál, csak én ültem szinte észrevehetően távol Briantól.

-Egyébként tegnap este miért sétáltatok kettesben a takarítóházba?

- nézett rám, miközben Natanielre mutatott.

Köhögnöm kellett, majd kétségbeesve a jegyesemre néztem néztem.

"Rám ne nézz, találj ki valamit" - olvastam le a tekintetéről.

"Szerintet lebuktunk?" - néztem rá.

"Majd kiderül, most már válaszolj, mert sok lesz a csend és feltűnik nekik, hogy ilyen feltűnően bámulsz"

"Rendben... De hé!"

"Mondd"

"Tök jól megy nekünk ez a telepátia cucc"

Nataniel megforgatta szemeit, majd az életunt arcát visszavetve várta a kifogásom, amit sikeresen összeraktam.

-Ő Nataniel, a takarítónk.

Nataniel egy "Ennél jobbat nem tudtál volna kitalálni?" nézéssel ajándékozott meg. Jól van na...

-Hm - töprengett Brian - ha már takarító, nem tudnád majd valamikor kitakarítani a nap folyamán a szobánkat? Már több, mint egy napja nem volt takarítva...

Kevés kellet, hogy ne röhögjem el magam.

-Már kérdezni is akartam - nézett unottan a plafonra a kis "takarító".

-Remek, miért nem mész fel most? Úgy sincs jobb dolgod.

-Eszek, ha nem látnád - vágta oda bunkón Nataniel.

-Nem fontos, az enyém sokkal előrevalóbb - legyintett Brian, nekem pedig nem kellett sok ahhoz, hogy ráugorjak és bemutassam neki az étkezőkés másik használati módját és ahogyan láttam Nataniel is a határon volt.

-Tegnap említette, hogy a Brian orvosnak tanul - tereltem a témát, mert a feszültség kikészített, így is fél perc alatt elbírtam volna aludni - saját döntése vagy a magáé?

-Természetesen Briané. Mindig is érdekelte őt ez a téma és már gyermekkorában ezzel szeretett volna foglalkozni.

-Hű -tettettem lelkesedést.

A reggeli, kínosnak tűnő percek múlva ért csak véget, addig a két fiú között vágni lehetett volna a feszültséget.

+TimeJuuump+

-Fenn maradsz vele egész éjszaka és megvárod velem, hogy reggel 9-kor hazamenjek - nézett rám lelkesen Brian.

-Brian... nincs igazán kedvem ehhez... fáradt vagyok - motyogtam.

-Egy éjjel még nem a világ vége.

De három már igen....

-Rendben - sóhajtottam és inkább beletörődtem abba a tudatba, hogy ma éjjel sem alszom.

Másnap reggel boldogan vettem tudomásul, hogy Brian végre elment és nem lesz semmiféle "eljegyzés" mert szerinte unalmas vagyok. Nem mondom, hogy ez nem fájt, de most az unalmasságomnak hála leráztam Briant!