Changbin megpróbálta lazára venni a dolgokat és kicsit elengedni Felix iránt táplált érzéseit. Na, nem mondott le a fiúról, csak nem akarta, hogy görcsössége elrontsa a kettejük közt kialakult jó viszonyt.

A meghívó átadása után máris oldottabb lett a légkör és Natalieval hármasban lelkesen tervezgették, hogy mit fognak csinálni majd a kis szeplős születésnapján. Felix csak egy baráti iszogatást tervezett, de a másik kettő sokkal nagyobban gondolkozott. Főleg, miután Sujin közölte velük, hogy jövő hét péntekre szabadnapot kapnak, az ausztrál fiú csütörtöki születésnapja miatt.

Főnökük ezzel nem csak nekik kedvezett, hanem magának is, ugyanis Lixie őt is meghívta a buliba. A fiú szívét megmelengette, hogy az a három ember, akiket alig két hete ismert, milyen odaadással készülődnek a születésnapjára.

Ha tudta volna, hogy Changbin mit tervezett, a vigyor levakarhatatlan lett volna az arcáról.

Az idősebb fiú tudta, hogy nincs sok ideje, arra amit tervezett, de szerette volna megpróbálni. Kedvelte Felixet és boldoggá akarta tenni, vagy legalábbis mosolyt varázsolni az arcára. Őszintén úgy gondolta, hogy ha nem lehet a párja, akkor "legrosszabb" esetben a barátja lesz.

Még az is jobb, mint teljesen elveszíteni őt...

-Jó reggelt hyung - szakította ki gondolataiból Felix hangja, ahogy félénken somolyogva beült mellé az anyósülésre.
-Jó reggelt Yongbokie - fordult felé Changbin és képtelen volt nem vigyorogni, akárhányszor a fiatalabbra nézett. Felix tényleg olyan volt mint a napsütés, egyszerűen beragyogta az emberek napját. - Jól aludtál?
-Igen köszönöm - füllentette, ugyanis nem akarta hyungjának elmondani az igazat. - És te?
-Szintúgy - érkezett a tömör válasz Changbintól.

És akkor először állt be közéjük a kínos hallgatás.

-Hyung... - törte meg a csendet  pár perc elteltével Felix. Valamiért kivételesen képtelen volt elviselni, hogy szótlanul kocsikáznak a munkahelyükre. - Haragszol rám amiért tegnap nem veled mentem munkába? - kérdezte alig hallgatóan, miközben ujjaival idegesen a pulcsija alját birizgálta.
-Nem, csak megijedtem, hogy valami rosszat csináltam - bukott ki Changbinból az őszinte válasz.
-Úristen, dehogy! - kiáltott fel Felix és pici mancsával rögtön megragadta hyungja sebváltón pihenő kezét. - Csak kellett még vennem pár dolgot a meghívókhoz és inkább Chan hyungot rángattam el magammal.

-Engem is bármikor "elrángathatsz magaddal" - közölte Bin, majd lopva a fiatalabbra nézett.
-Tudom, de a meghívó nektek volt meglepetés és ha téged hívlak, akkor neked már nem lett volna az - magyarázta Felix.
-Pedig már azt hittem, hogy csak én részesülhetek abban a kegyben, hogy a személyes sofőröd lehetek - sóhajtott drámaian Changbin, majd mindkettejükből kitört a röhögés.

-Vicces vagy hyung - mondta még mindig kuncogva Lix. Miután Changbin leparkolta a járgányt, kicsatolta a biztonsági övet és egy hatalmasat nyújtózott. - De rendben, mostantól ünnepélyesen megfogadom, hogy csakis te leszel az én személyes sofőröm - kacsintott a fiúra, majd kiszállt a kocsiból, Changbin pedig követte őt.
-Köszönöm a megtiszteltetést - húzta ki magát büszkén Bin és kissé meghajolt a másik előtt. Amikor tekintetük újra találkozott ismét nevetni kezdtek, de ha bárki megkérdezte volna, hogy miért, nem tudták volna megmondani az okát. Egyszerűen csak ilyen megmagyarázhatatlan jó kedvük volt, mikor a másikkal lehettek.

Vidáman beszélgetve léptek be az épületbe és sétáltak fel az emeleten lévő irodájukba. Jó kedvük ragadós volt, bárki aki elment mellettük elmosolyodott. A két fiú külön-külön is szívmelengető látványt nyújtott, de együtt minden cukiságot felülmúltak.

Főleg azért, ahogy egymásra tudtak nézni, mikor azt hitték, hogy nem látja őket a másik...