Mikor este hét órát üt az óra, Jisung bámészkodását kifele az ablakon egy kopogás zavarja meg. Arra számított, hogy az anyukája tipeg be a szokásos virágos kabátjában és a világos kis ruhácskájában, mosollyal a már megidősödött arcán, ezért kissé csalódott lesz, amikor csak a nővérkét látja meg, ahogy nagyra tárva az ajtót betolja a kiskocsit, amin valószínűleg a vacsorája van.

- Ma már tessék pár falatot enni - kezd el azonnal anyáskodóan magyarázni, és hiába idegesítik ezek a szokásai Jisungot, tudja nagyon jól, hogy a nővérke ezzel csak segíteni akar. Ő egy volt azok közül a kedves ápolók közül, aki mellett jól és kényelmesen érezte magát, és már bátrabban mert beszélni vele. - Az új szobatársad fél óra múlva érkezik majd meg. Picit későn, mert a gyógytorna elhúzódott kissé.

- Ma mi a vacsora? - kérdezi inkább a fiú, mert még vannak kétségei a jövevénnyel kapcsolatban, amiket magában akar lerendezni a maradék időben.

- Egy kis samgyetang leves zöldséggel, rizzsel, és egy kis hal. Plusz, hogy jobb kedved legyen, elcsentem valamit, tekintve, hogy neked nem kell semmilyen diéta, és a gyomrodat se kell olyan szinten kímélni, hogy ne ehess ilyeneket néha-napján.

Jisung szemei azonnal felcsillannak, és az épphogy kezébe vett pálcákat már le is rakja, hogy teljes odafigyeléssel nézhesse végig, ahogy a nővérke elővesz a zsebéből egy kiskanalat, utána pedig az est fénypontját; két darab epres joghurtot! 

- Legjobb vagy! Köszönöm! - örül azonnal, és még mielőtt a nővér elé rakná a tálca gőzölgő ételt, ő már nagyban élvezi az édesség okozta apró eufóriát. Legszívesebben nem is enne többet az este folyamán, de a leves, és a párolt zöldségek sós illata is csak úgy csábítja, mintha muszáj lenne, és a látványa is azt sugallja, hogy bűn lenne ott hagyni maradéknak az egész tálat.

- Még nem is láttalak ilyen jóízűen enni - nevet a nő, és egy gyors köszönés után már megy is a dolgára. Jisung már régen érezte azt, hogy az evés ilyen jóleső lett volna. Általában étvágytalanságban szenvedett, ami meg is látszott rajta, hisz nem csak vastagságra, de súlyra is szinte majdnem  a fele volt az egészségesnek, és míg a korabeliek termetes, izmos fiúk voltak, ő vézna volt és alultáplált. Nem volt neki se szép napi szinten a bordáinak látványa, az orvos is hízókúrára fogta, ami eddig eléggé eredményesnek bizonyult még ez alatt a pár nap alatt is: Jisung bőre már egészséges barackos színben pompázott, és az arca is mintha egy fikarcnyit kerekebb lenne. Lehet, ebbe az is besegített, hogy Felix, amíg itt volt, mindig nasiztak.

- Kopp - kopp - nyit be ugyanaz a nővér újra. A fiú észre se vette, hogy ennyire elszaladt az idő, és az a bizonyos fél óra már le is telt, amit a vacsorának szánnak minden nap. - Meghoztam az uraságot.

- Vicces vagy, Nara. 

Jisung egy pillanat alatt megdermed, ahogy meghallja a mély hangot, egy pillanattal később pedig egy magas, barna hajú, mankóval közlekedő fiú lép be. Hatalmas, barna szemeit végigvezeti a szobán, és megállapodnak Jisung feszült alakján. A fiú ajkaira egy féloldalas mosoly szökik, majd lassan odalépked az új ágyához, természetesen a Jisunghoz legközelebb eső oldalára.

- Lee Minho. Remélem, jól kijövünk majd ebben a pár napban.