Mikor Jisung félve lépett be a kis cukrászdába, mert azt hitte, a fiúk rossz szemmel fognak nézni rá, amiért ennyire ellökte őket maga mellől, újra rá kellett döbbennie, hogy mennyire nem ismeri még mindig őket. Amint melléjük érkezik, Hyunjin és Jeongin azonnal a nyakába ugornak és a többiek is jókedvűen köszöntik őt, majd mindannyian leülnek az asztalhoz. Mosolyogva pillant a mellette ülő Minhora, aki viszonozza gesztusát, majd Jisung combjára simítva biztatóan megpaskolja a fiatalabbat. 

- Mi a helyzet, Jisungie? - kérdezi Chan a fiatalabb felé fordulva. Felix mellette ülve beszélget Seungminnal és Jeonginnal, rajtuk kívül mindenki őt nézi, amitől Jisung kissé megijed, de Minho a kezét elkapva kulcsolja össze az ujjaikat, mitől a szőke valóban hamar megnyugszik. 

- Tartok egy kis szünetet - mondja, kissé megrántva a vállát, amin a másik szőke elvigyorodva bólint. Átlagos dolgokról  kezdenek beszélni, szóba jött az iskola, vagy épp a két ausztrál kapcsolata, mert kíváncsi volt a másik oldalára is a dolgokról, ugyanis ha akarta, ha nem, Felixtől mindig mindent tudott. Talán néha túl részletesen is, de nem állította le sosem a szeplőset a mesélésben, hisz mindig olyan lelkesen mesélt Jisungnak, nem volt szíve őt leállítani vagy félbevágni. 

Észre sem vette, hogy Minho mennyire néma mellette. Egész végig jól elbeszélgetett a többi fiúval, megtudta, hogy Hyunjin lépést tervez tenni a személy felé, aki megragadta a figyelmét, csak a megfelelő időre vár, míg Jeongin elpanaszkodta, hogy az angol dolgozata mennyire rosszra sikerült. Changbin az egyetemről mesélt evés közben, Seungmin pedig büszkén mesélte, hogy a barátnője családja hivatalosan is kedveli őt, míg a friss gerlepár csak a legutóbbi randevújukat mesélte. De Minho mintha ott sem lett volna. Mosolyogva, csendesen hallgatta mindenki történetét, de ő maga meg nem szólalt, csak mikor evés után elvonult a mosdóba. Mikor már vagy tíz perce sem tért vissza, Jisung kissé aggódni kezdett, így elnézést kérve a többiektől bemegy a mellékhelyiségbe ő is. Meglepetésére Minho sehol nincs, így egy enyhe pánikkal a mellkasában siet ki a cukrászdából, ahol az épület mellett szerencsére megtalálja az idősebbet. A falnak támaszkodva, az eget kémlelve áll csendben a barna hajú, kissé szakadozó légvétellel, emiatt Jisung óvatosan közelíti meg őt. 

- Minho? - szólal meg, amitől a másik összerezzen, majd nagy szemekkel fordul meg, de mikor észreveszi, hogy Jisung áll mellette, egy halvány mosoly jelenik meg az arcán. - Baj van? 

-  Nem, dehogy - löki el magát a faltól, Jisung elé állva. - Csak egy kis egyedüllétre volt szükségem, de minden rendben. 

A fiatalabb nem mond semmit, csak megértően bólint, visszamosolyogva az idősebbre. Csak percekig állnak egymással szemben, kedvesen mosolyogva a másikra, majd ezt az idilli pillanatot Minho szakítja meg, ahogy csak egy még szélesebb mosolyra húzva ajkait elneveti magát. 

- Szerintem menjünk be, ha nem akarjuk, hogy a fiúk aggódjanak - karolja át Jisung vállát, majd mindenféle szó nélkül be is vezeti magukat vissza a cukrászdába, időt sem hagyva a fiatalabbnak, hogy többet kérdezzen. Pedig, Jisung fejében hirtelen megannyi kérdés vetült fel Minhoval kapcsolatban, amit szívesen meg is kérdezett volna, de nem akarta sem Minhot jobban felzaklatni, -mert bármennyire is tagadná, az volt, látszott rajta- sem pedig a fiúk figyelmét magukra vonni.