-Hugi figyelsz rám?

-Mi? ja igen figyelek.

-Akkor mit mondtam?

-Hogy...

-Nah jó nem ismétlem meg mert így is késében vagyunk a fotózásról.

-Milyen fotózásról Adrien?

 -Amit apa 10 perce jelentet be. Indulás.

-Jó-jó. De hol lesz egyáltalán?

-A parkban. Tudod voltunk már ott nem egyszer.

-Igen tudom azért ennyire hülyének ne nézzél kérlek.

-Jó bocsi.Bár így jár aki nem figyel...hülyének fogják nézni.

-Előbb nem azt mondtad hogy késében vagyunk?

-Ja de.

Adriennel elindultunk a parkba. Hogy izgulok-e? Nem, mondhatom ebbe születtem bele. Amióta tudok járni azóta járok fotózásokra általában a bátyámmal Adriennel aki hiába kezdte ugyanakkor mint én mégis sokkal ügyesebb benne. Nem is tudom miért de mikor meglátom akár egy képen vagy például reggel az asztalnál mindig görcsbe rándul a gyomrom. Később persze rájöttem hogy Marinette te szerelmes vagy a bátyádba! Na de ne hibáztassatok ki ne lenne egy fotómodellbe?  Ha a fotózáson megint a mamaspagettis fószer lesz én beleugrok a szökőkútba.  Ekkor minden gondolatom elszállt mert Adrien keze megsúrolta az enyémet. Én meglepettségemben gyorsan elkaptam a kezem és magam előtt összekulcsoltam. Ezt Adrien is észrevette és kérdőn rám nézett?

-Mi a baj?

-Semmi csak megijedtem.

Erre Adrien rám villantotta Lonse (lonsz) reklámba illő mosolyát. Ja miket beszélek, hisz ő a reklám arcuk. Na de vissza térve a jelenbe. Rámosolygott és megfogta a kezem. Uhh na most nem szabad rá néznem mert a piros arcom biztos kiégetné a retináját.

Adrien szemszöge

Szegény Marinette hogy elvörösödött mikor megfogtam a kezét. De nem bánom, olyan aranyos mikor elpirul. Remélem már nem kell sokáig lepleznem az érzéseimet előtte. Bár nem igazán lenne más akinek elmondhatnám ugyanis testvérek vagyunk és a mi kapcsolatunkat szinte senki nem nézné jó szemmel. Bár nem is tudom, ha én kívülről néznék magunkra biztos nem állapítanám meg hogy köztünk bármi rokonság is van. Na mindegy, hiába gondolkozom ezen egész nap, nem fog változni. Közben megérkeztünk a parkba ahol Mr Pangful már várt.

Marinette szemszöge

Nah ne csak a mamaspagettis emberkét ne kész ha most Adrien nem fogná a kezem szerintem megfordulnék és hazamennék. Nézzük mit akar és essünk túl rajta. Odamentünk hozzá majd illedelmesen kezet fogtunk és neki is kezdünk a munkának.

-Nos Adrien úrfi kérem tegye keresztbe a lábát és nézzen az ég felé. Ja és ellne felejtsen a mama spagettiére gondolni hogy jó kedve legyen. Mondta ezt mint egy enyhe francia akcentussal mint szokta. Hogy engem mennyire irritál ez a pasas. Még jó hogy kárpótol a látvány! Miután lefotózta Adrient vagy ötszáz különböző pózban én következtem. A ruhám egy aquvakék short volt egy bordó kissé ázsiai beütésű blúzzal. 

-Nos Marinette kisasszony nem lesz nehéz dolga így reméljük nem baltázza el mint minden eddigi alkalommal és nem kell a drága időmet fölöslegesen önre pazarolnom. 

Oh micsoda lelkesítő szavak. Bezzeg mikor Adrient kellet fotózza akkor oda meg vissza volt a gyönyörtől. Nos igen ebből is látszik ki a jobb modell a családban.

-Marinette szóval az lenne a roppant egyszerű harci feladat hogy mennyen a szökőkút elé. 

-Igen és most?

-Még mennyen egy kicsit hátrébb, nem még... még, nem még mindig nem jó még öt lépés. Nem tudom mit akar elérni de megtettem amit kért három...négy...ööööö-t mondtam belezuhanva a szökőkútba. Na igen azt bevallom hogy azt mondtam ha ő fog fotózni megfürdök a szökőkútban na de nem így gondoltam.

-Maga szerencsétlen flótás mit képzel magáról a fotózás közepén nekiáll itt lubickolni takarodjon innen amíg szépen mondom a tönkretett ruhát pedig kifogja fizetni!

 Én erre nem is tudom miért de elkezdtem zokogni. Majd futásnak eredtem a fene tudja merre csak előre. Fájt, nagyon fájt. Ez nem az első eset volt. De ezzel elszakadt nálam a cérna. Mikor felnéztem magam elé a lábamról egy erdőben találtam magam ahol még sosem jártam. Az erdő sűrű, kitaposott ösvény nincs. Csodálkozom hogy eddig nem mentem neki egyik fának sem. Már sötét volt, én viszont egy erdőben voltam ahonnan még nappal is nehezen találnék ki, ja de ha ez nem lenne elég mindjárt megfagyok mert még mindig a vizes ruha volt rajtam, talán ha az időjárás megkímélt volna de nincs szerencsém lágy szellő fújt amit máskor élveznék de most még a szakadó esőnek is jobban örülnék. Bár legalább tükrözi a hangulatom. Úgy döntöttem nem kezdem el kutatni a kiutat inkább keresek egy nagyjából fedett helyet ahol kivárom a reggelt. Pár perc múlva találtam is egy gyerekek által eszkábált bunkerszerűséget, legalább ennyi szerencsém van . Megnéztem közelebbről is a tíz csillagos lakosztályomat, nem viccelek ebben a retektanyában ez tényleg annak számított de még hogy száraz is volt felülmúlta minden elvárásom. Na lakjuk is be gyorsan.

Adrien szemszöge

Mr Pangful gúnyosan elmosolyodott majd arra utasította Marinettet hogy lépjen a szökőkút elé amit ő meg is tett de ez Mr Pangful-nak nem felelt meg így hátrálásra késztette amíg...amíg Marinette meg nem botlott a szökőkút szélébe és bele nem esett. Csak nem végig ez volt a terve?! Ezek után elkezdett szegény Marinettel ordibálni aki semmiről nem tehet. De mikor közbeléptem volna Marinette elsírta magát és elrohant. 

-Marinette!!

Nem válaszolt, nem fordult hátra csak futott előre ki tudja hová.

-Ez mégis mire volt jó?!

-Meg kellet tanítani ennek a szerencsétlennek hogy itt nincs helye!

-Hát ha maga szerint Marinettenek nincs itt helye akkor az egész családot elfelejtheti ezentúl!-ordítottam

Amilyen gyorsan csak tudtam elindultam Marinette után, talán még utolérem. Nem tértem le semerre csak futottam az orrom után ami egy erdőbe vezettet. Amikor beértem kicsit lassítottam a tempómon. Az eső szakadt én pedig nem tágítottam a célomtól, hogy megtaláljam a húgom. Már sötétedet és belegondoltam hogy a szüleim most hogy aggódhatnak de aztán abba is hogy akkor mennyire fognak mikor Marinette nélkül megyek haza. Biztos vagyok benne hogy ő is itt van, érzem!

-Marinette!

-Itt vagy?!

Nem kaptam választ, a fenébe. Merre keressem? Még mélyebbre mentem az erdőben, már alig láttam mert időközben be sötétedet. Basszus Marinette merre vagy? Ha az időérzékem nem csal olyan tíz óra lehet, ha nem tizenegy. Tettem pát lépést majd megláttam egy rögtönzött sátrat így gondoltam megnézem közelebbről. Hát megvagy.

-Jó reggelt csipkerózsika megyünk haza. Csak nem neked is csók kell hogy felébredj? 

-Hahó Marinette kelj fel! Kicsit megráztam a vállát de ez sem használt.

-Ne keljen tényleg megcsókolnom mert ha most nem kelsz fel az jön.

-Hát jó... Elkezdtem ajkai felé hajolni már csak pár milliméter választott el tőle mikor Marinette szemei kipattantak.

-Öhm Adrien mit csinálsz?

-Én..nos felakartalak ébreszteni.

-És azon kívül?

-Hát mondhatom azt hogy semmit?

-Igen de akkor hazudnál az pedig csúnya dolog!

-Oké akkor az történt hogy keltegettelek de te nem keltél fel és mondtam hogy ha most se kelsz fel megcsókollak hátha akkor felkelsz mit csipkerózsika.

-És arra nem gondoltál hogy ezt nem kéne mert testvérek vagyunk?

-Hát...úgy tűnik nem.

Marinette szemszöge

Épp egy kávézóban ültem a kávémat kortyolgatva mikor belépett Adrien kezét a háta mögött összefogva és odajött hozzám. Leguggolt elővett egy dobozt a háta mögül, kinyitotta és megkérdezte.

-Marinette leszel a feleségem?

-Én..én igen! Ő felállt átölelte a derekamat majd megcsókolt...volna mikor felébredtem. Bár első pillantásra nem is tűnt fel mert a pozíció ugyan az volt. Aztán mint derült égből ménkű hasított a fejembe a felismerés. Adrien megakart csókolni!

-Öhm Adrien mit csinálsz?

-Én..nos felakartalak ébreszteni.

-És azon kívül?

-Hát mondhatom azt hogy semmit?

-Igen de akkor hazudnál az pedig csúnya dolog!

-Oké akkor az történt hogy keltegettelek de te nem keltél fel és mondtam hogy ha most se kelsz fel megcsókollak hátha akkor felkelsz mit csipkerózsika.

-És arra nem gondoltál hogy ezt nem kéne mert testvérek vagyunk? Mondom én aki arról álmodik hogy megkéri a kezem.

-Hát...úgy tűnik nem.

-Meddig aludtam itt?

-Nem tudom csak most értem ide.

-És mennyi az idő? Jézusom milyen sötét van!

-Hát igen olyan tíz-tizenegy lehet.

-Mennyi?

-Pont annyi de most már itt töltjük az éjszakát nem kockáztatom hogy még jobban eltévedjünk. Most legalább "tető,, van a fejünk felett.

-Rendben.

-Jobban vagy?

-Hogy értve?

-A fotós csúnyán  kiszúrt veled.

-Ja az semmiség.

-Ne mond azt hogy semmiség mikor elfutottál miatta a világ végére.

-Jó tényleg nagyon rosszul esett de majd kiheverem.

-Biztos?

-Igen ne aggódj. Erre Adrien megölelt. Nem számítottam rá így lefagytam de viszonylag hamar észhez tértem és visszaöleltem.

-Marinette kérdezhetek tőled valamit?

-Igen.

-Tudnál nekem tanácsot adni?

-Mivel kapcsolatban?

-Tetszik egy lány, nagyon. De fogalmam sincs hogy közöljem ezt vele.

-Óh hát ezt pont a legrosszabb embertől kérdezed.

-Ez nem igaz. Biztos hogy nagyon jó tanácsokat adsz majd.

Igen Adrien én tényleg jó tanácsokat szeretnék adni de el nem hiszed ez nekem mennyire fáj. De legyen ha nem is velem de szeretném hogy boldog légy bátyus. Nos akkor képzeljük el engem mivel tudnál levenni a lábamról. Bár ennek sok értelme nincs mert már levettél.

-Figyelj Adrien csak add önmagad én ennyit tudok javasolni. Lehet sablonos de legalább biztos taktika.

-Ha így belegondolok igazad van, de ha már itt tartunk neked tetszik valaki?

-Nos igen.

-És ki az? Ismerem?

-Igen ismered de többet nem mondok! És én ismerem a te kiszemelted?

-Igen, Nagyon jól ismered.  Csak nem Alya?!

-Ez remek legalább nem kell majd a bemutatással bajlódni.

Adrien szemszöge

-Igen. De most már feküdjünk le aludni. 

-Szerintem is.Jó éjt.

-Jó éjt.

Basszus lehet elkéstem? Marinettenek tetszik valaki. De vajon ki az? Azt mondta ismerem. Mindenkit végigvettem a fejemben de nem láttam hogy bármelyikükkel is másképpen viselkedett volna. Talán megkérdezzem Alyat? Az nem lenne túl átlátszó? Ha ő sem tudja? És elmondja Marinettenek hogy szaglászom utána? Ahj miért ilyen bonyolult ez az egész? A többi gondolatomra nem emlékszem mert elaludtam. Reggel én keltem fel előbb. Oldalra fordultam és ránéztem Marinettere. Ennyi elég volt hogy tudjam nem hagyhatom hogy másé legyen. Este átgondoltam azt a lehetőséget hogy csak cselekszek és lesz ami lesz de belegondolva most már hogy tudom mi a helyzet úgy érzem jól döntöttem. Lassacskán Marinette is kezdett ébredezni. Elkezdett ásítozva nyújtózkodni.

-Hoáh ( #ásítás) Jó reggelt.

-Jó reggelt. Hogy aludtál?

-A körülményekhez képest jól és te?

-Mondhatom csodásan de azért hiányzik az ágyam.

-Na igen akit minden reggel elhagysz mégis minden este vissza fogad, de ha ez nem lenne elég most még meg is csaltam. De te is.

-Majd veszek neki egy új paplan huzatot attól biztos megbocsát.

-Ahogy gondolod. Olyan aranyosan nevet.

-És te mivel fogod kiengesztelni?

-Azzal hogy ma este benne alszom!

-Nem viszed túlzásba.

-Te viszont igen. Na de mikor indulunk haza?

-Amikor a hölgy indulni óhajt.

-Jaj de humoros.

-Miért mit akarsz hogy szólítsalak?

-A nevemen!

-Oké húgi.

-Miért is töröm magam?!

-Most mi bajod van a húgi-val? 

-Semmi hagyjuk. Inkább ez mint a hölgyem és társai.

-Akkor indulhatunk haza?

-Igen.

Nos nagyon kíváncsi leszek a szüleink reakciójára mikor haza érünk. Mind ketten random eltűnünk és csak másnap délkörül bukkanunk fel. Egyszer csak arra figyelek fel hogy Marinette remeg. Nem csodálom konkrétan egy trikó és egy rövid gatya van rajta semmi más.

-Nagyon fázol?

-Igen. Ráterítettem Marinette hátára a fehér ingemet Ami nem vastag ugyan de valamennyire melegít így talán nem fagy meg.

-Köszönöm.

-Máskor is. Meg akartam fogni a kezét de mikor hozzáértem a hideg végig futott a hátamon.

-Te jó ég a kezeid gyakorlatilag megfagytak.

-Én már nem is érzem a kezeimet.

-Csodálkozol? Ezzel rámarkoltam a kezére hogy felmelegítsem amennyire tudom.

-Nem kell a hideg kezemet fognod én már úgy se érzem de te megfagysz ráadásul az inged is rajtam van. 

-Felejts el hogy elengedem a kezed megértetted. Nem fogom hagyni hogy megfagyj.

-De ha így haladunk te fogsz megfagyni mire hazaérünk.

-És? Nyugi nem lesz semmi bajom. Fűt a szerelem húgi. Közben rákacsintottam. Talán értette talán nem.

-Az én tüzem nem ilyen erős úgyanis az enyém reménytelen szerelem.

-És miért?

-Akit szeretek az valószínű mást szeret.

-Az a srác egy marha!

-Ha tudnád ki az nem mondanád ezt!

Marinette szemszöge

-Miért, csak nem én vagyok? Ó ha tudná hogy beletrafált.

-Nyugi vicceltem nem kell ilyen képet vágnod.

-Ez kicsit erős volt viccnek.  Főleg hogy nem vicc.

-Jó bocsi de ha már itt  tartunk nem szeretnéd elmondani ki az?

-Még nem ha nem muszáj.

-És ha azt mondom hogy muszáj?

-Akkor se tudod meg.

-Ahj ünneprontó.

-Ez van. Miért te se mondanád meg te kibe vagy szerelmes akkor meg?

-És ha kötünk egy alkut?

-Nem Adrien akkor se mondom meg ha te megmondod.

-Pedig micsoda ajánlatot hagysz ki.

-Adrien te miért akarod ennyire tudni kibe vagyok szerelmes?

-Öhm nos mivel a bátyád vagyok és tudni szeretném kit kel megvernem ha netán megbántana.

-Na most már biztos nem mondom meg hogy ki az.

-De miért?

-Mert nem akarom hogy megverj bárkit is miattam.

-Pedig meg fogok ha kell. Előbb utóbb úgyis megtudom.

-Nem tartozom neked magyarázattal a témát pedig lezártam.

-Olyan vagy!

-Tudom.

Nem hittem volna de kijutottunk az erdőből és már nem is fáztam annyira. Talán azért mert Az Adriennel történt beszélgetés elterelte a figyelmem? Nem tudom de örülők hogy itt van. 

-Köszönöm.

-Mit?

 -Hogy itt vagy velem. Hogy nem hagytál megfagyni. Hogy utánam jöttél és még sorolhatnám.

-Ezen nincs mit köszönni.

-Már hogy a fenébe ne lenne. Ha nem jöttél volna utánam valószínű még mindig az erdőben bolyonganék.

-Rám mindig számíthatsz Marinette. Szeretlek.

-Köszi Adrien, én is téged.  Akár hogy is értetted.

Lassan bekanyarodtunk az utcánkba és elértünk a házunk elé. Megnyomtuk a csengőt Nathali beengedett a szokásos. Ahogy beértünk a lakásba anya és apa aggódó tekintetéve találtuk szembe magunkat.

-Hol a fenében voltatok?

-Őhm nos...

-Sajnálom anya az én hibám nem kellett volna elfutnom.

-Mégis honnan?

-A fotózásról.

-Történt valami?

-Nem történt semmi.

-Ez nem igaz Marinette nem kell ezt lenyelned.

-Valaki magyarázza el mi történt!

-Marinette elmondod?

-De nem történt semmi.

-Akkor elmondom én.

-Kislányom te addig anyáddal menj fel a szobádba.

-Igen apu.

Anyuval felmentünk a szobámba és leültünk ő az ágyamra én pedig a gurulós székembe.

-Nos kicsim biztos nem szeretnéd elmondani?

-Biztos, mert nincs mit elmondanom.

-Hát akkor rendben. De azt azért elmondod mit kérsz szülinapodra?

-Semmit.

-Naa csak van valami.

-De tényleg nem kérek semmit mindenem megvan.

-Olyan nincs, biztos van valami ami amit szeretnél.

-De van!

-Erről nem nyitok vitát, holnapra találd ki mit szeretnél!

-oké. (ismerős anya?)

Miért nem képes néhány szülő megérteni hogy nem kell megvenni állandóan a gyereket. Ha nem kérek semmit miért kell rám erőltetni az ajándékokat vagy hogy éppen a pénzt költsem. Lehet velem van a baj hogy nem értem miért történik mindez. A telefon csengése térített magamhoz.

-Ismeretlen szám. Igen?

-Marinette Agrest-el beszélek?

-Igen. És én kivel beszélek?

-Az most másodlagos, de fontos dologról kell beszélnem önnel.

-Mégpedig?

-Ez nem telefon téma. Egy hét múlva ilyentájt találkozzunk a Luvre lábánál és mindent megtud.

-Mégis miről?

-Viszlát.

-Nade...

Ki lehetett ez az ismeretlen férfi és miről tudok majd meg mindent ha találkozok vele jövőhéten? Elmenjek? Ér nekem ez a találkozó annyit hogy talán meg is ölhetnek? Bár azt nem mondta hogy egyedül kell mennem. Lehetséges hogy Adriennel kéne elmennem? Megyek és megkérdezem mi a véleménye. Vagy nem kéne? Ahj miért ilyen sok a megválaszolatlan kérdés? Lehet hogy jobban járnék a sorsom rendezgetése helyett inkább sétánék egyet a friss levegőn. Talán kiülhetnék az Eiffel torony elé rajzolgatni kicsit. Bízom benne hogy attól mint modell elbuktam még maradhatok a szakmában, egy másik ágban. Úgy érzem a tervezésben inkább magamra találtam mint a modellkedésben. De nem szeretném elszomorítani a szüleimet hogy lelépek az ösvényről amit kitapostak nekem.  Hagyom a fenébe, úgysem érhetek fel apához akkor meg minek próbálkozok hogy fájdítsam a saját szívem. Abba kell hagynom a tervezést. Semmit nem érek vele és nem kockáztathatom hogy apáék megtalálják és lebukjak. Tartozom nekik ennyivel. Már jó rég eljöttem haza kéne mennem. Bár szerintem már meg sem lepődnek azon hogy kések. Az egész család óramű pontosságú csak én vagyok ilyen félre sikerült, azt hiszem erre mondják hogy a család fekete báránya. De nem csak ebben, az összes létező dologban. Néha azt hiszem hogy defektes volt a gólyám és eltévesztette a címet vagy esetleg a Google Maps szarakodott nem tudom. Végre hazaértem Natali már felszolgálta a levest mindenki csak rám várt mind mindig.

-Kicsim hol voltál eddig?

-A főtéren sétáltam.

-Történt valami hogy így kifulladtál?

-Jaj nem csak siettem haza.

-Akkor előbb menj és mosakodj meg, megvárunk.

-Sietek, köszönöm. 

Már épp engedtem volna meg a fürdő vizet mikor Valami nagy puffanással földet ért. Ez meg mi volt?

-Marinette mi volt ez?

-Semmi apa csak beleesett egy tusfürdő a kádba.

Mintha a szüleim szobája felől jött volna a hang. Benyitottam és láttam amint egy eddig ismeretlen doboz tartalma a szőnyegen hever. Ez vajon honnan eshetett le? Minden gyorsan visszapakoltam a dobozba és feltuszkoltam a szekrény tetejére remélve hogy ott volt. Csak tudnám anyáék miért gyűjtik az újságokat. Visszamentem a fürdőbe, villám sebességgel letusoltam és rohantam az étkezőbe. 

-Itt vagyok bocsánat hogy sokat kellet várnotok.

-Semmi baj de most már együnk mert kihűl a vacsora.

Vajon felhozzam a dobozt? Lehet nem kéne, ha szerették volna hogy tudjunk róla már mondták volna. Ráadásul csak újságokról beszélünk nincs benne semmi különös. 

-Köszönöm a vacsorát. Felmegyek a szobámba.

-Menj csak kicsim jó éjt.

-Jó éjt.

-Anya én is megyek jó éjt.

-Jó éjt Adrien.

-Marinette várj. Baj van? Olyan csendes voltál a vacsora alatt.

-Nincs semmi baj csak mostanában sűrűek voltak a napjaim ez minden.

-Biztos?

-Igen nyugi.

-Akkor rendben jó éjt.

-Viszont.

Adrien szemszöge 

Marinette az óta viselkedik furcsán mióta vissza jöttünk az erdőből. És nem hajlandó beszélni a gondjairól. Biztos benne hogy az a legjobb ha egyedül próbálja megoldani pedig ez baromság. Valahogy szóra kell bírnom mert ez így nem normális. Már majdnem egy hete megy ez, úgy érzem nem húzhatom tovább. Valószínűleg már alszik de megér egy próbát. Félek hogy most meg fog rám haragudni de tudom hogy ha nem teszem meg saját magamra fogok megharagudni. Szeretnék még időt nyerni magamnak de pillanatok alatt odaérek az ajtóhoz. Most vagy soha, muszáj bekopognom.

-Igen? 

-Adrien vagyok bejöhetek?

-Gyere.

Marinette szemszöge 

Vajon mit szeretne tőlem ilyenkor? Juj így elment az idő? Annyit agyaltam a holnapi találkozón hogy elfelejtettem aludni.

-Hogy hogy még fent vagy?

-Gondolkoztam. És minek köszönhetem a látogatásod?

 -Beszélnünk kell.

-Baj van?

-Igen baj van. De nem velem, hanem veled.

-Hogy érted ezt?

-Marinette amióta visszajöttünk az erdőből furcsán viselkedsz ne mond nekem hogy semmi baj!

-De hát ez az igazság.

-Látom nem lesz egyszerű megtörni téged.

-Adrien jól érzed magad?

-Nem mert nem vagy hajlandó rám támaszkodni.

-Adrien ezt fejezd be.

-Nem inkább te fejezd be. Nekem is vannak gondjaim amiket mindig elmondok neked hogy ne aggódj miattam.

-Még szép.

-Akkor te is mond el nekem mi bánt!

-De semmi sem bánt.

-Akkor játszunk így, nekem is van egy titkom, elmondom ha te is elmondod a tiéd.

-Adrien már megmondtam neked hogy ez nem így működik.

-Akkor mond el!

-De hát nincs mit elmondanom fogd már fel a fenébe is!

-Miért hazudsz nekem?

-Te meg miért nem hiszel nekem?

-Mert süt rólad a szomorúság.

-Azzal te ne törődj.

-Már hogy a fenébe ne törődnék a lánnyal akit szeretek a rohadt életbe már! Miért ilyen nehéz kibökni azt a két mondatot?

-Én is szeretlek de attól még nem kell ordítani!

-Miért vagy ilyen nehéz eset? 

-Mi... Még fel sem fogtam a helyzetet de Adrien már átszelte a köztünk lévő távolságot és megcsókolt.  Hogy mi van? Megcsókolt?! Ezzel most mégis mi a fenét kéne kezdenem? Vissza csókoljak-ne csókoljak? Mire megvolt a válasz már véget ért a pillanat.

-E...ez me...

-Ezt azért kaptad hátha így gyorsabban megérted a dolgokat.

-De mióta, és miért,és...

-Marinette ez nem ilyen bonyolult. Szerelmes vagyok beléd és ennyi, nem nehéz felfogni.

-De ez nem lehet hisz mi testvérek vagyunk.

-Épp ezért tartottam eddig titokban. És most te jössz mi a te titkod?

-Ahj, rendben. Tudod már egy ideje nem találom a helyem mintha teljesen kívülálló lennék. Ráadásul... Nem tudom elmondjam-e a holnapi találkozót.

-Ráadásul? Nem, jobb ha nem tudja így is eleget aggódott már. De akkor mit kéne mondanom? Megvan!

-Ráadásul ugyan abba a hibába estünk.

-Tényleg? Bővebben?

-Nos... Ezzel én is megcsókoltam. Ő már rögtön vissza csókolt. Jaj nekem most már biztos pokolra jutok.

-Most már értem miért féltél beszélni róla.

-Hát igen. De mi legyen ezután?

-Mégis mi lenne?

-Nem viselkedhetünk úgy mint egy normális pár.

-Ez valóban gond. De tudod mit majd megoldjuk.

-Úgy legyen.

-Hagylak aludni hosszú volt a nap. 

-Jó éjt.

-Csak ennyi?

-Ezt hogy érted?

-Mi van a jó éjt puszimmal?

-Mint egy óvodás, na gyere. Megkapta a jó éjt pusziját így és is elindultam az ágyam felé.

-Na ne vicceljünk már! Ezzel visszahúzott egy csókra.

-Ugye tudod hogy telhetetten vagy?

-Te meg zsugori.

-Alvás! 

-Igenis.

Tudom én mondtam hogy menjünk aludni de nem tudok. Ez enyhén ironikus. Bár ezek után ki tudna aludni. Akárhányszor eszembe jut mi történt fél órával ezelőtt ki kell szállnom az agyból mert félek hogy felgyújtom. Ez baj. Valahogy muszáj lesz aludnom ha találkozni akarok azzal férfival. Reggel valahogy sikerült emberi időben felkelnem annak ellenére hogy elég későn sikerült elaludnom. Szerintem olyan két órákkor elindulok a Louvre-hoz. Megráztam a fejem hogy a hajam lehetőleg csak kócosnak tűnjön és ne egy madárfészeknek majd lementem reggelizni. 

-Jó reggelt.

-Jó reggelt kicsim hogy aludtál?

-Jól anyu. Elmehetek ma Alya-val a városba sétálni?

-Miért ne mehetnél.

-Köszönöm.

Reggeli után felmentem a szobámba és megcsináltam amit reggeli előtt már meg kellet volna például fésülködni. Sokkal hamarabb elrepült az idő mint gondoltam. Jó ehhez az is hozzá tesz hogy kis híján délben keltem de ez most nem fontos. Nagyon izgulok hogy le ne bukjak.  Na most vagy soha.

-Sziasztok elmentem.

-Rendben szia kicsim.

Ez könnyebben mint mint hittem. Aztán ki tudja lehet én kalibráltam túl a dolgokat. Na mindegy most siessük a Louvre-hoz. Nagyon kíváncsi vagyok. De félek is, nem tudom mi lesz. Lehet hülyeség volt egyedül jönni? Most már nem másítom meg a döntésem. Bátorság Marinette. Sokkal gyorsabban odaértem mint szerettem volna.

Adrien szemszöge 

El sem hiszem hogy lehet-e valaki ennyire boldog valaki mint én.  Ráadásul holnap lesz Marinette szülinapja. Még egy ok hogy ma este ne tudja aludni. Nagyon kíváncsi vagyok hogy fog alakulni a meglepetés buli amit neki szervezünk. Reggel mikor elkéredzkedett Alya-val nagyon meglepődtem mert én azt hittem nekem kell feltartanom amíg anyuék előkészítik a bulit. De így is jó. Ha jól látom nem sejt semmit szuper. Olyan két óra fele elindult a városba. 

-Figyelj Adrien szeretném ha követnéd őket hogy Marinette biztos ne érjen haza amíg kész nem vagyunk.

-Értettem, indulok is.

Az első szembetűnő dolog hogy Alya sehol. De gondoltam hogy valahol a városban találkoznak így nem aggódtam. De Alya helyett Marinette egy harmincas éveit járó férfivel találkozott. Közelebb kell mennem hogy halljam őket. Elképzelni nem tudom miért hazudott Marinette.

Marinette szemszöge 

Mikor megérkeztem egyből felismertem ki is hívott ide. Mikor meglátott elindult felém így már teljesen biztos voltam a dolgomban. Nem olyan volt mint amilyenek képzeltem. Egy barátságos jókedvű  ember. Ne volt semmi rosszindulat benne.

-Köszönöm hogy eljöttél Marinette.

-Nincs mit. Mit szeretett volna megbeszélni velem?

-Itt túl sokan vannak ehhez menjünk el a parkba. Nyugodj meg semmit nem tervezek. Ha rossz indulatból hívtalak volna ide akkor mondtam volna hogy egyedül gyere de ezt nem éreztem szükségesnek. Ha te biztonságosabban érzed magad ha valaki van veled még most is felhívhatsz valakit.

-Erre egyáltalán nincs szükség. 

-Akkor gyerünk.

-Azt megkérdezhetem honnan ismer engem?

-Már régóta. De a többit majd a parkban elmondom négy szem közt.

-És ha út közben kezdené el mesélni?

-Szerintem jobb ha leülsz előbb. És egyébként nyugodtan tegez Cony vagyok.

-Oké. Igazából nem kellet sokat sétálni. Jobb is így szegény Conyt halálra szekáltam volna hogy mondja már el.

-Nos Marinette Előbb szeretnék boldog szülinapot kívánni mert az a sejtésem hogy ha elmondom neked mi történt nem lesz olyan boldog. 

-Köszönöm de honnan?

-Hogy honnan tudom mikor van a szülinapod? Kezdjük az elején rendben?

-Igen.

-Nos Volt nekem egy Bátyám Tom és neki egy gyönyörű felesége Sabine. Nagyon boldogok voltak, szerették egymást és elhatározták hogy ezt a szeretett szeretnék megosztani még valakivel. Elterveztek mindent pontról pontra. Nagyon szerettek volna egy gyereket de nem sikerült. Aztán egy nap Sabine nagyon rosszul lett ezért Tom elvitte az orvoshoz hogy megvizsgálja. Végre sikerült Sabine terhes lett. Eszméletlenül boldogak lettek. Tom leste Sabine minden óhaját mint ilyenkor egy jó férj. Kilenc hónap múlva hirtelen beindult a szülés. Tom éppen nálam volt mikor felhívta őt egy orvos. Ahogy tudtunk siettünk a kórházban. Szerencsére minden probléma nélkül egészségesen megszületett a kislányuk. Gyönyörű volt mintegy földre szált angyal. mivel elég erősek voltak mind a ketten az orvos már aznap este hazaengedte őket. Tom vezetett És minden jól ment de... Egy kamion kisodródott a másik sávba és frontálisan ütköztek. Mindenki meghalt. Legalábbis azt hitték, a kislány túl élte. Ő tényleg angyal volt akit csoda ért.

-Ez egy nagyon szép és szomorú történet de miért mondtad ezt el nekem?

-Ennek ma tizenhat éve. Marinette te vagy ez a kislány.

-T..tessék?! Nem, biztosan összekever valakivel.

-Marinette higgy nekem. Nem hazudok.

-Biztos hogy összekeversz valakivel az én szüleim élnek!

-Ők nem az igazi szüleid!

-Sajnálom de most már haza kell mennem. Ég veled.

-Marinette kérlek. Tartozom ezzel a szüleidnek.

-Sajnálom Cony, tényleg.

Tényleg nagyon sajnálom Conyt de nem és vagyok akit keres erre minél előbb rájön annál jobb. Bár igaz hogy nem hasonlítok a szüleimre az még nem jelenti azt hogy nem a szüleim. Ráadásul nem csak nekem van ma szülinapom rengeteg ember lehet ez a kislány aki nem én vagyok. Most jobb ha haza megyek mielőtt a anyuék  aggódnának  értem. 

-Marinette!

-Cony én tén... Adrien?

-Hol van Alya ?

-Alya már hazament.

-Akkor mehetünk haza?

-Igen.

Egész úton síri csöndben vigyázzban mentünk egymás mellet. Érjünk már haza mert megfogok őrülni. Végre fellélegeztem mikor beléptem a bejárati ajtón de bent teljesen sötét volt. Már épp kiakartam tapogatni a villanykapcsolót mikor azt valaki felkapcsolta helyettem. durrantak a konfektik és mindenki az égbe üvöltötte jókívánságait. Most valahogy jobban örültem volna ha elfelejtik a szülinapomat. De ha már meglepetés bulit szerveztek nekem élvezem.  

-Köszönöm szépen ezt a csodás meglepetést de ha nem haragszotok felmennék átöltözni.

Ezzel felslisszoltam hogy legalább egy hideg zuhanyt vehessek. Már épp engedtem volna a vizet mikor hallottam egy puffanást fentről. Már megint leesett az a fránya doboz? De mikor bementem a szobába a doboz a helyén pihent ahová múltkor tettem. Bár ha így belegondolok múltkor mikor összepakoltam meg sem néztem miről szólt. de ha jól emlékszem egy kocsi is volt az egyik oldalon. ha a balesetről írnak benne akkor talán bebizonyíthatom Conynak hogy nem engem keres. Levettem a dobozt és elkezdtem átnézni a tartalmát hátha találok valamit. Ami feltűnt hogy az összes újság ami itt volt a balesetről szólt. Biztos nagyon megrázó volt ha ennyit írtak róla. Az utolsó helyszín ahol élve látták a balesetben elhunytakat a kórház volt ahol azt állítják egy kislány is volt a házas párral. Ám a roncs átvizsgálása során nem találtak harmadik személyre utaló maradványokat. Ha a feltételezések helyesek a kislány túl élte a balesetet és a mai napig él. Sajnos a helyét nem tudjuk beazonosítani. A kórház aktái szerint a kislányt Marinettenek hívják. Ha bármi nevű információjuk van a kislány hol létéről keressék fel Conor Dupain-t. Megértésüket köszönjük. Ez-ez lehetetlen. Nem lehetek én az a kislány. De mégis túl sok dolog esik egybe hogy ne legen igaz. De akkor a szüleim nem is a szüleim? Belegondolva Adrienről vannak képek mikor a kórházban törölközőbe bugyolálva fekszik rólam pedig nincs. Várjunk csak. De hisz Adrien és köztem nincs  is  kilenc hónap kórkülönbség tehát lehetetlen hogy testvérek legyünk. Ezt hogy nem vettem eddig észre? Ez...én...nem ez nem...de...de  Hirtelen olyan fájdalom hasított belém hogy azt hittem kést döftek belém. Nem akartam, tényleg nem akartam de elkezdtem zokogni. Kiderült hogy a szüleim nem is a szüleim és hogy a szüleim meghaltak mind ez a szülinapomon ráadásul még Cony-t is megbántottam.  Én nem egy angyal vagyok, hanem maga az ördög. Miattam halt meg két ember, mert megszülettem. 

-Marinette mit csinálsz ilyen sokáig?

-Adrien mindjárt megyek csatlakozz a többiekhez.

-Marinette mit csinálsz ott bent és miért sírsz?

-Semmit és nem sírok mindjárt megyek.

-Nem versz át engem. Az ajtó mögöttem kivágódott és Adrien rontott be rajta. Épp mondani akartam valamit mikor szorosan magához ölelt. 

-Adrien én...

-Tudom hallottam.

-Tessék?

-Anya küldött hogy figyeljelek titeket Alya-val és ha kell tartsalak fel hogy elő tudjanak készülni.

-Így már értem.

-Miért nem mondtad el?

-Mert jobbnak láttam ezen egyedül túlesni.

-De hisz azt mondtad nem hiszel neki akkor miért sírsz?

-Mert tényleg én vagyok az.

-Miből gondolod?

-Például abból hogy nem is lehetünk testvérek mert csak pár hónap van köztünk.

-De ez még nem jelenti azt hogy te vagy az a kislány lehet hogy ha nem is vagyunk testvérek a szüleid még élnek és majd találkozol velük.

-Adrien, én vagyok az a kislány. Biztos vagyok benne.

-Ha nem is vagyunk vér szerinti testvérek te akkor is a húgom vagy ezen semmi nem változat.

-Nekem is meg kellet volna halnom, sőt meg se kellet volna születnem. Akkor még most is élnének.

-Marinette ezt most fejezd be.

-De hísz így van! Egy gyilkos vagyok!

-Marinette! 

Nem bírom tovább nem kapok levegőt. Megfulladok, Összenyom a súly. Nem látom hova csak futok, futok bele a végtelen világba. De miért? Talán titkon remélem hogy így választ kapok a kérdéseimre? Milyen naiv vagyok hisz ez múltkor sem sült el a legjobban sőt egy erdőben kötöttem ki egy teljes éjszakára ráadásul Adrien-t is bajba sodortam. Mindig csak a baj van velem. Most is ott hagytam mindenkit a partyn amit nekem rendeztek. Egy hálátlan dög vagyok.

Adrien szemszöge 

Marinette hirtelen kitört a karjaimból és elrohant. Miért nem tudtam befogni a számat? Lerohantam a földszintre ahol Marinette az imént viharzott el.

-Anya, Apa a kocsit gyorsan!

-Mi történt fiam?

-Rájött?

-Mégis mire?

-Amit ti eltitkoltatok! Mikor akartátok elmondani hogy Marinette nem a vér szerinti testvérem?

-Adrien ez bonyolult!

-Attól még Marinette megérdemelte volna hogy tőletek hallja az igazat!

-Gyertek kiálltam a kocsival!

-Van ötleted hova mehetett?

-Fogalmam sincs. Az a baj hogy ilyenkor ő sem tudja csak kilyukad valahol. Akkor váljunk külön!

-Ti menjetek ketten kocsival és telefonáljatok körbe én megyek külön.

-Ügyes legyél.

-Ti is.

Ezzel külön váltunk. Remélem hamar megtaláljuk, ha másért nem is megérdemli hogy a szüleimtől hallja az igazat és a francba is szeretem de ő ezt úgy tűnik elfelejtette. Már egy ideje kerestem mikor hirtelen hangos dudaszó, fékcsikorgás és egy vérfagyasztó sikoly töltötte be a levegőt.  Jézusom, ugye nem! Nem lehet, ez lehetetlen! Futottam a hang irányába ahogy csak bírtam. Ha valami baja lesz azt nem bocsátom meg magamnak! Mikor megérkeztem a helyszínre azt hittem elájulok. Két pitbull kutya állt előttem.

-Mi történt itt?

-Menj innen amíg szépen mondom öcskös ne zavard a film forgatást!

-Fi...film forgatás?

-Igen és útban vagy! 

Nem akartam balhét ezért tovább indultam. Hirtelen nem tudtam hogy sírjak vagy nevessek a megkönnyebbüléstől. Ezek szerint jól van, hála az égnek. Mikor újra körbenéztem már a Szajna partján sétáltam. Úgy döntöttem megállok egy kicsit nézni a csillagokat hátha kiolvashatom belőlük a megoldást. Sajnos akár milyen sokáig néztem nem tudtam megfejteni így maradtam a tovább keresés mellett. Ám mikor megfordultam ott állt Marinette. Végre megvan el sem hiszem. Nem akartam elrontani szavakkal a pillanatot csak szorosan megöleltem és reméltem hogy most nem fut el. És sikerült vissza ölelt. 

-Adrien sajnálom. Hülyeséget csináltam.

-Igen. De most csak az érdekel hogy épségben itt vagy a karjaimban.

Marinette szemszöge  

-Köszönöm hogy vagy nekem. És mindig összekaparsz a földről.

-Köszönöm hogy összekaparhatlak.

-Egyedül jöttél?

-Nem anyáék is gőzerőkkel keresnek téged.

-Sajnálom hogy ilyen nehéz velem.

-Ne aggódj velem se egyszerű.

-Na jó ez igaz.

-És most mi legyen?

-Mivel?

-Velünk. Nem vagyunk vér szerinti testvérek innentől kezdve olyanok vagyunk mint bármely normális pár.

-Te rögtön ezen kezdtél agyalni?

-Igen.

-Ez nem abszurd egy kicsit?

-És akkor mi van? Velünk kapcsolatban minden abszurd.

-Jó ez talált.

-Akkor mi a válaszod megpróbáljuk?

-Mindenképp.

-Szeretlek.

-Én is.

És a beszélgetést sikeresen le is zártuk egy csókkal.

Később...

Adrien felhívta anyáékat hogy ne keressenek tovább megvagyok. Értünk jöttek és otthon leültünk megbeszélni minden kis apró részletet. Felvettem a kapcsolatot Cony-val és elmondtam neki mindent, cserébe ő is mesélt. Ha nem is személyesen de úgy érzem rajta keresztül megismerhetem a szüleim. Abban egyeztünk meg hogy maradok ahol vagyok de azért néha meglátogat. Adriennel elmondtunk anyáéknak mindent és nagyon meglepett hogy örültek neki. Nem is tudom mi lenne ide a jó végszó talán az hogy sosem vágytam nagy változásra az életemben de most örülök neki és próbálom kihozni belőle a legtöbbet. Tanuljatok a hibámból és ne futkorászzatok ész nélkül mert Adrien el fog fogyni szépen lassan aztán ki fut majd utánatok? De most komolyan vigyázzatok magatokra mert egyszer éltek de hogy hogyan az már millió féle lehet. Nem mindegy hogy élvezitek vagy csak belekényszerítitek magatokat. Nekem szerencsém volt és időben rájöttem erre. Ti legyetek nálam is okosabbak. Sziasztok.

VÉGE

Írói utószó: Köszönöm hogy elolvastad-e 5478 szavas Borzadályt. Most komolyan hogy lehetek olyan szívtelen hogy egy gyerekeknek szóló sorozatot így eltorzítok. Egy szörnyeteg vagyok tudom. Ráadásul a címnek semmi köze nem lett a könyvhöz végül, pedig az alapján találtam ki az összes többi elemet na mindegy mát nincs szívem átírni egyiket se. De a következő projektem a Csak egy csók befejezése úgyhogy hamarosan hozom az olvasni valót. Köszi hogy itt voltál.

UI: Ha szeretnétek egy betekintőt Gabriel szemszögéből a balesetről azt kommentbe jelezzétek és majd sort kerítünk rá.