Nishimura riki pov:

Rengeteg megmagyarázhatatlan  érzés kavargot bennem, hogy mihez kezdjek mikor a munkám és a szerelmem között kell választanom?Aligha debütáltam,  keményen küzdőtem ezért. A barátaim, a családom számit rám. Mikor aláírtam a szerződést amit pd-nim elém rakot vastag betűkel ki volt emelve, hogy egyenlőre tilos randizni. De ez a szabály volt amit elsőnek megszegtem csak mert nem tetszett. Tudtam ha ez a főnök fülébe jut akkor kirug. De ha szerelmes az ember? Hogyan tudnám irányitani ezt az egészet? Egy szerződés miatt mondjak le arról, hogy boldog legyek? Számtalan kiadóról halodtam ahol tilos a randizás ugyan úgy mint itt, még is regeteg idolnak van már kapcsolata. Megértem őket is hiszen a cég hírnevéről van szó, egy rossz mozdulat és minden kitudodhat de ezek az érzéseim. Nem tudok nekik gátat szabni. Túlságosan is szerelmes vagyok és hamar elkezdek kőtödni az emberekhez.

Belehalnék ha haerit el kéne engednem, gyakorlatilag amióta  hivatalosan is a barátnőm azóta attól félek a legjobban hogy elveszitem. Sírni akartam, orditani és megragadni a menedzserem ingjének a gallérját és a képébe olvasam, hogy nem fogom azt tenni amit kér. De nem tehetem így könnyeim lassan elkezdtek pottyogni miközben meredten néztem magam elé ahogy minden egyes haerivel töltött emlék lepereget a szemeim előtt.

Az én hibám.....ha titkoltuk volna nem tartanánk itt, ha nem vittem volna el az amerikai koncertünkre akkor a menedzserem nem tudta volna meg. Hogy lehetek ekkora idiota? Bárcsak hamarabb gondolkodtam volna akkor nem tartanánk itt. Hogyan szakítsak vele? Életemben nem szeretem még ennyire senkit. Nélküle maradna a magány, a keserűség, az üreség és a büntudat. Már most rettentően fáj a szívem hogy ezt kell tennem vele és saját magammal.

Semlegesen néztem magam elé és nem voltam hajlandó megszólalni még ha a barátaim minden őt percben a hogy létemről kérdeznek és hogy mit mondott a menedzserem. Megszólalni viszont már nem volt erőm, nem akartam előttük sírni de tényleg. Igyekeztem minden erőmel nem a frászt hozni rájuk de nem bírtam tovább így a kocsiban ülve könnyeim elkezdtek folyni amiket nem győztem törölgetni.

-Mond már el mi történt? Miért sírsz? Aggódunk érted niki. A frászt hozod ránk-vezete rám aggódásal teli tekintetét jungwon, a melletem ülő jay meg kérdően vonta fel a szemöldökét

-Mit mondot a menedzser ami ennyire felzaklatot téged?-kérdezte jay teljes testével felém fordulva amire könnyeim jobban folytak le arcomról és lehajtotam a fejemet.

-Választás elé állitot-motyogtam be rekedt hangal a sírás miatt-A munkám vagy haeri-emeltem rájuk meggyötört tekintetemet amire jungwon azonnal magához huzott erősen szoritva magához közben a hátamat simogatva  hogy megnyugodjak.

-Még is hogy kérheti ezt? Ő képes lenne a munkája és a felesége között választani?-ráncolta össze szemöldökét jake hátra fordulva a többiek meg mint bologatva adták egyetértésüket.

-Minden esetre mit fogsz tenni?-kérdezet rá félve sunghoon amire szaggatotan kifujtam a levegőt majd megvontam a vállamat.

-Szeretem haerit. De nem hagyhatlak  titeket cserben, és nem akarom az ő életét is tönkre tenni a folytonos bujkálások miatt. Megérdemli hogy legyen egy normális barátja. -mondtam elszorult torokal barátaim meg együttérzően néztek rám-De nem tudom, hogy szakítsak  vele. Képtelen vagyok arra hogy fájdalmat okozak neki-szipogtam egyet

-Tudom maknae-simitot karomra jay sóhajtva -De az ő érdekében meg kell tenned. -sóhajtva bolintotam lehajtva fejemet megprobálva lenyugodni.

-Sosem bántanám, most még is meg kell tennem-sírtam fel mire jake szinte azonnal felém nyújtot  egy zsebkendőt amit megköszönve el vettem

-Fogd fel ezt úgy, hogy bár fájdalmat okozol neki az ő és a te javad is-probált erőt önteni belém jungwon

-Pedig annyira kedveltem haerit-hajtota le a fejét sunoo-Bele sem merek gondolni menyire össze fog törni miután szakítasz vele-sóhajtota rám emelve szomorú tekintetét mire inkább az ablakon néztem ki majd szipogva egyet fordultam vissza aggódó hyungaim felé.

-Szerintem elmegyek kiszellőztetem a fejemet-mondtam,  jay pedig azonnal előre szólt a sofőrnek, hogy álljon meg.

-Ne húzd túlságosan az időt, rendben? Rossz nézni ahogy szenvedsz de meg kell tenned az ő és a te érdekedben is-ölelt magához jungwon egy szomorú mosolyal ajkain, bolintotam egyet majd kiszálltam a kocsiból a kapusznit magamra huzva majd a fekete maszkot felvéve vissza sem nézve indultam el. Nem tudtam hová tartok, ami jelen helyzetben nem is számitot csak mentem amerre vitt a szívem. Éreztem a fájdalmat, hogy innen nincs vissza út és ha megteszem akkor elveszitem akit a legjobban szeretek ezen a világon. Még ha az ő érdeke is, még csak alig ha neki keztünk a saját kis életünknek most meg véget kell neki vettnem. Torkom elszorult ahogy a vele töltöt napok leperegtek szemeim előtt és még nagyobb síró görcs jött rám.

Csendben leültem egy padra majd egy jó adag levegőt szívtam tüdőbe, hogy valamennyire megnyugodjak és fájó szível ugyan de kieszeljem hogyan szakítsak haerivel amikor soha életemben nem bántotam meg eddig senkit sem, hogyan tudnék rideg és kőszívű lenni egy ennyire meleg szívű lányal? Hogyan? Nagyot sóhajtotam majd behunytam szemeimet egy pillanatra szipogva. Majd előhalászva telefonomat szipogva tárcsáztam haeri számát és mielőtt rányomtam a zöld kis ikonra kétszer is átgondoltam mit mondok neki.

"Oh szia niki, nem gondoltam volna, hogy ráérsz hogy felhívj- nevetet vidáman a telefonba, még nagyobb csomó kelletkezet a gyomromban, hogy soha többet nem hallhatom majd a nevetését, a hangját. Minden a múlt része lesz amint szakítok vele.

"Sürgősen beszélnem kell veled, gyere át hozzám"- a lehető legridegebben próbáltam mondani összeszoritot szemekel megprobálni nem sírni.

"Valami baj van? Olyan fura a hangod

-Majd beszélünk-ezel rácsaptam a telefont és egy hatalmas sóhajal néztem a tájat, szép volt és megnyugtató de mikor realizáltam, hogy haza kéne mennem nehezen de elszakitotam a tekintetemet a kilátásról és elindultam.

HAERI TAYLOR POV:

Nem értetem mi történik, mikor niki felhívot annyira furcsa volt a hangja, hogy minden negatív gondolat az eszembe jutot, hogy valami baj történt. Egyszerűen annyira rideg volt a hangja mint még soha. Soha nem beszélt még igy velem ami megrémisztet. Lassú léptekel indultam el azért kicsit szedve a lábbaimat ugyan is megint szürke felhők boritoták az eget. És amint a kapuhoz értem és becsöngetem szinte azonnal nyílt a kapu és be is mehetem. Sunoo szomorúan rám mosolygot és valamiért a hangulat is annyira gyászosnak tűnt de mielőtt túl gondoltam volna niki szobája felé vettem az irányt.

-Mi a baj kedvesem? -kérdeztem mikor beléptem a szobájába de nem nézett rám és kézel tapintható volt a feszültség, ami még nagyobb aggódásra késztetett.

-Ne hívj így! -motyogta furán rideg hang nemben amire felvontam a szemöldökömet közelebb sétálva hozzá

-Azt hittem szereted ha  becézlek-értetlenkedtem

Irói szemszög:

-Rosszul hitted-niki nem akarta ezt tenni, még sem volt más választása. El kellett löknie magától a lányt akit szívből szeret.

-Történt valami? Valamit.... Rosszul csináltam? Miért vagy ilyen távolságtartó? -simitot összefont karjára mire automatikusan odébb húzódott a fiú.

-Szakítsunk! -jelentette ki szárazon amire kikerekedtek haeri szemei és megteltek könnyekel. Megannyi kérdés kavargot benne. Hogy mit ronthatam el? Vagy hol? de nem sikerült a válaszra rá lelnie.

-T-Tessék? -nyögte ki nehezen -Miért? -rázta meg a fejét könnyektől ázott arcal de niki nem nézett rá csak a szoba falait nézte ahelyett,  hogy szemébe nézett  volna a lánynak. Zavarta ez haerit ezért elé lépet és újra feltete  a kérdést, tekintetét kereste de ő nem nézett rá csak ridegen bámulta mostmár a padlot. Niki probált erős lenni de összeszorult a szíve és félt ha rá nézne menten elsírja magát és ölelésbe vonja.

-Azt akarom hogy el menj-mondta kicsit halkabban niki. Az értetlenség még nagyobb lett. Nem értette haeri mégis mi történik. És a legfontosabb, hogy miért?

-Azt akarod hogy el menjek? Miért? Nem értelek niki-ingata meg a fejét a lány-Ez valami vicc akar lenni? Mert akkor nem valami vicces-nevetet fel de niki ridegen szemeibe nézett ő meg megingot attól hogy ennyire ridegen bánik vele. Mint egy idegenel. Fogta niki magát és hátat fordítót neki majd élesen beszivta a levegőt és összeszoritota az állkapcsát.

-Nem szeretlek, és ami köztünk volt az csak egy fogadás eredménye. Fogadtam a barátaimal akár hiszed akár nem csak játszottam veled és már meguntam ezt az egészet szóval jobb ha elmész és úgy teszünk mintha nem történt volna semmi köztünk -mintha ezer kést szúrtak volna haeri szívébe annyira fájt amit mondott. De megprobált erős maradni ami nem nagyon akart sikerülni. Mikor niki továbbra sem akart a lányra nézni, haeri fájdalmasan bolintot majd szipogot egyet.

-Hazudsz-mondta haeri elhaló hangon nem akarva felfogni a hallotakat amire niki szíve még jobban összeszorult és majd nem elgyengült de erős maradt.

-Majd te eldöntöd, hogy elhiszed vagy sem, az már a te dolgod. Csak menj már el!-niki kicsit feljebb emelte a hangját amire haeri összerezzent és szemei megteltek könnyekel.

-Ne keres többet -mondta halk hangon haeri -Soha életemben nem gondoltam volna hogy te leszel aki ennyire megbánt. De legyen. Szakítsunk! Ha ezt akarod legyen. De remélem tudod ezek után nincs vissza út.....

-Tudom-válászolta szinte azonnal a fiú halkan hátal állva még csak rá sem nézve szegény lányra akiben egy világ tört össze.

-Ég veled, remélem a következő lányal nem fogod el hitetni hogy szereted. -hangosan csapta be az ajtót haeri maga után majd hangosan fel zokogva rohant ki a dormból nem törödve a tagok tekintetével. Amint kilépet a lány a szobából nikiből kitört a sírás és akarva sem tudta volna abba hagyni. Össszerotyot és a földre eset csak egy mondatot suttogva még maga elé:

"Érted teszem"