- Szia! - Hermione boldogan, szinte feldobottan köszönt Draco-nak, amikor a fiúk szobája előtt találkoztak szombat este. A hét következő pár napjában, a lépcsőn történtek után, szinte minden délután összefutottak a könyvtárban, miután Draco visszatért az Aurorképzőből. 

Az egész kapcsolatuk vett egy 180 fokos fordulatot. Együtt dolgoztak az irodalom óra miatt, de mindketten érezték, hogy már nem csak azért találkoznak, mert kell, hanem mert akarnak is. A könyvtárban ültek, vagy a lépcsőfokon azon az elhagyatott folyosón. Néha csak csendben ültek egymás mellett, néha vitatkoztak, mint régen. De... most máshogyan voltak kihegyezve a másikra, mint eddig. 

- Blaise? - kérdezte Hermione a fiútól, a szobaajtó felé biccentve.

- Azt mondta, hogy induljunk el nélküle, mert halaszthatatlan megbeszélnivalója van Laurel-lel - magyarázta a lánynak a Malfoy fiú, miközben megforgatta a szemét. Draco nem tudta, hogy mit gondoljon Laurel és Blaise "barátságáról" vagy miről. Blaise mindig szerényen, finoman beszélt a találkozásaikról, de mindig ott volt az a bizonyos izgatottság és... Talán vágy a hangjában. Draco emlékeztette magát, hogy már senkinek nem számított a származás, csak a megmaradt Halálfalóknak, még neki, Draco Malfoy-nak és az anyjának sem. Narcissa jól alkalmazkodott ehhez az új viselkedési módhoz, az Abszol Úton például már kedélyesen beszélgetett a mugli születésűekkel is, bár ez időbe telt.  

Draco még sosem látta ennyire... boldognak? Elégedettnek? Nem is tudta, hogy milyennek a legjobb barátját, de boldoggá tette a látvány.

Ahogyan, abban a percben Hermione Granger látványa is. 

A lány haja ezúttal természetes göndörséggel hullott a vállára, az elejéről pár tincset hátracsatolt. A ruhája alatt fekete harisnyát viselt és fekete magassarkút, egy aprócska piros masnival az orrán, ami az apróságát meghazudtolva, tökéletesen összeillet a lány ruhájával - Draco nem gondolta volna, hogy Granger magas sarkús lány, de esze ágában sem volt belekötni. Hermione egy piros ruhát viselt, ami a térde fölé ért és finom fodrokban végződött. A pántja egészen vastag volt és csipke anyagból készült. A ruha a lány felsőtestére simult, majd szétterült rajta. 

- Mi van? - Hermione mérgesen akart rákiabálni Malfoy-ra, de a fiú pillantása miatti zavartsága teljesen elvette az élt a hangjából. Draco belenézett Granger mogyoróbarna szemébe és válasz helyett egyszerűen felfelé húzta a szája egyik sarkát. Hermione gyomra egy pillanat alatt görcsbe rándult, de sikerült ezt nem kivetítenie az arcára, még a végén elárulta volna a furcsa, számára is zavaros érzelmeit a szőkének és ezt a világért sem akarta volna megtenni. 

Draco enyhén megrázta a fejét, hogy kirázza belőlük a csalfa, csábító, esetleg minden egyes ember agyát összekuszáló gondolatait, de ahogyan újra és újra a lányra vándorolt a szeme... ezek a gondolatok visszatértek és külvilág mintha teljesen eltompult volna. Csak Granger piros ruhája (és az abba bebugyolált teste) létezett. 

De megtartotta a kemény tekintetét és reménykedett benne, hogy a lány nem vette észre a pillanatnyi zavartságot. Mert akkor az imázsának búcsút inthet. Valami viszont azt súgta, hogy ez az imázsa már régen nem létezett. 

- Kabát? - nézett végig Draco Hermione gyenge öltözetén, törődéssel, talán még féltéssel is a hangjában, miután vett egy mély levegőn. Hermione is vetett egy hasonló pillantást a fiúra, akin talár volt - Hermione ezen igyekezett nem kiakadni, talár a MUGLI VILÁGBAN! DRACO SEMMIT SEM TANULT? -, alóla, pedig kilátszott a fekete inge és a hasonlóan sötét nadrágja. Ezek a ruhadarabok még jobban kiemelték, hogy mennyire sápadt, amin már Hermione meg sem lepődött. 

- Boszorkány vagyok, rémlik? - vágta rá a lány egy játékos mosollyal az arcán. Sosem mondta volna ki hangosan, de már alig várta, hogy újra a varázslónegyedben legyen, a barátai társaságában, ahol bátran kimondhat egy bűbájt és nem kell arra várnia, hogy a környező 100 méter üres legyen. 

- Nos, boszorkány! Bízol bennem? - nyújtotta a kezét Draco Hermione-nek, azzal a szándékkal, hogy hopponáljanak együtt. 

- Ez egy beugratós kérdés? - vonta fel a szemöldökét a lány, ezzel már tucatjára meglepve Draco Malfoy-t. Nem az a lány volt többé, akit Sárvérűnek csúfolt. Mégis... a régi Hermione volt, de valahogyan mégsem. Granger elfogadta a felajánlott kezet és belekarolt a fiúba, félig lehunyva a szemét, felkészülve a hopponálásra. A közelsége mindkettőjük számára bizsergető érzés volt. - Itt?

- A hírek szerint a fél kollégium megint valami bulin van, a másik fele, pedig alapból mindig részeg. Senkinek sem fog feltűnni - vonta meg a vállát Malfoy és mielőtt Hermione bármit is mondhatott volna, belekerültek a hopponálás tornádójába, ami végül a varázslónegyedben dobta ki őket, egy bár-féleség előtt, ami nem egészen a bizalomgerjesztő kategóriába tartozott. 

Malfoy szinte rögtön felhorkant, miközben fogta Hermione könyökét, hogy a lány ne terüljön el ájultan a járdán. Ginny Weasley ki is nyírná, ha ezt hagyná! A Granger lány elég régóta nem hopponált, így a gyomra seperc alatt felfordult és készen állt kidobni magából a sebtében bekapott vacsoráját. 

- Ginny aztán tud helyszín választani - morgott Draco, mire Hermione megforgatta a szemét. - Jól vagy?

- Egy perc és rendben leszek - legyintett a lány és vett néhány mély levegőt, megdörzsölte a libabőrös karját. A hopponálás olyan hirtelen elkapta, hogy nem volt ideje kimondani a melegítő bűbájt, így a szeptemberi hűvös levegő védelem hiányában, rögtön a bőrét érte. 

Draco felnagyította az eredeti méretére a pálcáját és rámondta a melegítő bűbájt a lányra. Láthatólag jobb lett tőle a közérzete.

- Köszönöm - hálálkodott Hermione és felegyenesedett az eddigi görnyedtségéből, majd a pincétől a padlásig végigmérte az épületet, bíráló szemekkel. Aztán ugyanezt elvégezte Draco-n is. - Készen állsz?

- Elő van készítve a híres Griffendéles bátorságod? - A fiú egy gúnyos mosollyal próbálta elhitetni vele, hogy egyáltalán nem izgul. Mione nem akarta elkeseríteni, hogy egy cseppet sem hitt neki.

- Akkor gyerünk! - indítványozta a Granger lány és elindult felfelé a lépcsőn, majd lenyomta a kilincset és...

Nem erre a fogadtatásra számított. Nem támadták le őket, nem támadt néma csönd a teremben. Minden ment pontosan ugyanúgy, mintha nem is történt volna semmi.

Hermione ránézett Draco-ra, aki ugyanolyan meglepettséggel figyelte a tömeget, mint Ő maga. Az étterem közepére egy hatalmas Roxfort címert függesztettek, az eddig megérkezett régi diákok az asztalok körül beszélgettek az egykori háztársaikkal.

Hermione figyelte az arcokat, hátha felismer valakit az ismerősei közül, de eddig még senkit nem látott meg, pedig a teremben nyüzsögtek a Griffendélesek. Aztán egy félreeső sarokban megpillantott egy ismerős vörös loboncot. 

- Ott van Ginny és Harry! - Mione nem tudott ráharapni időben a nyelvére, így hangosan szólalt fel, amire Malfoy egy félmosollyal díjazott, de Ő is a Potter házaspár felé fordította a fejét. Ginny kissé feszülten figyelte az embereket, Harry az egyik karjával átölelte a lányt, hogy csillapítsa az idegességét. Draco olyan hányingerkeltő - legalábbis számára - harmóniát és szerelmet látott körülöttük, hogy nem bírta sokáig, és félrenézett. A Granger lány persze ezt észrevette (semmit sem hagyott újabban figyelmen kívül, amit a szőke csinált) és nyelt egy nagyot. Zavart érzett és sajnálatot a fiú iránt. Mert Hermione-nak volt egy bizonyos feltevése Malfoy-jal kapcsolatban. 

De mivel nem akarta elrontani az eddig, nehezen felépített kapcsolatukat, mivel - akár bevallotta, akár nem - sajnálta volna, talán egész életében, nem szólt semmit. Csak karba tette a kezét a mellkasa előtt és tovább nézte a tömeget, majd egy sóhaj után szólalt meg újra. 

- Én nem látok Mardekárosokat. És te? - kérdezte Hermione. Kíváncsi volt, hogy mennyi Mardekáros vette a bátorságot, Draco-n kívül, hogy megjelenjen. A lány arra számított, hogy nem sokan. Draco zsebre dugott kézzel biccentett egyszerűen, Granger válla fölé. A lány megfordult és rögtön kiszúrta a Greengrass testvéreket, Daphne-t és Astoria-t. 

Hermione halkan felhorkantott, miközben újra Malfoy-ra nézett. 

- Aranyvérűek, Mardekárosok... Azt pletykálták, hogy pontosan ilyen az eseted - sorolta a lány, élesebben, mint akarta. Draco alig tudta megállni, hogy el ne nevesse magát Granger arca láttán. Mintha a lány citromba harapott volna. Csak nem féltékeny? Nem, az nem lehet!

- Te hallottál pletykákat rólam? - kérdezte végül Malfoy, a szája sarkában egy bujkáló mosollyal. A boszorkány nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon valami csípőset, de végül a válasz nem tőle érkezett, hanem a hátuk mögül. 

- Mit vársz tőle? Ő a generációnk legokosabb boszija! - mindketten hátrafordultak és szembe találták magukat George Weasley-vel. Hermione számára még mindig furcsa volt csak egyiküket látni, pedig Fred már 3 éve halott volt. Mindenki tudta, hogy a Weasley-k ezt sosem fogják elfogadni. Legfőképpen George nem, Ő a másik felét veszítette el, akivel tulajdonképpen, egyek voltak. 

- És egy szobában kellett laknom a Patil ikrekkel és Lavender Brown-nal - egészítette a vörös megjegyzését Hermione, miközben George odaért melléjük és adott egy puszit a lány arcára, mire a boszorkány elmosolyodott. 

- Még mindig nem tetted túl magad a megcsaláson? - kérdezte csipkelődve, komolytalan a Weasley fiú. Hermione megforgatta a szemét, Draco, pedig a lányra nézett. 

- Weasley Lavender-rel csalt meg? - vonta fel a szemöldökét a szőke, kissé fröcsögve. Nem tudta elképzelni, hogy miért hagyna el bárki is egy olyan lányt, mint Granger, egy olyanért, mint Brown. De hát, Ronald Weasley-ről volt szó! Draco, ha akarta volna, akkor sem tudta volna megérteni Őt. 

- Az öcsémről beszélünk. Őt lehetetlen megérteni. Sőt... nem is érdemes megpróbálni - George valószínűleg leolvasta Draco arcára a gondolatok - máshogy nem is tudta volna, mert Malfoy okklumenciából kiváló volt. Draco elmosolyodott, saját maga meglepetésére is. A Weasley ikrekkel sosem volt semmi baja, sokszor el is felejtette, hogy melyik család tagjai is ők. Úgy döntött, hogy értelmetlen lenne, ha bunkóként viselkedni George-dzsal. 

- Szóval te Granger pártján állsz? - kérdezte Malfoy, folytatva a vörös által megkezdett csipkelődést. Hermione fújtatott egyet és várakozóan, kifejező szemekkel, amiknek nem lett volna okos döntés nemet mondani, nézett a Weasley-re. George vetett rá egy pillantást, amiből sütött, hogy nem is érdekli, hogy Hermione hogyan néz rá. 

- Hát persze! Nem vagyok ostoba! - felelte gondolkodás nélkül. Malfoy elnevette magát, amitől még George is meglepődött, Hermione, pedig mosolyogva csapta meg a vörös karját. 

- Hol van Angelina? - kérdezte végül Hermione, lenyelve azt a tömkelegnyi szitkot, amit George-ra akart zúdítani. 

- Megtalálta Katie-t és gondolom, feltétlenül meg akarják beszélni a jelenlegi kviddics eredményeket és versengeni akarnak, hogy melyikük csapata áll feljebb a tabellán - magyarázta George. Angeline Johnson és Ő már egy ideje egy pár voltak, a lány volt a Griffendél hajtója, Katie Bell-lel együtt. Angelina helyét később Ginny vette át a csapatban. Hermione csodálkozott azon, hogy George nem ment a barátnőjével, hiszen imádott beszélni a kviddicsről, Ő maga terelő volt, Fred-del együtt. 

- Ginny mindkettőjüket lesöpörné - jegyezte meg Hermione. 

- Ő a Holyhead-i Hárpiák fogója, nem? - kérdezte Malfoy. Emlékezett arra, hogy a Próféta rendszeresen szerette felemlegetni Ginny játékát és a kelleténél többször említették meg, hogy Ginny Harry Potter barátnője, később, pedig felesége. 

- Pontosan - biccentett George, majd észrevette, hogy Malfoy és Hermione háta mögött, Angelina és Katie Oliver Wood mellé szegődik, aki szintén egy neves kviddics csapatba szerződött le a Roxfort után. - Az ott Marcus Flint és Oliver Wood? Egymás mellett ülve?

A másik kettő kíváncsian fordul hátra. Marcus és Oliver a kviddicspályán és azon kívül is versengtek egymással, szinte képtelenségnek tűnt, hogy pont Ők ketten üljenek egymás mellett és kedélyesen beszélgessenek. Malfoy és Granger egymásra néztek, majd eltátották a szájukat. 

- Ennyit arról, hogy a Griffendél és a Mardekár örök ellenség - horkantott fel Malfoy, aki szinte bánta hogy meglátta azt a társaságot. Mert ez azt jelentette, hogy többé neki sem volt udvarias indoka arra, hogy kerülje az oroszlános házat. Az egyik legnagyobb oroszlánnal már így is nagy barátságot, vagy valami hasonlót kötött. Mit számít még egy Weasley is? Igenis sokat számított. Már így is túlteljesített minden lehetséges mércét.

- Mione nem akarsz odamenni köszönni? - kérdezte George a lánytól, aki egy pillanatnyival tovább hagyta a kis társaságon a tekintetét, mint az illendő lett volna. Hermione odafordult hozzájuk, Malfoy kíváncsi szemekkel nézett rá a Weasley fiúra. - Hermione odavan a kviddics-sztárokért. 

- Ez nem igaz! - védte meg magát éles hangon a boszorkány és az arca fokozatosan elkezdett vörös színbe váltani. 

- Ó, dehogynem! - mosolygott rá negédesen George, majd Draco-hoz fordult, aki várt a magyarázatra. Látod, Granger, nem kellek én ahhoz, hogy valaki cikizzen téged! - üzente a szőke gondolatban a boszorkánynak, a válasz erre egy nem túl kedves pillantás volt. - Viktor Krum negyedikben, McLaggen hatodikban, az öcsém... mikor is? Ki tudja már? Valamint, a pletykák szerint Harry és közted is több volt barátságnál - ismét egy szúrós pillantást Hermione-tól és egy nevetés Draco-tól -, valamint ott volt Wood, akivel a húgomék esküvőjén táncoltál, nem éppen józan állapotodban, mielőtt az én vállamon sírtál volna. 

Hermione megalázva érezte magát, és ez még nagyobb szinte emelkedett, amikor meghallotta a két fiú nevetését. De ezt megpróbálta nem kimutatni, és csak megforgatta a szemét, mintha nem is érdekelné, hogy röhögnek rajta. Már megszokhatta volna. 

- Ezek szerint, nem fogjátok kinyírni egymást, ha itt hagylak titeket 5 percig? - nézett a két fiúra a közös nevetésük után, Hermione. Volt benne egy kis félsz, hogy otthagyja Draco Malfoy-t egy Weasley-vel, de muszáj volt kimennie a mosdóba. 

- Már éppen kérni akartunk, hogy hagyj minket kettesben, kezdtél... - kezdte el Geogre, miután vetett egy pillantást Draco-ra. A vörös félbeszakította a mondatot, mintha csak arra várni, hogy Fred befejezze. Hermione ezt rengetegszer tapasztalta. Teltek az évek és ez már egyre kevesebbszer volt észrevehető. De most... Hermione-nak egy pillanatra elakadt a lélegzete, várta, hogy mi lesz ebből. De ami történt, arra nem számított. 

- Felesleges lenni. Csak tudod, gondoltuk, hogy már beleszoktál a harmadik szerepébe - George nem bírta visszatartani a nevetését, amint Draco befejezte a mondatát, kitört belőle. Hermione nem is tudta, hogy mit tegyen, csak eltátotta a száját. Nem tudta megállapítani, hogy mire gondolhatott a fiú, a Harry-vel és Ron-nal való barátságára, vagy Ron és Lavender kapcsolatára. Hiába tudta, hogy nem szánta ezt sértésnek - legalábbis tényleg remélte, nem akart csalódni Malfoy-ban, még az előbbi után sem -, kicsit megütötte, hogy ezt gondolhatják róla, akár tömegek is. 

Így gyorsan - amilyen gyorsan csak a magassarkúja engedte - elszaladt a mosdóba és bezárta magát egy WC-be. Nekidőlt az ajtónak és finoman beletúrt a hajába, hogy a csatok a tincsei között el ne mozduljanak. Odakint lehettek újságírók, és ha meglátják, hogy milyen förtelmesen fest, kitalálnak egy sztorit, amitől még siralmasabb lenne az élete. 

- Láttátok már a Mardekár Hercegét? - Hermione felkapta a fejét a hangra, ami enyhén nyafogó volt. Gyorsan megállapította, hogy 3 pár magassarkú cipő kopog mellette, az ajtón túl és az előbbi, kérdő hang eléggé ismerős volt a számára. Szóval, Hermione odafigyelt, hogy minél hamarabb kitalálja, hogy kik lehetnek a beszélgető felek. 

- Merlinre, ha nem lenne végtelenül Mardekáros... - jegyezte meg egy vontatott hang, mire a Granger lány vágott egy fintort. 

- És ha nem lenne barátod... - egészítette a harmadik, a másik mondatát, kissé utálkozva. Ennek a harmadiknak a hangja, szinte a felismerhetetlenségig hasonlított az elsőre. A boszorkány megállapította, hogy a lányok Griffendélesek lehettek, ha ennyire rosszindulatúan mondják ki a Mardekár ház nevét. Eltátotta a száját, amikor leesett neki, hogy kik lehetnek azok. Két, szinte ugyanolyan hang a Griffendélből, társaságban egy nyavalygóval? Padma és Parvati Patil, valamint maga Lavender Brown! Merlin mocskos alsójára! 

- Valaki látta, hogy Malfoy Hermione Granger-rel az oldalán jelent meg - kezdte el a pletykálást az egyik Patil lány. Pedig már Hermione azt hitte, hogy elkerülték a feltűnést. Hát, a Roxfortban soha, semmi nem maradhatott rejtve. 

- Az a kis szuka nem bírja elviselni, hogy valaki másra figyeljenek, ne rá! Biztos féltékennyé akarja tenni az én Von-Von-omat! - nyávogta Lavender. Mione alig bírta rávenni, hogy ne küldjön rá a lányra egy szép kis átkot. El sem bírta hinni, hogy Ronald egy ilyen bestiával él egy fedél alatt. 

Féltékennyé tenni? Én dobtam ki! - háborgott a boszorkány a saját fejében. Kezdte bánni, hogy betette a lábát a mosdóba. Talán jobb lett volna, ha nem hallja ezt a beszélgetést. De, nincs Roxfort, anélkül, hogy valaki felidegesíteni, és még nem találkozott Ron-nal, valamint Malfoy - az előbbin kívül - az Ő pártján állt, nem ellene.  

- Ilyen nehéz elfelejteni Ron Weasley-t? - kérdezte a Patil lányok egyike, mire Lavender felhorkant. 

- Hát persze! Harry Potter után, Ő a legkelendőbb agglegény az egész varázsvilágban! És mivel mindkettőn foglaltak, és egész komoly kapcsolatban élnek, jegyzem meg, a drága Mione-nak muszáj keresnie valakit... Még akkor is, ha csak azok maradtak, akik a vödör aljára süllyedtek - magyarázta Lavender, beleélve magát a szerepébe. Hermione azt hitte, hogy a Patil lányok a barátai. Ezek szerint jó nagyot tévedett. 

- De azért nagyon jóképű az a vödör alja - motyogta a Patil lány, majd a három kopogó cipő kifelé indult a mosdóból, majd amikor teljesen elhalkultak, Hermione kilépett a fülkéből és szembe nézett a tükörképével. Egy mosolyt erőltetett az arcára. Eszébe jutott az egész hét, amit Malfoy-jal töltött és többé már nem a Weasley família vitte a boldogságot ismét a gondolatai közé, hanem Draco. 

Hermione rögtön kiszúrta Ginny-t, amint kilépett a mosdóból. A lány éppen beszédet készült mondani, bizonyára azért, hogy megnyissa az egész találkozót. 

Ginny magabiztosan állt ott a tömeg közepén, tapsolt kettőt, aminek a hangját felhangosították varázslat segítségével. Mindenki felé nézett. Hermione látta a tömeg háta mögött, hogy az ajtó kinyílik, a csengő jelez, de a hangját a tömegtől senki sem hallotta. Blaise Zambini Pansy Parkinson-nal érkezett meg. A boszorkány még a mosdó ajtajából is látta, hogy kedélyesen beszélgetnek egymással. Ahogyan azt is látta, hogy a két Mardekáros hamar kiszúrta a triójuk harmadik tagját, aki még mindig George-dzsal beszélgetett, a bejárat közelében. Pansy, akin meglátszott, hogy 3 évvel idősebb lett, a haját begöndörítve hordta és már szoknyát, vagyis pontosabban egy fekete ruhát viselt, barna szemében pedig mintha nem az a régi Mardekáros csillogás égett, hanem valami más, amit Hermione nem tudott azonosítani; szóval a fekete hajú lány megérintette Draco karját és két puszival üdvözölték egymást. Draco mosolygott. Hermione szíve megmagyarázhatatlan okok miatt, szinte meghasadt. 

- Üdvözlök mindenkinek! - Ginny hangja teljesen lehalkította a tömeget, és mindenki a lányra nézett. - Örülök, hogy ennyien el tudtatok jönni ma este. Ahogyan annak is, hogy mind a négy ház képviseli magát. Azt kell, hogy mondjam, a Roxfort a nagy részünk életének meghatározó része volt, ezért... arra gondoltam, hogy megpróbálom visszahozni ezt a hangulatot. Köszönöm, hogy itt vagytok!

Az összes ház tagjai tapsoltak Ginny-nek, habár a Mardekárosok kevésbé lelkesen, mint a többiek. 

- Mivel szeretnénk erősíteni a házak közötti kapcsolatot, a tányérokra ültetőkártyákat tettünk a neveitekkel ellátva - a tömeg felhördült, amikor leesett számukra, hogy nem fognak kényük-kedvük szerint egymás mellé ülni. Ginny felemelte a pálcáját, elmormogott egy bűbájt, amit Hermione nem hallott és az utána lévő pillanatban minden tányér fölött megjelent a kártya, rajta minden egyes jelenlévő nevével. 

És ezzel elkezdődött a keresgélés. Persze, különböző házaknak, különböző reakciói voltak. A Griffendélesek sóhajtottak egyet, aztán elindultak. A Mardekárosok fanyalogtak és utálkoztak, de végül ők is elindultak. A Hollohátosokat és Hugrabugosokat pedig még győzködni sem kellett, elindultak maguktól, mert nem volt más választásuk. 

Hermione szinte egy teljes kört megtett, mire megtalálta a saját helyét. És ezzel az erővel megnézte, hogy kik foglalnak helyet mellette. És ismét rájött, hogy a varázslat gúnyt űzött belőle. De már nem lepődött meg.

Jobb oldalán a Mardekár Hercege, Draco Malfoy ült, aki már közeledett hozzá. Bal oldalán egy sokkal elkeserítőbb személy , méghozzá Lavender Brown. Ennél rosszabb már nem is lehetne az este! Majd meglátta, hogy igenis lehet. Mivel vele szemben Ron Weasley foglalt helyet, Draco-val szemközt, pedig Pansy Parkinson. 

Hermione beletörődve leült, utána folyamatosan foglaltak helyet a többiek is. 

- Ez nem lehet igaz! - Hermione ismét meghallotta azt a hangot. Lavender hangját. A boszorkány odafordult. Ron Lavender mögött állt, nem is tett semmi megjegyzést arra, hogy a barátnője milyen hangnemben beszélt az egyik legjobb barátjáról. 

- Valami probléma van, Brown? - Draco eloldalgott a páros mellett és nekitámaszkodott Hermione székének. Draco Malfoy most komolyan engem véd? Hermione felnézett a fiúra és megfogta az egyik kezét, mire a szőke lenézett rá. 

Hagyd! Nem éri meg! Nincs semmi bajom! - Hermione saját tudomása szerint, eddig csak Draco-n használt legilimenciát, senki máson sosem. Senki agyába nem küldött még gondolatokat a sajátjából. És ez meglepően intim kapcsolatról tett tanúbizonyságot. 

Draco bólintott egy apró, még le volt fagyva attól, hogy meghallotta a lány hangját a fejében és nem is zavarta, és szótlanul leült Hermione mellé. Lavender egy pletykára éhes mosollyal figyelte ezt a jelenetet, Ron arca, pedig szinte olyan vörös lett a dühtől, mint maga a haja. Késő bánat, Vízli, elcseszted és Ő nem olyan lány, akinek kuncsoroghatsz második esélyért! Merlinre, honnét tudom, hogy Hermione Granger mit csinál vagy mit nem csinál? Semmi közöm hozzá!

Persze ezt Ő maga sem hitte teljes egészében el. 

Hermione körül beszélgetés kezdődött, túllendülve az előző, kissé kínos jeleneten. Lavender és Ron folyamatosan áthajoltak az asztal fölött, hogy cuppogva megcsókolják egymást, vagy hogy Lavender susogjon valamit Ron fülébe. És ezt természetesen Hermione előtt csinálták. Mintha egy kicsit is érdekelte volna. Eközben a másik oldalán George és Draco a Weasley fiú "bizniszéről" beszéltek és a közelgő esküvőről, George és Angelina között. Pansy Parkinson, pedig ugyanolyan kedvetlenül turkált az ételében, mint maga Hermione. 

- Mondd, Draco! Mit csináltál 3 évig Amerikában? - kérdezte Lavender negédes társalgási hangon, amit az egyik jelenlévő sem vett benne. Lavender is tudta, hogy az a 3 év, nem volt 3 év. Inkább kettőnek lehetett volna nevezni, de 3-nak biztosan nem. Hermione észrevette, hogy Draco szeme egy pillanat alatt egy árnyalattal sötétebb lett, így a közelebbi kezét a fiúéra tette, ami a combján nyugodott és megszorította. A fiú rögtön változtatott a válaszán és igyekezett, hogy ne csapjon rá George karjára, aki persze látta a köztük lejátszódó mozdulatot és elkezdett idegesítően vihogni. 

- Ezt azt. Semmi különöset - válaszolta Malfoy, szinte finomnak nevezhető hangon, amire Granger kifújta a levegőt, de nem engedte el a fiú kezét. A lány félt attól, hogy ha nem tartja rajta a szemét - vagy ez esetben a kezét - Malfoy valami hülyeséget csinálna. 

- Talán ha elmondaná, meg kellene minket ölnie - szúrta közbe Ron rosszindulatúan. Ekkor Draco-nak kellett megszorítani Hermione-t, hogy a lány ne támadjon rá az exére. Milyen borzalmas vég lenne az Ronald Weasley számára! De milyen hatalmas öröm Draco Malfoy-nak!

- Az anélkül is menne, Weasley - vágta rá gondolkodás nélkül Malfoy. A vörös hiába volt teljes értékű auror, Malfoy tudta, hogy sokkal jobban párbajozik, mint Ő. Egy pillanatra el is képzelte, hogy milyen kielégítő lenne, ha ráküldhetne egy Stuport, csak azért, mert megcsalta Granger-t. Hermione elkapta ezt a képzelgést a fiú fejében és elkezdett kuncogni. 

- Szóval a Halálfaló gyorstalpalón tanultad? - vonta fel a szemöldökét kekeckedve a Weasley fiú, mire George-tól és Hermione-tól is kapott egy helytelenítő, sőt dühös pillantást. De Malfoy rezzenéstelen maradt. Pansy-t végre elkezdte érdekelni a beszélgetés és ő is odafordult a társasághoz, Ő látszólag azt várta, hogy mikor ütheti le a székéről Ron-t. Hogy őszinték legyünk, Draco is azt várta. 

- Nem igazán, ez született tehetség - rázta meg a fejét Malfoy egy önelégült vigyor kíséretében, mintha meg sem hallotta volna azt a szót. Halálfaló ugyanolyan értékkel ért Draco számára, mint a Sárvérű Hermione számára. Mintha torkon ragadnák és az összes levegőt elveszítené a tüdejéből. De Weasley-t muszáj volt még jobban felidegesítenie. 

- Hagyd a francba Ron-t! Kérlek! Ne menj be a gyerekes játékaiba! Csak ki akar hozni a sodrodból! - Hermione közelebb hajolt Draco-hoz és belesuttogott a fülébe. Nem akart botrányt. Pláne úgy, hogy Lavender Brown és Pansy Parkinson is a közelükben ülnek. Malfoy nyelt egyet és elgondolkodott. Neki sem kellett a botrány. Hát persze, hogy nem, az élete mostanában csak botrányokból állt. Így megpróbálta lehűteni magát. Malazárra, mit tesz velem ez a lány? Ha ezt Blaise látná! 

- Mi a franc? Ti mikor lettetek ilyen jóban? - hajolt előre Ron meglepődésében. 

- Te elcseszted, Weasley. Élj a tudattal! - mondta ki tárgyilagosan Malfoy, él nélkül és a közelebbi karját Granger székére fektette, majd a másikkal megfogta Hermione kezét, amivel enyhén dobolt a szőke combján. 

- Komolyan, Hermione? Pont Ő? - nézett rá Weasley Hermione-ra, aki nem adta meg a fiúnak azt az elégtételt, hogy válaszoljon. 

- A hírek szerint, Weasley, én még nem csaltam egy barátnőmet sem - vágta rá szenvtelenül Draco. Vele szemben, Pansy a szája elé kapta a kezét, hogy ne törjön ki hangosan a nevetése. 

- Mikor lett Ron Weasley olyan nagylegény, hogy nem elég neki egy barátnő és rögtön két vasat tart a tűzben? Akkor kviddicssztár azért nem voltál - szólalt meg először Pansy a beszélgetés során, nyíltan kijelentve, hogy ő bizony Draco mellett áll, hiába van az egykori háztársa Granger mellett. Még a Mardekárosok is voltak olyan gerincesek, hogy kiálljanak egymás mellett, csak nem annyira nyíltan mint mások. Ron elvörösödött, Hermione, pedig elvigyorodott. A Mardekárosok bosszút álltak helyette Ron-on! Ilyet sem élt még a világ!

 - Két Mardekáros kell ahhoz, hogy... mit is csinálj? - fordult oda Lavender Hermione-hoz, elkezdve a támadást. 

- Én nem csinálok semmit. Az ő tetteikért nem én felelek! - tette fel az egyik kezét Hermione, mintha esküt akarna tenne. Tetszett neki a szituáció. Bár, azt tudta, hogy a másik kettő ezt nem miatta csinálja - vagy legalábbis Pansy biztosan nem -, de azért örült neki. 

- Téged is elkaptak, Hermione? Ha te is Halálfaló lettél, mint ezek ketten, az az év vicce! Pláne... ha emiatt a nyápic seggfej miatt van az egész! - biccentett Ron Draco felé. Granger érezte, hogy a fiú karja megfeszül a székén. 

- Az egy dolog, Weasley, hogy engem becsmérelsz, de Granger-t hagyd ki belőle! Semmit sem tudsz se az én életemről, és ha jól tudom, az övéről sem - Draco tagoltan beszélt, hogy még az a szellemileg visszamaradott Ron is megértse, amit mondani akar. Tényleg nem akart balhét, de nagyon kevés választotta el attól, hogy pálcát ragadjon.

- Eleget tudok, te görény! Azt tudom, hogy Hermione nem illik bele a te kis Halálfaló nézeteidbe! - vágta rá fröcsögve Ron, szinte köpte a nyálat a szájából. 

- Most hagyd abba, Ron! - hajolt előre George is, hogy leállítsa az öccsét. 

- Már te is, George? Mi van, Malfoy? Annyira nagy Halálfaló vagy, mégsem tudod megvédeni magad egyedül? - Ron kapkodta a fejét a bátyja és a szőke között. Hermione megrémült. Sosem hallotta még Ron-t így beszélni. És ez nagyon nem tetszett neki. 

- Nem vagyok Halálfaló! - Draco elvesztette a türelmét és rákiabált a vörösre. Nagy nehezen elengedte Hermione kezét, pedig a lány nagyon nem akarta ereszteni, kitolta a széket az asztal mellől, felpattant, majd kisietett a bárból. 

Granger egy pillanatra lefagyott és csak figyelte, ahogyan a fekete zakó eltűnik a látómezejéből. Nyelt egyet. Mi a jó Merlin folyik itt?  Úgy érezte, hogy Ő már semmit sem ért a világon. 

- Mégis mit képzeltél? Mi a jó életet műveltél? - fröcsögte Hermione, amikor összeszedte magát és Ron felé fordult, Pansy legnagyobb meglepődésére. 

- Az Ő oldalán állsz? - nézett rá a lányra hüledezve Ron, nem is figyelve a barátnője szólongatására. 

- Nincsenek oldalak, Ron! Emberek vannak! És pillanatnyilag, Ő jobb ember, mint te! Szóval... igen, én mellette vagyok! És jelenleg szívesebben, mint melletted! - kiabált fojtott hangon Hermione, a szemét szurkálták a könnycseppek. Villámgyorsan felállt és megkerülte az asztalt, hogy Draco után menjen. 

Viszont Pansy elkapta a kezét, hogy megállítsa.

Hermione a Mardekáros lány szemébe nézett, amik mintha csodálatot fejeztek volna ki a Griffendéles lány iránt. 

- Hé, neked a rossznak kéne lenned! - mondta Pansy Granger-nek egy mosoly kíséretében, ami megmelengette Hermione-t. 

- Ahogyan neked is - mondta erre a Griffendéles, szintén mosolyt húzva az arcára, majd elment a lány mellett és kilökte az ajtót. 

A szabadban nagyon hűvös volt, és mivel a lányról elmúlt a bűbáj hatása, rögtön elkezdett fázni. Jobbra és balra kapta a fejét, de sehol sem látta a szőke fiút a közelben. Majd meglátott egy füstcsíkot kiörvényleni az egyik sikátorból. Így elindult arra. 

Draco Malfoy valóban ott volt, nekitámaszkodott a sikátor falának, enyhén remegő kézzel fogta a cigarettát és úgy szívta, mintha az élete múlna rajta. 

- Draco! - szólította a nevén Hermione a szőkét, mire az felé fordult, elpöckölte a cigit és rögtön leerőlködte magáról a kabátját, amikor meglátta, hogy a boszorkány majdnem megfagy és ráterítette a lány vállára a zakót. Hermione egy meleg mosollyal köszönte meg. 

- Miért rohantál ki? Ron miatt? - kérdezte Hermione, Draco, pedig otthagyta a kezét a kabát hajtókáján, közel a lány nyakához, szinte az ujjaiban érezte, hogy milyen hevesen ver a nyaki artériájában a vér. 

- Egy kicsit sem érdekel Weasley - rázta meg a fejét Draco egyszerűen, végigsimítva a lány bőrét az ujjával. Hermione várta, hogy kimondja, miatta tette, mert törődik vele. De vajon tényleg így volt, vagy csak...? Granger-t rázta a hideg, pedig Malfoy kabátja egészen meleg volt. Az érzések miatt rázta a hideg. És a reménykedés miatt. A reménytelen reménykedés miatt. 

- Nem szoktál ennyire törődni az emberek sorsával - motyogta Hermione, érezve, hogy ezzel érzékeny pontot érintett, de muszáj volt kimondania. - Miért tetted? 

Egy perc csönd. Egy percnyi fájdalmas csönd. Két egymásba kapcsolódó szempár. Egy nyakat érintő ujj. Egy remegő kéz. Egy remegő száj. Két remegő száj. 

- Fontosabb vagy nekem, mint szeretném, hogy fontos legyél, Granger - motyogta, szinte alig kimondva a szavakat Draco. Majdnem belehalt, hogy kimondja a szavakat. Ki akarta mondani. De mégsem. Érezte, hogy ezzel minden meg fog változni. 

- Sosem hittem volna, hogy... valaha, akárcsak egy kicsit is fontos leszek a számodra - a boszorkánynak előredőlt a feje és összekoccant a fiú homlokával, csakúgy, mint akkor ott a folyosó lépcsőjén. A pillanat ismét visszajött. Talán ennél nem is lehetett volna jobb. 

- Nem tudom, hogy pontosan mióta, de... fontos vagy nekem. Nagyon - folytatta Draco habozva, miután eldöntötte, hogy ideje színt vallani. Nem árul többé zsákbamacskát. Nincs több titok. Nincs több önsajnáltatás. Itt a lehetőség. - Miattad éltem túl az Azkaban-t. Azért, mert ott voltál és azért, mert nem láttam akkor mást, mint téged. És ez történt velem azután is. Ezért kellett eltűnnöm innen. Hogy kiverhesselek a fejemből. 

- És sikerült? - kérdezte Hermione. 

- Nem - válaszolta Draco, enyhén megrázva a fejét. 

Hermione felé hajolt, átölelte a karjaival a nyakát, beletúrt a fiú szőke, selymes hajába és öntudatlanul lehunyta a szemét, a döntés lehetőségét a fiúra hagyva.  Ő meghozta a saját döntését. Készen állt arra, hogy eszerint éljen. Készen állt arra, hogy kockáztasson. Elég bátorsága volt ahhoz, amitől a legjobban félt életében. 

Egy remegő száj. Két remegő száj. Hajba tűrő ujjak.

Draco annyira húzta magához a lány, amennyire a testük engedte. Összesimultak és egy másodpercig ebben a közelségben maradtak. Kiélvezték a meleget, ami a másik testéből áramlott. 

Aztán... éhesen csaptak le a másik ajkára, falták egymást. Hermione ujjai szinte tépték a fiú haját, a könnyek égették a szemét és elengedte magát Malfoy karjai között, teljesen átadta magát Draco-nak. A nyelvük finoman a másik szájába csusszant, édesen szólongatta a másik lelkét. 

Akarlak, akarlak, akarlak. 

Végre, végre, végre. 

Köszönöm, köszönöm, köszönöm. 

Malfoy annyira elengedte magát a csók rejtekében, hogy a gondolatai Hermione agyába szálltak. Amikor a lány hallotta ezt a kilenc szócskát, még jobban megremegett. De nem eresztette a fiút. Ha tehette volna, akkor még közelebb húzódik hozzá. Merlin, mennyire akarta. 

De a fiú gondolataiban mások is feltűnik. Emlékek Granger-ről, amik egyszerre Hermione előtt is megjelentek. 

Másodév, amikor először hívta sárvérűnek. 

Harmadév, amikor bemosott neki egyet. Mocsok, undok, alattomos, szadista csótány vagy, Malfoy!

Negyedév, amikor Malfoy végignézte, hogy Hermione Krum-mal táncol. 

Hatodév, amik Harry megsebezte a Sectumseprával. Herm... Hermione!

Majd, amikor végignézte, hogy Hermione-t megkínozzák. És csak állt ott. 

Majd a tárgyalás a Wizengamotban. Amikor a szemébe nézett. 

Majd, amikor 3 év elteltével ismét meglátta. Laurel-lel ruhát próbáltak. Malfoy az ajtóból nézte őket. 

Hermione ekkor veszítette el a józan eszét. Elszakadt Malfoy-tól, lépett pár lépést hátra, majd...

Elszaladt. 

________________

Sziasztok, Potterheadek!

Nagyon köszönöm azoknak, akik még mindig itt vannak! Ígérem, hogy sosem tűnök még egyszer így el, de remélem, hogy ezzel sikerül majd kárpótolnom valamennyiőtöket. 

Írjátok le az érzéseiteket erről a részről, hogy mit szóltatok a szituációhoz és persze ennek a résznek a végéhez is! Légyszíí! :D

Holnap még jövök, mivel egy varázslatos író volt olyan kedves és megdobott egy díjjal, szóval azt fogom megosztani veletek, de már bedobom magam az új részbe is, szóval... Köszi, hogy olvastok! 

Puszi mindenkinek és azoknak, akik nem sztrájkolnak holnap, sok sikert a sulihoz! :D <4