Hogy képzeli ezt, ez a szemét, felfuvalkodott, kis szemétláda?! 

Hermione másnap is őrjöngött, gondolatban. Nem mintha az elmúlt években nem ezt tette volna.

Az az idióta Draco Malfoy!

Hermione soha a büdös életben nem gondolta volna, hogy pont itt találkoznak újra. Egy mugli egyetemen. 

Másnap reggel bosszúsan ébredt. A rémálmok aznap éjszaka ívesen elkerülték, ahogyan maga az alvás is. Csak Malfoy gúnyos mosolya jelent meg előtte. És, amikor a lány morogva átfordult a másik oldalára, újabb és rosszabb képek jelentek meg lelki szemei előtt a fiúról. 10 évnyi emlék. És ezeknek 80%-a szörnyű emlék volt, amikektől Mione nem tudott elaludni.

Laurel hajnalban tért vissza a szobába és csöndben lefeküdt. 

Hermione a tervezettnél korábban kelt fel. Félig az órák miatt izgult. De a másik felében, ami mintha a szívének nagyobb felét foglalta volna el, attól a "fenyegetéstől" félt, amit Malfoy mondott. Órán találkozunk. Újra egy órán fog ülni a Malfoy örökössel. Talán többen is. 

Amint reggel visszatért a már korán reggel megtelt fürdőből, és Laurel váltotta ott a lányt, egy bagoly kopogtatott az ablakon. 

Nem akármilyen bagoly, hanem Ginny Weasley, vagy Potter, Hermione sem tudta hogy hogyan nevezze a lányt, baglya. 

Milyen az a híres mugli egyetem? Hiányzol nekünk!!! Gin - írták a hevenyészett papírra, kerek, tipikusan lányos írással. Hermione ceruzát ragadott, mivel a pennája valahol a táska mélyén bujkált és azzal írva válaszolt a legjobb barátnőjének.

A nulladik hét remek volt. Viszont most itt van Malfoy - írta sebesen Hermione és útjának bocsátotta a baglyot, mielőtt Laurel visszatért volna.

____________

A kollégium másik felében, Draco Malfoy nem volt olyan szerencsés hogy az álom - bármilyen álom - elkerülje. 

Pechjére, ez a bizonyos álom, rémálom volt. 

Felriadása után, Blaise csak nézett rá, nem szólt egy szót sem, Draco fülében pedig csak visszhangzott az a bizonyos kiáltás, ami a megtörténtekor is kiszorította belőle a szuszt. 

- DRACO! - Hermione kínkeserves kiáltása. 

- Már megint Ő, igaz? - Kérdezte Blaise, mire Draco hirtelen ránézett. Egyik percről a másikra vált az álom valósággá és újra a kollégiumi szobájában feküdt, a kényelmetlen ágyon, az érdekes szagú ágynemű között. 

Ezek a körülmények ötcsillagosnak számítottak, ahhoz képest, amit nemrég átélt.

Csak Blaise miatt - újra és újra ezt futott végig a Malfoy fiú agyában, és ez tartotta még mindig az egyetemen. Amint meglátta Granger-t, menekülni akart, hiszen éppen Ő volt az, aki miatt ott volt ahol. Távol akart maradni a lánynak még a gondolatától is. Aztán végül rájött..... Hogy a lány az esélye az újrakezdésre. Akármilyen is ez az újrakezdés. 

- Nem értem hogy miről beszélsz - rázta meg a fejét Draco, miután vett egy mély levegőt. De Blaise-nek nem tudott hazudni. Képtelenség volt. A barátja volt, a legjobb. Pontosan ismerte Draco-t. 

- Történt valami köztetek? Évekkel ezelőtt... - Blaise leült a saját ágyára, Draco-val szemben és egy barátian aggódó pillantással nézett a legjobb barátjára. 

- Semmi. Minden oké. Nem volt köztünk semmi - rázta meg a fejét a Malfoy fiú egyszerűen, de talán túl gyorsan és túl hanyagul. Talán az lenne a legjobb ha tényleg nem lenne semmilyen kapcsolatom vele. - gondolkodott el Draco.
Ő maga sem tudta hogy mi lenne a legjobb. 

A Zambini fiú elbiccentette a fejét és vetett a másikra egy mélyreható pillantást. 

- Van múltatok. Nem is kevés múlt. És nem is egyszerű - Blaise maga sem tudta hogy mit akar ebből kihozni, éppen ezért - és azért, hogy Draco megeméssze a hallottakat - lassan és megfontoltan beszélt.

 - De most.... Rajta és rajtad is láttam valamit. Mintha.... Elgyengült volna az arcod és a tekinteted, amikor megfogtad a pálcáját - Blaise sötét szempárjában felvillant a felismerés szikrája és szomorúan elmosolyodott. - Hermione ott volt a tárgyaláson. Ott ült mellettünk. És mintha mi ott sem lettünk volna, te nem is néztél ránk, csakis rá. 

- És? - vonta fel a szemöldökét a Malfoy fiú, már nem tudott olyan érzelemmentes maradni, mint amilyen előtte volt. Azok az órák őt is megváltoztatták, ahogyan mindent az életében. És az agyában is lejátszódtak az események. Ki tudja hányadszorra, 3 év alatt. Még a Mágiaügyi Miniszterre sem nézett rá, amikor kihirdette az ítéletet. Talán merészségnek hangzik, de nem félt az Azkabantól. Nem akart megőrülni, de tudta, hogy nem fogja tudni a megúszni a büntetést. Halálfaló volt és az alkarján örökre ottmarad a Jegy, hogy örökre emlékeztesse a múltjára. 

És örült, hogy végre valahára megszabadulhat az apjától. Ő is és a világ is. 

- Pansy ki volt bukva, miután kimentünk az anyád tárgyalása előtt. Mintha lett volna rá oka - folytatta közben Blaise és felhorkant. Pansy Parkinson úgy viselkedett, mintha Draco barátnője lett volt, a fiú, pedig nem tehetett ellene semmit, mivel mindketten aranyvérűek voltak, a szüleik egy elrendezett házasságot akartak létrehozni kettőjük között. De amikor a Malfoyokat az aranyvérűek nagy része, a romlottabb része, vérárulónak bélyegezte meg, Draco megúszta, hogy el kelljen vennie a Parkinson lányt. - Hermione a falnak volt csúszva. Zokogott. Nem is értettem, hogy miért, hiszen..... Mondjuk ki nyíltan, nem voltál túl bájos vele. Nem értettem, hogy miért viselte meg ez ennyire. Vagy, hogy egyáltalán miért volt ott. A Roxfortban kellett volna lennie, a hetedéve közepén. 

És még csak a felét sem tudod, hogy mit tettem vele - gondolta át Draco. Hiszen Blaise nem tudott arról, ami a háború közben történt. Se arról, amit előtte, hatodévben. Blaise a feléről sem tudott. Undorodott volna tőle, Draco, pedig nem akarta elveszteni az utolsó barátját, aki még megmaradt. Mikor elítélték, mindenki ellene fordult, mindenkit elvesztett, úgy ahogyan az anyja is elvesztette a józan eszét egy kis időre. 

- Én sem értem - rázta meg a fejét végül Malfoy. 

Percekig csendben maradtak, de Zambini arcán látni lehetett a kikívánkozó kérdést, amit végül fel is tett. 

- Mi volt az álmodban? - finoman tette fel a kérdést, sejtve, hogy ingovány talajra lépett ezzel. 

Malfoy úgy döntött, hogy ideje megosztania vele mindent, hogy tisztán lássa... Őt. Nagyot sóhajtott, mielőtt belekezdett, előre érezve, hogy Blaise egy érzéketlen seggfejnek fogja titulálni és rögtön kitiltja az életéből. 

Talán ez lenne a legjobb. Nem szennyezném az Ő tiszta kis lelkét - gondolta át ismét Draco. 

- Nem voltál ott , mellettem a háború összes szakaszában, nem láttad, hogy mit csináltam. Én... tettem valami szörnyűt, Blaise - Draco nem is tudta pontosan, hogy melyikről beszél. De úgy döntött, hogy inkább arról mesél a barátjának, ami valójában ott volt az álmában. - A Halálfalók markába került Ollivander, valami Gringott's-beli kobold, Potter házimanója, Luna Lovegood.... aztán jött a nagy kapás. Azt hiszem, hogy Fenrir Grayback meg a csapata kapta el őket, és hozták őket a kúriába. 

- Kiket? - vonta fel a szemöldökét kíváncsian Blaise és a térdére támaszkodva előredőlt. Draco a kezébe ejtette a homlokát, majd megdörzsölte azt. 

- Potter-t, Weasley-t és Granger-t - sorolta a Malfoy fiú, az utolsó nevet kissé máshogy ejtve ki, mint az előző kettőt. 

- MICSODA? - kiáltott fel Blaise, Draco, pedig tett egy csitító mozdulatot az egyik kezével. 

- Várd ki a végét! - jelentette ki és megdörzsölte az orrnyergét. Vállald már egy valamiért a felelősséget! Egyszer az életedben ne legyél gyáva!  - parancsolt magára. Mintha csak az apját hallotta volna, pedig.... még rémálmaiban sem kívánt olyanná válni, mint Lucius Malfoy. 

- Potter-t és Weasley-t bebörtönözték, viszont.... Granger ott maradt a Halálfalók előtt - mondta a fiú lassan. Megpróbálta finoman és okosan kifejezni magát, de ez, ebben az esetben, szinte teljesen lehetetlen volt. Persze, Blaise tudta, hogy korántsem mondható ma született báránynak, de ezt biztosan nem gondolta volna róla. 

Draco még emlékezett milyen volt, amikor hatodév után nem ment vissza a Roxfortba. Blaise minden nap levelekkel árasztotta el, viszont Ő nem volt hajlandó elárulni, hogy miért nem volt újra a kastélyban. Aztán kibökte. Mármint leírta. Blaise válasza szétszaggatta Draco lelkét, csakúgy, mint Potter Sectumseprája a bőrét. A Zambini  fiú válasza ez volt: Ugye csak viccelsz? Már korábban is pletykáltak erről, de nem hittem el. Nem teheted ezt! Magadnál vagy? Ismerlek, Draco, tudom, hogy te nem olyan vagy, mint a szüleink! Meg fogod bánni! 

Gyáva volt. Ennél jobb szó nem is fejezi ki jobban a tettét. Nem bírt szembeszállni az apjával. Tudta, hogy Voldemort gondolkodás nélkül megölte volna, ha nem teljesíti a parancsát, viszont Ő...

Szembeszállhatott volna. Nem kellett volna, hogy érdekelje, hogy megölik. Hiszen nem sok minden volt az életében, ami megérte volna kockáztatni. Az apja egy seggfej volt, az anyja, pedig csak az apja bábja, vagyis... amíg Lucius Malfoy élt. Utána.... és az Azkaban után, Narcissa Malfoy új útra lépett. Draco hetente látogatta. 

- Bellatrix... megkínozta Granger-t. Cruciatus átokkal és... megsebezte a bőrét. Granger karján... örökre ott fog maradni az a szó, hogy... Sárverű - Draco beszéde erősen akadozott, felidézte a történéseket, amikről tudta, hogy örökre nyomot hagynak a lelkében és az agyában. 

- És... mi köze ennek hozzád? - kérdezte Blaise, aki előtt továbbra sem tiszta a dolog. 

- Én.... végignéztem - bökte ki Malfoy, mire Zambini lélegzete elakadt. - Granger kiabált és... rengetegszer az én nevemet kiabálta, én viszont...

- Nem tettél semmit? - kiáltott fel Blaise bosszúsan, dühösen, sőt halálosan dühösen, befejezve a mondatot. - Ezt nem mondod komolyan! Hermione-t kínozta a nagynénéd, kiabálta a nevedet, te meg csak álltál és nézted? Basszus, Draco! Mindig tudtam, hogy Bellatrix egy pszichopata gyilkos, de... 

- Tudom, Blaise. És megbántam. Segíthettem volna neki - ahogyan Ő tette velem. 

- Megtetted volna? Ha nem félsz annyira. Hiszen... Hermione Granger-ről van szó - Blaise tekintete az előbbi dühből átváltott valami másba. Talán... ó jaj, ez még rosszabb, mint a düh. Szánalom volt a szemében. 

Draco-nak nem kellett hogy sajnálják. Nem volt szüksége rá. Tényleg nem. 

Arra számított, hogy Blaise tombolni fog. Hogy soha többé nem akarja látni, hogy térden állva kell könyörögnie a legjobb barátjának. 

- Szerinted... megérdemlem a bűnbocsánatot azért a sok a mocsok dologért, amit tettem vele 10 éven keresztül? Furcsa kapcsolatunk volt, én, pedig túl gyáva voltam, hogy bármit is tegyek. Az apám... az apám arra tanított, hogy a mugli születésűeknek nincs joguk a varázslathoz, ahogyan semmi máshoz sem a világunkban. Viszont Granger... még többit is érdemel, mint egy aranyvérű. Sokkal többet - Draco hangosan gondolkodott. Őszintén, nem is hitt benne, hogy képes lehetne megbocsáttatni a tettét.  

- Mi lenne... ha egyszerűen csak elölről kezdenéd? Magyarázd meg és reménykedj, hogy meghallgat. Aztán... aztán talán te is kérdezhetsz tőle - vetette fel az ötletet Blaise. 

- Kezdve azzal, hogy mi történt hatodikban? - Draco újra hangosan fejezte ki magát, és mikor erre rájött, felszisszent. Blaise nem tudott a Sectumsepráról. 

- Mi történt hatodikban? - kérdezett vissza Zambini, mire Malfoy elfordult előle. - Drake! Most komolyan! Mi történt hatodikban köztetek? 

- Én... megátkoztam Katie Bell-t. És Potter rájött erre. Megtámadott egy Sectumseprával.

- Egy mivel?

- Piton egyik átka. Potter egy régi könyvben találhatta - legyintett Draco, majd folytatta. - Granger végignézte, majd amikor Potter elment... odajött mellém, azt hihette, hogy eszméletlen vagyok és... meglátta a Sötét Jegyet. 

- Granger hatodikban tudott róla hogy Halálfaló vagy? - kiáltott fel ismételten Blaise. 

- Meglátta a vizes ingem alatt. És.... sírni kezdett. Majd bejött Piton és elküldte onnan, hogy meg tudjon gyógyítani. Bepánikoltam. Azt hittem, hogy mindennek vége, de aztán...

- Granger nem mondta el senkinek, nem igaz? - horkantott fel a Zambini fiú. - Megtartotta a titkodat. 

- És ezzel megmentette a gyáva bőrömet - egészítette ki Draco egy fanyar mosollyal. 

- Miért tette? - tette fel a kérdést a legjobb barát, mintha Malfoy tudná rá a választ. De nem tudta. Hiába volt ott Granger a mosdóban, hiába sikoltozta a nevét, amikor megkínozták, hiába volt ott a tárgyalásán. Nem beszélgettek. Sosem. 

- Erre én is kíváncsi lennék. 

Mi van, ha Blaise Zambini-nek az életben egyszer igaza van?

___________

Sziasztok! Hogy őszinte legyek, nem ilyen fejezetet szántam nektek, de végül ez lett belőle. Hosszabbat és tényleg tartalmasabbat akartam írni, de... Túl hosszúra nyúlt a vallomás, ami hirtelen jutott eszembe. Nem is tudom, hogy honnan jött, de... remélem hogy tetszik nektek. A következő fejezetben Hermione és Draco újból szemtől szembe fognak egymással állni és talán Draco ráveszi magát, hogy megfogadja Blaise tanácsát. Tudom, hogy az érzelem kifejezések és a párbeszédek nem a legjobbak, de mint már sokszor ismételtem, nem az erősségem az E/3, ezt a történetet, pedig E/1-ben nem tudom elmesélni, szóval..... fejezzétek ki a véleményeteket, akármilyen is, én pedig tovább fangirl-ködöm, ami a kedvenc párosomat illeti :D