- Az egész varázsvilág a következő nagy szenzációról beszél. A varázsvilág legelső tévécsatornája ma délután fog elindulni, egyenesen a Gringotts bank elől. Az első adás élőben fogja közvetíteni Draco Malfoy, Auror al-parancsnok beszédet, ami... 

Hermione Granger ráütött a rádió némítógombjára. Inkább dolgozik néma csendben, minthogy ezt a sületlenséget hallgassa még egyszer. Egész héten a "nagy eseményt" reklámozták. Tömegek vonultak ki az Abszol Útra. De Hermione nem is tudott volna kevésbé törődni ezzel. 

Az irodájában írogatta át a sebtében lejegyzetelt adatokat a betegek mappájába, mielőtt egy 24 órás műszak után hazamehetett volna. Hátranyúlt, hogy megnyomogassa a tarkóját, nem mintha az segített volna a sajgó hátán, vagy a tomboló fejfájásán. Csak egy forró fürdőre vágyott, és olyan csendre, ami nem volt tele kórházszaggal. Se Draco Malfoy beszédének reklámjával. 

- Te még mindig itt vagy? - állt meg az ajtóban Pansy Parkinson, akinek az irodája a szomszédban volt, és mindig felelősségének érezte hazaküldeni Hermione-t, ha azt látta, hogy a lány már nem bír több vizitet. - Fejre fogsz állni, annyit dolgozol.

- Valamivel el kell terelnem a gondolataimat - jött a válasz Hermione-tól, de a lány nem nézett fel. Pansy-nek elég volt egyetlen pillantást vetnie a rádióra, hogy megértse. 

- Oda kéne menned - csúszott ki a száján az ex-Mardekáros lánynak a mondat, aminek hatására Hermione végre felnézett, de ez nem volt túl jó Pansy számára. Mert Hermione szemei szikrákat szórtak Pansy felé, ráadásul annyit, amennyit nem szégyellt. 

- Miről beszélsz? - húzta össze a szemét Hermione, és még a hideg is kirázta. - Menjek oda? Minek? Az egésznek nincs semmi értelme. Csak azért kell nekik Malfoy, hogy feltornázzák a nézőszámot. Mindenki kíváncsi arra, hogy a nagy Draco Malfoy miről akar beszélni. 

A nézőszámnak nem volt szüksége még nagyobb feltornázásra. A varázsvilágban óriási hírnek számított, hogy tévécsatornájuk lesz, főleg, hogy csak a fiatalabb generáció tudta egyáltalán bekapcsolni a készüléket. Draco Malfoy jelenléte csak hab volt a tortán. 

- Lehetnél kevésbé gúnyos is - fintorodott el Pansy. De már nem volt számára meglepő, hogy Hermione ilyen stílusban beszélt. Mosolyogni is alig látta mióta... - Figyelj, Mione! Én is odamegyek. Sőt, Ginny is ott lesz. Még nekünk sem mondta el, hogy miről fog beszélni. Alig találkoztam vele az elmúlt héten. Egy kicsit lehetnél velünk is. 

- És közben hallgassam és lássam Draco-t? Nem, köszi - tért vissza a Granger lány a papírjaihoz, közömbös, sőt inkább... érzelemmentes hanggal. Pansy közelebb lépett hozzá. 

- Ez az egész "tér és idő szükséglet" egy nagy szar. Semmi értelme nincs - fakadt ki a Parkinson lány, kis híján rásózva egyet az asztalra. Hermione csak felnézett, de nem mondott semmit. - Mind tudjuk, hogy vele akarsz lenni. Nem kell a dráma. Merlinre, még te is tudod, hogy vele akarsz lenni! Így aztán senki nem tudja, hogy mi a célod az egész távolságtartás mizériával! 

- Gondolkodnom kell, Pansy! - szorította ökölbe a kezét Hermione. 

- Min? Hogy még mindig szereted-e Draco-t? Felesleges ezen gondolkodni! Ezt én is meg tudom mondani neked! Szereted Draco-t, Hermione! - már hetek óta forrtak ezek a mondatok Pansy agyában és nem bírta tovább, ki kellett mondania őket. Hermione szeme tele lett könnyekkel. Őszintén, még ő maga sem tudta, hogy mit akar csinálni. 

- Én vetettem ennek véget, Pansy! Én voltam! Én mondtam neki, hogy hagyjon békén, hogy lépjen tovább! Én! - fakadt ki most Hermione is, az orrát csavarta a ki nem törő sírás, mintha az egész lelkét centrifugába dobták volna. 

- Még mindig szeret téged, Hermione. Mindig is szeretni fog téged. A lelke része vagy. Nem tud élni nélküled. És ezt nem csak én gondolom így. Hanem ezt te is tudod, és ő is tudja - Pansy hangja már enyhült, de még mindig erővel beszélt. Tudta, hogy más nem fog hatni Hermione-re. - Oda kell menned! Látnod kell a saját szemeddel! Kérlek! Mert, ha nem mész, bánni fogod. 

Hermione egy percig csak ült ott. Olyan sebességgel pörögtek az agyában a fogaskerekek, mint még soha. 

Aztán elindult. Mert mennie kellett. Végülis, vesztenivalója már régen nem volt.

Legalábbis, így gondolta.

______________

Az Abszol Út ilyen tömeget még akkor sem látott, amikor a gyerekek a Roxfortba vásárolnak be. A tömeg hullámzott az utcán, ameddig szem ellátott, emberek voltak az utcán. 

Hermione csak rövid percekkel a beszéd elkezdése előtt érkezett. De a Gringotts még messze volt tőle. Előrébb kellett nyomakodnia, tolakodnia, bármit meg tudott volna tenni, hogy előrébb jusson, hogy lássa a színpadot. Minden apró rést kihasznált, hogy méterekkel előrébb jusson, nem győzött bocsánatot kérni, amikor valakinek a talárjának a szélére taposott. A szíve a torkában dobogott, a fülében érezte az ütemét a dobbanásoknak. Még mintha a dobbanások is azt suttogták volna, hogy Draco, Draco, Draco. 

Egy rögtönzött színpad volt felállítva a Gringotts előtt, aminek az ajtajából a koboldok morgolódva nézték az embertömeget. 

Hermione akkor torpant meg egy pillanatra, amikor meglátta Draco szőke üstökét a színpad szélén állva, egy elegáns talárba öltözött nővel beszélgetve, aki a mikrofont mutogatta a szőkének. A Malfoy örökös úgy nézett a mikrofonra, ahogyan csak egy aranyvérű tudott egy mugli tárgyra. 

Hermione nem tudta, hogy mire számítson, mit fog látni Malfoy-on. Sápadtságot, zavart, fáradtságot? Elveszettséget, letargiát? Bármit is gondolt, most az meg lett cáfolva. Az egyetlen, ami utalt arra, hogy Draco Malfoy életében nincs minden rendben, az a szemében lévő élettelenség volt. Amit az összes ember közül a világon, csak Hermione tudott észrevenni. Mert ő ismerte így, ennyire. És így látta, hogy a fiú sincs jobban, mint ő.

Hermione ott állt a színpadtól pár méterre, a haja rég kibomlott a copfjából és mindenféle álltak a szálak, zihált, a pólója a hátához ragadt a hirtelen leizzadástól, amit a tömeg és a tolakodás okozott. Szuggerálta Draco Malfoy-t. Vegyél észre! Vegyél észre! Nézz rám! Itt vagyok! Látlak! - kántálta a gondolataiban, és reménykedett benne, hogy a gondolatai elég erősek és hangosak lesznek azok, hogy az okklumencia mestere is meghallja. Hermione egy kicsit megrettent, talán nem is kellene, hogy meghallja őt a fiú. Mi történne akkor? Lemondaná az egészet, a karjaiba kapná és elvágtáznának a naplementébe? Ez a lehetőség már régen nem volt ott.

Aztán Draco Malfoy a kialakított kis pódiumhoz lépett. A tömeg őrjöngött, a szőke ex-Mardekáros arcán pedig felvillant egy igazi, szívből jövő mosoly.

- Hölgyeim és uraim, boszorkányok és varázslók! Ez a legelső adása a varázsvilág első csatornájának! - még az épület is beleremegtek a tapsviharba. Majdnem egy perc is eltelt, mire Malfoy folytatni tudta. - Nagyon hálás vagyok, amiért a szervezők úgy gondolták, én vagyok a megfelelő ember arra, hogy megnyissa ezt a csatornát. Még akkor is, ha nem én vagyok a varázsvilág megmentője. Azt hiszem, hogy neki más programja volt. Bár, nem tudom mi, a felesége itt van.

Nevetés hullámzott végig a tömegen. Hermione megtalálta Ginny-t a színpadhoz közel, a másik oldalon, aki a szája elé kapta a kezét, nevetett, és rádőlt Pansy vállára. Hermione azt kívánta, bárcsak velük lehetne.

- Sokat gondolkoztam azon, hogy miről kéne beszélnem most. Majdnem március van, a levegő felmelegszik, az évszak megváltozik. Azt hiszem, hogy világéletemben a tavasz volt a kedvenc évszakom. Mert újjászületést jelentett, egy új esély, egy új kezdetet - folytatta Draco, ezúttal már komoly hangon. - Gondolom, egyikőjüknek sem kell nagyon ecsetelnem az élettörténetemet. Az eltévejedett bárányt, aki végül visszatalált a nyájhoz. De ez... Ez hosszú út volt. Pedig én már régóta, nagyon régóta szerettem volna egy új kezdetet. Hosszú út volt, rögös és fájdalmas. És nem lettem volna képes rá... Egy személy nélkül. Anélkül a személy nélkül nem lehetnék most itt. És az a személy... Már nincs az életemben. Legalábbis, kevés esély van rá, hogy újra mellettem lesz.

Hermione ekkor kezdett el megállíthatatlanul sírni. Az elmúlt hét összes fájdalma ebben a pontban érte el a maximumot, és többet már nem tudott elviselni. Ki kellett engednie, vagy belepusztul. Mondjuk, Draco soraitól úgy érezte, hogy ez belső fájdalom nélkül is sikerülni fog.

Draco Malfoy viszont ekkor nézett le a tömegre. Végigfuttatta a szemét az embereken. Eltelt egy perc, mire odaért. Mire az ismerős, meleg, fájdalmas barna szemekkel találta szembe magát. Hermione szemeivel.

A lánynak elakadt a lélegzete. Az egyik karjával átölelte magát, a másikat a szája elé tette, hogy a hangos zokogás ne törhessen elő belőle.

Draco hitetlenül megrázta a fejét, egy félmosoly húzódott a szája sarkában. Egyszerűen nem hitte el, hogy ott van, hogy ott áll, hogy őt nézi. Mintha a múlt szelleme lett volna.

De ott volt. Valós volt.

- Mindent ennek a személynek köszönhetek. Mindent - amint Draco összeszedte magát, folytatta. És minden egyes szavát ezután Hermione-höz idézte. A tömeg eltűnt és csak a lány maradt. - Ő mutatta meg nekem a szerelmet, a reményt. A megváltást. Az életet. Szóval... Ez most hozzá szól.

A tömeg egy része talán gondolt arra, hogy Hermione-ról van szó. De már egy kis idő eltelt az utolsó újságcikk óta, amiben kettőjüket említették. Elmúlt a kíváncsiság és a pletyka ami a párosukat illette. De most... Ismét itt voltak.

- Mégis, ez a beszéd nem csak neki szól. Hanem mindenkinek akinek bátorítás kell az életben, és mindenkinek, akinek van egy olyan ember az életében, aki megérdemel minden kedves szót, dicséretet, és ezek az emberek adnak nekünk reményt és erőt ahhoz, hogy tovább éljünk. Ez mindenkinek szól, akinek erő kell ahhoz, hogy tovább éljen - vezette elő az igazi beszédet Draco, egy pillanatra elkapva a szemét Hermione-ről. Majd újra visszanézett rá. Mert ő volt az akiből erőt merített.

És ez az egész legfőképpen neki szólt.

- Benned találtam meg azt az erőt, amire szükségem van. A veled kapcsolatos emlékeimben. Emlékszem, mikor először láttalak, a háború után... úgy éreztem, hogy ismerlek. És nem tudom nélküled látni többé az életemet. Tudom... hogy te nem így érzel velem kapcsolatban. Hogy sosem voltunk igazán szoros viszonyban. De nem tudom levakarni azt az érzést... hogy valahogyan kötődök hozzád. Éveken keresztül, minden amihez hozzáértem, porrá vált. És te... annyira tele vagy élettel, hogy megrémiszt. Megrémisztesz. És éppen eléggé tisztelem a lelkedet, hogy ne engedjem, hogy az én sötétségem beárnyékolja. És mégis... folyamatosan rád gondolok. Tudod,  az élet kemény. Néha csak keresztül rágja magát rajtad. Hagyja, hogy teljesen szétess. És néha, amikor azt hitted, hogy ez volt a legrosszabb ami történhetett, az élet mindig visszajön, és letép még egy darabot belőled. De... te valahogyan elérted, hogy újra érezzek. És az elmúlt hónapokban belőled merítem az erőt, amikor gyenge vagyok. És te vagy a szó, amit nem tudok kimondani. Az élet nem csak kemény, hanem furcsa is. Ki tudja? Lehet, hogy egy nap, ha az élet úgy hozza... újra egymás mellé sodor minket egy erő. Talán újrakezdhetjük idegenekként. Idegenek, emlékekkel. Talán tudunk adni egymásnak egy második esélyt. Egy esélyt arra, hogy megváltozzunk és megváltoztassunk. Te már megváltoztattál engem - fejezte be Draco, a hangja nem volt sokkal több suttogásnál, széttörve ezzel az összes létező szívet a közelben. Köztük Hermione Granger-ét is. Aki pislogás nélkül nézte végig, ahogyan Draco megismétli azokat a sorokat, amiket egyszer, valaha, hozzá írt, hogy erőt kapjon az élethez.

Most újra elismétli. Mert ugyanerre van szüksége.

Hermione megrázta a fejét, hitetlenkedve. De a mosolyát nem tudta elrejteni. Nem volt képes elhinni, hogy a fiú megismétli az egészet, kiáll több száz ember elé, és felvállalja a sorokat, amiket még előtte, Hermione előtt is nehezen tudott.

- Tudom, hogy mindig vissza fogunk egymáshoz találni. Ameddig az univerzum össze nem omlik. De lehet, hogy ezúttal... Kicsit tovább fog tartani, mint hittem - fejezte be ezzel Draco Malfoy.

A tömeg rögtön elkezdett tapsolni. Hermione csak pár másodperc fáziskésés után kapcsolt és kezdett el ő is kapcsolni, miközben úgy érezte, hogy a szíve millió darabra törik szét abban a szent másodpercben. Érezte a repedéseket, a morzsolódást, majd a hangos csattanást, ahogyan a részei elváltak egymástól.

Én nem ezt akartam. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez lesz. Hogy így meg fogom törni mindkettőnket - futottak végig ezek a mondatok Hermione fejében, eszméletlen gyorsasággal. Mindkét kezével beletúrt a hajába, már végleg kihúzva így a gumit a loboncából. Érezte, hogy elkezdenek csorogni a könnyek a szeme sarkából, és a nyaka hajlatában gyűltek össze. Összeszorított fogai közül, élesen sípolva kiszökött egy apró zokogás.

Tovább rázta a fejét, ahogyan Draco elbúcsúzott a tömegtől, és hátat fordított, hogy lemenjen a színpadról. De még mielőtt lelépett volna, visszanézett. Egyenesen Hermione-re.

A lány látta a fiú szemében azokat az érzelmeket, amiket őmaga is érzett, fájóan és örült, hogy ezeket az érzelmek még nem nyomták teljesen maguk alá. Pedig már közel állt az összeomláshoz.

Draco eltűnt a színpad mögött.

Hermione pedig csak egy pillanatig gondolkodott. Majd elkezdett ismét a tömegben előrefurakodni, hogy a színpad oldalához érjen. Hogy Draco-t utolérje.

Hogy megmondja neki, sajnálja. Sajnálja. Fáj neki. Beleőrül a hiányába. Szereti. Mindent.

A lány csak ment előre, a tettvágy úgy hajtotta, mint még soha.

A színpadon a műsorvezető hölgy odalépett a mikrofonokhoz, hogy megtapsoltassa még egyszer Malfoy-t.

Hermione, pedig éppen ebben a szent pillanatban ért oda a színpad széléhez. Pont akkor látta meg Draco-t, amint a hölgy elkezdett beszélni. De Hermione hallása szelektív lett, csaknem eltompult minden.

- Nagy tapsot és köszönetet, Draco Malfoy-nak, aki a mostani sikerein felül a szerelmi életben is a siker felé halad, hiszen... Éppen a napokban jegyezte el barátnőjét, Astoria Greenglass-t! - a tömeg ismét tapsolt, de Hermione ebből már semmit nem hallott. Közben meg is torpant, amint meglátta azt... Amit nem kellett volna.

Draco Malfoy a színpad oldalán állt, takarásban a tömeg elől, de nem Hermione elől. És ott volt vele Astoria Greenglass, aki átölelte a fiút, a mellkasára hajtotta a fejét, majd amikor felnézett, mosolyogva pipiskedett és... Megcsókolta Draco Malfoy-t. Aki a jelek szerint, a vőlegénye volt.

Draco pont abban a pillanatban nyitotta ki a szemét, amint Hermione a szája elé kapta a kezét, némán felzokogott, és itt már tényleg, tényleg érezte, hogy a lénye darabokra törik, hogy minden amiben valaha hitt, hirtelen eltűnt. Úgy érezte, hogy minden jó érzés, amit valaha érzett, eltörpül emellett. Olyan fájdalmat érzett, mint még soha senki a történelemben.

Amikor Draco meglátta Hermione-t, amint a szemeik összekapcsolódtak, elernyedtek a kezei a barátnője körül, és szinte erőtlenül hulltak le az oldala mellé. Astoria is észrevette ezt. Rögtön elhúzódott Draco-tól.

- Hermione... - kezdte el Draco, szinte lehelve a lány nevét. De addigra a boszorkány már elfordult, és olyan sietős léptekkel ment el onnan, ahogyan csak tudott. De Draco nem hagyta annyiban. Ezúttal nem. Talán mert most nagyobbat hibázott, mint valaha. Ha valamikor, most muszáj volt utána mennie.

- Hermione! - a fiú, hosszú lábainak hála, hamar utolérte a lányt, és elkapta a csuklóját, ezzel megállítva és  maga felé húzva.

- Engedj el! - sziszegte Hermione, megrántva a csuklóját, hogy a fiú tényleg engedje el. - Ne nyúlj hozzám!

- Hermione... - ismételte megint Draco.

- Nem! Ezúttal nem magyarázkodhatsz! Ezt nem tudod megmagyarázni! Nekem nem! És most meg végképp nem! - szűrte ki a hangokat a fogai között Hermione. Ha lett volna ereje, őrjöngött volna. De nem volt. Attól félt, hogy ha hangosabban beszél, a szavai elrepülnek a levegővel, olyan gyengék voltak. Az ereje még a beszédhez is kevés volt. Még a lábai megtartásához sem volt elég.

- Szeretlek, Hermione! - fakadt ki Draco. Hermione egy pillanatra szünetet tartott a fiú karjának rángatásában, a szemeibe még több könny gyűlt.

- Van még képed azt mondani ezek után is, hogy szeretsz? - kérdezett vissza a lány hitetlenül. Ennek a mondatnak a hatására, Draco karjaiból kiszállt az erő és Hermione ki tudott csússzanni a szorításából. Amikor a szőke ismét utána kapott, a lány hátrált egyet, miközben hevesen letörölte az arcáról a könnyeinek a maradékát. - Nem erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy lépj tovább! És még ha erre is gondoltam volna... Astoria Greenglass, tényleg Malfoy? Pár hónapja még úgy beszéltél róla, mint egy utolsó ribancról, és gondolom, mostanra sem változott meg. Talán éppen ez tetszik neked annyira.

- Egyáltalán nem erről van szó! - kiáltott fel Draco, ellenállva a kísértésnek, hogy hátranézzen az említett lányra, aki elég távol állt, hogy ne halljon semmit a beszélgetésből.

- Akkor miről van szó? - kiáltott fel Hermione, széttárva a karjait, és nagyon nehezen állt ellen a késztetésnek, hogy megpofozza Draco-t. - Tudod, mit? Nem is kell erre válaszolnod! Nem akarom hallani! 

Ekkor Hermione már képtelen volt visszatartani a könnyeit. Elfordult, a szája elé kapta a kezét, hogy az valamennyire felfogja a végtelen fájdalmának kitörését, ami már régóta rakódott le a lelke kis palackjában, és most könnyek formájában tudott kiszabadulni. Azt sem tudta, hogy mit mondjon. 

Aztán végül... megfogalmazódott benne. És tudta, hogy ha valami, akkor ez örökre meg fogja változtatni mindkettőjük lényét meg fogja változtatni. 

- Tudod mit? Tedd azt amit velem is tettél. Felejtsd el az egészet! Felejtsd, hogy egyáltalán együtt voltunk, hogy egyáltalán az életedben voltam, hogy újra találkoztunk! Minden egyes közös percünket felejtsd el, mintha sose léteztek volna! Legyünk újra idegenek. Nem leszünk többé a másik életében. És azt gondolom, hogy te most pontosan erre vágysz! Éld az életed, nem kell a másiktól függnünk! 

És élj azzal a tudattal, hogy az egészet te rontottad el. 

______

SZIASZTOK!!!

Igen, jól látjátok, nem ezer évvel később hozom a fejezetet, ami bár nem a leghosszabb, úgy gondoltam, hogy ennyi sokk bőven elég nektek. 

Igazából, sok hozzáfűznivalóm nincs :D tudnotok kell, hogy az ember sok olyan dolgot mondd első dühében, amit nem gondol komolyan. Ez a helyzet itt is fent áll, és nem mondom hogy jogtalanul. 

Mindenesetre... KÖSZÖNÖM HOGY MÉG OLVASTAK, ÉS REMÉLEM SZÍVESEN FOGJÁTOK FOGADNI EZT  A RÉSZT (IS)!!! Írjatok kommentett, hogy mit gondoltatok, milyen érzések kavarognak most bennetek!!!

(egyébként a részt már fél órája felraktam volna, de a Wattpad nagyon nem szeret most engem, gondolom tudja, hogy nem fog tetszeni ez a rész senki idegrendszerének :D)