Újabb hetek teltek el. Draco életében még egyszer sem telt ilyen lassan az idő. De eközben, dolgozott, csinálta, amit az élete megkövetelt. Ezt tehette egyedül. 

Az élet nyomorúságos volt. De legalább még élt. Nem úgy, ahogyan szerette volna, hanem csak fél szívvel, fél lélekkel, darabokra szakadva, de a való világban  és nem egy börtönben, ahogyan hónapokon keresztül képzelte. 

Dolgozott, mintha az élete nem is állna máshol. Mivel igazából nem is állt. Egymás után oldotta az ügyeket, mint egy gép, egy robot, amit beprogramoztak és ami nem tudott hibázni. És semmit nem tudtak neki mondani, ami megállásra késztethette volna. Inkább túlórázott, órákig bent maradt az irodában, miután mindenki elment, sok esetben az irodai kanapéján aludt, csak azért, hogy kevesebbet kelljen az üres lakásában tölteni, ahol minden rá emlékeztette. Nem volt sok olyan dolog az életében, ami nem rá emlékeztette. Mindenhol ott volt. De leginkább az emlékeiben, és ez volt a legszörnyűbb az egészben. 

Néha azt kívánta, bárcsak saját magával is el tudná feledtetni a történteket, mindent, hogy semmit ne kelljen hiányolnia. 

De a történtek adtak értelmet az életének. Még akkor is, ha minden véget ért. 

Február végén sikerült rávennie magát, hogy elhopponáljon a Malfoy birtokra és meglátogassa az édesanyját. Narcissa mosolyogva üdvözölte, de a szemében még mindig ott csillogott az a bizonyos sajnálkozó könnycsepp, amit Draco karácsonykor vett észre. Az anyja mindenről tudott és talán ő volt az egyetlen, aki nem őrjöngött vele. Eddig legalábbis még nem történt meg. 

Az anyja beinvitálta a házban, leültette a konyhába és elkezdett neki teát főzni. Semmiségekről beszéltek, tojáshéjakon járkáltak, mindketten tudták, hogy a téma, amit mindketten próbálnak elkerülni, előbb-utóbb, és inkább előbb, mint utóbb, de fel fog jönni. És az lesz a legjobb Draco-nak. 

- Találkoztam vele valamelyik nap. Ő írta fel a gyógyszereimet - vágott bele Narcissa a semmiből, időt sem adva Draco-nak, hogy felkészüljön. 

- Kösz az információt, anya - bólintott Draco egyszerűen, a hangja túlcsordult az iróniától, a gúnytól és a rossz érzésektől. 

- Tudod... Szerintem hallgatnod kellene rá - mondta Narcissa, óvatosan, bár pontosan eltervezte, hogy mit akar elmondani a fiának. Tudta, hogy nehéz lesz kimondania a szavakat, mégis, valahogyan segíteni akart neki. Hogy tovább tudjon lépni, hogy le tudjon tenni egy kis terhet a válláról. Legalább egy kicsit. 

- Mivel kapcsolatban? - kérdezett vissza Draco összeráncolt szemöldökkel. Nem szeretett Hermione-ről beszélni. A nevét sem szívesen mondta ki. Életében sok szörnyű döntést hozott. A top 3-ban mindenképpen a Hermione-vel megtett dolgai álltak. 

- Hogy talán  tovább kéne lépned - ejtette ki lassan a szavakat Narcissa, miközben lehúzta a pálcájával a kancsót a tűzről és  varázslattal kezdte el belepotyogtatni a teafüveket. Draco rákapta a fejét, el sem hitte, hogy az anyja tényleg ezt mondja. Még a barátai sem merték kimondani ezt előtte, mert féltek, hogy leordítja a fejüket. Az anyja fejét csak nem kiabálja le. Talán. De őszintén, közel állt hozzá. - Csak hallgass meg, mielőtt elkezdesz háborogni! Kérlek!

Draco vett egy nagy levegőt és engedte az anyjának, hogy beszéljen. Rá kellett harapnia az ajkára, hogy ne kezdjen el vitatkozni. 

- Ő is szenved. Ahogyan te is szenvedsz. Egyikőtöket sem szeretem ilyen állapotban látni - jelentette ki Narcissa, a könnycsepp a szeme sarkában kezdett egyre nagyobb alakot ölteni. - Tudom, hogy nem szereted őt szenvedni látni, hogy inkább megmosolyogtatnád, de ő ezt nem engedi neked. Nem mondom, hogy nem hibáztatom, hiszen... elég csúnya dolgot tettél, hogy kedvesen fogalmazzak. 

Ó, mintha Draco ezt nem tudta volna! Élete végéig ezért fog vezekelni, hogy aztán az apja mellett szenvedjen a pokolban. Jól tudta, hogy végül ez lesz a sorsa. 

- Beszéltetek már... - Narcissa hangja elcsuklott, még mielőtt kimondhatta volna a mondat végét. Innen már Draco pontosan tudta, hogy az anyja mit akart kérdezni. 

Hogy ő meg Hermione beszéltek-e már az elvesztett kisbabájukról. 

Nem, Draco nem is akart belegondolni. 

A teste és az agya lefagyott, ahogyan rágondolt. Ahogyan elképzelte, hogy Hermione-nek milyen lehetett. Ahogyan a lehetséges jövőjüket elképzelte, amit ő rontott el, ami ő miatta nem jöhetett létre. Ahogy maga elé képzelte az apró kis lelket, melynek életének ő vetett véget, a saját akaratán kívül. A saját gyermekét. 

Ahogy elképzelte a gyermekét, már végképp szétesett. Szőke hajú kislány. Vagy barna hajú kisfiú? Barna szemek. Vagy szürkék? Griffendéles jellem. Vagy Mardekáros?

Igazából tök mindegy. 

Ő mindenképpen szétzúzott mindent. Mert ő ilyen. Szétrombol mindent maga körül. Eléget mindent, amihez hozzáér. Ő a pusztítás, a rombolós, a halál. 

- Tudom, hogy azt gondolod, nem tudok sokat a szerelemről - jegyezte meg Narcissa, ami arra késztette Draco-t, hogy felnézzen, kimásszon a szörnyű gondolatai közül, amik örökké kísérteni fogják a gondolatait. - Hogy az apád mellett élve... mit is tudhatnék? 

- Szörnyű volt. Szörnyű apa. És szörnyű ember - mondta Draco, nem is nézve az anyjára. 

- De szeretett minket. A szíve legmélyén. De rossz döntéseket hozott, hogy megvédje ezt a családot. Hogy megvédjen minket. Mert ezért tett mindent. A legrosszabb döntéseket hozta, hogy minket mentsen - Narcissa ezt úgy mondta, mint aki tényleg el is hiszi. Az volt az igazság, hogy ő ezt tényleg így gondolta, és meg volt róla győződve, hogy ez is az igazság. Ismerte a férjét, húsz évig élt vele együtt. Senki nem ismerte úgy őt, mint Narcissa. 

- A családom kényszerített, hogy menjek hozzá Lucius Malfoy-hoz, ahogyan ez szokás volt az aranyvérű családokban - Draco meglepett nézett fel az anyjára, amint az elkezdett mesélni. Sosem beszélt még így az apjáról, sosem mesélte el neki a történetüket. Talán azért most, mert Narcissa úgy érezte, hogy Draco-nak most van szüksége arra, hogy hallja. - Ismertem őt, persze, az iskolából. Háztársak és évfolyamtársak voltunk. De sosem tartoztam az ő baráti társaságukhoz. Hozzá, Bellához, Regulushoz és Perselushoz. Megvolt a saját baráti társaságom, házon kívül is, bár arról nem sok ember tudott. Akkoriban, de talán még most is, rossz szemmel nézték, hogy egy Mardekáros a házán kívül barátkozik. 

Narcissa szemét ezúttal az emlékek homályosították el, ahogyan visszaemlékezett. 

- Tudtam, hogy miféle társaság az övéké, hogy sötét mágiát űznek és Tudjukki oldalán állnak, mint ahogyan a Mardekár ház háromnegyede. Ezért igyekeztem távol maradni tőlük. De erről a szüleim nem tudtak, vagy nem akarták tudomásul venni. Miután Andromedát kitaszították a családból, nem akartak több gyereket elveszíteni - folytatta Narcissa. - Hiszed vagy sem, de Sirius-szal voltam a legjobb kapcsolatban az egész családban. Mindent tudtunk egymásról. Erről pedig pláne nem tudhatott senki. Hogy nézett volna ki, hogy ha Narcissa Black, Lucius Malfoy jegyese, Sirius Black-kel és a Tekergőkkel barátkozik, akik nyíltan vállalták, hogy a Főnix Rendjéhez tartoznak. 

Narcissa egy pillanatra elhallgatott, elmerengett az emlékek áradatában. Csak egy hosszú perc elteltével folytatta, miközben Draco-t megölte a kíváncsiság, hogy több dolgot tudhasson meg. 

- Lucius-szal azonnal összeházasodtunk, amint véget ért az iskola. Csak reménykedni tudtam benne, hogy nem kell beleragadnom egy szerelem nélküli házasságba. Titkon irigyeltem a nővéremet, hogy megtalálta a szerelmét Ted Tonks személyében, aki viszont szerette őt. Persze, Lucius gondoskodott rólam, és voltak olyan pillanatok, amikor láttam benne, hogy igenis törődik velem, talán még szeret is. De a legfontosabb az volt, a családja nyomására, hogy egy Malfoy örököst hozzunk létre - Draco látta, hogy az anyjának meg kell szorítania a konyhapult lapját, hogy úrrá legyen a keze remegésén. Így a szőke felállt a székről, amin eddig ült, és megszorította az anyja kezét. - Titkolnunk kellett, hogy küszködünk. Hogy több vetélésen is túl voltunk. Ahogyan bármelyik másik pár, amelynek ilyenen kellett végigmennie, mi is eltávolodtunk egymástól. De tovább kellett próbálkoznunk. Mindeközben a háború egyre jobban kezdett kirajzolódni. Az apád egyre többet tűnt el, hogy a Nagyúrnak segítsen. Én többször is elmondtam neki, hogy félek a Nagyúrtól és nem bízok benne. Erre ő azt mondta, hogy ne mondjam ezt többször, miközben láttam a szemében, hogy ő is retteg. 

Ekkor már Narcissa egész teste remegett, és megszorította a fia kezét, hogy abból gyűjtsön erőt a további beszédhez. 

- Amikor megkaptuk a hírt, hogy Andromeda és Ted összeházasodnak, kicsúszott a számon, hogy "legalább egyikőnk boldog lesz". Ekkor leptem meg először igazán Lucius-t. Hogy ki mertem mondani, amit igazából gondolok. Ezután, valahogy... minden kicsit kellemesebb lett. Elkezdett kedveskedni nekem. És, ami a legfurcsább, hogy a szemében olyan csillogást véltem felfedezni, amit még soha előtte. A törődést. A szeretetet - Narcissa újabb nagy levegőt vett, és ekkor nézett először Draco szemébe. Kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa a fia arcát, szeretve. - Talán emiatt... végre valahára megszülettél. Az apád büszke volt, amiért fiú sikerült szülnöm neki. Aki továbbvihette a Malfoy nevet. 

- Számomra a legfontosabbá vált, hogy megvédjelek téged. És nem érdekelt, hogy kivel kell szembeszállnom, hogy megvédjelek. Az apád csodálta ezt bennem. Elnyertem vele a tiszteletét. Ekkor mondta ki először ki, hogy "szeretlek, Narcissa Malfoy" - Narcissa felhorkant, és megtörölte az arcát a könnyeitől. - Hamar rá kellett jönnöm, hogy az apádtól is meg kell védjelek. Nem hagyhatta, hogy szégyent hozz a nevére, amit én tudom, hogy soha nem tettél volna meg, hiszen mindig is okos voltál és sosem kételkedtünk benne, hogy a Mardekárba fogsz kerülni. De apád... olyanná akart téged formálni, hogy... "igazi Malfoy" legyél, bármit is jelentsen ez. 

Ennyit tudott mondani Narcissa. Draco pedig tudta, hogy mindkettőjüknek sok idő kell ahhoz, hogy az elhangzottakat feldolgozzák. Neki legalábbis egészen biztos. 

- Voltak pillanatok, amikor szerettem az apádat, ezt nem szégyellem beismerni. És biztos vagyok benne, hogy azért tett mindent, hogy minket megvédjen. Tudom, hogy te... gyűlölöd őt. Nem is hibáztatlak érte. Tudnod kell, hogy nem ismerem az olyanfajta szerelmet, ami közted és Hermione között van. De ismerem azt a fajta, és olyan hatalmas szeretet, amit én érzek irántad, és úgy sejtem, hogy hasonlóan nagyot, ha nem éppen ugyanekkorát vagy nagyobbat éreztek ti egymás iránt. Át tudom érezni a fájdalmat és azt kívánom, bárcsak átvehetném tőled, hogy ne kelljen érezned - mondta Narcissa, fájdalmas hangon. Draco bólintott, hogy az édesanyja tudja köszöni, megérti. 

De Draco tudta, hogy ezen az úton egyedül kell végigmennie. Egyedül kell lezárnia és egyedül kell továbblépnie. Bárcsak ráléphetett volna már erre az útra. Közel járt ahhoz, hogy elfogadja, el kell engednie Hermione-t. Talán amiatt a hülye mugli közmondás miatt. Ha szeretsz valakit, engedd el. És ha ő is szeret, akkor majd visszajön. Ez mindig is az ő stílusuk volt. Visszatalálni egymáshoz. Jól ment nekik. És Draco hitt abban, hogy összetartoznak. Bármi történhet, bármerre sodri őket az élet, bárkivel lesznek is együtt, a lelkük csak a másikéval lehet teljes. 

Draco olyan tehetetlennek és üresnek érezte magát, mint hatodévben. Nem tud semmit csinálni, hogy javítson a helyzetén. Csak vár, és fél, és retteg. 

- Nem tudom, hogyan kezdhetnék el tovább lépni - mondta ki őszintén, amit gondolt a szőke. Visszahanyatlott a székébe, ahol a társalgás elején ült és elkapta a levegőben a levitációs bűbájjal felé lebegtetett bögrét, majd megforgatta a tenyerében. 

- Tudom, nem fog tetszeni, de... - kezdett bele Narcissa Malfoy, miközben leült Draco-val szemben. - Talán el kéne menned randizni valaki mással.

- Nem tudnám megtenni, anya - rázta meg a fejét azonnal Draco, megborzongva. Már a gondolat, hogy valaki mással, más nővel legyen, mint Hermione, kiakasztotta. Nem lett volna képes rá. Tudta jól. 

- De... ha ezzel vissza tudnád szerezni Hermione-t? - kérdezte Narcissa, egy nem-mindennapi, ravasz vigyorral a szája sarkában, amit Draco még soha az életében nem látott az anyján. 

- Nem manipulálhatom Hermione-t így, anya - Draco minél jobban belegondolt, annál jobban érezte úgy, hogy igen, végképp pokolra fog jutni. De talán az anyjának igaza van, még akkor is ha ez szörnyű. 

Talán mégis meg tudja csinálni. Ha ezzel vissza tudja szerezni élete szerelmét, akkor megcsinálja. Még akkor is ha a pokol legmélyebb, legsötétebb bugyrába kerül, egyenesen Voldemort mellé és a világ létezésének végéig kínozni fogják. 

_________________

Mikor Draco hazaért, egy papírcetlit talált az ajtajára ragasztva. Félbe volt hajtva, és egy olyan felirattal találta szemben magát, hogy: Ezt nézd meg! Próbáld meg ezzel lezárni magadban! Ne mondd el nekem a végeredményt, elég ha te tudod! Hátha... segít valamit. Szeret - Ginny. 

Draco letépte a papírlapot az ajtóról és a konyhapulthoz ülve kihajtogatta. És egy... kérdőívvel nézett farkasszemet.  

https://youtu.be/EI3XmAmZPxg

VOLTÁL MÁR SZERELMES? JELÖLD BE A VÁLASZOD IGEN [X] NEM [X]

  MÉG MINDIG ÉRZED A SAMPONJÁT A PÁRNÁDON? IGEN [X] NEM [ ] 

MÉG MINDIG ÉRZED A FOGKRÉMJÉT A SZÁDBAN? IGEN [X] NEM [ ]

TUDOD, MIT TETTÉL? 

(a) KIMONDTAM AZ EGYETLEN SZÓT, AMIT MEGÍGÉRTEM, HOGY SOHA NEM FOGOK

(b) GYÖNYÖRŰ VOLT, ÉS ÉN NEM MONDTAM EL NEKI

(C) NEM

MI IS A SZERELEM?

[ ] AHOGY A NAP MEGVILÁGÍTJA A HAJÁT REGGEL

 [ ] SZÉPSÉG

[ ] A CSÖND MIUTÁN A SZÍVED ÖSSZETÖRIK

[X] MINDEN FENTLÉVŐ

IGAZ VAGY HAMIS?

i. SZERETED     IGAZ [X]  HAMIS [ ]

ii. AZ Ő HIBÁJA VOLT    IGAZ [ ]  HAMIS [X] 

iii. HA LENNE EGY MÁSODIK ESÉLYED, MEGCSÓKOLNÁD AZ ESŐBEN, MIELŐTT VÉGET ÉR             IGAZ [X] HAMIS [ ]

iv. HA LENNE EGY MÁSODIK ESÉLYED, ELFORDULNÁL, HOGY SOHA NE TALÁLKOZZ VELE               IGAZ [ ] HAMIS [X]

v. NEM TUDSZ MEGBÁNNI EGYETLEN PILLANATOT SEM, AMIT VELE TÖLTÖTTÉL                               IGAZ [X] HAMIS [ ]

Csak így? Ennyi volt? 

Elrakja a papírlapot a dobozba, a többi emléke mellé, és úgy tesz, mintha Hermione Jean Granger soha nem is lett volna benne az életében? Hogy soha nem változtatta meg őt? 

Azt kell tennie, amivel túlélheti megőrülés nélkül. És ha ezt kell tennie, hát ezt fogja tenni.

Sosem tudta kiismerni 100%-osan Hermione-t. Nem tudja, hogy mire van szüksége most, és mennyit kell még várnia, hogy visszatérjen hozzá. Talán mire eldönteni, hogy szüksége van Draco-ra, a fiú már nem lesz ugyanaz az ember. 

Draco üvölteni akart, azt akarta üvölteni a lánynak, hogy bocsásson meg, neki fogalma sem volt arról, hogy ez lesz majd belőle. 

Tovább fog lépni? Csak így? 

Nem tudott jobb módszert.

De mindig is aszerint fog élni, amit Hermione-nek mondott a búcsújukkor. 

Bármeddig várnék rád. Mindegy, hogy mennyi idő is telik el, sosem fogom elfelejteni, hogy miattad... miattad lettem jó ember. Te tettél azzá. Hálás vagyok, hogy te lettél a végtelenem. Örülök, hogy engedtem, hogy beléd szeressek. Ennél jobb döntést senki sem tudott volna hozni a világon. Szeretlek téged, Hermione Granger. Szerelmes vagyok beléd. Szeretlek, halálomig és azután is. És bármi történjék, szeretni foglak, csak téged széles e világon. Napról napra jobban foglak szeretni, még akkor is ha ez lehetetlen. Éppen elég lehetetlen dolgot tettem életemben, ami megerősíti, hogy képes vagyok még többet tenni. És érted... érted bármikor bármit meg tudnék tenni. És meg is fogom tenni. 

Igen, eszerint fog élni. És hinni fog benne, hogy visszatalálnak majd egymáshoz. Ahogyan eddig is. 

Ahogyan eddig is. Ameddig az univerzum össze nem omlik. 

______________

Péntek este. Abszol út. Egy elegáns olasz, francia, igazából ki tudja milyen étterem, Draco nem is igazán figyelt. 

Egy ablak melletti asztalnál ült, kibámulva az utcára. Egyfolytában magában viaskodott, hogy jó döntést hoz-e. Egyfolytában arra jutott, hogy dehogy hoz jó döntést. A legrosszabb döntést hozza. Nagyon jól tudta. 

Amikor elmondta a barátainak, hogy mit tervez, nem is akadtak ki annyira, mint azt Draco gondolta volna. Na, nem mintha azt gondolták volna, hogy ez a világ legjobb megoldása. 

Az étterem bejárata kinyílt, a február esti hideg levegő egy pillanatra beáramlott. A fiatal szőke nő lehúzta a talárja kapucniját a fejéről és körülnézett, majd felcsillant a szeme, amint megpillantotta Draco-t. 

- Bocsánat, hogy késtem - szabadkozott Astoria Greengrass, amikor a Malfoy fiú mellé ért. Draco rögtön felpattant, hogy lesegítse a lányról a talárt, és, hogy kihúzza neki a széket. 

- Semmi baj. Én jöttem hamarabb - válaszolt Draco, talán még egy mosolyt is megeresztett. 

- Nem gondoltam volna, hogy üzenni fogsz - mondta őszintén a lány. Draco-nak már a mosolyától is libabőre lett. Sokkal inkább szerette volna látni... mindegy. 

- Hát, mindenki okozhat meglepetést. 

___________________

IGEN HIVATALOSAN ENGEDEM, HOGY MOST MEGÖLJETEK, MINDENFÉLE BŰNTUDAT NÉLKÜL :D 

Szóval sziasztok!

Igen, még élek. Bár gondolom nem sokáig, miután olvastátok ezt a fejezetet. Nem elég, hogy ilyen sokára hoztam nektek részt, de még ilyen szörnyűséget is kell olvasnotok. 

Szóval itt vagyok, ma írtam meg az egész részt, ami 2500 szó. Igen, egyetlen szavam sem volt meg ebből a fejezetből, csak ez a Delena videó és a Tumblr idézet amiből a videó vette a szövegét. A "kérdőív" szövegét én csak lefordítottam, nem én írtam, csak találtam Tumblr-ön, szóval az nem az enyém!

Gondolom, nem nagyon értetek egyet Draco döntésével, de hát ilyen az élet, megmondtam nektek az elején, hogy fogjátok még látni Astoria Greengrass-t :D :D 

Egyébként nem győzök elégszer bocsánatot kérni, amiért nem hozok nektek részt, nagyon de nagyon szörnyen érzem magam miatta. Mint tudjátok, az érettségi évében vagyok, próbálok teljesíteni a suliban, de közben megvan a következő millió fejezet körülbelüli vázlata, hogy mit akarok bele írni, még párbeszédek is vannak, de vannak üres pontok, hogy azok közé a "nagy események" közé mit írjak,ilyen ez a fejezet is. Nagy ugrások fognak történni a sztoriban, nyilván senki nem akarja olvasni, hogy mit csinál együtt Draco meg Astoria és meg is foglak titeket ettől kímélni :D :D 

Sajnos , azt sem tudom megígérni, hogy a következő rész hamarabb fog érkezni, és már előre bocsánatot kérek. Esedezek a bocsánatotokért!

Mindenesetre, nyugodtan őrjöngjetek csak kommentbe, mondjátok el hogy mit gondoltok!!!! 

Illetve! Hamarosan két éves lesz az I'll Be Good, ahogyan az én Wattpados létem is (úristen és két év alatt csak 34 fejezetet írtam.... uramatyám...). Szóval mehet a kívánságlista, hogy milyen Dramione momenteket szeretnétek olvasni :D :D :D