And all I gave you is gone
Tumbled like it was stone
Thought we built a dynasty that heaven couldn't shake
Thought we built a dynasty like nothing ever made
Thought we built a dynasty forever couldn't break up

It all fell, it all fell down, it all fell down
It all fell down, it all fell down, it all fell down  (MIIA - DYNASTY)

- Na, végre rávetted magad, hogy idetold a képed?! - ezek voltak Draco Malfoy első szava, amikor az ötödik nap reggelén ismét kihívták a cellájából, a kihallgató szobába. Ezúttal nem egy Potter volt az. Hanem végre, a legjobb barátja és ügyvédje, Blaise Zambini.

- Ne panaszkodj! Hanem gyere ide és ölelj meg, úgy, hogy erről sosem beszélünk többet! - forgatta meg a szemét Blaise és széttárta a karjait. Draco egy percig csak szkeptikusan nézett rá, miközben belül majd megszakadt a szíve. Négy-öt nap után, még Blaise örökké ismerős arca is idegennek hatott, másnak. El sem hitte, hogy ott van, egy újabb szellemnek hitte. De a legjobb barátja nem volt az. Blaise fájdalmasan elmosolyodott, nagyon várta már azt az ölelést. 

Draco biccentett egyet, csak magának. Aztán lépett két nagyot és a legjobb barátja karjai közé vetette magát, egy olyan szoros ölelésbe, amit még fiúk nem igazán éltek át egymással. A világon egyetlen fiú sem. 

- Ha már úgy is egy olyan pillanatban vagyunk, amiről soha nem beszélünk többet... hadd mondjam el, hogy... szeretlek, tesó! - mondta Blaise, mielőtt még elengedte volna a szőkét. Az elmúlt napok neki is nehezek voltak. Érezte, hogy a szemében összegyűlnek a könnycseppek, amiket eddig magában tartott, hogy ne akassza meg a munkában. 

- Én is szeretlek téged, tesó! - nyögte ki magából Draco, akit az elmúlt napok összetörtek, talán véglegesen. 

Egy percig még úgy álltak. Reménykedtek abban, hogy szívhatják a másikból az energiát. De mindketten ki voltak merülve. Csak azt a szeretetet tudták szívni egymásból, amit egymás iránt éreztek. A testvéri szeretetet. És azzal próbálták némán nyugtatni egymást. 

- Csak, hogy tudd.... Pansy könyörgött, hogy hadd jöjjön ma ő - jegyezte meg Blaise, abban a pillanatban, amikor elengedte Draco-t. A szőke halványan elnevette magát. 

- Remélem, hogy lefilmezted a pillanatot. Mert ez a következő évtizedben nem igen lesz többször - figyelmeztette a Malfoy fiú a másikat. Elképzelte, hogy Pansy Parkinson könyörög. Vagyis csak próbálta, mivel még sosem látta a lányt könyörögni. 

- Sajnos a pillanat hevében elfelejtettem - tette a szívére a kezét Blaise, bűnbánóan. - Azt mondtam neki, hogy inkább én mennék. Ő meg majd beszélget veled, amikor kijöttél a börtönből. Azt mondtam neki, hogy ha nem enged be engem, akkor... nem fog tudni beszélgetni veled kint, nyugiban. 

- Szóval be is ijesztetted Pansy-t! Minden tiszteletem a tiéd, haver - veregette meg a másik kezét Draco, egy szokatlanul tiszta és szórakozott mosollyal. 

- Szóval... - kezdett bele a következő témába Blaise, komoly hanggal, miközben felcsapta a paksamétáját. - Kezdjük először az ügyvédi dolgokkal, aztán jöjjön csak a legjobb barát dolog. Mert ha a legjobb baráttal kezdünk, a körülményeket tekintve, az őrök kidobnak mindkettőnket, mielőtt kettőt pislognánk. 

- Egyetértek - bólintott Draco. Rögtön tudta, hogy Blaise Ginny-ről beszél. És Hermione-ről. És az egészről, ami történt. Ami azt jelentette, hogy ismét át kell élnie az egészet. De az volt a nagy helyzet, hogy még csak nem is panaszkodhatott miatta. Mindent megérdemelt. - Csak... mondd azt, hogy van egy terved!

- Ó, van tervem! - bólintott Blaise, felvéve az ügyvédes pózát, miután megigazította a munkájához kötelező talárját, ami folyamatosan idegesítette. Annyit töltött a muglik világában, hogy elfelejtette, hogy milyen érzés talárt hordani. Ezután az asztalra támasztotta a könyökét és egymásba fűzte az ujjait, majd nekidöntötte az állát. - Van tervem. És nagyon reménykedni fogok benne, hogy működni fog. De mivel muszáj mindennek tökéletesnek lennie, ezért te erről a tervről nem fogsz tudni. 

- Blaise! Ha valamiről lemaradtál volna, éppen gyilkossággal vádolnak! És előzetes letartóztatásban vagyok! Pont nekem kéne tudnom a tervről! - kezdett el Draco rögtön vitatkozni, mire a legjobb barátja, aki tökéletesen biztos volt a dolgában, felemelte a mutatóujját, hogy megállítsa a szőke hőbörgését. 

- A meglepetés erejére szükségünk van - próbálta lenyugtatni őt Blaise. - Hinned kell bennem. Menni fog?

- Persze - bólintott Draco sietve. 

- Kingsley két hete elutazott Törökországba, valami konferenciára. Így most Perry az ügyeletes miniszter - vázolta a körülményeket Blaise, a második mondatnál elhúzta a száját, tudva, hogy ez nekik korántsem kedvező információ. 

- Perry utál engem. Az apámmal is voltak már nehézkes ügyei - temette az arcát a tenyerébe Draco. 

- Ezért tartoztattak le most. Perry kiszámította a tökéletes időt, ami szükséges ahhoz, hogy börtönbe csukjon téged, tárgyalással, letartóztatással, mindennel együtt, Kingsley jelenléte nélkül. Mert ő viszont tudja, hogy nem tartozol ide - mondta Blaise, Draco,pedig még jobban azt kívánta, hogy bárcsak beverhetné Perry orrát. 

- Valakit le kell csukni a Dumbledore gyilkossággal - sóhajtott nagyot a szőke. Gyorsan megpróbálta összeszedni magát, de nem igen ment. Egyre csak a régi cellája jelent meg a szeme előtt. Amiben majdnem egy évig csücsült. Ha ezért elítélik, akkor nem csak egy évig lesz az a kis négyzet az otthona. 

- Ne parázz! Baglyokkal bombáztam el Kingsley-t. A leggyorsabb minisztériumi baglyokat küldtem el a törökökhöz és ráírtam, hogy csak a Mágiaügyi Miniszter nyithatja ki. Ha Kingsley itt van, akkor szó nélkül hazaengedned és folytathatod a bűnmentes életmódodat, és a jelvényedet is seperc alatt visszakapod - Blaise is megpróbálta tettetni, hogy tökéletes nyugodt és, hogy 100%-osan bízik a tervében. De magunk között, egyáltalán nem sikerült neki. Sosem volt jó színész. - Ez lenne a legegyszerűbb és legkedvezőbb megoldás. 

- Szóval higgyek benne, hogy Kingsley Shacklebolt időben megkapja az ügyvéd/legjobb barátom leveleit , és időben visszatér Európa másik feléből, és rögtön a Wizengamot-ba vezeti az első útja, hogy engem kiszabadítson a börtönből? - igen, akár így is össze lehetett volna foglalni a tervet. Draco, senki nem hibáztatta ezért, szkeptikus volt. És már készült, hogy vagy leordítja Blaise fejéről a legutolsó hajszálat is, vagy beletörődik, hogy amúgy is mindent feláldozott és készül a csodálatos életére az Azkaban hűvös és büdös falai között. Nem is tudta eldönteni, hogy melyiket válassza. Mindkettő éppen elég... kiábrándító és sorsot pecsételő lett volna. 

- Igen, higgy benne! - bólintott Blaise, savanyúan elmosolyodva. 

- Ugye nem az egyetlen dobásod? - kérdezte Draco, reménykedve, hogy van még valami az ügyvédje tarsolyában. Viszont Blaise még egyszer elhúzta a száját. - Malazár, Merlin és Griffendél gatyájára! Kezdjek el készülni az Azkaban-ra? Tényleg? Ezt akarod nekem?

- Nyugodj meg, Drake! Minden rendben lesz - csitított a szőkét a legjobb barát. Legalább az egyikük bizakodó volt. Draco ezt már teljesen elvesztette. Készült a kivégzésére. Csitt-csatt, piff-puff és mindennek vége! - Higgy bennem, kérlek!

- Megpróbálom - de ezt is úgy ejtette ki, mintha a fogát húznák és nagyon nem akart kiabálni. - Térjünk át a magánéleti témára, mielőtt kitérek a hitemből!

De Blaise arca még reménytelenebb kifejezést öltött magára. 

- Elképzelni sem tudom, hogy mit érzel most - rázta meg a fejét Blaise. - Laurel beteg volt egész héten, szóval ő nem találkozott vele. Pansy-től tudjuk. Én csak... sajnálom. 

- Én is - sóhajtott fel Draco. Bármit megtett volna, hogy ne képzelje el a helyzetet, újra és újra. De nem tudott mit csinálni. És mintha minden alkalommal egyre rosszabb lett volna a képzelgés. Egyre mélyebben hasított a szívébe. 

- Hoztam neked valamiket, amik... talán segíthetnek - mondta Blaise, gyengéd hangon és a zakója belsejébe nyúlt . Előhúzott belőle két... fényképet? És Draco felé tolta az asztalon. - Az irodádban találtam. Hátha... 

Draco lenézett a képekre. De bárcsak ne tette volna. Nem akarta látni őket. 

Visszaemlékezett, hogy mikor készült a kép és belesajdult a szíve. Mire észbe kapott, már potyogtak is a könnyek a szeméből, szégyentelenül. Letörölte őket, de azok újra és újra jöttek. 

Majd a másik képre nézett. 

Ha lehet, még jobban elkezdett fájni a szíve, ahogyan élete szerelmére nézett. A gyönyörű mosolyára, amit rá vetett. A szemei is mosolyogtak. Annyira boldog volt. 

És ő nem becsülte meg. Nem becsülte ezeket a perceket, amiket nyugodtan együtt tölthettek. 

- Nem is tud róla, hogy... mi történt igazából - rázta meg a fejét Draco. Nem bírta levenni a szemét a képről, minden egyes alkalommal újra rá kellett néznie. - És... nem is fogja megtudni, talán soha. Én... annyi mindent vettem el tőle. Dolgokat, amiket mindig is akart. És én végig azt hittem, hogy meg tudok neki adni mindent. De basszus, nem is tévedhettem volna nagyobbat. Mindent elvettem tőle. 

- Hé - szorította meg a kezét Blaise, kényszerítve Draco-t, hogy nézzen fel rá. - Nem vagyok Ginny, sem Pansy, hogy mondjak valami mélyenszántó dolgot, hogy jobban érezd magad. De a legjobb barátod vagyok, szóval... mindig melletted leszek, akármi is történik. Nem tudom, hogy hogy, de túl leszünk ezen. Majd találunk egy megoldást. Megígérem. 

- A Pokolban fogok égni, mindenért, amit tettem - motyogta Draco.

- Kétlem, hogy azért a pokolba küldenének, amiért megmentetted életed szerelmét - rázta meg a fejét Blaise. 

- Elvetélt, azon a napon, amikor engem letartóztattak - minden egyes szó lyukat égetett a bőrébe, amint kimondta őket. - Elvesztett egy babát. 

- A lelketek még mindig annyira össze van fonódva, hogy... érezte, hogy te bajban vagy, és hogy neked fáj. Talán... - magyarázta Blaise. Fogalma sem volt,hogy mit kéne mondania. 

- Ettől még rosszabb - ejtette a kezébe a fejét Draco. - Meg kell ígérned, hogy amint kijutottam innen, annyit iszunk, mint még soha. 

- Megígérem. 

______________________

Emlékezett, hogy mikor készültek a képek. Túl jól. 

December eleje volt. Amikor a medence forró vize és a csípős levegő találkoztak, gomolygó füsttömeg keletkezett. Körbeölelte őket. 

- Merlinre! Ez nagyon meleg! - szisszent fel Hermione, amikor már derékig benne volt a vízben. Draco csak kuncogott rajta. Ő már régóta benne ült a vízben, és a forró víztől már egyik végtagját sem érezte, így a forróságot sem érezte. 

- Gyere közelebb! - hívta oda magához a lányt Draco, aki vetett rá egy szkeptikus pillantást, majd, többször is megbánva a tettét, elkezdett gólyalépésekben Draco felé araszolni. Egy perc múlva viszont már eltűnt a szenvedő arckifejezése, és megszokta a teste a vizet. 

- Utállak - jelentette ki a Granger lány egyszerű, amikor megállt Draco-val szemben. A fiú nem reagált, csak vetett rá egy vigyort, majd az ölébe ültette a lányt és közel húzta magához. - Ezzel nem békítesz ki. 

- Ez csak forró víz, Granger - rázta meg a fejét Draco, nem véve magáról a dühösséget. Hermione megforgatta a szemét. - És legalább élvezheted a társaságomat. 

- Egész héten nem láttalak. Persze, hogy élvezem a társaságodat - mondta erre Hermione.

- Élvezd ki az együttlétet, mert ha te elkezded a gyógyítóképzést, akkor ennyit sem fogunk találkozni - tanácsolta Draco. Hermione rögtön fintorgott egyet. Várta a képzést, de azt nem, hogy ne találkozzon a nagymenő auror barátjával. Milyen jók is voltak azok a hetek, amikor még az egyetemen sülve-főve együtt voltak. Hát, ilyen ez a felnőtt élet. 

Draco az egyik kezével megsimította Hermione arcát, mire a lány elmosolyodott és beleejtette a fiú tenyerébe az arcát, majd félrefordulva belepuszilt a tenyerébe. 

- Gondolod, hogy mindig ilyen lesz? - kérdezte Hermione elmerengve, gyönyörű szemeivel belenézve Draco-éba. 

- Micsoda? - kérdezett vissza a szőke. 

- Mi. Az élet. A kapcsolatunk. Nem fogunk megváltozni? - ráncolta össze a szemöldökét Hermione. Nem egyszer kételkedett abban, hogy minden ilyen szép lesz, örökkön örökké. A baj sosem kerülte el őket. Valahogyan eddig mindig leküzdötték őket. De vajon így lesz ez a hátralévő életükben is? Mindent meg fognak tudni oldani? Mindig ott lesznek egymásnak? Ez volt számára az örök rejtvény. Várt arra, hogy az univerzum mikor követel vissza mindent, amit nekik adott, hogy az egyensúly visszabillenjen a helyére. 

- Fogunk változni. De együtt. Ahogyan eddig is tettük - mondta Draco, tökéletesen magabiztosan. Ő viszont már tudta, hogy talán a nyugalmas időknek hamar vége lehet. De az akta-témát nem akarta felhozni Hermione előtt. Semmi sem volt még biztos. Kivéve a félelmét. - De valami sosem fog változni. Az, hogy mindig szeretni foglak. Még akkor is amikor kiabálni fogunk. Még akkor is, amikor azt mondom, hogy nem. De tudnod kell, hogy halálom napjáig szeretni foglak, teljes szívemből. És ha van élet a halál után, akkor is te leszel az egyetlen a szívemben.  

- Mikor lettél te ennyire hősromantikus? - nézett fel rá Hermione, miközben a fiú nyaka köré kulcsolta a karjait. 

 - Te tettél azzá. Minden belőled jön - jött az egyszerű válasz. - De ez nem romantika. Hanem igazság. 

- Mi csak... annyira sokszor hozzuk fel a sors témát. És hiszünk benne. Ez nem... fura? - túrt bele Hermione a hajába, ami nem sikerült túl fényesen, mivel először is, a haja vizes volt, másodszor, fel volt kötve. De zavarában nem tudott mást csinálni. 

- Mi összetartozunk. És ameddig csak élek, nem fogok mást gondolni. És nem fogom feladni, bármi történjék is - mondta Draco, egy Malfoy-os félmosollyal, ami miatt Hermione-nek kötelező reakciója az volt, hogy az egész teste megborzongott és minden porcikájában meleget érzett. 

- Ez egy ígéret? 

- Inkább vedd... fenyegetésnek. Nem fogsz tőlem szabadulni. Soha. Púp leszek a hátadon. 

- Én pedig élvezni fogom. 

___________________

Még egyszer utoljára ránézett a fényképre, mielőtt kilépett a cellából. 

1-2 nap telhetett el Blaise első látogatása óta. Perry minden bizonnyal minél előbb végig akarta csinálni a tárgyalást, hogy egy Malfoy fiút a börtönbe juttasson. Draco csak reménykedni tudott benne, hogy Blaise baglyai célba értek, és Kingsley már az országban van. 

Csak ez az utolsó reménye volt. 

A legtöbb tárgyalóteremben folyt a tárgyalás. Ott volt a bíró, Howard Perry, a Mágiaügyi Alminiszter, aki az igazi miniszter távollétében az összes hivatal felett állt, így ő volt a bíró is. Nyilván ezért kellett neki most megtartani a tárgyalást, mielőtt Kingsley visszaérne. Volt ott vagy millió esküdt, Draco se megszámolni nem tudta őket, se a szemükbe nézni. Éppen eléggé szégyellte magát, hogy pálcával felszerelt marcona őrök kísérik be, rabruhában. Természetesen Perry elutasította Blaise kérelmét, hogy Draco hadd öltözzön át. 

Blaise Zambini az egyik oldalon állt, egy asztal mellett, zavartan piszkálta az ügyvédtalárját. Amikor az első sorban ülő Pansy Parkinson ezt észrevette, akkor előredőlt és megráncigálta Blaise talárjának a hátát és szigorúan a Zambini fiúra nézett, hogy viselkedjen még ügyvédesebben. Az első sorban egyébként Pansy-n kívül ott ült még George és Ginny Weasley is, akik a Parkinson lány két oldalán ültek, hogy vissza tudják nyomni, ha esetleg rosszalkodni akarna. Mondjuk azt senki nem állította volna teljes bizonyossággal, hogy egyik vörös testvérnek sem kellett volna egy visszatartó személy, mivel ők is tudtak forrófejűek lenni. Elég gyakran. Vagy ha már itt tartunk, maga az ügyvéd sem volt éppen a higgadtságáról ismert a külvilágban. De mit tehetett ilyenkor az ember? 10-ig elszámol, még mielőtt letépi valakinek a fejét. 

Az első sor legszélén ülő, Narcissa Malfoy megpróbált pókerarcot vágni, de amikor Ginny keze átszelte a köztük lévő távolságot, elkapta a vörös lány kezét és megfogta azt, majd megszorították egymást. Narcissa megpróbálta visszafojtani a mosolyát, és nagyot sóhajtott. Rettenetesen izgult , hiszen éppen a fia életéről fognak dönteni.  A másik oszlopban, a vád és a varázslótársadalom oszlopának első sorában ültek az aurorok, akik az ügyön dolgoztak. Természetesen Harry Potter és Ronald Weasley is. Ez utóbbi kihúzta magát, amikor a nevét mondták, mint az ügyért felelős vezető aurort. Aztán... a húga ránézett. És Ginny-nek semmit nem kellett mondania. Mindketten tudták, hogy melyik oldalon álltak. És Ginny volt az, aki a jón volt. Szemben a férjével és az egyik bátyjával, de egy másik bátyával, és a legjobb barátnőjével az oldalán. És szorított, hogy az egyik legjobb barátját ne vessék börtönbe. Jól tudta, hogy Ron ugyanezt tette volna és tette is, ha Harry-ről lett volna szó. Szembeszállt volna a családjával, és mindenkivel. De Ginny-t megvetette érte. 

Draco-t Blaise mellé állították be az őrök. Olyan hatalmas sóhajtott, hogy azt gondolta, hogy még egy hónappal ezelőtt beszívott levegőjét is sikerült kifújnia. Finoman hátranézett a barátaira. A családjára. Összeakadt a tekintete az anyjáéval, aki még mindig Ginny kezét fogta. Narcissa biztatóan rámosolygott, amit Draco persze nem vett be, de viszonozta a gesztust. A terem végén megpillantotta Laurel Simms szőke tincseit, amint a lány meglapult az utolsó, sötét sorban. Mugli volt, és bár engedélyezték, hogy tudjon a varázslókról, a Minisztériumban nem biztos, hogy tárt karokkal fogadták volna.

- A Wizengamot 2002. január 7.-ei ügye Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore gyilkosságának ügye, amit 1997. június 30.-án követtek el - kezdődött meg a tárgyalás. - A bíróság vezetője Howard Perry , ügyeletes Mágiaügyi Miniszter. 

És ezzel a bizonyos férfi fellépett az emelvénye. Onnan nézett le, egyenesen Draco szemére, egy olyan pillantással, ami határozottan semmi jóra nem engedett következtetni. Akkor nézel így az emberre, ha teljesen el akarod tiporni, ha meg akarod ölni. És Perry pontosan ezt akarta, Draco számára ismeretlen okból kifolyólag. 

- A gyilkosság első számú gyanúsítottja Draco Lucius Malfoy, akit 2001. december 31.-én vettek őrizetbe és azóta előzetes letartóztatásban van a Mágiaügyi Minisztérium őrizetében. A gyilkosság ügyeletes aurorjai Harry James Potter, Aurorparancsnok és Ronald Bilius Weasley - olvasta fel a jegyzeteit Perry, miután felvette a szemüvegét. - Mr. Weasley, kérem kezdje el a gyanúsított kihallgatását. 

Ron peckesen felállt, megigazította a talárját, miközben az őrök, egyáltalán nem gyengéden odavezették Draco-t a tanúk padjához, ahol meg kellett esküdnie, tulajdonképpen Merlinre, hogy az igazat és csakis az igazat mondja. Ron olyan elégtétellel nézett le rá, hogy az már Draco-nak, a tinédzserkorában gyűlölködőnek volt kellemetlen. Ron szemében a bosszú tüze lobogott és nagyon nem úgy látszott, hogy egyhamar kialudni. Draco pillanatra elnézett Ron mellett, egyenesen Blaise-re, aki idegesen előrehajolt az asztalán és készen állt, hogy csakis ügyvédi szempontból nekitámadhasson Ron-nak. A másik szempontot a tárgyalás végére tartogatta. 

- El tudná mondani nekem a teljes nevét? - nézett le Ron újra Draco, a kezében fogva az ügy papírjait. A hangja olyan volt Draco-nak mintha gyomorszájon vágták volna. 

- Draco Lucius Malfoy - válaszolt Draco, miután vett egy hatalmas levegőt, és megpróbált úrrá lenni az undorán, és koncentrált, hogy ne hányjon rá menten Ron-ra. Merlinre, mennyire szüksége lett volna Hermione-re. 

- Születési ideje?

- 1980. június. 5. - olyan gyorsan válaszolt a kötelező kérdésekre, amilyen gyorsan csak tudott, hogy legyenek végre túl rajta. De mindegy volt, Ron nem volt ennyire segítőkész. 

- Korábbi vallomásai alapján, az apja nyomására csatlakozott Voldemort - itt Ron megborzongott, hiszen régi reflexek lassan múlnak el - oldalához, a Halálfalókhoz. Mikor is történt ez?

- Még mielőtt elkezdtem volna a hatodik évemet a Roxfortban - válaszolta Draco, továbbra is megőrizve azt a higgadtságát, amiről híres volt. - A Sötét... vagyis Voldemort akart egy embert a Roxfortba. Megölte volna a családomat, hogy ha nem állok közéjük. 

- És mi volt a küldetése? - kérdezett rá a lényegre Ron Weasley, maga is tudva, hogy fontos pontra talált ezzel. 

- Megölni Albus Dumbledore-t - mondta ki azt a bizonyos mondatot Draco, mire a tömeg sutyorogni kezdett. Blaise ezt használta ki és felállt. 

- Miniszter úr, megjegyezném, hogy Mr. Malfoy nem saját akaratából csatlakozott a Halálfalókhoz, illetve, nem a saját ötlete volt Albus Dumbledore megölése sem. Egy másik Halálfaló is volt viszont a Roxfortban, Perselus Piton, aki mindenről tudott, és megvédte Mr. Malfoy, ellenőrzés alatt tartotta Voldemort parancsára. Viszont! Perselus Piton kettős ügynök volt, a Főnix Rendjének dolgozott, így mind a Rend, mind maga Dumbledore tudott a Sötét Nagyúr tervéről, így senkit sem ért váratlanul, magát Draco Malfoy-t kivéve - vázolta a szintén fontos szituációt Blaise, aminek fényében teljesen más árnyban vetült fel az egész ügy. 

- Köszönöm, Mr. Zambini - bólintott felé negédesen Perry, majd intett Ron-nak, hogy folytassa. 

- Szóval, elmesélné, hogy hogyan zajlott az egész történet? Hogy mi történt hatodévben, egészen Dumbledore meggyilkolásáig? - kérdezte Ron. És Draco elmondta. Elmesélt mindent. A Volt-Nincs szekrényt, Piton megfigyelését, a folyamatos kudarcait és a folyamatos félelmét. Blaise-zel megbeszélték, hogy mit fog mondani, így csak hitelesen kellett elmondani a sztorit. Ami amúgy is örökre beleégett a fejébe és az emlékezetébe. Nem nagyon kellett nagyon tanulnia rajta semmit. 

- Ez mind szép és jó, Mr. Malfoy, de ezt csak maga állítja így. Sokkal meggyőzőbb lenne, ha lenne esetleg egy élő tanú, aki tanúsíthatja, hogy nem maga, hanem Perselus Piton végzett Albus Dumbledore-ral - fordult Blaise, majd Draco felé Perry, amint a szőke a történet végére ért. Draco megszívta a fogát. Természetesen, tanúról nem tudott. Legalábbis, olyanról nem aki még mindig emlékezett volna. 

Hiszen, ahogyan nemrég megtudta, Hermione végignézte az egészet. Ott volt aznap este, ő pedig csak azért tud erről, mert minden emlékét kitörölte a lánynak a kapcsolatukról és a jó oldaláról. A saját képébe röhögött. Ha Hermione emlékeit nem törölte volna, mert félt, hogy a lány veszélybe kerülhet a tárgyalás miatt, akkor tanúskodhatott volna a tárgyaláson, és neki nem kellene börtönbe mennie. Micsoda ördögi kör. 

- Igazából, Miniszter Úr... nemrég tudomást szereztem egy tanúról, aki ott volt aznap este - állt fel Blaise, magabiztosan. Draco tágra nyílt szemekkel a legjobb barátjára nézett. Talált volna valakit, aki látta az egészet? Valószínűleg ezt nem akarta elmondani neki. De miért? Aztán, pár perccel később meg is tudta, hogy miért. 

- És ki az, Mr. Zambini? - Perry negédessége már kevesebb volt, mert ezzel Draco megláthatta a fényt az alagút végén. És az neki nem lenne jó. 

- Harry Potter - mondta ki a nevet Blaise, mosolyra húzva a száját. Ron kezéből kiestek a papírjai, és nagy hévvel a saját legjobb barátja felé fordult. A Draco-oldalon ülők mind a szájukhoz kapták a kezüket meglepődésükben, Draco az anyja szemében még könnyeket is látott, Ginny, pedig felváltva nézett hol Blaise-re, hol a férjére. 

- Ez igaz? Te ott voltál? - kérdezte Harry-t Ron. Draco azon morfondírozott, hogy hogyan történhetett az, hogy a vörös nem tudott erről. Hiszen a két hős harcos (csupa gúnnyal, Draco agyában) mindent megosztott egymással. 

- Igen, ott voltam - válaszolta Harry higgadtan, és felállt. - Nyugodtan kihallgathatsz. 

És ezzel Draco-t visszavezették Blaise mellé, majd Ron meghallgatta Harry vallomását. Ami ugyanazt a képet festette, mint Draco-é. És még azzal sem vádolhatták meg a Kis Túlélőt, hogy falazna a Malfoy fiúnak. A varázslóvilágban közismert tény volt, hogy Potter és Malfoy sosem jött ki jól egymással. De most, Draco olyasmit érzett Potter iránt, amit sosem gondolta, hogy fog. Köszönetet. 

Harry vallomása után Ron kissé összetörtnek látszott. Mintha nem lenne több aduja. Mondjuk, eddig sem volt egy sem neki. Így kérdőn ránézett Perry-re, aki csak egy hamis vigyorral válaszolt. Blaise észrevette ezeket a cinkos pillantásokat és felállt a helyéről. 

- Miniszter Úr! Tisztelettel... Minden amivel védencemet, Draco Malfoy-t bűnösnek vélték... megmutatkozott, hogy hamisak. Mint ahogyan a tanúk is elmondták, Draco Malfoy nem ölte meg Albus Dumbledore-t - mondta Blaise, és több ezernyi kő gördült le a válláról, amint ezeket kimondta. Draco nem hitt se a fülének, se a szemének. Az álla már régen valahova leesett és még nem tudta összekaparni. Hátranézett Ginny-re és Pansy, akik szemében azóta ült egy könnycsepp, hogy Harry kiment a tanúk padjához. És Narcissa... Narcissa a szívén tartotta a kezét és szégyen nélkül könnyezett, túlcsordult a boldogsága. 

De Draco érzett valamit. Hogy ilyen könnyen ennek még nincs vége. Nem engedik, hogy vége legyen. 

- Mi van Hermione Granger-rel? - tette fel a kérdést Ron Weasley, összecsukva az aktáit és a háta mögött összekulcsolta a kezeit. Perry vigyora kiszélesedett, már vicsorgott és alig várta, hogy élve felfalja Draco-t. 

- Micsoda? - kérdezett vissza egyszerre több ember is. Draco, Harry és Blaise is. 

- Miniszter úr! Nem gondolja furcsának, hogy az elmúlt hónapokban a Reggeli Próféta és a Szombati Boszorkány csak Draco Malfoy és Hermione Granger képeivel volt tele? Minden interjú alátámasztja, hogy ők ketten intim kapcsolatban állnak. Akkor... Hermione Granger miért nincs itt? - lőtte le a bombáját Ron. Ez volt az aduja. Hermione volt az adu. 

- Baszd meg, Vízlipatkány! - sziszegte mind Draco, mind Blaise. Mindkettőjük agyában forrt a víz. A hátuk mögött George visszanyomta Pansy vállát, hogy a lány ne tudjon nekitámadni az egész Wizengamot szeme láttára Ron Weasley-re. Ginny nem mozdult, csak a bátyjára meredt és nagyokat nyelt. Egyikőjük sem akarta elhinni. Mintha egy kegyetlen nagy rémálomba került volna hihetetlenül gyorsan. 

- Miniszter Úr! Erre tökéletes magyarázatunk van - mielőtt Blaise belekezdett volna, nyelt egyet, hogy ne szörny-hangon kezdjen bele a védőbeszédbe. 

- Igen? Nos, hallgatom, Mr. Zambini - fordult a barna hajú felé Perry. Blaise előhúzta a jegyzeteit. Talált kiskaput az Exmemoriamra a törvényben. És ezt el is mondta Perry-nek. 

- Draco Exmemoriammal kitörölte Hermione emlékeit, amik hozzá kapcsolódtak, az elmúlt 3-4 évből - mondta Blaise, több sebet felszakítva ezzel, mint szeretett volna. - A törvény engedélyezi az Exmemoriam használatát, hogy az elvégzője úgy hiszi, hogy a célpontja közvetlen veszélynek van kitéve és az emlékei nélkül a veszély elhárulna. Ezzel szinte... megment egy életet. 

- Mr. Malfoy miből gondolta, hogy Hermione Granger veszélyben van? - kérdezte Perry, továbbra is vigyorogva. 

- Tudta, hogy Hermione-t felhasználhatják ellene - tért ki valamennyit Blaise, nem adva egyenes választ. 

- Honnan tudhatta volna? - kérdezte most Ron. - Talán belopódzott az Aurorparancsnok irodájába és belekukkantott a papírjaiba? Kétlem, hogy olvasott volna a fejünkben, hogy éppen most akarunk nyomozni Dumbledore ügyébe. És azt tette amit kellett, hogy védje magát. 

- Merlinre! Megtette, amit meg kellett tennie, hogy megvédje azt az embert, akit szeret! - kiáltott fel Blaise, már nem uralva a dühét és szinte habzó szájjal, fenyegetve nézett rá Ron-ra, mint aki menten nekitámad a vörösnek. Még szerencse, hogy a pálcája nem volt nála. - Melyikünk ne tette volna másként? Mert én tudom, hogy ugyanezt tettem volna. 

- A Mardekáros becsület mondatja ezt. Nem az önfeláldozás - rázta meg a fejét Perry, akiről nehezen lehetett elképzelni, hogy a bunkóságával és gonoszságával nem a Mardekárba tartotta. 

- Muszáj volt ezt tennem! Azt kell hinnie, hogy utál engem és én is őt! Távol kell tartanom magamtól! Azért tettem, hogy megvédjem! Hogy megvédjem... magamtól! - kiáltott fel Draco, most már sem volt ura önmagának. És őszintén, senki sem hibáztatta érte. 

A terem ajtaja hangosan csapódott valakinek a háta mögött. A teremben ülő összes varázsló egy emberként pillantott hátra, az egyetlen mugli, pedig még lejjebb húzta a fejét a hátsó sorban, hogy teljesen eltűnjön az emberek látómezejéből. 

Kingsley Shacklebot, az igazi Mágiaügyi Miniszter megérkezett. 

- Ha engem kérdeznek... én is ugyanezt tettem volna - jelentette ki a férfi, amint az ügyvédek mellé ért. - Átveszem az ügyet, Howard!

Blaise és Draco összeütötték az öklüket és alig bírták megállni, hogy ne kezdjenek el őrjöngeni az örömtől. 

- De... de, uram, tárgyalás közepén bírót váltani igen... helytelen - hebegett-habogott össze-vissza Perry. Már nem volt olyan nagy az arca, most, hogy a főnöke is jelen volt. 

- Én vagyok a Mágiaügyi Miniszter, és a Mágiaügyi Miniszter a Wizengamot főbírája, amikor az országban van. És én az országban vagyok - ejtette ki a szavakat lassan Shacklebot, hogy Perry is megértse. - És... elfogultság vádjával nyugodtan leválthatom.

- Elfogultság? Én? Elfogult? - hőkölt hátra Howard Perry, mintha legalább ő lenne a sértett fél. 

- Mind tudjuk, hogy voltak ügyei Lucius Malfoy-jal és Mr. Malfoy keményen az orra alá törte a borsot - mosolyodott el Kingsley. - Biztosan szeretne ezért bosszút állni Lucius Malfoy fián, hogy másodszorra is az Azkabanba kerüljön. 

Néma csend. 

- Menjen, míg szépen mondom! - szólt rá még utoljára Kingsley. Perry felhúzta az orrát, majd nagy sebesen, a farkát behúzva ment ki a teremből. A Draco-csapat tagjai még mindig nem hittek a szemüknek. Legszívesebben egymást csipkedték volna, hogy tényleg megtörténik-e ez, vagy csak álmodnak. Egy nagyon szép álmot. - Én, mint a Főnix Rendjének tagja pedig alátámasztom, hogy nem Draco Lucius Malfoy ölte meg Albus Dumbledore-t, hanem Perselus Piton. És Dumbledore kérte, hogy Perselus-t, hogy ölje meg, elvéve ezzel Draco-tól a feladatot. Mivel, mint általában, Dumbledore-nak volt egy nagyobb terve, aminek ez is része volt. 

Draco és Blaise még mindig sóbálványként álltak, nem bírtak megszólalni, még a könnyeket sem bírták letörölni az arcukról, annyira le voltak fagyva. Sokk alatt álltak, a testük remegett. 

- Draco Lucius Malfoy szabad!

A tárgyalás véget ért.

_____________________

A következő napok furcsán gyorsan teltek el. 

Draco feltakarított a lakásában, miközben Ginny a pultról dirigált neki. Szóval a lakása olyan tiszta volt, mint még soha. Bement dolgozni és már a jelenlétével beleröhögött Ronald Weasley képébe. Blaise óránként bement hozzá, hogy ellenőrizze, még mindig él. A munkába temetkezett, és nem akart semmi másra gondolni, csak bajos varázslókra. És ez sikerült is. Jól dolgozott. 

De, amint véget ért a munkaideje... áthopponált a Mungóhoz. Éppen időben érkezett ahhoz, hogy lássa, ahogyan Hermione kilép az ajtón. Az út másik feléről figyelte, tanulmányozta a mozdulatait, igyekezett, hogy minden testrészét megjegyezze. Egy ideig követte, tisztes távolból. Követte haza, a boltba... aztán egy nap, követte, ahogyan randira megy. Ezt Draco nem róhatta fel neki, mivel hivatalosan nem emlékezett rá, élete szerelmére. De baromira rosszul esett neki. 

Ilyenkor történt az, hogy 3 szál cigit is elszívott egyhuzamban. Csak hosszú percek után tudta kényszeríteni magát, hogy menjen el onnan, és ne nézze tovább Hermione-t, ahogyan nevet. Egy másik hapsival. Majd búcsúcsókot ad neki. Azok Draco búcsúcsókjai voltak. 

De nem tehetett semmit ellene. 

Csak gyötrődött. És a munkába temetkezett. 

Január közepén, Draco belépett a Foltozott Üst ajtaján, lesöpörte a kabátjáról és a hajáról a havat. Megtörölte a bepárásodott szemüvegét. Igen, újabban hordta a szemüvegét, mivel annyiszor olvasott apró betűs jelentéseket, általában félhomályban, hogy rengeteget fájt a feje. És elkezdte hordani a szemüvegét. 

Ginny és Blaise, akik már ott várták, italokkal felfegyverkezve, rögtön elkezdték a vallatását, hogy milyen volt a hete. Pansy ezt az alkalmat kihagyta, mivel túlórázott a Mungóban. Egyébként Draco vele hét közben szokott találkozni, hátha a lány szolgál neki valamilyen szaftos információval Hermione-vel. Pansy-nek annyira hiányzott valami lány társaság, legfőképpen Hermione, hogy képes volt egy nagyon édes, titkos énjét elővenni és újra összebarátkozott a Griffendéles lánnyal, aki egy idő után már nem is tudott neki nemet mondani.

- Napról napra egyre nehezebb. Azért mert tudom hogy milyen volt, mikor vele voltam. És most... Mintha a Föld sem forogna rendesen - magyarázta Draco, a szokásos helyzetjelentést, körülbelül, mintha a személyi pszichológusaihoz beszélne. Ezt felerősítette, hogy Blaise és Ginny bólogattak, mintha tényleg pszichológusok lennének. 

- Meg kell tanulnod kicsit nélküle élni. Egy kicsit - magyarázta Ginny, ugyanazt, amit mindig szokott, mintha ez annyira könnyű lenne. 

-  A természetem ellen szól. A nélküle élés. Érzem, hogy nem kapok úgy levegőt, mint azelőtt - mondta Draco. 

- De... De nem élhetsz életed végéig így. Meg kell tanulnod nélküle élni. Meg kell tanulnod újra élni. Mert amit most csinálsz, az nem élet. Elmész dolgozni, hazajössz, követed Hermione-t - kezdett el mutogatni is Ginny. Minél többször elmondta, annál inkább ő is elhitte. Hogy az élet megy tovább. Hogy a nap felkel, mintha egy normális nap lenne. És nem törődik vele, hogy vannak összetört lelkű emberek a világon, akik a normálist többé nem tudják elfogadni. 

- Én nem követem! Én csak... - kezdett el tiltakozni Draco, erőtlenül. - Látni, ahogy beszélget, dolgozik, sétál, akár randizik... Megnyugtat. Mintha nem arról lenne szó hogy nem tud rólunk. Hanem hogy egyszerűen kicsit később jön haza. Így az életemben marad.

Ja, mintha ez ilyen egyszerű lenne. Nem volt az. 

- Szerinted mennyi ideig húzza így? - kérdezte Ginny Blaise-től, amikor kettesben maradtak. Eszeveszettül aggódtak. De már minden kártyájukat kijátszották. 

- Maximum egy évig. De ez tényleg a maximum eset - sóhajtott fel a barna hajú fiú, fintorogva. 

- Ki kell találnunk valamit. Nem maradhat így. Valamivel... Valamivel vissza kell hoznunk az életbe, a zombie-üzemmódból - rázta meg a fejét Ginny párszor, a fejéhez nyomva az ujjait. Annyit gondolkodott már ezen, hogy belefájdult a feje. Sosem jutott semmire. 

- A prostikat próbáltam! - tette fel a kezeit védekezően Blaise, jelezve, hogy ő minden tőle telhetőt megtett. 

-  Blaise! Én nem a prostikról beszéltem - kiáltott rá a vörös lány. - Azt hiszem... Hogy valahogy Hermione-t kell visszavinnünk az életébe.

- Hogyan? Az út másik oldalán közlekedik ha tudja hogy Hermione a közelben van - tárta szét a karjait Blaise, tehetetlenül. 

- Nem tudom, hogy hogyan. Még. De ki fogok találni valamit. Valahogy meg fogom mutatni neki, hogy Hermione nélkül az élet nyomorúságos, és ha elfelejtette volna, megmutatom neki hogy az élet vele, csupa virág és napsütés - magyarázta Ginny a hirtelen kitalált haditervét. 

- De?

- De.... Kell egy B terv is. Vagyis inkább egy A terv - mert már Ginny agyában kezdődött valami körvonalazódni. És egy percre el is hitte, hogy van egy briliáns terve, mert ravaszul elmosolyodott. 

- Mire gondolsz? - kérdezte Blaise, ezzel támogatva a lányt, hogy ő bármit megtesz, ha megmondja, hogy mi az a bármi.

- Mondd, Blaise, hallottál már olyan esetről, hogy az Exmemoriam-ot visszafordították?

Sziasztok!!!!

Nagy kihagyás után, de itt vagyok!!!!! Nem tudom, hogy mit gondoljak erről a részről. Először a tárgyalást írtam meg, mert meg volt akadva az elejével, de utána azt is megírtam. Kicsit fura lett az egész. És összecsapott is szerintem. Mintha Draco ügye túl hamar meg lett volna oldva. De végülis nem ez lesz a fontos a továbbiakban, szóval ezt nyugodtan le is zárhatjuk. 

Azért remélem, hogy tetszett nektek, akik még itt vagytok. Tudom, hogy nem gyorsan jönnek a részek, de én sosem elégszem meg 1000-2000 szavas fejezetekkel, hanem 4000-5000-ig is felmegyek, mert ennyi kell nekem egy részhez. De ehhez idő is kell. És ha a suli kiszipuz akkor sokat nem tudok tenni, sajnos. 

Most mi ezerrel készülünk a kampányunkra, filmet forgatunk, programokat szervezünk, szóval azzal is elvagyunk. És már csak egy teljes hetünk van a kampányig. És április 6-án leszünk mi. És a remény hal meg utoljára, hogy elkészüljünk. 

KÖSZÖNÖM HOGY ITT VAGYTOK ÉS OLVASTOK!!!!!