(A/N: A fenti videó megadja a tökéletes hangulatot a Midseason Finale-hez)

Az esküvői harangok mindig különleges helyet töltenek be az ember szívében. Főleg akkor ha az a bizonyos esküvő karácsony előtt egy héttel történik. És főleg, ha egy újabb Weasley testvér kerül ki a szinglik sorából , és a családi állapota "házas" lesz. Nem gondolta volna azt senki, hogy Ron Weasley lesz az utolsó vörös hajú testvér, aki megházasodik, eddig George meg ő voltak.

De most, George Weasley és Angelina Johnson végre egybekelnek.

A ceremónia gyönyörű volt. Angelina ruhája egyenesen tökéletes volt. George olyan boldog mosollyal várta az oltárnál, amilyet még sosem látott rajta senki. Katie, mint Angelina tanúja, időben odaért az esküvőre, míg a másik oldalon Bill Weasley töltötte be ezt a szerepet.

A lakodalom pedig , tradícióhoz híven, a Weasley kertben felállított, mesterségesen melegített sátorban volt megtartva. Ezt az esküvőt nem ronthatta el a háború szele. Minden tökéletes volt, de máshogy tökéletes, mint Ginny és Harry esküvője. Itt a páros boldogsága csak még nagyobb lett, még jobban egymásra hangolódtak.

- Egy kis figyelmet szeretnék! - lépett fel Angelina az összetákolt színpadra, ahol előtte Bill, Katie és mindkét szülői páros beszédet mondott a friss házasoknak. Angelina letörölgette a szája széléről az ottmaradt krémes tortát, erre Ginny emlékeztette az első sorból. Mivel George, magát nem hazudtolva meg, belelökte a felesége fejét az esküvői tortába. Egyébként Angie-t sem kellett félteni, rögtön viszonozta a "szívességet", úgy, hogy George vörös hajának a teteje is fehér krémes lett.

- Nagyon nehéz ide felállni, Katie és Bill után. És elmondani, hogy mit érzek. De Griffendéles voltam, azt hiszem, megoldom - folytatta Angelina, zavartan elsimítva a haját, ami annyi hajlakkot rejtett, mint még egy emberi haj sem. - Nem túlzok, ha azt mondom, ez életem legboldogabb napja. Életem szerelmének felesége lettem. Végre.

Erre a násznép elnevette magát. Hermione Granger Ginny mellett állt, a színpad előtt, mosolygott Angelinára, aztán, mintha érezte volna, hátrafordult a bejárat felé. Draco Malfoy, öltönyös alakjával belépett a sátorba, Blaise-zel a nyomában. A fiúk körül fehér füst gomolygott. Pechjükre éppen Laurel haladt el mellettük, aki keményen a karjukra csapott, hogy megint cigiztek. Erre mindkét fiú elhúzta a száját. Draco felnézett, rögtön Hermione-t találta meg a szemével. A lány vetett rá, egy megérdemelted vigyort, mire Draco felemelte a két kezét, mintha teljesen ártatlan lenne.

- Azt hiszem minden ott kezdődött hogy George elhívott engem a karácsonyi bálba. Bevallom, elég csalódott voltam. Én akkor Fred-be voltam belehabarodva. Bocsi, drágám. De elmentem George-dzsal, nem is tudom hogy mire számítva - Angie zavartan átvette az egyik kezéből a másikba a pezsgőspoharát, miközben tartotta a szemkontaktust George-dzsal. - Elkezdtem beleszeretni. Lassú, nyugodt folyamat volt. Szinte észre sem vettem, hogy megtörténik. De... ő igen. Természetesen. A háborúig titokban tartottuk a kapcsolatunkat. Egyedül Fred tudott róla, persze.

És ez senkit nem is lepett meg.

- Nehéz volt úgy harcolni, hogy nem tudtam, mi van a szerelmemmel. De valami az eszemnél tartott. Hogy bárki is van odafent... nem engedi, hogy egymás nélkül éljük az életünket. Hittem ebben, minden erőmmel. És mikor újra találkoztunk, nem voltak szavak, amiket kimondhattunk volna. Minden elveszett a hitben, és csak annyi maradt, hogy öleljük egymást, szinte napokig csak ölelni voltam képes. Segítettük egymást a nehéz időkben, sőt életben tartottuk egymást. Egymás utolsó mentsvárai voltunk. És most... Úgy érzem, hogy minden amit tettünk, minden amit át kellett vészelnünk... kifizetődött. George, te vagy életem szerelme! És ez az, ami örökre a miénk lesz. Szeretlek! - a végére Angelina törölgetni kezdte a szemét, de mosolygott. Olyan boldogsággal, mint soha senki. George átszelte a termet, átrágva magán mindenkin, hogy a szerelme mellett lehessen és lesegítette Angie-t a lépcsőkön. Ezután magához ölelte és suttogott valamit a fülébe.

- Istenem, olyan tökéletesek - sóhajtozott Ginny Hermione-nek, mire a barna hajú lány bólintott, kissé lefagyva az előző szavaktól, majd újra hátranézett Draco szemébe. A fiú vetett rá egy tipikus Malfoy-os vigyort, nem is kellett Hermione-nek semmit mondania, Draco olvasott a szemében.

- Hát... Ez után nehéz megszólalni - lépett fel most George Weasley a mikrofonhoz és ami szokatlan volt, tényleg nem találta a szavakat. - És nem is fogok annyit beszélni, mint Angie tette. Csak annyit szeretnék mondani... Hogy, Ang, te vagy a holdam, a napom és az összes csillagom. Miattad mindennek értelme lesz. Szeretlek, a holdig és vissza.

Amint George lesétált a lépcsőn, Angelina szabályosan a nyakába ugrott és belefúrta az arcát a fiú nyakába, beletúrva a hajába. Mindketten szabálytalanul, sebesen lélegeztek. Hermione és Ginny, pedig elmosolyodtak, teljesen elolvadva.

Ezután a két lány az italos pulthoz sétáltak, egy időben Pansy-vel és Laurel-lel. Mind a négyen elvettek egy pohár pezsgőt és tovább olvadoztak a friss házasok beszédjein.

- Te vagy az egyetlen ember a világon, aki képes eljönni egy esküvőre fekete ruhában! - nézett végig Hermione Pansy-n, aki magát nem hazudtolva meg, feketébe öltözve jelent meg a Weasley esküvőn.

- Mint valami fekete özvegy, aki az álmaidban is kísérteni fog - csipkelődött Ginny, egy félmosollyal, mire a Parkinson lány karon vágta, mire a legfiatalabb Weasley felszisszent. Pansy még Hermione-nel is erősebbeket tudott ütni, sajnálatosan.

- Tudlak kísérteni ébren is - vágott egy ördögi vigyort Pansy, mire Ginny eljátszotta, hogy kirázza a hideg és rányújtotta a Parkinson lányra a nyelvét. Hiába, akkor is szinte-legjobb-barátok maradtak, bár ezt egyikőjük sem akarta bevallani.

- Ezek meg mit csinálnak? - mutatott a színpadra Pansy, teljesen más hangvételben, mint eddig, mire Ginny és Hermione átnéztek a válluk felett. A látványra Hermione majdnem kiköpte a szájában lévő kortyot, Ginny, pedig konkrétan elkezdett fuldokolni.

A helyzet a következő volt: a sátorban lévő szinte összes fiú felsétált a színpadra, amin ennyi férfi sosem állt még egyszerre, szinte el sem fértek rajta mindannyian. Hogy ezek kik voltak? A legfurább, legképtelenebb csapat az egész földkerekségen. George Weasley, Harry Potter, Ron Weasley, DRACO MALFOY, Blaise Zambini, Theodore Nott és Bill Weasley. Draco Malfoy (ismétlem, DRACO LUCIUS MALFOY, igen, az a Draco Malfoy) még Teddy Lupin-t is felemelte az ölébe, hogy a kisfiú is részese legyen a nagy csapatnak.

Ez volt az a pillanat, amikor a lányok kezéből majdnem kiesett a pohár meglepődésükben. Olyan szürreális pillanat volt, hogy azt hitték, álmodnak. Angelina odafordult a négy lányhoz, azt várva, hogy ők tudnak valamit, de nem így volt, mind megvonták a vállukat és várták, hogy mi lesz a következő lépés.

- Letehecc, Djákó. Hájom éves vagyok, tudok állni - szólalt meg Teddy Lupin, Draco éppen a mikrofon előtt állt, így ezt mindenki hallotta.

- Hidd el, kishaver, nem akarsz te ott lent állni! Akkor csak véletlenül benéznél a szoknyák alá, és életed végéig azt hallgatnád - ellenezte a három éves fiúcska ötletét Draco, mire a násznép elnevette magát.

- Tapasztalatból beszél - vágta rá szinte rögtön Blaise, mire a Malfoy fiú a szabad kezével vállon vágta.

- Emlékszel, hogy mit kell mondanod? - fordult vissza a szőke Teddy-hez, akinek az izgatottság miatt minden másodpercben változott a haja színe.

- Djákó, ennyi vagyok, nyem butus - mutatta fel az ujjaival Teddy az életkorát, a hármat, majd mindenttudóan a násznép felé fordult. 

- Hölveim és ujaim! Even a csodlálatos napon ... - Draco lehunyta a szemét hogy ne nevessen fel hangosan Teddy beszédhibáján. - Dzsórdz és Angelina efküvőjén, tiftelgünk affal hogy eléneklelünk egy dalt.Kíványunk effel sok boldogságot és ferelmet nekik!

- De, mielőtt elkezdenénk... Nekem innom kell! Teljesen józanul nem lennék képes énekelni - tette hozzá a vőlegény, felemelve a kezét, kissé halálra rémült hangon, mire Molly Weasley a színpad előtt termett, ezúttal nem panaszkodva az alkohol miatt, hogy mindegyik fiú vegyen egy felest. Majd gyorsan legurították. Mindegyikőjük arca egy pillanatra eltorzult, amint égette a torkukat az alkohol, majd... elkezdték a szerenádot a sátorban lévő összes hölgyneműnek, elsősorban persze a saját kedveseiknek. 

A leghangosabban, George énekelt, mivel ez az ő esküvője, muszáj volt, hogy hangosan énekeljen, valamint Draco, mivel neki volt hangja, amit a többiek nem mondhattak el maguktól. Ennek ellenére nem csak Angelina és Hermione törölgették a szemüket (egyébként, ők nagyon), hanem Ginny, Fleur és Laurel is. Ami pedig Pansy-t illeti. Ő keresztbe tette a karjait és egy apró mosoly kúszott fel az ajkára, ahogyan a nem kicsit fahangú barátját nézte. Talán még a szeme is elkezdett csillogni, de ha ezt bárki is mondta volna neki, rögtön letagadta volna. (Lavender-rel meg nem törődött senki, amúgy)

Mindegyik fiú a hátsó zsebébe rakta a kezét (Draco csak az egyiket, mivel a másikban  még mindig a szintén éneklő Teddy-t tartotta), így tényleg úgy néztek ki, mint egy rögtönzött szerenádot adó, tinédzser fiúkból álló banda. Valamiért egyszerűen csodálatosak voltak. És nem csak azért, mert Draco zseniálisan énekelt, ami természetesen igaz is. 

Van valami bennünk, ami tudatja, hogy semmi sem biztos. Kislány , nekem nincs szükségem arra, hogy azt mond, sosem hagysz el. Ha már mindent megtettünk, amit tudtunk. Ha a sötétben megtaláltuk a fényt, ha a rosszat jóvá tettük. Ha már mindent beleadtunk, hogy tökéletes legyen a szerelmünk, még akkor is széthullhat. Nem tudom ki fog megcsókolni, ha én már nem leszek többé. Ezért csak szeretni akarlak most, úgy, mint mindig. Tudom, hogy beleőrülök a fájdalomba, ha egyszer véget ér. De nem akarok ezen gondolkodni, csak azt akarom, hogy szeress. (A/N: John Legend - Love Me Now, videóban lévő fordítás...)

A refrénben mindegyik fiú hangja felerősödött, mindegyik a szerelmének akart üzenni, valamit, valahogyan. Ez a legjobban a két vezető fiúnak sikerült a legjobban. George-nak és Draco-nak. Hermione a szája elé tette a kezét, amikor meghallotta a szöveget és megértette azt. Megrázta a fejét és még több könny gyűlt a szemébe. 

Nagyon szeretlek - üzente a szőkének legilimencián keresztül, halkan, nehogy megzavarja a koncentrálásban. Draco-t viszont nem zavarta meg, hanem még jobban feltüzelte, még nagyobb hanggal és még nagyobb szenvedéllyel énekelt, ha ez még lehetséges volt. 

Ginny és Hermione a dal végén összenéztek. Mindkettőjük szeméből eszméletlen boldogság áradt és szerelem amit a barátjaik iránt éreztek. 

- Annyira imádom ezeket a srácokat - sóhajtott fel Ginny. Eközben a fiúk nagy teátrálisan meghajoltak a színpadon, mielőtt levonultak volna. 

- Az életünk unalmas lenne nélkülük - kontrázott rá Hermione, bólintva. A tömeg elkezdte kántálni Draco és George nevét, mint azokat, akik rendesen énekeltek is. Még egy produkciót követeltek. Erre Draco a magasba emelte Teddy-t Oroszlánkirály stílusban, mire a kisfiú haja vöröses-barnás lett, mint egy igazi oroszlánnak és bömbölni is kezdett úgy mint az állat maga. Mindenki szakadni kezdett a nevetéstől. 

- Annyira örülök, hogy az életedben van - ölelte át Ginny a barátnője vállát, miközben Draco-t nézték, óriási mosollyal az arcukon. Ezt Hermione könnyekkel az arcán tette. 

- Hát még én - válaszolta erre Mione. El sem tudta képzelni az életét Draco nélkül. Az egész olyan szürreális volt. Hogy ez az ember ennyire szerves része lesz az életének, ilyen rövid idő alatt. A másik fele volt, csak vele működött rendesen.

A lányok ránéztek a friss házasokra, Angelina nagy hevesen megcsókolta George-ot, a fiú pedig félig fel is emelte a feleségét.

Viszont Hermione hiába várta, Draco nem jelent meg. Teddy ellenben felé rohant , és valami olyasmit suttogott a lány fülébe, hogy Draco meglepetéssel készül. Legfőképpen neki. 

És ott volt. Draco Malfoy. Ismét a színpadon, ezúttal egy gitárral kiegészülve. Hermione szemei összeszűkültek, sejtette, hogy itt valami összeesküvés folyik. Ezért közelebb ment a színpadhoz, hogy szembenézzen a szőkével, aki ismét megragadta a mikrofont. 

- Helló, mindenki! Öhm... A nevem Draco Malfoy és... - kezdett bele Draco, eléggé zavartan és próbálta megfelelő szögbe rángatni a mikrofont. - George megkért, hogy énekeljek egy dalt, akármilyen hülyén hangzik is ez. És én azt mondtam, hogy miért ne. Hát... most hogy itt állok, rengeteg indokot tudnék mondani, hogy miért ne. De... mindenre a szerelem a válasz, ahogyan George mondta nekem egyszer. Így, szeretnék mindenkit arra kérni, hogy csatlakozzon a vőlegényhez és a menyasszonyhoz az első táncukon. Táncoltassa meg élete szerelmét és mondja el neki, hogy mennyire szereti! Az én barátnőm, életem szerelme is ott van lent, és mivel nem táncoltathatom most meg, szeretném elmondani neki.... hogy szeretem és, hogy ez a szám neki szól. 

Hermione megforgatta a szemét, miközben a szemét ismét ellepték a könnycseppek és ismét legilimenciával üzenet Draco-nak - Most meg tudnálak ölni, amiért nem vagy itt velem! 

Draco csak elmosolyodott és lassan elkezdte pengetni a húrokat, mire a friss házasok felsétáltak a táncparkettre és lassan elkezdtek táncolni. 

Amint Draco Malfoy elkezdett énekelni, több pár is bevállalta a táncolást a szerelem nevében. Hermione már kijjebb kezdett el hátrálni, hogy gyönyörködjön a szerelmes tömegben, amikor egy kéz megérintette a vállát. Ron Weasley volt az. 

- Mit szeretnél, Ronald? - kérdezte Hermione, felsóhajtva, belefáradva a fiúba. Még csak látni sem szerette volna a vörös fiút, nemhogy társalogni vele. 

- Egy táncot - válaszolt Ron, szinte egy pofátlan vigyorral. Hermione még jobban meg akarta ütni, de nyilvánvaló okokból nem tehette meg.

- Táncolj a barátnőddel! - és ezzel a lány már el is akarta volna fordulni, de Ron elkapta a kezét. Hermione fröcsögve fordult hátra. - Azért csinálod ezt, hogy felidegesítsd Draco-t! Hogy provokáld! A saját bátyád esküvőjén? Tényleg, Ron? Ilyen mélyre süllyedtél? 

- Csak egy tánc, Hermione! A régi idők kedvéért - de Ron csak nem hagyta annyiban. És a lány, ahogyan a vörösre nézett, azt a fiút akarta látni, aki 11 éve az egyik legjobb barátja. De csak azt a fiút látta, aki cserben hagyta és elárulta. Szeretett volna hinni benne, hogy a régi énje valahol ott van, mélyen benne. Ezért ránézett a színpadra, Draco-ra, érezte a szíve heves kalapálását, ahogyan a fiú énekét hallgatta. Ez jelezte neki, hogy ebbe a fiúba szerelmes és nem Ron Weasley-be. 

Belenézett Draco szemébe, halványan elmosolyodott. Megpróbálta minden szavát egy pillantásba belesűríteni, ahogyan a sajnálatát is, amit előre fejezett ki. Hogy Ron-nal fog táncolni.

Veszedelmesen szerettelek/ Jobban, mint a levegőt, amit belélegzek/Tudtam, ha ilyen sebességgel haladunk összetörhetjük magunkat/De nem érdekelt, hogy a robbanás megsemmisíthet  (A/N: Charlie Puth - Dangerously, nem tükörfordítás, nem saját) - énekelte Draco és aprót biccentett, mintha hallotta volna Hermione gondolatait. 

- Mit akarsz, Ron? - ismételte meg az előbbi kérdését Hermione és igyekezett nem ökölbe szorítani a kezét a vörös vállán. Ron, mintha csak erre várt volna, elhúzta a száját.

- Nem látod, Mione? - biccentett a Weasley a Malfoy felé. - Megváltoztat téged! Nyilván, a rossz irányba! A régi Hermione nem beszélt volna hozzám így. Manipulál téged!

- Manipulál? - kerekedett el Hermione szeme. Már viszketni kezdett a mancsa, a meg nem történt pofon miatt. - Teljessé teszi az életemet. Boldoggá. Mellette érzem magam önmagamnak. És sosem csalt meg, sosem hazudott nekem. Szeret engem. Ahogyan én is őt. Ideje lenne elfogadnod.

- Nem tesz téged boldoggá! -csattant fel Ron, a szemöldökei összeugrottak. - Csak elvarázsolt téged... a sármja vagy bármi mása. Nem szereted őt, csak azt hiszed.

Hermione csak bámult a régi legjobb barátjára, majd fújtatott egyet. Gyorsan le kellett nyugtatnia magát, még mielőtt bemocskolt volna egy nagyot Ron Weasley-nek. 

- Nem hiszem, hogy olyan pozícióban vagy, hogy megmondd, boldog vagyok-e vagy sem -  mondta Hermione hidegen, a szavai nagyokat csattantak. -  Tudom, mit érzek.

- És mit érzel vele pontosan, Hermione? Mondd! - kezdte most már Ron Hermione-t is provokálni. Szó, ami szó, jól ment neki ez. 

- Mindent, amit veled soha - válaszolta a Granger lány az igazságot. 

  I love you, I love you, I love you - énekelte Draco, nagy beleéléssel, mikor Hermione ránézett. 

- Ő úgy alakítja az életemet, hogy nekem a legjobb legyen. Te úgy alakítottad, hogy neked legyen jó, engem meg semmibe vettél. Ha szerinted ezt jelenti szerelem, akkor sajnálom a barátnődet - és ezzel véget ért a dal, valamint a tánc is. A gitár hangja elhallgatott, a vendégsereg, pedig megtapsolta az éneklő ex-Mardekárost, amint az lement a színpadról. És egyenesen Hermione és Ron felé haladt. 

A Granger lány rögtön hátralépett, megkönnyebbülve, hogy nem kell több időt tölteni az ex-barátja társaságában. Akármennyire is bűntudata volt miatta, felfordult a gyomra Ron jelenlétében. 

- Weasley, minek köszönhetjük a megtiszteltetést? - ért oda végre valahára Draco, és gyorsan át is karolta Hermione derekát, hogy jelezze hol van az ő felségterülete. 

- Te semminek. Hermione-hez jöttem - fröcsögte vissza a szőkének Ron. 

- Elég szívélyes voltam veled az elmúlt egy órában, Vízlipatkány. Tudod egyáltalán, hogy mekkora fizikai kínzás volt ez? Toleráltalak, Hermione kedvéért. De, ahogyan látom, most már ezt sem kell csinálnom - szó, ami szó, Draco gyakorlottabb volt visszaszólásban, mint a Weasley, aki most próbált úrrá lenni a vörösödésén. Egy pillanat múlva el is sunnyogott a páros mellől, bár a vereséget nem fogadta el, lehet, hogy sosem fogja. De ez már nem Draco és Hermione problémája volt. 

- Mondd meg Weasley-nek, hogy álljon le az after-shave-el. Először is, nincs semmije amit borotválnia kéne. Másodszor, olyan a szaga mint a záptojásnak. 2 perc beszélgetés elég volt, hogy leálljon az egyik orrjáratom működése - magyarázta Draco, azzal a szándékkal, hogy megnevettesse Hermione-t. A lány ezt tudta és mosolyt erőltetett magára. - Meg akarom ütni. Nagyon, de nagyon, de nagyon. 

- De az nem te lennél. Legalábbis nem a mostani éned - forgatta meg a szemét Hermione, halkan. Még próbálta feldolgozni az előző pár percet. 

- Tényleg nem. Lehet, hogy át kéne mennem Lucius Malfoy-ba - forgatta meg Draco is a szemét, mire Hermione vetett rá egy rosszalló pillantást, jelezve, hogy ezzel még ne is vicceljen. 

- De akkor nem lennél az a srác, akibe szerelmes vagyok - mosolyodott el végül a Granger lány és engedte, hogy Draco magához húzza és puszit nyomjon a fejére. Hogy kit akart vigasztalni Draco, Hermione-t vagy saját magát, az sosem derült ki.  

- Lophatok egy táncot? - csókolt bele Draco Hermione nyakába. 

- Az attól függ... Jó fiú voltál? - válaszolta Hermione egy vigyorral a szája sarkában, ami tökéletes mása volt a Malfoy vigyornak. 

- Tudod, hogy nem - mormogta evidensként kezelve a helyzetet Draco és még közelebb húzta magához a lányt a derekánál fogva. Még több apró csókot nyomott Hermione bőrére, amitől a lány lehunyta a szemét és nagyot sóhajtott. 

- Táncról volt szó és nem kamatyolásról egy esküvő közepén - nyögte ki végül a mondatot a lány, még mielőtt teljesen elvesztette volna az észét és valóban engedte volna, hogy Draco ott helyben leteperje. Vágyott rá, de mennyire. Főleg a Ron-nal történtek után. De a hely és az idő nem volt a legjobb. 

Draco, hallgatva a lányra, amolyan "edd meg amit főztél" stílusban, felkapta a fejét egy Malfoy-os vigyor kíséretében. Nem törődött a lány elégedetlen, kielégítetlen arckifejezésével, csak Hermione felé nyújtotta a kezét és magával húzta a táncparkettre. 

A lány elnevette magát és az egyik kezével átölelte Draco nyakát, a másik kezét, pedig a fiúéba helyezte. Így kezdtek el lassan táncolni. 

Ahogyan szótlanul, egymáshoz bújva megtették az első kört, Hermione Draco vállára fektette a fejét és oldalra nézett. Rögtön Ron-t pillantotta meg, aki átölelte és megcsókolta éppen Lavender-t. 

- Gusztustalanok - motyogta a barna hajú boszorkány, és inkább a másik irányba fordult, hogy ne is kelljen látnia. 

- Tudod, hogy miért nem jött neked össze Weasley-vel? - kérdezte Draco, mintha nála lenne minden rejtély nyitja. 

- Miért? - nézett fel rá Hermione kíváncsian. 

- Mert téged nekem teremtettek - jött az evidens válasz, egy lassú csókkal kísérve, amit mindketten megpróbáltak olyan teljesen kiélvezni, ahogyan tudták. 

- Nem vagy kicsit nagyra magaddal? - forgatta meg a szemét Hermione, egy nagy sóhajtás után, hogy azért ne az látsszon, hogy rögtön megadja magát. 

- De hiszen ezt te mondtad! Millió alkalommal! - kezdett el csipkelődni rögtön Draco, hitetlenül elnevetve magát. Egy pár percig ki akarta élvezni a boldog perceket. Mert tudta, hogy nem sok ilyen lesz többé. 

- Igen. De nekem lehet - vágta rá erre Hermione. Mire Draco ismét odahajolt hozzá és megcsókolta, lassan, kiélvezve a helyzetet és minden egyes finom mozdulatot és érzést. Olyan jó volt, hogy arra nincsenek szavak. 

- Tudni akarod, hogy miért akarlak téged? Ellenben Ron-nal - kérdezte Hermione, elgondolkodva. Draco bólintott. Erre határozottan kíváncsi volt, habár sejtette a választ. - Nem tudtam, hogy el vagyok veszve, ameddig te meg nem találtál. Nem tudtam, hogy mi a magány, ameddig a veszekedésünkkor egyedül kellett töltenem az éjszakát az ágyamban. Te vagy az az egy dolog az életemben, ami... ami egyszerűen csodálatos. Te vagy az az ember, akire egész életemben vártam. 

És ekkor történt a dolog. Amikor Draco Malfoy végérvényesen és tagadhatatlanul összetört. És nem tudta összeszedegetni a darabjait. Mindenfelé elgurultak a részei. Lehunyta a szemét. Koncentrált arra, hogy ne üvöltsön fel hangosan. De a fejében már napok óta azt csinálta. Kiabált, kiabált és kiabált. Legszívesebben fel is pofozta volna magát. Beszívta az ajkait, koncentrált arra, hogy lenyugtassa magát. Megpróbált mindent. És lassan sikerült elfojtania a kiabálást. És a sírást is.

Lenézett Hermione-re, az egyik kezével megsimogatta a lány arcát. 

- Hallgasd csak a zenét! - mondta halkan Draco, kényszerítve a lányt és saját magát is, hogy figyeljen. Amikor ő felismerte, rögtön elmosolyodott. Hermione csak össze volt zavarodva, ő nem emlékezett. Draco viszont mindenre emlékezett. 

- Ez volt az a szám, amire először láttalak táncolni. Az öregdiákbál éjszakáján volt. Miután csókolóztunk. Blaise és én elindultunk keresni téged a mugli világban. Egy bárban találtunk rád. Rátok, Laurel-lel. Az én kabátomat viselted, a ruhád szűkebb és rövidebb lett. Azt hittem, hogy elvesztem az eszem, amint megláttalak - mondta Draco, visszaidézve azt az éjszakát. Ott változott meg minden. Ott változott meg ő is. - Aznap éjszaka... tudtam, hogy többé nem lesz semmi ugyanolyan. Tudtam, hogy nem csak az életem változott meg. Hanem én is. Tudtam, hogy az ilyen dolgok... egy életre megváltoztatnak. Egy tiszta lapot akartam. És itt is volt. Akartam a változást. Akartalak téged. Amióta csak megláttalak a tárgyalásomon. És tudtam, hogy... ha nem most, akkor soha nem fogom megtenni amit akarok. Bizonytalan voltam. Ami az életemet tekintve nem is alaptalan. Tudtam, hogy nem kéne... belekezdenünk. Tudtam, hogy egyszer bántani foglak. De nem tudtam... nem tudtam többé elfojtani, hogy mit érzek irántad. És tudtam, hogy mindent meg fog érni. Tudtam, hogy te fogod megérni. 

Draco elfordult, amint észrevette magát. Kicsit olyan volt, mintha szégyellte volna magát, amiért kimondta. De ki kellett mondania. Lehet, hogy ez volt az utolsó alkalma, hogy elmondja Hermione-nek, amit kellett. A lány elmosolyodott, könnyek gyűltek a szemébe. Látta, hogy Draco-t zavarja valamit. Nem tudta, hogy mi. Az a valami, ami zavarhatta Draco-t, amiről Hermione nem tudott, az az akta volt. 

- Got me looking so crazy right now/ Your touch got me looking so crazy right now/ Hoping you'll save me right now/Your kiss got me hoping you'll save me right now/ Looking so crazy in love - énekelte lassan Hermione, miközben nekidöntötte a fiú nyakának az arcát. - Nem tudom, hogy mi aggaszt téged ennyire. De most nem is ez a fontos. Hanem hogy elmondjam... Hogy értem. Értem, hogy... senki sem szeretett téged azelőtt. És belefáradtál, hogy csak a második legyél. Vagy sehányadik, senkinek. Én tényleg értem. Engem sem szeretett senki azelőtt. De gondolkodtam és... lehet, hogy nem is arról van szó, aki először szeret. Hanem aki a legjobban szeret. És az én vagyok. Én szeretlek téged a legjobban. Jobban mint ahogyan bárkit is szeretek. Jobban, mint ahogyan bárki fog bárkit, valaha. 

Draco ránézett a barátnőjére. Még apró darabokra törött a szíve, amint meglátta a könnycseppeket amiket a lány miatta ejtett. Nem tudta titkolni, hogy mennyire összetörött. 

- Miért nézel így rám? - kérdezte Hermione, észrevéve a pillantásokat. 

- Micsoda? - rázta meg a fejét Draco, kilépve az enyhe sokkból. Muszáj csak egy cseppet összeszednie magát. Csak most. Hermione-ért. 

- Csak... tanulmányoztál, egész nap - ráncolta a szemöldökét Hermione. - Miért?

Mert nem akarlak elveszteni - akarta mondani Draco, összeszorult torokkal - Mert talán sosem foghatlak többé a karjaimban. És minden egyes apró dologra emlékezni szeretnék rólad. 

- Tudtad, hogy... sokszor olyan boldoggá teszel, hogy szó szerint elfelejtek lélegezni? Rád nézek és a mellkasom összepréselődik és olyan... az egyetlen amire gondolni tudok, hogy hozzád akarok hajolni és meg akarlak csókolni - mondta Draco. És ezek voltak az igazi érzései. Percek óta először nem kellett hazudnia. Csak rá kellett fektetnie a fejét Hermione-ére és minden baj megoldódott. Legalábbis egy percig úgy tűnt. De közben, az életük széthullott. Az egyikőjük nem is tudott róla, a másik pedig előidézte ezt, miközben marcangolta önmagát. 

Aha, az életük nem is lehetett volna ennél elcseszettebb. 

____________

Bassza meg, bassza meg, bassza meg! - szorította össze a kezei között a whiskey-s poharat Draco. A terem egyik felében állt, egy viszonylag eldugott zugban lévő asztal mellett. Lehunyta a szemét, az egyik kezével majdnem összetörte a poharat, a másikkal az asztal szélét szorította. Kikészítette az élete. Muszáj volt valamivel megoldania. 

- Hé, Drake! - érintette meg hirtelen valaki a kezét, mire felkapta a fejét. Ginny volt az. - Mi a bajod?

- Nincs bajom - mormogta Draco, de ezzel szemben állt az, hogy lecsapta a poharat az asztalra és úgy nézett a vöröske szemébe. Ginny megpróbálta leplezni, hogy összerezzent.

- Mi a franc bajod van neked? - ragadta meg a kis vörös Weasley Draco állát, hogy a szemébe tudjon nézni. - A terem másik feléből láttam, hogy valami nyomaszt. Láttam, amikor Hermione-vel táncoltál. Majdnem elbőgted magad. Mi a franc folyik itt?

Draco viszont képtelen volt bármit is mondani. 

- Hermione valamiért nem látja, de nekem rögtön leesett, hogy van veled valami. Talán azért nem látja, mert fél, nem tudom. De nekem muszáj tudnom - szögezte le a Weasley, majd a szőke fiú némasága miatt folytatta. 

- Ne csináld! Én védem Hermione-t, te véded Hermione-t. Ami azt jelenti hogy mi védjük egymást. Mi egy csapat vagyunk, akár tetszik akár nem - csattant fel Ginny, majd lejjebb vitte a hangerejét, hogy ne nézze őket az összes vendég.  

- Ez a te őrült logikád, Gin. De mindketten tudjuk... - szólalt meg kissé recsegve Draco, kissé elvesztve a belső egyensúlyát. Kicsit muszáj volt megtörnie Ginny-nek, ha már Hermione előtt fájdalmasan tartania kellett magát. Ennyit már nem volt képes elviselni. 

- Tudunk mit? - kérdezte Ginny, szinte költőien. Draco ismét nem válaszolt. - Itt van, amit én tudok. Amikor elájultam a kviddics aréna támadása közben, nem hagytál ott a szabad téren, még akkor sem ha púp voltam a hátadon. Megmentettél engem. Draco Malfoy, a Mardekár Hercege, Lucius Malfoy arrogáns fia ezt nem tette volna meg értem. De te, Draco Malfoy, az auror, az ex-Halálfaló, a jó útra tért bárány megtetted. 

- És a kettő között csak egy valami a különbség. Hermione. Így változik a személyiséged, vele vagy nélküle - folytatta Ginny, lassan, hogy a szőke az összes szavát megértse. - Te végig azt gondoltad, hogy ő mentett meg téged. De te őt ugyanúgy. Nélküled depresszív volt, kétségbeesett, és minden jó és bátor eltűnt belőle. Csak csalódott volt. De amikor te feltűntél, megtalálta a másik felét és minden a helyére került. A bátyám elkövette azt a hibát, hogy megbántotta és elvesztette. Te nem teheted meg ezt. Mert ezzel mindketten elvesztenétek saját magatokat. 

Természetesen Draco sem volt olyan makacs, hogy ezután is tartsa magát. Épp elég kétségbeesett volt, hogy beszéljen. 

- Találkozzunk nálam holnap, és elmondom, hogy mit akarok - sóhajtott fel végül Draco, magával vitatkozva, hogy tényleg megtegye-e. De igen, megtette. Nincs visszalépés. Még akkor sem, ha Ginny Weasley letámadja és megátkozza. Mert igen, ez lesz a sorsa. 

- Ki még? - Ginny sejtette, hogy nem neki kell egyedül végighallgatnia ezt. Sejtette, hogy ez nagyobb ügy annál. 

- Pansy és Blaise. Csak ti hárman fogtok tudni róla - döntötte el gyorsan a Malfoy fiú. A legjobb barátai is megölnék, ha nem tudnának róla. 

- Elbaszott egy triumvirátus. Tudtad, hogy azoknak 2 tagja mindig meghal? Garantált, hogy itt Zambini lökne minket a kutyák elé. De nem adom magam könnyen! Házas vagyok! - próbálta elviccelni a helyzetet végül Ginny, még mielőtt az aggodalom maga alá sodorta volna. 

- Nyugi, kicsi Weasley! - szorította meg végül a lány vállát Draco, mire Ginny megölelte és úgy is maradt pár másodpercig. 

- Bármit előljáróban?

-  Mindent megtudsz holnap! - torkolta le őt Draco.

- Szóval ekkora hülyeség?! - kiáltott fel Ginny, sejtve, hogy miről lesz szó.

- Nem, csak... Drasztikus - és ekkor történt az, hogy Draco eldöntötte mit is fog csinálni. Hogy mivel fog lerombolni mindent. Végül. Elhatározta. Visszavonhatatlanul. Legszívesebben megölte volna magát miatta. De valahol mélyen tudta, hogy így lesz a legjobb. 

Nem neki. Hanem Hermione-nek. 

Aki hamarosan el fogja feledni az összes Draco-val kapcsolatos emlékét. 

Exmemoriammal fog véget vetni a kapcsolatuknak. 

________

Ginny Potter (merthogy a lánynak ez volt az igazi neve, ellenben bármi mással) Draco Malfoy étkezőjében állt, egyik kezével Pansy Parkinson foteljának támaszkodott, a másikkal Blaise Zambini-ének. Erre azért volt szüksége, hogy hülyeség esetén mindkettőt ütni tudja, rögtön. Pansy és Blaise, előrehajoltak, próbálták leplezni hogy mennyire aggódnak, de az arcuk és a szemük mindent elárult. Blaise persze az alapról tudott. Már az elég sokkoló volt.

Draco Lucius Malfoy maga az étkezőasztalnak támaszkodott a hátával, szemben állva a fotelban ülőkkel. Tudta, hogy hamarosan elkezdődik a kakasviadal. Ami az ő rombolásának első következménye lesz. Nem hitegette magát. Tudta, hogy mind meg fogják gyűlölni. Utálni fogják. De nem annyira, amennyire ő utálja saját magát.

Nem szabad önzőnek lenned! Most nem! Tedd meg érte. Te is tudod hogy jobb lesz neki nélküled! - sorolta magában Draco, azokat a mondatokat, amiket az elmúlt napban folyamatosan.

És elkezdett beszélni, egészen az elejétől. A hallgatóság reakciói pedig folyamatosan változtak. Kezdetben mindhárman Draco szemébe néztek. Aztán már csak Blaise nézett Draco-ra. Majd már ő sem. Összenéztek Pansy-vel, elrettentve. A végén pedig egyikőjük sem tudott Draco-ra nézni. Pansy hátradőlt és szinte vakon kapott Ginny keze után, amit a Weasley lány éhesen el is kapott és szorították egymást. A két lány szemébe könnyek csillogtak, Blaise pedig sokk alatt volt.

Exmemoriam. Ez volt Draco utolsó szava.

A fiú a beszéd közben folyamatosan az asztallapot szorította, elfehéredett ujjakkal. Aztán a szó kimondása után a térde összecsuklott, a lábai nem tartották többé a súlyát. Akármennyire is szégyellte, lehanyatlott a földre, kapaszkodó után kapkodott, miközben egyik kezét a szájára szorította, hogy a zokogása ne törjön fel hangosan.

A barátai félve néztek le rá. Ők is megrettentek az ötlettől, halálra rémültek. 

- Biztos vagy benne, hogy nincs más megoldás? - szólalt meg először Pansy, összeszedve magát, miután vett egy nagy levegőt. Szinte mindenki összerezzent a lány hirtelen kérdése hallatán. 

- Ez egy elég drasztikus lépés, haver. El is tudnátok... menekülni az országból - vetette fel a következő ötletet Blaise, az ügyvéd énét elnyomva magában és előhozva a Mardekárosat. Draco félig felnézett rájuk, a szemében lepergett minden. És tudta, hogy többé nincs menekvés. Végig kell csinálnia. 

- Nem fogok menekülni. Az még nagyobb szarba hozna - rázta meg a fejét a szőke, fojtott, szinte fuldokló hanggal, egyik kezével a földre támaszkodva. Hirtelen úgy érezte, hogy szédül. 

- Megengedsz egy mondatot? - szólalt meg most Ginny, kissé felemelve a szabad kezét. A tekintete ideges volt, szinte elmeháborodott. -MI A FRANCOT KÉPZELSZ? Ez a legesleghülyébb döntés a világon!

Ja, mintha Draco nem tudta volna. 

- Nem fogom veszélynek kitenni, Ginny! - emelte fel a hangját Draco és találkozott a tekintete a vörös lányéval, aki ismét meg akart szólalni. - És ne gyere azzal, hogy meg tudja védeni magát! Mert, ha rólam van szó, akkor nem tudja. Nem látod a szemét, amikor akár egy kicsit is összeveszünk. Mindketten elgyengülünk. Mi vagyunk egymás gyenge pontjai. Bármi rossz is történik velem, az az ő legnagyobb félelme. Képtelen lenne cselekedne. Mert az erős Hermione Granger eltűnik, ha Draco Malfoy-ról van szó. Egy pillanat alatt összetörik. És ezt nem engedhetem.

Nem, nem engedhetem. Meg kell mentenem. Meg kell védenem. Ő az egyetlen ami maradt nekem. Nem engedhetem, hogy miattam haljon meg. Nem engedhetem, hogy az én bűneimért ő feleljen - mondogatta magában Draco, győzködve saját magát. 

- Meg fogom védeni Hermione-t mindennel, amim van, mert ha valami történik vele, elvesztem magamat - szólalt meg ismét a Malfoy fiú, erőt gyűjtve. -  Megszűnök létezni és mindenkit magammal rántok. Ha én nem vagyok, ő hihetetlenül erős. Nem akarom elveszíteni. De... minden kibaszott éjjel azon gondolkodom, amikor alszunk, hogy ez lesz-e az utolsó alkalom, amikor a karjaimban tarthatom. Mert túl sok veszélynek tettem ki, és túl sokat kockáztat, mert velem van. Félek. Félek, hogy látnom kell meghalni. 

Csend. Haláli csend, ami mindenkibe belehasított. Mindannyian döntés előtt álltak. 

De hamar meghozták. 

- És tőlünk mit vársz? - sóhajtott fel először Pansy. 

- Ácsi, ti most tényleg mellette álltok? - emelte fel a kezét tiltakozva Ginny, jelezve, hogy ő még mindig nagyon az ügy ellen van.

- Makacs Mardekárosok vagyunk. Hiába javultunk meg, akkor is forrófejűek maradunk - vette át a szót Blaise, fájdalmasan. - De kiállunk egymás mellett.

- Nem akarom elveszteni őt, Ginny - nézett újra a vörösre Draco, hátha meggyőzheti egy olyan dologról, ami neki sem volt ínyére. - Nem akarom hogy bármi is történjen vele. Most nem lehetek önző. Azt kell néznem, ami neki a legjobb.

- És az a legjobb hogy élete szerelme nélkül kell tovább élnie? Úgy hogy nem is tud róla? - csapott rá a vörös lány a fotel tetejére dühében. 

- Nem akarom hogy végignézze. Vagy hogy bármivel meggyanúsítsák. Tőletek azt akarom, hogy semmit ne mondjatok el neki. Könyörgök, Ginny! - és valóban, Draco Malfoy könyörögni kezdett Ginny Weasley-nek. 

- Nagyon fel akarlak képelni, te seggfej - szólt fenyegetően a vörös lány, lehunyva a szemét, gondolkodott. 

- Tudom, Gin. De meg kell tennem. Még akkor is ha örökre elvesztem - mosolyodott el savanyúan Draco. Ginny felsóhajtott. Ez már beletörődő sóhaj volt. Tudta, hogy ezen ő már nem tud változtatni. Itt a vég. És ők lesznek az elhozói. 

.- Mi a következő lépés? - Draco pedig hálásan nézett rá, amiért mellette áll. Akármilyen fájdalmas volt ez mindkettőjüknek. 

- Holnap eljössz velem Hermione szobájába, amikor ő az első óráján van a Mungóban. Összeszedjük az összes képet, amit a szobájában találunk, az összes ingemet, amit rejteget. Elcsomagoljuk és levédjük, hogy a bűbáj azokra ne legyen hatással. Aztán... megcsinálom a bűbájt - nézett rá Draco Ginny-re, felvázolva a tervét. A lány szomorúan bólintott egyet, majd felállt és az izzadt tenyerét a farmerjába törölgette, majd kiment a lakásból. Nem tudott tovább abban a légtérben lenni.

- Már holnap délután? De... - tiltakozott szinte rögtön Pansy, Ginny után nézve, félig felemelkedve a fotelból.

- Bármelyik nap elvihetnek az Azkaban-ba. Már most kifutottunk az időből - magyarázta Draco, beletúrva és kicsit meg is tépve a haját. Pansy gyorsan bólintott egyet, miközben próbálta megemészteni a dolgot. Nem ment neki. Ő is Ginny után kiment a lakásból. 

- Hogy fogod elviselni ezt, haver? Majd amikor nem csak elméletben beszélsz róla, hanem amikor ténylegesen meg lesz csinálva? - nézett rá a legjobb barátjára Blaise Zambini, aggódva, kételkedve abban, hogy minden rendben lesz a bűbáj elvégzése után. 

- Nem tudom. Tényleg, fogalmam sincs - rázta meg a fejét Draco, a szíve szúrt és érezte a mázsás súlyokat a vállain. Bele fog ebbe gebedni. De továbbra is hajtotta előre, hogy muszáj megcsinálnia. Muszáj. 

- Tudsz valami kiskaput a bűbáj használatára? - kérdezte Draco Blaise-t, mint az ügyvédjét. 

- Igen, tudok.

______________

A nap, amikor minden megváltozik. A nap, amikor minden összedől, minden elromlik, minden szörnyű lesz. A nap, ami a legrosszabb napként fog megmaradni mindkettőjük életében. 

De... csak egyikőjük fog emlékezni rá. 

Draco Malfoy az ajtó előtt toporgott. Tudta, hogy Hermione a szobában van, véget ért az első napja a gyógyító képzésen. 

És most... nem fogja tudni, hogy a lány mikor végzi el az iskolát, mikor kezd el orvosként dolgozni, mikor ment életeket és mikor lesz sikeres mosoly az arcán. Nem fog tudni semmit. Ő egyedül lesz. Hermione pedig nem fog emlékezni arra sem, hogy valaha is megváltozott. 

Az egyetlen ami maradt nekik... az a most. És semmi több. Soha. 

Draco halkan benyitott a szobába, hogy Hermione ne hallja meg az ajtó nyikordulását. A lány az ágyán feküdt,  a hasán. Mindössze Draco egyik ingét és fehérneműt viselt. Valamit jegyzetelgetett miközben a haját fésülgette az ujjaival. Draco egy pillanatra nekidöntötte a fejét az ajtó szélének és úgy nézte a barátnőjét. Volt egy olyan kisugárzása, ami akaratlanul is megmosolyogtatta az embert. 

A Malfoy fiúnak eszébe jutott egy olyan fogalom, amit Fletcher-től tanult, angol irodalmon. Ó, a francba, mennyit köszönhet egy mugli férfinek! A jamais vu a déja vu ellentéte. Akkor érzed, amikor ugyanazokkal az emberekkel találkozol és ugyanazokon a helyeken jársz, ugyanazokat a dolgokat látod, viszont úgy tűnik mintha az lenne az első. Mindenki idegennek látszik, semmi sem ismerős, pedig valójában már több százszor szembekerült vele az ember. Hermione-vel ez fog történni. Se Draco, se semmi. 

- Szia, gyönyörű gyógyítóm! - szólalt meg halkan Draco. Hermione felkapta a fejét és mosolyogva nézett hátra rá. A fiúnak olyan volt, mintha most látná először a lányt. Annyira tökéletes volt, annyira gyönyörű, annyira ártatlan. Veszettül szerette. 

- Gyógyító tanuló vagyok! - kérte ki magának Hermione, miközben Draco, a lány lábát kissé félretolva leült az ágyra. - És... gyönyörű? Nem hinném. 

- Ó, szóval ez lenne az első alkalom, hogy ezt mondom? Akkor máskor az ing biztos elvette a figyelmemet - vigyorodott el Draco. 

- Még ha száz alkalommal elmondod, és ha századszor is hihetetlenül jól esik, egy lány a százegyedik alkalommal sem fogja elhinni - tájékoztatta a szőkét a boszorkány, miközben evidensnek tekintve, megforgatta a szemét. 

- Milyen volt az órád? - kérdezte a Malfoy fiú, igazán kíváncsian. 

- Kiderült, hogy egész sokra emlékszem Bimba, Piton meg Lumpsluck óráiból. A tanárok azt mondták, hogy jóval képzettebbnek számítok mint a többi tanonc, ezért egészen hamar bekerülhetek a Mungóba, mint gyakornok és saját ügyeket is dolgozhatom majd. Furcsa, de tényleg így történt - fordult át a hátára Hermione, hogy jobban lássa a barátját. Akit ez nem is lepett meg annyira. Hiszen a generáció legokosabb boszorkányáról beszélünk. Ki gondolta, hogy több hétnél többet el fog tökölni egy képzésen? Senki. - Sosem gondoltam volna, hogy valaha Pitonnak fogok köszönetet mondani. Mármint, tudom, hogy neked a keresztapád volt, de nekünk, Griffendéleseknek... inkább maga volt a mumus. 

- Több volt mint a keresztapám. A Roxfortban... ő volt apám helyett az apám. Mindig tiszteltem őt, akkor még jobban, amikor kiderült, hogy egész idő alatt átverte Voldemortot. Ő... mindig megpróbált engem megvédeni. Amikor megtudtam, hogy meghalt... nagyobb törés volt bennem,mint mikor apám halt meg - magyarázta Draco. Piton ott volt vele egész életében. Sosem Lucius támogatta. Hanem Perselus Piton. És ezt sosem fogja elfelejteni.

- Jól sikerült neki. Hiszen kimondtad Voldemort nevét - mosolyodott el Hermione. Draco észre sem vette, így megforgatta a szemét. Ez a lány... ez a lány volt az az ember, akiért megállítaná a szívverését. Minden egyes következő szívverését, amije még van ezen a világon. Szerette ezt a lányt. Minden dolgot benne. És ez erőssé tette.  

- Miért beszélünk a keresztapámról, amikor... - kezdett bele Draco. Hermione vigyora még nagyobb lett és felült az ágyon. Csábítóan megmozgatta a szemöldökeit, miközben maga alá húzta a térdeit, a kezeit az ölébe ejtette és kissé terpeszbe csúsztatta a lábát. 

- Amikor...? - folytatta a kérdést Hermione, beharapva az alsó ajkát. Lássuk be, elég nevetségesen nézett ki. 

- Nagyon rosszul csinálod ezt a csábítás dolgot - csipkelődött Draco, az igazságot mondva, de igyekezett, hogy ne nevesse el magát. 

- Tudom, oké? - tárta szét a karjait Hermione, tehetetlenül, tényleg nevetségesen érezve magát. - Én csak... áh, fogalmam sincs, mit csinálok! Amíg Ron-nal voltam, csak sötétben csináltuk, de most, hogy veled vagyok, valamit mutatnom is kell! 

- De hülyét nem kell csinálnod magadból - nevette el magát végre valahára Draco és egy csapásra az ölébe húzta Hermione-t, aki egy kicsit elkezdett duzzogni. - Azt nem mondtam, hogy nem voltál dögös, amint ezt csináltad, de inkább hanyagold. 

- Megértettem - bólintott a Granger lány, Draco dereka köré ejtve a térdét. - Szeretlek. 

- Én is szeretlek - válaszolta Draco, a gombóc a torkában, pedig még nagyobb lett, amint magához húzta a lányt és végre valahára megcsókolta. Magához szorította, csókolta, ameddig levegője volt. Tudta, hogy már csak percekig élvezheti ki ezeket a mozdulatokat, amik az elmúlt hónapokban mindent jelentettek a számára. 

Eközben Hermione belenyúlt Draco pulcsijának kenguruzsebébe és kitapogatta az egyetlen tárgyat, ami benne volt. Egy fém tárgyat. A kezébe vette és kihúzta a kezét. 

AURORPARANCSNOKSÁG - EGYESÜLT KIRÁLYSÁG - volt a jelvényre írva hatalmas betűkkel. AZ aurorok jelvénye. Ez csak egyetlen dolgot jelenthetett. 

- Átmentél a vizsgán! - kerekedett el Hermione szeme meglepődötten. Draco bólintott, egy apró mosollyal. - Megkaptad a kinevezést! Auror vagy!

- Pár napja kaptam meg a jelvényt. Újévtől már dolgozom - a mosoly igazi volt. Ha minden rendben lenne az életében, akkor tökéletes lenne. Van munkája, van szerető barátnője, az anyja kezd fantasztikus lenne, a barátai már most azok. De egyvalami elront mindent. A múltja. 

- Szent Merlin! Annyira büszke vagyok rád! - ölelte át Draco nyakát Hermione és belepuszilt a fiú nyakába. És így maradtak. Jó pár percig. Csak a lélegzetüket hallgatták. És minden annyira nyugodt volt, békés, mintha az egész világon csak ők lennének. Mintha nem lennének problémák. Mintha nem lenne Azkaban a világon. De volt. És ez beárnyékolta ezeket az utolsó közös pillanatokat is. - Amikor először voltunk együtt, a mosdóban... nem bántam meg semmit. Azért mert, amikor a te karodban voltam, amikor te csókoltál meg, amikor veled szeretkeztem... mindaz helyesnek tűnt. Jónak. Mintha csak oda szánt volna a sors. A te karjaidba. A tökéletes hely. A hely, ahova tökéletesen beleillek. 

Csend. Draco lehunyta a szemét, és halkan beszívta a levegőt. Én vagyok a legnagyobb seggfej a világon. A legeslegnagyobb. 

- Megígérsz nekem valamit? - kérdezte Hermione, felemelve a fejét Draco vállára. 

- Persze - nyögte ki végül Malfoy, belenézve a gyönyörű, csokibarna szemekbe, amik tele voltak reménnyel és szerelemmel. 

- Velem maradsz? - kérdezte Hermione, és enyhén remegő kézzel megérintette Draco arcát, aki szinte rögtön elmosolyodott, gyengén, de szeretetteljesen. 

- Mindig - bólintott Draco, de belül úgy érezte, hogy itt a vége. Hogy menten elhányja magát.

Hogy talán ez az utolsó mondat, amit Hermione-nek mondhat. 

Mintha Hermione-nek itt világosodott volna meg minden. Most rendesen belenézett Draco szürke szemébe, sőt mögé is. Észrevette a mérhetetlen aggodalmat, a félelmet. De csodával határos módon, nem mondott semmit. Egy pillanatra megrökönyödött. 

- Ó, bassza meg - mormogták szinte egyszerre, szinte olvasva a másik gondolataiban. Hermione erőszakosan Draco hajába kapott és szinte tépte a fürtjeit, miközben magához húzta. Draco megragadta a lány csípőjét és feljebb húzta a derekán. A mellkasuk összeütközött és úgy csókolták egymást,mintha többé sose kaphatnának levegőt. 

A heves, hosszú csókok és véletlenül feltörő, apró nyögések közepette Draco megragadta Hermione gallérjának alját és megtépte. Az anyag is reccsent egy halkat, de az összes gomb, ami eddig a helyén volt, most össze-vissza gurult, nagyokat pattogva a földön. Az ing két fele szétvált, láthatóvá téve a lány fekete, csipkét melltartóját és hasonló színű bugyiját.De Draco persze nem állt meg ennyinél. Hipersebességgel ki is bújtatta a lányt az ingből, miközben az ajkai lejjebb haladtak Hermione nyakára, aki hátravetette a fejét gyönyörében, lehunyta a szemét, megszorítva mindkét kezével a fiú kigyúrt vállát. 

Természetesen, Hermione sem hagyta, hogy a fiú csak úgy minden nélkül gyönyörködjön a bájaiban, úgy hogy ő nem kap semmit. Ezért ő is levezette a mellkasán keresztül a pulcsi aljáig a kezét, majd erősen megragadta azt (ebbe az is közrejátszott, hogy Draco éppen megszívta a nyakát és valamire rá kellett szorítania, hogy ne nyögjön fel hangosan, az mérhetetlen sikert okozott volna a fiúnak) és a pólóval együtt keresztül húzta a fején, egy pillanatra megszakítva a csókot és az összekuszálódott pulcsi-póló együttest az ing után dobta a földre. 

Ekkor néztek egymás szemébe, miközben Draco egyik keze Hermione haját simogatta, a másik a melltartója hátsó kapcsát piszkálta, Hermione pedig félig a fiú hátába karmolt bele, félig a haját markolta. A pillantásuk nem csak az elvakult vágyat sugározta, hanem a kétségbeesett szerelmet is. 

- Szeretlek - simította végig Hermione Draco arccsontját, amit mintha egy görög szobrász tökéletesen kifaragott volna. Csakúgy mint a több kockával rendelkező felsőtestét is, ami jelenleg sebesen szaladt fel és alá, mind a látvány, mind a szó, mind a khm... tevékenység miatt. 

- Amíg az univerzum össze nem omlik - viszonozta az előző szeretleket Draco, a sajátos módjukon, ami még többet is jelentett, mint a rendes szeretlek. Sokkal többet. Örökké tartott és azután is. 

Ezután egy újabb csókban olvadtak össze, összegabalyodó kezekkel. Draco hanyatt döntötte az ágyon Hermione-t, aki a fiú dereka köré kulcsolta a lábait és engedte, hogy össze-vissza csókolja a nyakát, a vállát és a kulcscsontját, miközben végigkarmolta a fiú hátát. 

Olyan volt, mint az örökkévalóság. A pillanat, amikor egyek voltak, teljes valójukban. Az az apró perc, mintha örökké tartott volna. És így volt jó. Nem törődtek egymás sebeivel, sem a múlttal. Minden úgy volt jó, ahogyan volt. 

Amikor már minden ruhadarabjuk a földön végezték és a szerelem ősi módján egyesültek... az volt számukra a tökéletes hely. A hely, amit Merlin nekik szánt. 

Ez volt az örökkévalóság. 

Ők voltak az örökkévalóság. 

___________

Draco a karjában tartotta az alvó Hermione-t, miközben a Hold fénye megvilágította a szobát. Az ölében feküdt élete szerelme, összegömbölyödve, egy szál fehérneműben. A haját simogatta, miközben a könnyei szégyentelenül a lány vállaira csorogtak le, amint átölelte. 

Erőtlennek érezte magát. Gyengének. 

De tudta, hogy meg kell tennie. Érte. 

- Azt hiszem, hogy szimplán együtt kell élnem vele. De te akkor is az életem maradsz, amikor már nem vagy benne - suttogta Draco, szinte némán, hogy még véletlenül se ébressze fel a lányt. Aztán folytatta a búcsúját, amit a mellkasára szuszogó lány nem hallhatott. Soha. 

- Amikor legközelebb kinyitod a szemeidet, az énem, amit most ismersz... nem fog létezni az agyadban. Csak azt a Draco-t fogod ismerni, aki előtte voltam. Előtted. Utálni fogsz. De... ez így jobb lesz neked. Ígérem, hogy nem is fogsz emlékezni semmire, arra sem, hogy szerettél. Jobb lesz neked így. És jobb, mintha elvesztenélek. Jobb lesz tudnom, hogy van lehetőséged a boldogságra. Még akkor is, ha az nem velem fog megvalósulni - suttogta továbbra is a szőke fiú, aki tagadhatatlanul összetört. Úgy érezte, végleg. Úgy érezte, nem fog tudni felállni. 

 Eléggé szerette a lányt ahhoz, hogy adjon egy esélyt neki a boldogságra. A boldogságra, amit ő nem tudott megadni neki. Draco Malfoy eléggé szerette Hermione Granger-t ahhoz, hogy elengedje. Így meglesz a lehetősége a szerelem megtalálása valaki másnál, máshol az életben. 

Talán valaki olyan lesz, aki elég biztonságot tud adni neki. Akinek nincs annyi szennyese, mint Draco-nak. 

Pont azért nem tehette ezt vele, mert végtelenül szerette. 

Pont azért. 

- Ex... Exmemoriam - érintette hozzá Draco remegő kézzel hozzá Hermione halántékához a varázspálcáját. 

Minden robbant az agyában. Az összes közös emlékük végigsiklott a fejében, mintha egy gyorsított filmet nézett volna, ezernyi fényképet. Minden csók, minden ölelés, minden szó, minden pillantás. Minden kínzás, minden szeretkezés, minden vita. 

MINDEN. 

Kezdve egy bizonyossal. Draco, Hermione emlékében látta magát, ahogyan Dumbledore-ra tartott pálcával áll, sírva, nem tudva, mit csinálva. Hermione ott volt azon az éjszakán. Végignézte. A szájára tapasztott kézzel, sírva, végignézte, ahogyan Draco majdnem megöli Dumbledore-t. 

És ahogyan a többi emléket, Draco ezt is kitörölte a lány agyából. 

Minden. Egyes. Momentumot.

 Minden. Egyes. Percet. 

Viszlát, szerelmem!

De mielőtt elsötétült volna minden, egy aprócska mondat hullámzott át hozzá Hermione agyából: 

 Sosem felejtelek el, Draco. Sosem szűnök meg szeretni téged. 

7712 szó. 4 zeneszám, amik talán az egész történetet jellemzik: Love Me Now, Dangerously, Crazy In Love és Wicked Games. 

Bejelenthetem, ezzel lezárult a történet első szakasza. Szinte érzem, hogy most, képernyőn keresztül, mind meg fogtok lincselni engem. *ne tegyétek, légysziiiii*

Tudom, tudom és higgyétek el, sajnálom. De ezt kellett tennem. (Hogy mit hallgattam e csodás midseason finale közben? Move Your Body - Sia, Shape of You - Ed Sheeran (első hallásra beleszerettem, és alig 12 órás szám) és Wicked Games - The Weeknd ---- ezek megihlettek az utolsó bekezdések közben és erőt adtak, hogy tovább írjam)

A midseason epilógust holnap fogom közzétenni. Annyit elárulhatok, hogy egy Draco által írt levél lesz az. 

Valamint, a következő hét folyamán közzé fogok tenni ebben a könyvben egy I'll Be Good playlist-et, tehát dalokat, amik felbukkantak a történtek során, vagy illenek magához a sztorihoz. Remélem tetszeni fog nektek!

Ahogy remélem, hogy minden ellenére, ez a rész is tetszeni fog nektek! Kérlek, írjatok kommentet, hogy mit gondoltok, minden kiakadásra vevő vagyok. Számítottatok rá, váratlanul jött? 

Valamint!!! KÖSZÖNÖM HOGY ITT VAGYTOK, HOGY OLVASTOK, HOGY MELLETTEM ÁLLTOK, HOGY AZ ÉLETEMBEN VAGYTOk!!!! MINDEN ÉRDEM A TIÉTEK!!!! NÉLKÜLETEK TÉNYLEG NEM JUTOTTAM VOLNA EL IDÁIG!!!!!! MINDANNYIÓTOKNAK MILLIÁRD PUSZIIII!!!!!!!!!!!!!!!