Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

Chapter 24.

És ott volt. A Roxfort. Minden tornyával, minden apró zugával, minden szellemével és minden taláros diákjával.

Hermione és Draco hopponáltak Roxmorts-ig, majd kéz a kézben sétáltak fel az iskoláig, a nagyon szürke felhők alatt.

- És itt is vagyunk. Életem legnagyobb hibáinak helyszínén. Nem mehetünk haza? - fintorodott el Draco, még mielőtt beléphettek volna az ajtón. Hermione felsóhajtott és felé fordult, kezdve a beszédet, amit már a nap folyamán ezerszer elmondott. Ezeregyedszerre talán Draco is megérti.

- Legutóbb, egyedül kellett szembenézned az egésszel. Most nem vagy egyedül, hanem velem vagy - fogta két kezébe Draco arcát Hermione és  halványan rámosolygott a fiúra. - Azt ajánlom fel, amit eddig is mindig. A testemet, a szívemet, a lelkemet, a támogatásomat. Egy teljesen más, jó emberként tértél ide vissza. Hagyd, hogy ők is megismerhessék ezt az embert!

Draco is felsóhajtott. A hete második része pokolian nehéz volt, megjátszania Hermione előtt, hogy minden rendben, közben belül ordított, néha saját magával, néha a világgal. De Hermione nem sejtett semmit. És ennek így is kellett maradnia.

Szedd össze magad, Malfoy! - parancsolt magára Draco. Ezerszer megtette ezt a héten. Tudta, hogy Hermione-nek igaza van, hogyne tudta volna. Be kell mennie a Roxfortba és meg kell változtatni a történelmet.

- Készen állsz? - szorította meg a lány kezét Draco, felidézve azokat az alkalmakat, amikor ezeket már megkérdezte Granger-től.

- Beugratós kérdés? - vetett rá a szőkére Hermione egy félmosolyt és szinte egymást húzva lépték át a Roxfort küszöbét. 

Az Előcsarnok semmit nem változott. De mintha bébik sétálgattak volna a folyosón. Legalábbis a két huszonévesnek a tinédzserek bébiknek látszottak. 

- Az emberek minket bámulnak - motyogta Draco, amint észrevette a hüledező diákok pillantását és a sutyorgást. Rögtön felismerték őket, természetesen. Legendák voltak és Skóciában is elérhető volt a Reggeli Próféta, ha a történelemkönyv nem is. A pletyka a Roxfortig is eljut. 

- Mindenki tudja, hogy kik vagyunk - tért vissza a bámulásból Hermione. Ő imádta ezt a helyet, minden egyes négyzetcentiméterre emlékezett és ahogyan újra ott állt, minden régi, jó emléke visszatért. - Ne nézz olyan csúnyán rájuk! Mindenki meg fog ijedni tőled! 

- Ez sosem volt probléma - vágta rá erre Draco, egy tipikusan Malfoyos vigyorral. Hermione megforgatta a szemét és meglegyintette a fiú karját. 

- Én sosem féltem tőled, görény - nyomta meg az utolsó szót Hermione. Majd, mire Draco megragadta a derekát és magához húzta, Hermione odahajolt Draco-hoz és gyorsan megcsókolta. Vagyis, gyorsnak szánta, de másodpercről-másodpercre közelebb került Draco-hoz és szinte kénytelen átkarolni a fiú nyakát és még intenzívebben csókolták egymást. 

- Khm. Khm - és az a bizonyos köhögés. A szerelmesek elszakadtak egymástól és mivel mindketten felismerték a hangot, összeszorították a szemüket és elhúzták a szájukat. - Úgy hiszem, hogy nem olyan régen ballagtak el innen, ahhoz, hogy ne tudják, mik itt az illemszabályok. 

- Igen, McGalagony professzor - válaszolta kórusban a másik kettő, és végre felnéztek, teljesen olyan lelkiállapotban, mint diák korukban. De ezúttal feszülten szorították meg egymás kezét. Minerva McGalagony, a Roxfort igazgatónője ezt a mozdulatukat egy halvány félmosollyal konstatálta. 

- Gyerekek, szerintem én vagyok a legboldogabb a világon a kapcsolatuk miatt, mert ez a diákjaim életét is megpecsételi. De, akármennyire is kedvelem kettőjüket, az Előcsarnok nem a legjobb helyszín az... enyelgésre - mondta az igazgatónő. Draco és Hermione lesütötték a szemüket, de alig bírták megállni, hogy elnevessék magukat. Olyan szürreális szituáció volt, amit sosem tudtak volna elképzelni. 

- Jöjjenek! - intett a fejével McGalagony és elindult a lépcsők felé. 

Először kaptam szidást úgy McGalagony professzortól, hogy nem bántam meg, amit tettem - küldte az üzenetet Hermione Draco-nak legilimenciával. 

Örülök, hogy megronthattam a Griffendél hercegnőjét - jött a pimasz válasz Draco-tól, felvéve a szokásos Malfoy-os, perverz vigyort. Erre kapott egy erős kézlegyintést a barátnőjétől. 

- Miért mi, McGalagony professzor? - tette fel hangosan azt a kérdést Draco, ami már motoszkált benne, azóta, hogy elolvasta a levelet. McGalagony, aki pár lépcsővel előrébb haladt, mint a páros, megállt és visszafordult hozzájuk. 

- Hát, nem akartam a Harry Potter, a varázsvilág megmentőjével élni. Az túlságosan elcsépelt és Mr. Potter-nek garantáltan rengeteg dolga volna. De mégis... olyan emberekre volt szükségem, akik elég... hatásosak - magyarázta McGalagony professzor szinte óvatosan. 

- Szóval csak jó műsort akar? - vonta fel a szemöldökét Draco és kezdett megörülni annak, hogy az öreg Minervában is rejlik egy kis Mardekáros szellem. 

- Nem műsort, Mr. Malfoy. Figyelmet akarok a diákjaimtól - persze, az igazgatónő észrevette a Draco szemében felcsillanó valamit. - Azt vettük észre a vizsgaeredmények alapján, hogy a  fiatalok mostanában elhanyagolják a Sötét Varázslok Kivédését. Olyan emberekre van itt szükség, akik bebizonyítják, hogy igenis szükség van arra a tárgyra. És maguk... mint ahogyan az Előcsarnokban is láttuk, akaratlanul is felhívják a figyelmet. Griffendél és Mardekár, együtt, egymásnak ugrás nélkül. Még példát is mutatnak. 

- Nem, ha véletlenül Draco torkának esek, mert felidegesít - szúrta közbe Hermione. 

- Persze, fogd rám az egészet! - horkant fel erre a Malfoy. McGalagony megforgatta a szemét és elfojtotta a mosolyát. Nem gondolta volna, hogy ennyire örül, hogy pont ezt a két személyt együtt látja, harmóniában, boldogságban és szerelemben.

 - McGalagony professzor... - nézett rá Hermione az idősebb boszorkányra, leintve Draco-t. - Ki a Sötét Varázslatok Kivédése tanár? 

- Ó, ez igazán fogós kérdés, Hermione. És ami azt illeti, nincs rá válaszom - jelentette ki McGalagony professzor, enyhe szájhúzással. Hermione és Draco megtorpantak. McGalagony professzor mindig tudta a választ, mindig tudott volna alkotni a helyzetből. Olyan nincs, hogy nincs. - Van, hogy én megyek be tanítani, mert hát egy nő, aki néha-néha átváltozik magától macskává, elég meggyőző tud lenni. Néha Flitwick professzor, aki a háborús tapasztalataival oktatja a diákokat. Még Madame Hooch is be szokott menni, aki a repülés közbeni párbajokra és effélékre tanítja őket. 

Draco és Hermione egymásra néztek. Ez már nem az a Roxfort volt, amire számítottak. Persze, ez már nem a folyamatosan háborúkra készülődő iskola volt, Harry Potter-rel és a társaival. A Roxfort lenyugodott és úgy éli az életét, ahogyan már régóta kellett volna. A Sötét Varázslatok Kivédése tárgyon továbbra is ül az átok és McGalagony még mindig az épület egyik, ha nem a legfontosabb mozgatórugója. 

Ez az a Roxfort, aminek mindig is kellett volna lennie. 

- Az első órán másodévesek lesznek, a másodikon harmadévesek - informálta a párost az igazgatónő, mikor már majdnem felértek az SVK teremhez. 

- Melyik házból? - kérdezte gyorsan Draco, szinte még izgatottan is. 

- Griffendél és Mardekár, Mr. Malfoy - válaszolt McGalagony, sejtve, hogy Draco erre várt. És még mielőtt a szőke feltehette volna a következő, valószínűleg kissé kárörvendő, "ő aztán tudta, hogy itt valami nem stimmel" stílusban a következő kérdést. - Igen, Draco, azért hívtam ide pont magukat kettőjüket, mert ha két Griffendéles érkezik, akkor a Mardekárosok a fülük botját nem mozdították volna. Ezért is volt szükség egy nagy hatalmú, okos Griffendél-Mardekár párosra.

- McGalagony professzor, maga egyfolytában meglep engem. Véletlenül nem a Mardekár házba tartozott a ravaszságával? - vonta fel a szemöldökét Draco, szinte játékosan. Az idős boszorkány megforgatta a szemét, a gyorsan előkerült mosolyát, gyorsan el is távolította.

- Mr. Malfoy, a Griffendélesekben és a Mardekárosokban ugyanannyi ravaszság van, viszont mi sokkal okosabban tudjuk ezzel megvédeni a szeretteinket, míg a Mardekárosok ezt önmaguk védelmére használják fel. Javítson ki ha tévedek, nyugodtan! A Mardekárosak hasonló szinten okosak mint a Hollóhátosok, a Griffendélesek ugyanolyan hűségesek mint a Hugrabugosok. Ilyen egyszerű a képlet - vonta meg a vállát McGalagony professzor, egy olyan igazságot megfogalmazva, amire még a két iskolaelső sem jött soha rá.

- Professzor asszony, nem gondolja hogy a Griffendél házvezetőjéként és az igazgatőnőként, túl elfogult? - vitte tovább a témát Malfoy, mire Hermione megütötte a karját. Keményen.

- Nem én vagyok a Griffendél házvezetője - jött a válasz. Draco és Hermione egymásra néztek, mindkettőjük álla leesett. A sokkból Hermione került ki először.

- De, Professzor, maga a megtestesült Griffendéles szellem. Hogyhogy nem maga a házvezető? - hitetlenkedett a Granger lány, úgy érezve, hogy ezzel elvesztett magából egy darabot. McGalagony egyenlő volt a Griffendéllel.

- Ahogyan Draco is mondta, elfogultnak hittek volna. De ne aggódjon, Hermione, a házvezetőnk már két éve bírja a strapát. A gyerekek imádják - magyarázta az igazgató asszony, mire a páros továbbra is eltátott szájjal figyelte. 

- Ki az? - kérdezték egyszerre, szinte sértetten. 

- Neville Longbottom professzor - válaszolta McGalagony egy nagy sóhaj után, mintha végítéletet mondott volna. 

- Neville? - reagált először Hermione, de a hangjában a szeretetteljes meglepődés volt a fellelhető, ha egyáltalán van ilyen.  

- Ő meg mit keres itt? - folytatta a kiakadást Draco, elképzelve, hogy a kétbalkezes Longbottom a Roxfort új növendékeit, a legújabb varázslókat tanítsa. Kirázta a hideg. Az ő hangja nem éppen szeretetteljes volt.

- Draco, ne csinálj úgy, mintha Neville nem lenne alkalmas! Rögtön többet ért el, mint te - vigyorodott el csipkelődve Hermione, mire Draco egy "mesélj még" pillantást vetett rá, teli gúnnyal és kihívással. - Miután itt végzett, elvégezte az aurorképzőt, de sosem dolgozott benne. Mindig jó volt gyógynövénytanból, gondolom, ezt tanítja itt is. 

- Zseniális megállapítás, Hermione - bólintott McGalagony professzor, miközben Draco a szívére tette a kezét egy "na, ez fájt" típusú, szenvedő pillantással. - Mire emlékeznek a másodéves SVK anyagból?

Elhúzták a szájukat. Abban az évben, Mógus után, megkapták Gilderoy Lockhart-ot, aki inkább színész volt, mint akármilyen író vagy kutató vagy kalandor. Inkább csak a szája járt. De! Egy óra azért megmaradt. Egyetlen egy.

- Párbaj oktatás - mondták egyszerre, visszaidézve az emlékeiket. Ahogyan Piton és Lockhart bevezette őket a párbajok formalitásába. Majd ahogyan Harry-t és Draco-t felhívták, hogy harcoljanak egymással.  Draco-nak nem az volt élete legsikeresebb párbaja.

- És harmadévből? - az már más tészta volt. Lupin óráiból még a passzív Draco Malfoy-nak is megmaradt minden anyag. A Griffendél üdvöskéjének meg még több is.

- Lupin professzor-nál...  Mindenre emlékszem - mondta Hermione. Mindig amikor szóba került Remus Lupin, elszorult a szíve. Eszébe jutott Tonks és szegény kis Teddy, aki majdhogynem a következő generáció Harry Potter-e lett.

- A harmadévesek következő tananyaga a mumusok - mondta McGalagony professzor, miközben kitárta a páros előtt a tanterem ajtaját. - Azt kezdenek ezzel , amit csak akarnak. Magukra bízom.

- És ha felgyújtjuk a Roxfortot? - vigyorodott el Draco és már érezte is rögtön Hermione ütését a karján.

- Akkor, Mr. Malfoy, nem érdekel, hogy hány éve járt ide, találkozunk az irodámban - búcsúzott ezzel a végszóval Minerva McGalagony és egyedül hagyta a szerelmeseket egy jó nagy csapat másodévessel.

Ez aztán érdekes menet lesz.

__________

- Figyelmet kérnék, ha lehet! - lépett fel Hermione a párbajpalást egyik oldalára. A másik oldalán Draco ugyanezt tette. Hermione-nek felesleges volt figyelmet kérni, hiszen amint meglátták őket a diákok, rögvest leesett az álluk. Ebben persze közrejátszott az ex-Mardekáros kinézete is persze, amibe még a Griffendéles lányok is belepirultak.

- Üdvözlök mindenkit! Hermione Granger vagyok! - Hermione ráadásnak még tapsolt is kettőt. A gyerekek csillogó szemekkel néztek rá. Ezek a kisgyerekek tíz éven aluliak voltak, amikor a háború zajlott, de a történelemkönyvekből, vagy akár, mindenre emlékeznek. Pláne, egy olyan névre, mint Hermione Granger-é, aki egy konkrét hős volt. - 1999-ben végeztem itt a Roxfortban, a Griffendél ház tagjaként, kitünő RBF valamint RAVASZ eredményekkel. Viszont, akár hiszitek, akár nem, ez sem volt elég semmire. Bár a barátaim úgy gondolták, hogy mindenre képes vagyok... ez nem így van. Nem kaptam munkát a Mágiaügyi Minisztériumban és csak fél évig voltam aurorképzésen. Szóval, el kell keserítsek mindenkit... egy hős élete sem leányálom. 

- De egy volt rossz fiúé sem az, aki kicsit később rájött, hogy igazából nem akar rossz lenni - tette hozzá Draco, átvéve a szót. A diákok tekintete egy pillanat alatt átirányult a szőkére, aki szinte kínosan megvakarta a tarkóját. - Helló, Draco Malfoy vagyok! A hatodik évemet sikerült csak befejeznem a Roxfortban, a Mardekár ház tagjaként. Szintén, kitűnő eredményekkel - erre jelzésképpen ránézett Hermione, aki megforgatta a szemét és unott fejet vágott, jelezve hogy cseppet sem érdekli, ő akkor is jobb. - De ha egyszer rossz döntést hozol, azzal örökre megpecsételed az életedet. Rengeteget kell teperned, hogy visszanyerd a híredet. Vagy akármidet. Nekem ez két évembe telt. De... ha találsz valakit, aki megéri, akkor egész könnyen tudsz változtatni mindenen. Példának okáért, én... újévkor már auror leszek. 

A diákok ámultak ezen a hőstetten. Ki gondolta volna, hogy Draco Malfoy valaha példakép lesz a roxfortos kisdiákok számára? Nem túlzunk ha kijelentjük hogy senki. Még Hermione Granger sem, termésteresen. A lány, amikor Draco beszélt, bólogatott és kissé talán elkerekedett szemekkel is nézte a barátját. Ezt persze Draco is észrevette, és ránézett a barátnőjére. 

- Figyelsz, vagy csak megpróbálsz úgy beállítani, mint egy idiótát? - tette fel a kérdést halvány vigyorral Malfoy. Hermione egy ugyanolyan vigyorral válaszolt és legyintett egyet. 

- Ó, természetesen figyelek. Ha úgy nézel ki, mint egy idióta, akkor annak semmi köze hozzám - vonta meg a vállát Hermione. A diákok elkezdtek nevetni, Draco pedig elismerően bólintott egyet.

Remek, Granger, kezdesz hasonlítani rám! - üzente a lánynak gondolatban Draco. Hermione erre kissé eltátotta a száját és alig bírta megállni, hogy ne intsen be a fiúnak. Ezután csak egy kicsit megrázta a fejét, amolyan "majd ezt megbánod" pillantással és kényszeredetten elmosolyodott, fejében szövögetve a terveit, hogy állhatna bosszút. Nem csak ezért, hanem körülbelül... Mindenért.

- A következő percekben mi fogjuk bemutatni a párbajozás alapjait, különböző ártásokkal. Természetesen egymásban nem teszünk kárt, bár ezek a bűbájok határozottan képesek súlyosabbnál súlyosabb fájdalmakat okozni, szóval... felhívom a figyelmet, hogy McGalagony professzor rettentő dühös lenne, ha párbajozó fiatalokat látna bárhol az iskolában. Higgyétek el, tapasztalatból tudom! - magyarázta tovább Hermione, közelebb lépve Draco-hoz és kigombolta a talárját, hogy párbaj közben ne akadjon bele. Draco éhes pillantással figyelte a cselekedetet. 

- Talán nem kellett volna párbajoznod, ha nem akarsz mindenáron felvágni - jött a szurkálódó megjegyzés a szőkétől. 

- Talán nem kellett volna megtámadnod - forgatta meg a szemét Hermione, kissé érezve, hogy ezeket nem a másodévesek előtt kéne megtárgyalniuk. Hermione ezután előhúzta a pálcáját,  Draco rögtön követte a példáját egy ravasz mosollyal kísérve. Ezután meghajoltak egymás előtt, és kard módjára egymásnak szegezték a fegyvereiket.

- Ezzel felvettük az alapállást, ezután,  pedig elmondjuk az első átkot - jegyezte meg Hermione, félig a diákokra nézve, majd szúrós pillantást mért Draco-ra. - Persze Főbenjáró átkokkal nem dolgozunk!

- Nem kell ahhoz Imperio, hogy menten rám vesd magad - suttogta bele Hermione fülébe Draco, mintha ennyire evidens lenne, hogy Hermione erre gondolt. A lány egyszerűen rányújtotta a nyelvét. 

- Háromra kezdjünk - a lány, akármennyire is akart, nem vágott vissza, csak továbblendült a feladatukban. 

- Készen állsz a megalázásra, Granger? - húzta össze a szemét Draco, egy kisfiús vigyorral kísérve. 

- És te, Malfoy? - biccentette félre a fejét Hermione és szúrósan nézett a barátjára. - Egy... kettő... három!

És ekkor kezdődött meg az igazi feszültség. Ha az előző nem lett volna elég. Egyszerre tettek egy pálcamozdulatot és egyszerre mondták ki ugyanazt a varázslatot. 

- Capitulatus! - a két szikra összeütközött és lepattantak egymásról. A diákok hüledezését még a paláston küzdő pár is hallotta. 

- Stupor! - támadott újból, egy ütemmel a lány előtt, Draco. 

- Protego! - Hermione pedig gyorsan pajzsot emelt maga elé, hogy a Stupor ne érhessen hozzá. Ezután rögtön támadásba lendült ő is. - Stupor

Draco viszont könnyedén kivédte ezt. Kicsit nagyobb kihívás úgy párbajozni, hogy mindketten tapasztaltak, rengeteg bűbájt és ártást ismernek, valamint van egy nem kicsi háborús tapasztalatuk.

- Stup... - lendítette a pálcáját Draco, viszont egy kissé lassú ütemben, amit Hermione ki is használt. 

- Petrificus Totalus! - és ezt már Draco nem tudta kivédeni. A szőke rögtön megdermedt, sóbálvánnyá változott, a barátnője meg alig bírta ki, hogy ne pukkadjon ki a röhögéstől. Ehelyett magába fojtotta és még mielőtt Draco megmozdult volna, diadalittas mosollyal a gyerek felé fordult, de azért a pálcáját a Malfoyon tartotta. - Egy párbajban akár a Petrificus Totalus általi egyetlen egy perc... megmentheti az életedet. Ki kell használnod azt a percet, levegőt kell venned, akár el is futhatsz. Megmenekülhetsz, ha elég gyors vagy és ha elég ravasz vagy. 

A következő pillanatban Draco megmozdult és rákiáltott Hermione-re egy Levicorpus-t, amitől a lány fejjel lefelé kezdett el lebegni a levegőben, és nagyon, de nagyon nem volt boldog tőle. 

- És ezt, pedig úgy hívják, bosszú - jelentette ki Draco, és ő is természetesen majd megpukkadt a nevetéstől, majd magára varázsolta a hirtelen megtanult, "tanár" arckifejezést.. - De természetesen ez nem etikus cselekedet. Nem tudod ezt megtenni, ha az elszenvedő nem a közvetlen közeledben lévő személy. Mert ezt a lesből támadást nem bocsátaná meg az ellenséged.

- Na, ezután lesheted, hogy a közvetlen közeledben legyek - csapkodott a levegőben Hermione a karjaival, esztelenül. És ez az esztelenség jó volt, éppen eltalálta Draco gyomorszáját. A fiú feljajdult, de továbbra is nevetett.

- Finite - Draco lassan leeresztette Hermione-t és az ölében kapta el a lányt, amint a gravitáció újra rendesen hatott rá. A lány rögtön megsuhintotta a fiú arcát.

Szeretlek, Granger - üzente Draco a lánynak legilimenciával, miközben megpuszilta a homlokát és letette a földre.

Persze, persze - mosolyodott el végre Hermione és a tenyereit összecsapva a gyerekek felé fordult.

- Szóval... Ez volt a bemutató. Most, pedig szükségünk lesz két vállakozó szelleműre - mondta Hermione, mire tucatnyi kéz lendült a magasba. Hermione elnevette magát és gondolkodott , hogy kit is válasszon a "bajnokának". Draco ugyanezt tette. - Nekem szükségem van egy Griffendéles lányra. Esetleg... Van olyan közöttetek, akit úgy szoktatok hívni hogy Okoska, vagy aki minden órán kitünő?

- Alicia! - kezdtek el forgolódni a piros talárosok, a keresett lány után kutatva. Hermione megtalálta a tekintetével a lányt, aki lesütötte a szemét, de mindenki ránézett. A lánykának barna, erősen hullámos haja volt, amit látszólag alig tudott kordában tartani. Amint felnézett, a Granger lány meglátta a barna szemeket, amikben szinte felismerte ugyanazokat, amiket a tükörben, a saját szemében szokott látni.

- Alicia, megtisztelnél azzal, hogy a bajnokom leszel? - kérdezte a kisebbik boszitól mosolyogva Hermione. A lány ekkor már a palást szélén állt, mivel a háztársai előrébb löködték. Mindenki megőrült volna a boldogságtól, hogy Hermione Granger bajnoka lehet. Alicia-n más látszott. És ez az, ami tetszett Hermione-nek.

- Biztos, hogy engem akar, Ms. Granger? Mert nem vagyok túl jó párbajozó - jelentette ki Alicia halkan, de azért felállt Hermione mellé.

- Ezt mondtam én is a te korodban. De ez sosem volt igaz - bíztatta a Granger lány, az igazsággal. Alicia önmagára emlékeztette, a saját 12-13 éves énjére. 

Eközben Draco a Mardekárosokat nézte, akik szintén égtek a vágytól, hogy a nagy Draco Malfoy mellett álljanak.

- Nekem szükségem van egy Mardekáros fiúra, hogy legyőzzük a lányokat. Lássuk csak! Van itt olyan, akit úgy szólítanak, hogy... A Mardekár Hercege? - Draco szinte ugyanabból indult ki, mint Hermione. Hogy saját maga mását akarja kiszólítani.

A Mardekárosok ujjongani kezdték a Liam nevet, Draco pedig szinte rögtön meglátta a fiút. Piszkosszőke, kissé kócos haja volt, sápadt bőre és diadalittas, mégis szerény mosoly ült az ajkán. Majdnem Malfoy-szerű. Draco szinte rögtön beazonosította Liam családját és elégedetten bólintott egyet. Ez az! Ezt neked, Granger! Megnyerjük!

- Nagyon reménykedek benne, hogy kitűnő vagy - mondta Draco, amint Liam felmászott mellé, ismerős Mardekáros, zöld talárban. 

- Természetesen az vagyok - bólintott a szőke kissrácc, arisztokratikus hangvétellel. Draco rögtön tudta, hogy jól tudnak majd együtt dolgozni, amennyiben ez együtt dolgozásnak számít és megveregette a kicsi szőke vállát. Megtalálta a saját megfelelőjét ebben a generációban. Boldogabb nem is lehetett volna. 

- Mennyit tudsz a Griffendélesről? - biccentett a barna hajú lányka felé Draco a fejével, belső információért. 

- Egy teljesen normális Griffendéles. Okoska, szabálykövető oroszlános - vonta meg a vállát Liam, de valami furcsa volt abban, ahogyan Alicia-ra nézett. Draco pontosan ugyanúgy nézett Hermione-re. Malfoy elfojtotta a mosolyát. Az első kiskamasz szerelem. Aranyos. Lehetne, ha tudná, hogy milyen. De neki ez nem volt meg. 

- Mennyit tudsz a párbajokról? - jött Draco következő kérdése. 

- Aranyvérű családból származok. Már 5 éves koromban párbajokat bámultam az Abszol Úton. Ezerszer többet tudok ezzel kapcsolatban, mint Alicia - válaszolt Liam. 

- Miért? - kapta rá a fejét a Malfoy. 

- Mugliszármazású - ó, igen. Alicia valóban Hermione hasonmása volt, egy árnyalattal sötétebb bőrrel. A Roxfort sosem fogy ki a meglepetésekből. 

- Ajánlom, hogy ezt Hermione előtt ne hangoztasd előtt, így - kuncogott finoman Draco. - Le kell győznünk a lányokat.

- Megjegyzem - mosolyodott el Liam. 

- Sok sikert - bólintott Draco, mielőtt a fiú elindult volna Alicia felé. 

- Köszönöm - és ezzel Liam elindult, hogy megküzdjön Aliciával. Amint egymás elé értek, Hermione felkiáltott:

- Pálcát fel! - és mindkettőjük pálcája fellendült, hogy tiszteletet adjon a másiknak. 

- Félsz, Griffendél? - hallották Liam kérdését. Hermione és Draco tekintete összevillant. 

- Csak szeretnéd - jött a válasz a Aliciától, valóban egy csepp félelem nélkül. A páros, akik most tanárt játszottak, emlékezett ugyanerre a párbeszédre, a saját másodévükből. Draco és Harry pont ugyanezekkel a mondatokkal kezdték a saját párbajukat. 

Ezután a két fiatal varázsló, hátat fordították és a palást végére sétáltak, hogy onnan kezdjenek neki a párbajnak. 

- Háromra kezditek! És csak lefegyverző bűbájt, első körben! Nem akarok azzal felmenni McGalagonyhoz, hogy valaki megsérült - jelentette ki Hermione, mire a párbajozók bólintottak. Már alig várták, hogy nekikezdjenek. - Egy... kettő... három!

- Capitulatus! - és bár még ezt a varázslatot még nem tanulták a másodévesek, voltak olyan okosak, hogy a "tanáraik" esetéből indultak ki. A gyengécske lefegyverző bűbájok egymásnak csapódtak és lepattantak egymásról. 

- Rictusempra! - kapta el rögtön a következő ütemet Alicia, amit Liam nem tudott kivédeni, és pár lépést hátratántorodott. Jól bírta a bűbájt hatását, ami a csiklandozás volt. Állva maradt. 

- Serpensortia! - Liam következő támadása, pedig egy tipikus Mardekáros módszer volt, a kígyóidézés. Draco szinte rögtön elmosolyodott. Ő ugyanezt használta másodéves korában. Hermione ezzel szemben szigorúan nézett rá. Ki tudja, miért?

A kígyó egyre közelebb csúszott Alicia-hoz, aki nagyot nyelt, szinte lefagyott. Látszott, hogy fél az állattól. Hermione már majdnem ott tartott, hogy közbeavatkozik, nem engedheti, hogy a kislánynak baja essen, amikor a Griffendéles lány a kígyónak szegezte a pálcáját. 

- Depulso! - ezt áttaszította a hüllőt Liam közelébe. 

- Vingardium Leviosa! - a Mardekáros felemelte az állatot és a tömeg szélére hajította. Draco gyorsan eltüntette, még mielőtt a közönségnek bármi baja lehetett volna. De mivel Liam el volt foglalva ezzel a cselekedettel, Alicia gyorsan átkot küldött rá, míg lépéselőnyben volt. 

- Levicorpus!  - és ezzel Liam ugyanúgy végezte, mint Hermione, fejjel lefelé a levegőben. Ami azt jelentette, hogy Alicia, a Griffendél okoskája megnyerte a párbajt. Amint ezt ő is realizálta, hatalmas mosollyal hátraszaladt Hermione-hez és elfeledve az illemet, megölelte. Eközben Draco leszedte a Mardekárost az égből. 

- Nyertem! - mondta ki a nyilvánvalót Alicia, amint elengedte Hermione-t. 

- Gratulálok! Tudtam, hogy menni fog - jelentette ki az idősebb boszorkány. 

- Köszönöm. Hogy... hogy engem választott - hálálkodott a Griffendéles kislány, egy aranyos mosoly kíséretében, a szeme csak úgy csillogott a boldogságtól. Mintha sose tett volna senki érte ilyen nagy dolgot. 

- Azt hiszem, hogy inkább egymást választottuk - mondta erre Hermione, szeretetteljesen mosolyogva. 

Eközben, miután Draco leszedte Liam-et a levegőből és a kicsi szőke már a saját lábán állt. 

- Simán kivédhetted volna, ugye tudod? - kérdezte Draco, finoman, hogy Liam ne tekintse ezt leszidásnak. A Mardekáros fiú bólintott. 

- Megérdemelte, hogy nyerjen - jelentette ki Liam, és Alicia felé fordult. Rögtön megváltozott az arckifejezése és a kissé bosszús fintora kisimult. De letörölte magáról, még mielőtt Draco megláthatta volna. Viszont Malfoy nem volt vak, könnyen észrevette. 

- Érzel iránta valamit? - erre Liam vágott egy szinte ártatlan arcot, mint aki azt sem tudja, hogy az idősebb miről beszél. Nem akarta kimutatni. - Tudom, hogy mit gondolsz. Hogy mivel nem aranyvérű, rögtön ki is kell verned a fejedből. Emlékszem, hogy mit tanítottak a szüleink. Hogy a mugliszületésűek nem érdemlik meg, hogy varázsoljanak. De van olyan mugliszületésű aki jobban megérdemli, mint egy aranyvérű. Például Alicia. Vagy Hermione. 

Ekkor Alicia is hátrafordult, hogy ránézzen Liam-re. A két fiatal tekintete gyorsan összeakadt, aztán mindketten lesütötték és enyhén pirulva, mosolyogva fordultak el. 

- A szerelem onnan jön, ahonnan nem is hitted volna - mondta Draco és ő is a barátnőjére nézett. Arra a gyönyörű boszorkányra, aki az övé volt, annyi nehézség után. És a lány a legnagyobbról, amiben jelenleg is éltek, nem is tudott. Ezzel vált az egész még nehezebbé. - De sosem szabad elnyomnod magadban. Mert akkor olyan dolgokat tennél, amire később nem lennél büszke. Ezeket a lányok... ők tesznek minket olyan emberré, akik akarunk lenni. Akiknek lennünk kell. És nem szabad megfutamodnod, csak azért, mert a szüleid dühösek lennének. 

- Maga ezt tenné? Ha változtathatna? Akkor nem félne ettől? - nézett rá végül Liam Draco. 

- Igen - bólintott a Malfoy, magabiztosan. - Sok bánatot megspóroltam volna mindkettőnknek, ha akkor nem vagyok akkora hülye. És ha nem vagyok gyáva. 

- Köszönöm - bólintott Liam hálásan és mielőtt lelépett volna a palástról, visszanézett. - Hé, Mr. Malfoy! Délután kviddicsedzésünk lesz. Nem volna kedve játszani velünk? Mindenki le lenne hidalva, ha a nagy Draco Malfoy mutatna nekünk pár fogást. 

- De. Örülnék neki - mondta Draco, miután túllépett a meghökkenésén. Nem gondolta, hogy tőle akarnának kviddicset tanulni a Mardekárosok. - És Liam! Szólíts Draco-nak! 

- Rendben,öhm... Draco. 



Szijjjjjjjasztok!!!!

Megmondom az őszintét, nem ennyire terveztem a Roxfort fejezetet, de mivel rájöttem, hogy még egy csomó minden van, ami a Roxfortban történik , és már így is 4000 szóból áll,  ezért úgy döntöttem, hogy itt ezt lezárom és majd a következőben fogom leírni a mumus-os órát és a kviddics-edzést :D 

Tudom, hogy ismét nagyon sok idő telt el az előző fejezet óta. Konkrétan nem kapunk levegőt a suliban, de gondolom ez mindenkinek így van. És ez a fejezet sem lett olyan hű de izgalmas, vag jó, de azért remélem, hogy valamennyire fog tetszeni nektek. 

Köszönöm hogy vagytok !!!!! 

Ui: Nézzetek be a Remember December könyvembe, ott számolok vissza karácsonyig *.* :D :D 

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro