Chapter 24.
És ott volt. A Roxfort. Minden tornyával, minden apró zugával, minden szellemével és minden taláros diákjával.
Hermione és Draco hopponáltak Roxmorts-ig, majd kéz a kézben sétáltak fel az iskoláig, a nagyon szürke felhők alatt.
- És itt is vagyunk. Életem legnagyobb hibáinak helyszínén. Nem mehetünk haza? - fintorodott el Draco, még mielőtt beléphettek volna az ajtón. Hermione felsóhajtott és felé fordult, kezdve a beszédet, amit már a nap folyamán ezerszer elmondott. Ezeregyedszerre talán Draco is megérti.
- Legutóbb, egyedül kellett szembenézned az egésszel. Most nem vagy egyedül, hanem velem vagy - fogta két kezébe Draco arcát Hermione és halványan rámosolygott a fiúra. - Azt ajánlom fel, amit eddig is mindig. A testemet, a szívemet, a lelkemet, a támogatásomat. Egy teljesen más, jó emberként tértél ide vissza. Hagyd, hogy ők is megismerhessék ezt az embert!
Draco is felsóhajtott. A hete második része pokolian nehéz volt, megjátszania Hermione előtt, hogy minden rendben, közben belül ordított, néha saját magával, néha a világgal. De Hermione nem sejtett semmit. És ennek így is kellett maradnia.
Szedd össze magad, Malfoy! - parancsolt magára Draco. Ezerszer megtette ezt a héten. Tudta, hogy Hermione-nek igaza van, hogyne tudta volna. Be kell mennie a Roxfortba és meg kell változtatni a történelmet.
- Készen állsz? - szorította meg a lány kezét Draco, felidézve azokat az alkalmakat, amikor ezeket már megkérdezte Granger-től.
- Beugratós kérdés? - vetett rá a szőkére Hermione egy félmosolyt és szinte egymást húzva lépték át a Roxfort küszöbét.
Az Előcsarnok semmit nem változott. De mintha bébik sétálgattak volna a folyosón. Legalábbis a két huszonévesnek a tinédzserek bébiknek látszottak.
- Az emberek minket bámulnak - motyogta Draco, amint észrevette a hüledező diákok pillantását és a sutyorgást. Rögtön felismerték őket, természetesen. Legendák voltak és Skóciában is elérhető volt a Reggeli Próféta, ha a történelemkönyv nem is. A pletyka a Roxfortig is eljut.
- Mindenki tudja, hogy kik vagyunk - tért vissza a bámulásból Hermione. Ő imádta ezt a helyet, minden egyes négyzetcentiméterre emlékezett és ahogyan újra ott állt, minden régi, jó emléke visszatért. - Ne nézz olyan csúnyán rájuk! Mindenki meg fog ijedni tőled!
- Ez sosem volt probléma - vágta rá erre Draco, egy tipikusan Malfoyos vigyorral. Hermione megforgatta a szemét és meglegyintette a fiú karját.
- Én sosem féltem tőled, görény - nyomta meg az utolsó szót Hermione. Majd, mire Draco megragadta a derekát és magához húzta, Hermione odahajolt Draco-hoz és gyorsan megcsókolta. Vagyis, gyorsnak szánta, de másodpercről-másodpercre közelebb került Draco-hoz és szinte kénytelen átkarolni a fiú nyakát és még intenzívebben csókolták egymást.
- Khm. Khm - és az a bizonyos köhögés. A szerelmesek elszakadtak egymástól és mivel mindketten felismerték a hangot, összeszorították a szemüket és elhúzták a szájukat. - Úgy hiszem, hogy nem olyan régen ballagtak el innen, ahhoz, hogy ne tudják, mik itt az illemszabályok.
- Igen, McGalagony professzor - válaszolta kórusban a másik kettő, és végre felnéztek, teljesen olyan lelkiállapotban, mint diák korukban. De ezúttal feszülten szorították meg egymás kezét. Minerva McGalagony, a Roxfort igazgatónője ezt a mozdulatukat egy halvány félmosollyal konstatálta.
- Gyerekek, szerintem én vagyok a legboldogabb a világon a kapcsolatuk miatt, mert ez a diákjaim életét is megpecsételi. De, akármennyire is kedvelem kettőjüket, az Előcsarnok nem a legjobb helyszín az... enyelgésre - mondta az igazgatónő. Draco és Hermione lesütötték a szemüket, de alig bírták megállni, hogy elnevessék magukat. Olyan szürreális szituáció volt, amit sosem tudtak volna elképzelni.
- Jöjjenek! - intett a fejével McGalagony és elindult a lépcsők felé.
Először kaptam szidást úgy McGalagony professzortól, hogy nem bántam meg, amit tettem - küldte az üzenetet Hermione Draco-nak legilimenciával.
Örülök, hogy megronthattam a Griffendél hercegnőjét - jött a pimasz válasz Draco-tól, felvéve a szokásos Malfoy-os, perverz vigyort. Erre kapott egy erős kézlegyintést a barátnőjétől.
- Miért mi, McGalagony professzor? - tette fel hangosan azt a kérdést Draco, ami már motoszkált benne, azóta, hogy elolvasta a levelet. McGalagony, aki pár lépcsővel előrébb haladt, mint a páros, megállt és visszafordult hozzájuk.
- Hát, nem akartam a Harry Potter, a varázsvilág megmentőjével élni. Az túlságosan elcsépelt és Mr. Potter-nek garantáltan rengeteg dolga volna. De mégis... olyan emberekre volt szükségem, akik elég... hatásosak - magyarázta McGalagony professzor szinte óvatosan.
- Szóval csak jó műsort akar? - vonta fel a szemöldökét Draco és kezdett megörülni annak, hogy az öreg Minervában is rejlik egy kis Mardekáros szellem.
- Nem műsort, Mr. Malfoy. Figyelmet akarok a diákjaimtól - persze, az igazgatónő észrevette a Draco szemében felcsillanó valamit. - Azt vettük észre a vizsgaeredmények alapján, hogy a fiatalok mostanában elhanyagolják a Sötét Varázslok Kivédését. Olyan emberekre van itt szükség, akik bebizonyítják, hogy igenis szükség van arra a tárgyra. És maguk... mint ahogyan az Előcsarnokban is láttuk, akaratlanul is felhívják a figyelmet. Griffendél és Mardekár, együtt, egymásnak ugrás nélkül. Még példát is mutatnak.
- Nem, ha véletlenül Draco torkának esek, mert felidegesít - szúrta közbe Hermione.
- Persze, fogd rám az egészet! - horkant fel erre a Malfoy. McGalagony megforgatta a szemét és elfojtotta a mosolyát. Nem gondolta volna, hogy ennyire örül, hogy pont ezt a két személyt együtt látja, harmóniában, boldogságban és szerelemben.
- McGalagony professzor... - nézett rá Hermione az idősebb boszorkányra, leintve Draco-t. - Ki a Sötét Varázslatok Kivédése tanár?
- Ó, ez igazán fogós kérdés, Hermione. És ami azt illeti, nincs rá válaszom - jelentette ki McGalagony professzor, enyhe szájhúzással. Hermione és Draco megtorpantak. McGalagony professzor mindig tudta a választ, mindig tudott volna alkotni a helyzetből. Olyan nincs, hogy nincs. - Van, hogy én megyek be tanítani, mert hát egy nő, aki néha-néha átváltozik magától macskává, elég meggyőző tud lenni. Néha Flitwick professzor, aki a háborús tapasztalataival oktatja a diákokat. Még Madame Hooch is be szokott menni, aki a repülés közbeni párbajokra és effélékre tanítja őket.
Draco és Hermione egymásra néztek. Ez már nem az a Roxfort volt, amire számítottak. Persze, ez már nem a folyamatosan háborúkra készülődő iskola volt, Harry Potter-rel és a társaival. A Roxfort lenyugodott és úgy éli az életét, ahogyan már régóta kellett volna. A Sötét Varázslatok Kivédése tárgyon továbbra is ül az átok és McGalagony még mindig az épület egyik, ha nem a legfontosabb mozgatórugója.
Ez az a Roxfort, aminek mindig is kellett volna lennie.
- Az első órán másodévesek lesznek, a másodikon harmadévesek - informálta a párost az igazgatónő, mikor már majdnem felértek az SVK teremhez.
- Melyik házból? - kérdezte gyorsan Draco, szinte még izgatottan is.
- Griffendél és Mardekár, Mr. Malfoy - válaszolt McGalagony, sejtve, hogy Draco erre várt. És még mielőtt a szőke feltehette volna a következő, valószínűleg kissé kárörvendő, "ő aztán tudta, hogy itt valami nem stimmel" stílusban a következő kérdést. - Igen, Draco, azért hívtam ide pont magukat kettőjüket, mert ha két Griffendéles érkezik, akkor a Mardekárosok a fülük botját nem mozdították volna. Ezért is volt szükség egy nagy hatalmú, okos Griffendél-Mardekár párosra.
- McGalagony professzor, maga egyfolytában meglep engem. Véletlenül nem a Mardekár házba tartozott a ravaszságával? - vonta fel a szemöldökét Draco, szinte játékosan. Az idős boszorkány megforgatta a szemét, a gyorsan előkerült mosolyát, gyorsan el is távolította.
- Mr. Malfoy, a Griffendélesekben és a Mardekárosokban ugyanannyi ravaszság van, viszont mi sokkal okosabban tudjuk ezzel megvédeni a szeretteinket, míg a Mardekárosok ezt önmaguk védelmére használják fel. Javítson ki ha tévedek, nyugodtan! A Mardekárosak hasonló szinten okosak mint a Hollóhátosok, a Griffendélesek ugyanolyan hűségesek mint a Hugrabugosok. Ilyen egyszerű a képlet - vonta meg a vállát McGalagony professzor, egy olyan igazságot megfogalmazva, amire még a két iskolaelső sem jött soha rá.
- Professzor asszony, nem gondolja hogy a Griffendél házvezetőjéként és az igazgatőnőként, túl elfogult? - vitte tovább a témát Malfoy, mire Hermione megütötte a karját. Keményen.
- Nem én vagyok a Griffendél házvezetője - jött a válasz. Draco és Hermione egymásra néztek, mindkettőjük álla leesett. A sokkból Hermione került ki először.
- De, Professzor, maga a megtestesült Griffendéles szellem. Hogyhogy nem maga a házvezető? - hitetlenkedett a Granger lány, úgy érezve, hogy ezzel elvesztett magából egy darabot. McGalagony egyenlő volt a Griffendéllel.
- Ahogyan Draco is mondta, elfogultnak hittek volna. De ne aggódjon, Hermione, a házvezetőnk már két éve bírja a strapát. A gyerekek imádják - magyarázta az igazgató asszony, mire a páros továbbra is eltátott szájjal figyelte.
- Ki az? - kérdezték egyszerre, szinte sértetten.
- Neville Longbottom professzor - válaszolta McGalagony egy nagy sóhaj után, mintha végítéletet mondott volna.
- Neville? - reagált először Hermione, de a hangjában a szeretetteljes meglepődés volt a fellelhető, ha egyáltalán van ilyen.
- Ő meg mit keres itt? - folytatta a kiakadást Draco, elképzelve, hogy a kétbalkezes Longbottom a Roxfort új növendékeit, a legújabb varázslókat tanítsa. Kirázta a hideg. Az ő hangja nem éppen szeretetteljes volt.
- Draco, ne csinálj úgy, mintha Neville nem lenne alkalmas! Rögtön többet ért el, mint te - vigyorodott el csipkelődve Hermione, mire Draco egy "mesélj még" pillantást vetett rá, teli gúnnyal és kihívással. - Miután itt végzett, elvégezte az aurorképzőt, de sosem dolgozott benne. Mindig jó volt gyógynövénytanból, gondolom, ezt tanítja itt is.
- Zseniális megállapítás, Hermione - bólintott McGalagony professzor, miközben Draco a szívére tette a kezét egy "na, ez fájt" típusú, szenvedő pillantással. - Mire emlékeznek a másodéves SVK anyagból?
Elhúzták a szájukat. Abban az évben, Mógus után, megkapták Gilderoy Lockhart-ot, aki inkább színész volt, mint akármilyen író vagy kutató vagy kalandor. Inkább csak a szája járt. De! Egy óra azért megmaradt. Egyetlen egy.
- Párbaj oktatás - mondták egyszerre, visszaidézve az emlékeiket. Ahogyan Piton és Lockhart bevezette őket a párbajok formalitásába. Majd ahogyan Harry-t és Draco-t felhívták, hogy harcoljanak egymással. Draco-nak nem az volt élete legsikeresebb párbaja.
- És harmadévből? - az már más tészta volt. Lupin óráiból még a passzív Draco Malfoy-nak is megmaradt minden anyag. A Griffendél üdvöskéjének meg még több is.
- Lupin professzor-nál... Mindenre emlékszem - mondta Hermione. Mindig amikor szóba került Remus Lupin, elszorult a szíve. Eszébe jutott Tonks és szegény kis Teddy, aki majdhogynem a következő generáció Harry Potter-e lett.
- A harmadévesek következő tananyaga a mumusok - mondta McGalagony professzor, miközben kitárta a páros előtt a tanterem ajtaját. - Azt kezdenek ezzel , amit csak akarnak. Magukra bízom.
- És ha felgyújtjuk a Roxfortot? - vigyorodott el Draco és már érezte is rögtön Hermione ütését a karján.
- Akkor, Mr. Malfoy, nem érdekel, hogy hány éve járt ide, találkozunk az irodámban - búcsúzott ezzel a végszóval Minerva McGalagony és egyedül hagyta a szerelmeseket egy jó nagy csapat másodévessel.
Ez aztán érdekes menet lesz.
__________
- Figyelmet kérnék, ha lehet! - lépett fel Hermione a párbajpalást egyik oldalára. A másik oldalán Draco ugyanezt tette. Hermione-nek felesleges volt figyelmet kérni, hiszen amint meglátták őket a diákok, rögvest leesett az álluk. Ebben persze közrejátszott az ex-Mardekáros kinézete is persze, amibe még a Griffendéles lányok is belepirultak.
- Üdvözlök mindenkit! Hermione Granger vagyok! - Hermione ráadásnak még tapsolt is kettőt. A gyerekek csillogó szemekkel néztek rá. Ezek a kisgyerekek tíz éven aluliak voltak, amikor a háború zajlott, de a történelemkönyvekből, vagy akár, mindenre emlékeznek. Pláne, egy olyan névre, mint Hermione Granger-é, aki egy konkrét hős volt. - 1999-ben végeztem itt a Roxfortban, a Griffendél ház tagjaként, kitünő RBF valamint RAVASZ eredményekkel. Viszont, akár hiszitek, akár nem, ez sem volt elég semmire. Bár a barátaim úgy gondolták, hogy mindenre képes vagyok... ez nem így van. Nem kaptam munkát a Mágiaügyi Minisztériumban és csak fél évig voltam aurorképzésen. Szóval, el kell keserítsek mindenkit... egy hős élete sem leányálom.
- De egy volt rossz fiúé sem az, aki kicsit később rájött, hogy igazából nem akar rossz lenni - tette hozzá Draco, átvéve a szót. A diákok tekintete egy pillanat alatt átirányult a szőkére, aki szinte kínosan megvakarta a tarkóját. - Helló, Draco Malfoy vagyok! A hatodik évemet sikerült csak befejeznem a Roxfortban, a Mardekár ház tagjaként. Szintén, kitűnő eredményekkel - erre jelzésképpen ránézett Hermione, aki megforgatta a szemét és unott fejet vágott, jelezve hogy cseppet sem érdekli, ő akkor is jobb. - De ha egyszer rossz döntést hozol, azzal örökre megpecsételed az életedet. Rengeteget kell teperned, hogy visszanyerd a híredet. Vagy akármidet. Nekem ez két évembe telt. De... ha találsz valakit, aki megéri, akkor egész könnyen tudsz változtatni mindenen. Példának okáért, én... újévkor már auror leszek.
A diákok ámultak ezen a hőstetten. Ki gondolta volna, hogy Draco Malfoy valaha példakép lesz a roxfortos kisdiákok számára? Nem túlzunk ha kijelentjük hogy senki. Még Hermione Granger sem, termésteresen. A lány, amikor Draco beszélt, bólogatott és kissé talán elkerekedett szemekkel is nézte a barátját. Ezt persze Draco is észrevette, és ránézett a barátnőjére.
- Figyelsz, vagy csak megpróbálsz úgy beállítani, mint egy idiótát? - tette fel a kérdést halvány vigyorral Malfoy. Hermione egy ugyanolyan vigyorral válaszolt és legyintett egyet.
- Ó, természetesen figyelek. Ha úgy nézel ki, mint egy idióta, akkor annak semmi köze hozzám - vonta meg a vállát Hermione. A diákok elkezdtek nevetni, Draco pedig elismerően bólintott egyet.
Remek, Granger, kezdesz hasonlítani rám! - üzente a lánynak gondolatban Draco. Hermione erre kissé eltátotta a száját és alig bírta megállni, hogy ne intsen be a fiúnak. Ezután csak egy kicsit megrázta a fejét, amolyan "majd ezt megbánod" pillantással és kényszeredetten elmosolyodott, fejében szövögetve a terveit, hogy állhatna bosszút. Nem csak ezért, hanem körülbelül... Mindenért.
- A következő percekben mi fogjuk bemutatni a párbajozás alapjait, különböző ártásokkal. Természetesen egymásban nem teszünk kárt, bár ezek a bűbájok határozottan képesek súlyosabbnál súlyosabb fájdalmakat okozni, szóval... felhívom a figyelmet, hogy McGalagony professzor rettentő dühös lenne, ha párbajozó fiatalokat látna bárhol az iskolában. Higgyétek el, tapasztalatból tudom! - magyarázta tovább Hermione, közelebb lépve Draco-hoz és kigombolta a talárját, hogy párbaj közben ne akadjon bele. Draco éhes pillantással figyelte a cselekedetet.
- Talán nem kellett volna párbajoznod, ha nem akarsz mindenáron felvágni - jött a szurkálódó megjegyzés a szőkétől.
- Talán nem kellett volna megtámadnod - forgatta meg a szemét Hermione, kissé érezve, hogy ezeket nem a másodévesek előtt kéne megtárgyalniuk. Hermione ezután előhúzta a pálcáját, Draco rögtön követte a példáját egy ravasz mosollyal kísérve. Ezután meghajoltak egymás előtt, és kard módjára egymásnak szegezték a fegyvereiket.
- Ezzel felvettük az alapállást, ezután, pedig elmondjuk az első átkot - jegyezte meg Hermione, félig a diákokra nézve, majd szúrós pillantást mért Draco-ra. - Persze Főbenjáró átkokkal nem dolgozunk!
- Nem kell ahhoz Imperio, hogy menten rám vesd magad - suttogta bele Hermione fülébe Draco, mintha ennyire evidens lenne, hogy Hermione erre gondolt. A lány egyszerűen rányújtotta a nyelvét.
- Háromra kezdjünk - a lány, akármennyire is akart, nem vágott vissza, csak továbblendült a feladatukban.
- Készen állsz a megalázásra, Granger? - húzta össze a szemét Draco, egy kisfiús vigyorral kísérve.
- És te, Malfoy? - biccentette félre a fejét Hermione és szúrósan nézett a barátjára. - Egy... kettő... három!
És ekkor kezdődött meg az igazi feszültség. Ha az előző nem lett volna elég. Egyszerre tettek egy pálcamozdulatot és egyszerre mondták ki ugyanazt a varázslatot.
- Capitulatus! - a két szikra összeütközött és lepattantak egymásról. A diákok hüledezését még a paláston küzdő pár is hallotta.
- Stupor! - támadott újból, egy ütemmel a lány előtt, Draco.
- Protego! - Hermione pedig gyorsan pajzsot emelt maga elé, hogy a Stupor ne érhessen hozzá. Ezután rögtön támadásba lendült ő is. - Stupor!
Draco viszont könnyedén kivédte ezt. Kicsit nagyobb kihívás úgy párbajozni, hogy mindketten tapasztaltak, rengeteg bűbájt és ártást ismernek, valamint van egy nem kicsi háborús tapasztalatuk.
- Stup... - lendítette a pálcáját Draco, viszont egy kissé lassú ütemben, amit Hermione ki is használt.
- Petrificus Totalus! - és ezt már Draco nem tudta kivédeni. A szőke rögtön megdermedt, sóbálvánnyá változott, a barátnője meg alig bírta ki, hogy ne pukkadjon ki a röhögéstől. Ehelyett magába fojtotta és még mielőtt Draco megmozdult volna, diadalittas mosollyal a gyerek felé fordult, de azért a pálcáját a Malfoyon tartotta. - Egy párbajban akár a Petrificus Totalus általi egyetlen egy perc... megmentheti az életedet. Ki kell használnod azt a percet, levegőt kell venned, akár el is futhatsz. Megmenekülhetsz, ha elég gyors vagy és ha elég ravasz vagy.
A következő pillanatban Draco megmozdult és rákiáltott Hermione-re egy Levicorpus-t, amitől a lány fejjel lefelé kezdett el lebegni a levegőben, és nagyon, de nagyon nem volt boldog tőle.
- És ezt, pedig úgy hívják, bosszú - jelentette ki Draco, és ő is természetesen majd megpukkadt a nevetéstől, majd magára varázsolta a hirtelen megtanult, "tanár" arckifejezést.. - De természetesen ez nem etikus cselekedet. Nem tudod ezt megtenni, ha az elszenvedő nem a közvetlen közeledben lévő személy. Mert ezt a lesből támadást nem bocsátaná meg az ellenséged.
- Na, ezután lesheted, hogy a közvetlen közeledben legyek - csapkodott a levegőben Hermione a karjaival, esztelenül. És ez az esztelenség jó volt, éppen eltalálta Draco gyomorszáját. A fiú feljajdult, de továbbra is nevetett.
- Finite - Draco lassan leeresztette Hermione-t és az ölében kapta el a lányt, amint a gravitáció újra rendesen hatott rá. A lány rögtön megsuhintotta a fiú arcát.
Szeretlek, Granger - üzente Draco a lánynak legilimenciával, miközben megpuszilta a homlokát és letette a földre.
Persze, persze - mosolyodott el végre Hermione és a tenyereit összecsapva a gyerekek felé fordult.
- Szóval... Ez volt a bemutató. Most, pedig szükségünk lesz két vállakozó szelleműre - mondta Hermione, mire tucatnyi kéz lendült a magasba. Hermione elnevette magát és gondolkodott , hogy kit is válasszon a "bajnokának". Draco ugyanezt tette. - Nekem szükségem van egy Griffendéles lányra. Esetleg... Van olyan közöttetek, akit úgy szoktatok hívni hogy Okoska, vagy aki minden órán kitünő?
- Alicia! - kezdtek el forgolódni a piros talárosok, a keresett lány után kutatva. Hermione megtalálta a tekintetével a lányt, aki lesütötte a szemét, de mindenki ránézett. A lánykának barna, erősen hullámos haja volt, amit látszólag alig tudott kordában tartani. Amint felnézett, a Granger lány meglátta a barna szemeket, amikben szinte felismerte ugyanazokat, amiket a tükörben, a saját szemében szokott látni.
- Alicia, megtisztelnél azzal, hogy a bajnokom leszel? - kérdezte a kisebbik boszitól mosolyogva Hermione. A lány ekkor már a palást szélén állt, mivel a háztársai előrébb löködték. Mindenki megőrült volna a boldogságtól, hogy Hermione Granger bajnoka lehet. Alicia-n más látszott. És ez az, ami tetszett Hermione-nek.
- Biztos, hogy engem akar, Ms. Granger? Mert nem vagyok túl jó párbajozó - jelentette ki Alicia halkan, de azért felállt Hermione mellé.
- Ezt mondtam én is a te korodban. De ez sosem volt igaz - bíztatta a Granger lány, az igazsággal. Alicia önmagára emlékeztette, a saját 12-13 éves énjére.
Eközben Draco a Mardekárosokat nézte, akik szintén égtek a vágytól, hogy a nagy Draco Malfoy mellett álljanak.
- Nekem szükségem van egy Mardekáros fiúra, hogy legyőzzük a lányokat. Lássuk csak! Van itt olyan, akit úgy szólítanak, hogy... A Mardekár Hercege? - Draco szinte ugyanabból indult ki, mint Hermione. Hogy saját maga mását akarja kiszólítani.
A Mardekárosok ujjongani kezdték a Liam nevet, Draco pedig szinte rögtön meglátta a fiút. Piszkosszőke, kissé kócos haja volt, sápadt bőre és diadalittas, mégis szerény mosoly ült az ajkán. Majdnem Malfoy-szerű. Draco szinte rögtön beazonosította Liam családját és elégedetten bólintott egyet. Ez az! Ezt neked, Granger! Megnyerjük!
- Nagyon reménykedek benne, hogy kitűnő vagy - mondta Draco, amint Liam felmászott mellé, ismerős Mardekáros, zöld talárban.
- Természetesen az vagyok - bólintott a szőke kissrácc, arisztokratikus hangvétellel. Draco rögtön tudta, hogy jól tudnak majd együtt dolgozni, amennyiben ez együtt dolgozásnak számít és megveregette a kicsi szőke vállát. Megtalálta a saját megfelelőjét ebben a generációban. Boldogabb nem is lehetett volna.
- Mennyit tudsz a Griffendélesről? - biccentett a barna hajú lányka felé Draco a fejével, belső információért.
- Egy teljesen normális Griffendéles. Okoska, szabálykövető oroszlános - vonta meg a vállát Liam, de valami furcsa volt abban, ahogyan Alicia-ra nézett. Draco pontosan ugyanúgy nézett Hermione-re. Malfoy elfojtotta a mosolyát. Az első kiskamasz szerelem. Aranyos. Lehetne, ha tudná, hogy milyen. De neki ez nem volt meg.
- Mennyit tudsz a párbajokról? - jött Draco következő kérdése.
- Aranyvérű családból származok. Már 5 éves koromban párbajokat bámultam az Abszol Úton. Ezerszer többet tudok ezzel kapcsolatban, mint Alicia - válaszolt Liam.
- Miért? - kapta rá a fejét a Malfoy.
- Mugliszármazású - ó, igen. Alicia valóban Hermione hasonmása volt, egy árnyalattal sötétebb bőrrel. A Roxfort sosem fogy ki a meglepetésekből.
- Ajánlom, hogy ezt Hermione előtt ne hangoztasd előtt, így - kuncogott finoman Draco. - Le kell győznünk a lányokat.
- Megjegyzem - mosolyodott el Liam.
- Sok sikert - bólintott Draco, mielőtt a fiú elindult volna Alicia felé.
- Köszönöm - és ezzel Liam elindult, hogy megküzdjön Aliciával. Amint egymás elé értek, Hermione felkiáltott:
- Pálcát fel! - és mindkettőjük pálcája fellendült, hogy tiszteletet adjon a másiknak.
- Félsz, Griffendél? - hallották Liam kérdését. Hermione és Draco tekintete összevillant.
- Csak szeretnéd - jött a válasz a Aliciától, valóban egy csepp félelem nélkül. A páros, akik most tanárt játszottak, emlékezett ugyanerre a párbeszédre, a saját másodévükből. Draco és Harry pont ugyanezekkel a mondatokkal kezdték a saját párbajukat.
Ezután a két fiatal varázsló, hátat fordították és a palást végére sétáltak, hogy onnan kezdjenek neki a párbajnak.
- Háromra kezditek! És csak lefegyverző bűbájt, első körben! Nem akarok azzal felmenni McGalagonyhoz, hogy valaki megsérült - jelentette ki Hermione, mire a párbajozók bólintottak. Már alig várták, hogy nekikezdjenek. - Egy... kettő... három!
- Capitulatus! - és bár még ezt a varázslatot még nem tanulták a másodévesek, voltak olyan okosak, hogy a "tanáraik" esetéből indultak ki. A gyengécske lefegyverző bűbájok egymásnak csapódtak és lepattantak egymásról.
- Rictusempra! - kapta el rögtön a következő ütemet Alicia, amit Liam nem tudott kivédeni, és pár lépést hátratántorodott. Jól bírta a bűbájt hatását, ami a csiklandozás volt. Állva maradt.
- Serpensortia! - Liam következő támadása, pedig egy tipikus Mardekáros módszer volt, a kígyóidézés. Draco szinte rögtön elmosolyodott. Ő ugyanezt használta másodéves korában. Hermione ezzel szemben szigorúan nézett rá. Ki tudja, miért?
A kígyó egyre közelebb csúszott Alicia-hoz, aki nagyot nyelt, szinte lefagyott. Látszott, hogy fél az állattól. Hermione már majdnem ott tartott, hogy közbeavatkozik, nem engedheti, hogy a kislánynak baja essen, amikor a Griffendéles lány a kígyónak szegezte a pálcáját.
- Depulso! - ezt áttaszította a hüllőt Liam közelébe.
- Vingardium Leviosa! - a Mardekáros felemelte az állatot és a tömeg szélére hajította. Draco gyorsan eltüntette, még mielőtt a közönségnek bármi baja lehetett volna. De mivel Liam el volt foglalva ezzel a cselekedettel, Alicia gyorsan átkot küldött rá, míg lépéselőnyben volt.
- Levicorpus! - és ezzel Liam ugyanúgy végezte, mint Hermione, fejjel lefelé a levegőben. Ami azt jelentette, hogy Alicia, a Griffendél okoskája megnyerte a párbajt. Amint ezt ő is realizálta, hatalmas mosollyal hátraszaladt Hermione-hez és elfeledve az illemet, megölelte. Eközben Draco leszedte a Mardekárost az égből.
- Nyertem! - mondta ki a nyilvánvalót Alicia, amint elengedte Hermione-t.
- Gratulálok! Tudtam, hogy menni fog - jelentette ki az idősebb boszorkány.
- Köszönöm. Hogy... hogy engem választott - hálálkodott a Griffendéles kislány, egy aranyos mosoly kíséretében, a szeme csak úgy csillogott a boldogságtól. Mintha sose tett volna senki érte ilyen nagy dolgot.
- Azt hiszem, hogy inkább egymást választottuk - mondta erre Hermione, szeretetteljesen mosolyogva.
Eközben, miután Draco leszedte Liam-et a levegőből és a kicsi szőke már a saját lábán állt.
- Simán kivédhetted volna, ugye tudod? - kérdezte Draco, finoman, hogy Liam ne tekintse ezt leszidásnak. A Mardekáros fiú bólintott.
- Megérdemelte, hogy nyerjen - jelentette ki Liam, és Alicia felé fordult. Rögtön megváltozott az arckifejezése és a kissé bosszús fintora kisimult. De letörölte magáról, még mielőtt Draco megláthatta volna. Viszont Malfoy nem volt vak, könnyen észrevette.
- Érzel iránta valamit? - erre Liam vágott egy szinte ártatlan arcot, mint aki azt sem tudja, hogy az idősebb miről beszél. Nem akarta kimutatni. - Tudom, hogy mit gondolsz. Hogy mivel nem aranyvérű, rögtön ki is kell verned a fejedből. Emlékszem, hogy mit tanítottak a szüleink. Hogy a mugliszületésűek nem érdemlik meg, hogy varázsoljanak. De van olyan mugliszületésű aki jobban megérdemli, mint egy aranyvérű. Például Alicia. Vagy Hermione.
Ekkor Alicia is hátrafordult, hogy ránézzen Liam-re. A két fiatal tekintete gyorsan összeakadt, aztán mindketten lesütötték és enyhén pirulva, mosolyogva fordultak el.
- A szerelem onnan jön, ahonnan nem is hitted volna - mondta Draco és ő is a barátnőjére nézett. Arra a gyönyörű boszorkányra, aki az övé volt, annyi nehézség után. És a lány a legnagyobbról, amiben jelenleg is éltek, nem is tudott. Ezzel vált az egész még nehezebbé. - De sosem szabad elnyomnod magadban. Mert akkor olyan dolgokat tennél, amire később nem lennél büszke. Ezeket a lányok... ők tesznek minket olyan emberré, akik akarunk lenni. Akiknek lennünk kell. És nem szabad megfutamodnod, csak azért, mert a szüleid dühösek lennének.
- Maga ezt tenné? Ha változtathatna? Akkor nem félne ettől? - nézett rá végül Liam Draco.
- Igen - bólintott a Malfoy, magabiztosan. - Sok bánatot megspóroltam volna mindkettőnknek, ha akkor nem vagyok akkora hülye. És ha nem vagyok gyáva.
- Köszönöm - bólintott Liam hálásan és mielőtt lelépett volna a palástról, visszanézett. - Hé, Mr. Malfoy! Délután kviddicsedzésünk lesz. Nem volna kedve játszani velünk? Mindenki le lenne hidalva, ha a nagy Draco Malfoy mutatna nekünk pár fogást.
- De. Örülnék neki - mondta Draco, miután túllépett a meghökkenésén. Nem gondolta, hogy tőle akarnának kviddicset tanulni a Mardekárosok. - És Liam! Szólíts Draco-nak!
- Rendben,öhm... Draco.
Szijjjjjjjasztok!!!!
Megmondom az őszintét, nem ennyire terveztem a Roxfort fejezetet, de mivel rájöttem, hogy még egy csomó minden van, ami a Roxfortban történik , és már így is 4000 szóból áll, ezért úgy döntöttem, hogy itt ezt lezárom és majd a következőben fogom leírni a mumus-os órát és a kviddics-edzést :D
Tudom, hogy ismét nagyon sok idő telt el az előző fejezet óta. Konkrétan nem kapunk levegőt a suliban, de gondolom ez mindenkinek így van. És ez a fejezet sem lett olyan hű de izgalmas, vag jó, de azért remélem, hogy valamennyire fog tetszeni nektek.
Köszönöm hogy vagytok !!!!!
Ui: Nézzetek be a Remember December könyvembe, ott számolok vissza karácsonyig *.* :D :D
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro