- Mennem kell... Ginny-vel kell találkoznom! - mormogta Hermione. Szabályosan szenvedett. Már kétszer próbált elszakadni Draco-tól és harmadik alkalmat már sikerrel akarta zárni. Így is késésben volt, és még vissza kellett mennie a koleszba ruhákért, mielőtt Ginny-vel és a lányokkal találkozott volna az Abszol Úton.

Miután a Reggeli Próféta címlapját végigolvasták, visszahúzták a függönyöket (Hermione nem ellenkezett) és a további órákban csak ejtőztek.

Hermione lehunyta a szemét, amint megérezte Draco ajkait a nyakán és a kezeit az inge alá csúszni. A lány fehérneműn kívül csak az ex-Mardekáros ingét viselte, és Draco ülében ült, a teljes elgyengülés szélén állva.

- Mondj három indokot, amiért most el kell engedjelek! - mormogta Draco, akinek ez utóbbi esze ágában sem volt. A világ legészvesztőbb boszorkánya volt az övé. Teljességgel. Elengedni? Soha a büdös életben.

- Már mondtam egyet. Gin-Ginny - a barátnője nevét már csak másodjára sikerült Hermione-nek kimondani és finoman összeszorult Draco dereka körül a lába. A fiú mindig megtalálja a gyenge pontját. Sőt, ő maga az. A világ összes ereje sem lett volna elég ahhoz, hogy fel tudjon állni. Viszont Ginny Weasley-Potter majdnem rendelkezett azzal. - Ki fog nyírni, ha megtudja.... hogy te vagy a hibás. 

- Ja, Ginny elég rémisztő. Nem akarom, hogy a síromon az legyen, hogy Ginny Weasley-Potter gyilkolt meg - vigyorodott el Draco, de nem hagyta abba az édes kínzást. 

- De még nem elég. Mondj még kettőt! - Draco kezei lejjebb haladtak a lány derekán, hogy még jobban hergelje a boszorkányt. A fehér, hosszú ujjak a lány csipkés bugyijának peremén álltak meg. Hermione nem tudott mást csinálni, csak megforgatta a szemét és kikívánkozott belőle egy hosszú sóhaj. 

- Meg kell etetnem... Csámpást - Hermione-nek másodjára jutott eszébe egyáltalán a macskája neve, nemhogy az, hogy az az állat éhes is lehet. A lány egyre hátrább hajtotta a fejét, Draco, pedig úgy csókolta a bőre szabad centimétereit, mintha arra éhezne. 

- Persze, pont a macskád fog engem meggyőzni - horkant fel Draco, bosszúsan. - Megkarmolt! 

- Mert káromkodtál! - ellenkezett Hermione, mintha evidens lenne. Evidens is volt, hiszen az ő macskájáról volt szó. 

- Igen, szoktam káromkodni. De azért még nem kéne a hasamat szétkarmolni - erre a kijelentésre Hermione az említett területre fektette a kezét és végigsimított a fiú hasizmain (és Merlin, milyen kockás hasa volt, Hermione újra felsóhajtott, amint megérezte őket), kitapintva a macskája által otthagyott kis sebeket. 

- Ja, a zseniális, sportos, mindenkit megszégyenítő hasad látta az egésznek a kárát - nyöszörögte ki magából a mondatot a lány. Már nem is volt kedve elmenni onnan. Nem, jó az neki ott. Nem is érdekelte, hogy Ginny szeme vérben fog forogni. Draco Malfoy-nak hülye lenne ellenállni. 

- Ha már ezt gondolod a hasamról, ami mellesleg igaz... maradhatnál is - és igen, Draco a könyörgés szélén állt. Ő, Draco Malfoy, a Mardekár Hercege. 

- Viszont, itt a harmadik indokom - Hermione a világ összes erejét összeszedte, hogy el tudjon hajolni és komoly tekintettel bele tudjon nézni a szürke szemekbe. - Ez voltaképpen Angelina lánybúcsúja. Katie decemberig az országot járja, szinte minden nap bajnoki meccseik vannak, Angelina meg az esküvő miatt kihagyja ezt a szezont. A tanúja az esküvő reggelén fog hazaesni, szóval a lányokkal megpróbálunk... lelket önteni belé. 

- Lányok? - kérdezett vissza Draco értetlenül, eddig csak Ginny-ről volt szó. 

- Laurel, Pansy, Ginny meg én - sorolta fel Hermione, egyszerűen. Draco szeme elkerekedett. 

- Hát, nem mindennapi társaság - próbálta meg ennyivel lerendezni Draco. De egyre csak hiányérzete lett, pedig Hermione még ott volt. Aztán felállt az öléből és elkezdte keresgélni a ruháit. 

- Fogom még egyszer látni azt az inget? - tette fel a költői kérdést Malfoy. Hermione lehajolt hozzá, a haját egy kócos copfba fogva, hopponálásra készen és elvigyorodott. 

- Azt is el fogod felejteni, hogy ez az ing létezett.

____________

- Nagyon sajnálom, hogy késtem! - szaladt be a kávézóba Hermione, a szövetkabátja lobogott utána, mivel nem gombolta be, annyira sietett. - Csak megetettem Csámpást és elszaladt az idő. 

- Nem érdekel a macska, Mione! Már egy órája itt kéne lenned és... ! - kezdte el a dühöngést Ginny, vörösödő fejjel, ebből látszott, meg persze a harcias szemeiből, hogy nagyon be van gurulva. De nem tudta befejezni a kiakadást. Mivel Pansy Parkinson, aki eddig magába zuhanva (tehát általános állapotában) ült, a könyökére támaszkodva, felkapta a fejét, mint egy kutya, ami szagot fogott és elkapta Hermione csuklóját, még mielőtt az leült volna. 

- Várj csak egy kicsit! 

 - Parkinson! Félbeszakítod a kiakadásomat! - háborodott fel még jobban Ginny. Pansy csak lesissegte. 

- Csak lélegezz egy mélyet, Vöröske! Az én kedvemért - mondta negédesen Pansy és ő maga is vett egy teátrális mély levegőt. - Citromot és mentát érzek... valamint friss szex szagot! A haja szénaboglya, az ing meg Draco-é! Hermione!

- Hermione, te Draco Malfoy-jal kamatyoltál ahelyett, hogy itt találkoztál volna velünk? - kiáltott fel Ginny, mire a többiek rögtön lepisszegték. Már ígyis elegen nézték őket, Ginny sikoltása pedig azok érdeklődését is felkeltette, aki eddig békésen reggelizett. Hermione a füléig vörösödött, és végül lehuppant az ötödik székre. Az igazság persze az volt és ezt a lány is tudta, hogy nem annyira próbálta elrejteni azt a kamatyolást, ahogy Ginny nevezte. A haja kócos kontyban a feje tetején és igen, még mindig Draco ingét viselte, annyira sietett. Csak az elejét tűrte be egy kicsit a nadrágja övtartójánál. 

Vagyis, még a hülye is kitalálta volna, hogy mit csinált az elmúlt órákban. 

- Oké, Vöröske, tényleg ne dühöngj! - intette le Pansy, a saját stílusában a Weasley lányt. 

- Ginny, ha nekünk lenne Mr. Legjobb-felsőtest-a-világon a barátunk, garantálom, hogy egyikünk sem ért volna ide időben! - védte Angelina nevetve Hermione-t. 

- Te könnyen beszélsz! Éppen a bátyámhoz készülsz hozzámenni - pufogott tovább Ginny. A másik négy összenézett. És nem, nem tudtak semmit mondani. 

- Hát, azt kell mondjam, hogy George-nak is vannak olyan...öhm... képességei, amik miatt lekéstem egy-két edzést! - mondta Angelina, mire a vörös lánynál is megtört a jég és szörnyülködve elnevette magát. 

- Ja, én ezt nem akartam hallani. Elég azt hallanom, hogy a legjobb barátom milyen szexuális életet él! De a második kedvenc Weasley-m... Na arra nem vagyok képes!  - tette fel a kezét Pansy, majd a szabad kezével megfogta a bögréjét és belekortyolt a gőzölgő kávéjába. 

- Te igényled az információkat a legjobb barátodtól! - emelte ki a lényeget Hermione, tudva, hogy Pansy szokta faggatni Draco-t és ő abba is belepirult, hogy a két Mardekáros miről tud beszélni. Mert volt miről beszélni. 

- Ja, de nem teljes információkat kérek és azokat, amiket én tudok, te is elmondod a Vöröskének, szóval...A magánéletetek egyáltalán nem magánélet - tette fel a kezét Pansy, egyfajta "mit lehet tenni?" stílusban. Hermione szeme összeszűkült erre a mozdulatra. 

- Miért vagy ennyire ribanc, Pans? - fogta a fejét Hermione, kissé szörnyülködve. Persze, a fekete hajú lány egyáltalán nem vette magára az elnevezést, csak megvonta a vállát. 

- Apakomplexus. Megalománia. Aranyvérű korlátoltság. Azta... tudod, most, hogy ezt kimondattad velem, mintha milliónyi súlyt vesztettem volna el a vállaimról! Kösz, Mione - tette rá a kezét Pansy Hermione vállára, az meg csak megrökönyödötten nézett rá vissza. 

- Szóval, Hermione... - nézett rá Angelina a lányra témaváltás gyanánt és megmentve Hermione-t attól, hogy menten ásson sírt magának, rábeszélés nélkül. - Hányan szóltak be neked, amíg végigjöttél az Abszol Úton? 

- Egy korábban seggfej aranyvérű újonnan bejelentett barátnőjének lenni pokolian nehéz. Higgyétek el, tapasztalom!  - szúrta közbe Laurel, aki szintén átélte a beszólogatást, mivel róla és Blaise-ről is került be kép a Reggeli Prófétába. A Zambini famíliát mindenki ismerte, Laurel-t, mint muglit mindenki megjegyezte. Az volt a szerencséje, hogy Ginny és Pansy, mint két pitbull úgy védelmezték a két oldalán haladva. 

- Basszus, Laur! Hogyan... Jól vagy? - nézett rá a lányra Mione, bűntudatot érezve. Hiszen Ő volt az egyik oka annak, hogy a lány egyáltalán belekerült ebbe a világba. 

- Blaise azt gondolta, hogy nem lesz velem semmi baj. Azt hitte, hogy az, hogy a családja tud rólam és elfogad engem, elég lesz. De arra biztosan nem számított, hogy a közösségnek is lesz egy-két szava hozzám - magyarázta Laurel, kirázta a hideg, amint a végére ért. 

- És nem is a varázsvilág legkelendőbb agglegénye a barátod. Mert az enyém pontosan az - szúrta közbe most a Granger lány. 

- Draco-t mindenki ismeri. Mindenkinek van róla egy véleménye. Blaise, igaz, hogy aranyvérű, de... - kezdett bele Angelina. 

- De nem annyira fontos, mint Draco. Értem én. Hihetetlen, hogy ennyit jelent mindenkinek, hogy melyik "arisztokrata" kivel randizik - rajzolt macskakörmöt a levegőbe a szőke, kissé nyomott hangulatban. 

- Nem kell oda a macskaköröm, drágám. Ők pontosan azok, ahogyan mondtad, nagyzolás nélkül. Arisztokraták - javította ki őt Ginny mindent tudóan, rátéve a szőkéjére a kezét. 

- Amikor te meg George összejöttetek, Angie, akkor nem volt semmi ilyesmi? - nézett rá az idősebbre Hermione.

- Miért lett volna bármi is? - kérdezett vissza meglepetten Laurel, ismét összezavarodva. 

- Meeeert a mi drága kis Weasley-eink is aranyvérűek. Bár, nem arisztokraták - dobta át a válla fölött a haját Pansy, kissé énekelve is. 

- Nálunk egészen egyszerű volt az eset. Mindenki tudta, hogy együtt vagyunk, nem volt semmi titok. Nem sokkal a háború után voltunk, a "pletykaforrások" eltűntek a színről, muszáj volt valakiről beszélniük és ezek lettünk mi. Még Fred temetésére is betolakodtak a keselyűk - borzongott meg Angie, visszagondolva az esetre, és sorban, Hermione és Ginny is hasonlóan cselekedtek. Szörnyű volt. Gyászoltak, és még ráadásnak, már majdnem a pálcájukkal kellett távol tartani az újságírókat. A lányok magukba roskadtak, és egy percig csak néztek maguk elé. Aztán Angelina Hermione-re nézett. - Mioneeeee! Hányan szóltak be? Pláne úgy, hogy a vak is látja, hogy Draco inge van rajtad.

- Egy... páran - válaszolt a göndör hajú óvatosan. Sejtette, hogy az első nap kemény lesz. Előtte is megállították páran az utcán, pusztán azért, mert háborús hős volt. Most, azért kiáltották utána, mert Draco Malfoy barátnője volt, hivatalosan is. 

- Hogyan a fenébe úszol te meg mindent? - vonta fel a szemöldökét Pansy, majdnem féltékenységgel a hangjában, de megmaradva a komolytalanságnál. 

- Mert kedves vagyok az emberekkel. Ki kéne próbálnod valamikor - vágta rá erre Hermione, mire egy összezavarodott, undorodott Parkinson arccal találta szemben magát. - Gyerünk, bókolj nekem! Mondd azt, hogy a hajam gyönyörűen néz ki! 

- De a hajad undorítóan néz ki! Zuhanyoztál ma egyáltalán? - kérdezett vissza az ex-Mardekáros felhúzott orral, a saját stílusában, mire 4 összegyűrt szalvéta repült az arcának. Reménytelen eset! 

- Oké. Asszem váltsunk témát! - söpörte le magáról Pansy a rajta maradt papírfecniket és felrakta a kezét, kijelentve, hogy vége a harcnak.
- Az igazi Mardekáros, hölgyeim és uraim! Kiprovokálja a harcot, aztán visszatáncol! - tapsolt teátrálisan kettőt a Weasley lány, rányújtva a nyelvét Pansy-ra.

- Kapd be, drágám! - viszonozta a gesztust az ex-Mardekáros.

Egy percig az öt lány csak nézett egymásra, feldolgozva az elmúlt percek mozgékonyságát. Aztán Hermione osztotta meg azt a gondolatot, ami már régóta marcangolta a belsejét.

- Nincs munkám, srácok! Senki nem akar engem felvenni - mondta a Granger lány. Ez visszatérő probléma volt az életében. És fúrta a lelkiismeretét, hogy mi az, hogy a generáció legokosabb boszorkánya (cím levédetve, bár Hermione soha nem mondta ki magára, csak a körülötte lévők), kitűnő eredményekkel, sehol sem tudott elhelyezkedni, helyette egy mugli egyetemen koptatja a padot. Nem mintha nem élvezné. Csak érzi, hogy nem odavaló.

- Én is egyetemre járok! - emelte fel a kezét Laurel, jelezve, hogy a barátnője nincs egyedül. - Bár, nem sokáig.

- Ja, de te mugli vagy és fiatalabb is nálunk. Neked ez volt az eredeti terved. Nekem csak egy utolsó lehetőség - magyarázta Hermione, igyekezve, hogy a mondandója egyáltalán ne hangozzon bántónak, mivel nem annak szánta. De úgy érezte, hogy a szakmai élete teljesen kisiklott. Évekkel ezelőtt, amikor minden jónak tűnt és a háború véget ért, minden rendben ment. A szerelmi élete jó volt, a suli még mindig kiválóan sikerült. Aztán összedőlt minden. A szerelmi élete eltűnt a süllyesztőben, ahogyan Ő, Hermione Granger is, amint senki nem akarta felvenni, egy Minisztériumi osztályra sem. Ellébecolt 2 évet. Már ez soknak számított, mivel Hermione Granger-ről beszélünk. Gatyába akarta rázni magát. 

Csak ezután jutott el a tudatáig Laurel mondatának második fele. Bár, már nem sokáig. A Granger lány erre felkapta a fejét és összezavarodottan Laurel-re nézett. 

- Hogy érted, hogy már nem sokáig? - kérdezte meg végül, és úgy érezte, hogy egy pillanatra még az agya is megfagyott a meglepődéstől. 

- Hát... - vakarta meg a karját Laurel zavartan, kényelmetlenül érezve magát. - Ott fogom hagyni az egyetemet. A fiúkkal együtt. Nem látjuk az értelmét. Blaise-nek egyre több ügye van, már így is alig tud bejárni az óráira. 

- És te mit fogsz csinálni? - kérdezte ismét Hermione, kissé előrehajolva. 

- Beköltözök vele az Abszol Úti lakására - vonta meg a vállát Laurel, mintha az egész semmiség lenne, pedig ő is tudta, hogy ez óriási lépés. 

- És... a varázsvilágban fogsz dolgozni? Vagy mi...? - jöttek újra a kérdések a Granger lánytól, aki még mindig képtelen volt elfogadni azt amit hallott, bár azt nem tudta volna elmondani, hogy miért. Egyszerűen nem klappolt az agyában valami. 

- George-nak szüksége van egy kézre a boltban - szólt közbe most Angelina. 

- Ja, hogy ti erről már beszéltetek - sóhajtott fel Hermione, megdörzsölve az arcát. Majd Laurel szemébe nézett. - Félre ne értsd, Laur! Örülök neked! Tényleg. Csak megleptél. És...

- És végre, leesett neki - suttogta Pansy, konstatálva a hirtelen megállását a lánynak. A fiúkkal együtt. Többesszámot használt. És ez a többesszám... Draco-t jelentette. 

Hermione lehunyta a szemét, amint eljutott eddig a gondolatig. A keze ökölbe szorult. A szeméből csaknem kicsordult egy könnycsepp. Nem fért az agyába, hogy ez hogy történhetett. Hogy miért nem tudott róla. Nem így kellett volna megtudnia. De akkor hogy? Az nem lehet jól közölni a barátnőddel, hogy lelépsz az egyetemről. De nem is az egyetem volt a baj Hermione-nek. Miért is az lett volna a baj? Draco-t mugli környezetben így is lehetetlen volt elképzelni, ez 3 hónap alatt sem változott. 

De ez az egyetem... volt az oka, hogy ők újra találkoztak. Ez adott teret a kapcsolatuknak. Ehhez fűződik a legtöbb közös emlékük. És azzal, hogy Draco Malfoy hátrahagyja az egyetemet, olyan, mintha Hermione-t és a szerelmüket hagyná hátra.

- Mione... - szólt Pansy halkan és gyengéden, miután összenézett Ginny-vel. Mindketten előredőltek és megfogták a Granger lány egy-egy kezét. - Mit érzel most? Hadd segítsünk. 

- Csalódottság. Düh. Elárult... Mintha valami ki lenne tépve a mellkasomból. Én... mindent odaadtam neki, mindent elmondtam neki, az egésze szívemet kitártam előtte, nem is törődve a fájdalommal, amit okoztak már nekem. Erre ő... - habogta Hermione, kezdett teljesen kiakadni. Csak úgy cikáztak a fejében a gondolatok, egymást kergetve, sőt egymást köpködve. Vitatkozott saját magával, az esze a szívével. Mert ellent mondtak egymásnak. Az agya értette az indokokat, amik Draco-nak lehettek, viszont a szíve nem volt képes elfogadni őket. A titok erőssége nagyobbnak tűnt. 

- Igazad volt, Pansy. Amint elmúlik a rózsaszín köd, minden megváltozik. És 90%-ban lehet, hogy minden a visszájára fordul - motyogta Hermione, miközben a figyelmén kívül kicsordult a szeméből egy könnycsepp. És még pár követte.

- Hülye voltam, amikor ezt mondtam, Mione. Higyj nekem! - szorította meg a kezét a Parkinson lány, éles bűntudatot érezve. Fájt látni, hogy Hermione megint visszarepül a szar állapotba. Egy szempillantás alatt. Draco Lucius Malfoy miatt.

- Tévedtem. A ti kapcsolatotok más, mint bármi, amit valaha is ismertek. Senki nem látott olyan párt, mint amilyen ti vagytok. Áthágtok minden szabályt. Ti mások vagytok - mondta Pansy, kissé összeszorult torokkal. Ginny-re nézett, aki az alsó ajkát harapdálta.

Egyikük sem tudta ép ésszel megérteni, hogy Draco és Hermione között milyen kapcsolat van. Igazi és hatalmas. Mégis egy vékony vonal felett táncolnak, szinte folyamatosan. Mindent megadnak a másiknak, ami csak lehetséges. Boldogságot és bánatot egyaránt. És mindkettőt a legszélsőségesebb verzióban.

Ők tényleg mások. Mert soha senki nem látott még olyan párt mint ők. Ők változtatták meg a szabályokat. Ők maga a változás. Mindent megadtak egymásnak.

Minden annyira... tökéletes volt. De tökéletes nem létezik.

Ők csak egyszerű szerelmesek. Akik őrülten szeretik egymást.

Ennek elégnek kell lennie.
__________

Hermione, alig pár órával később, Draco fürdőszobájában állt a tükör előtt. Hideg vízzel locsolta az arcát, miután újra elkapta egy sírógörcs, pedig alig töltött el pár percet a fiú társaságában. Újra és újra eszébe jutott, hogy mennyire törékeny, mennyire esendő, mennyire sebezhető. Mennyire hamar elveszthet mindent. 

Nem volt képes rendesen Draco szemébe nézni, mert tudta, hogy a fiú rájött volna, hogy valami nem stimmel, ahogyan mindig. Túl jól ismerik egymást. 

Szedd össze magad, Hermione! Ez nem a világ vége! Ennél nagyobb dolgokkal is megküzdöttél már. Ez csak Draco. 

Pontosan ez volt a probléma. 

Sóhajtott egyet és szigorúan belenézett a tükörbe, egyenesen a saját szemébe. Magára parancsolt, hogy nyugodjon meg, hogy ne mutassa ki. Ezután vett egy mély levegőt, aztán kifújta. Ellenőrizte, hogy a szeme ne legyen annyira vörös és ne legyen annyira nyilvánvaló, hogy éppen a halálán van. 

Hermione kilépett a fürdőből és visszament a nappaliba, ahol Draco a kanapén ült.

- Kérlek, mondd, hogy az nem egy Hárpiák-sapka, vagy itt helyben kötöm fel magam! - szívta fel magát rögtön Hermione, és amint meglátta a ruhadarabot, elszörnyedt. Lebiggyesztette az ajkát, amikor a szőke egy sunyi vigyorral felállt, lebegtetve a zöld, kötött kalapot, rajta a karmokkal, a Holyhead-i Hárpiák szimbólumával. 

- Azért szeretlek, mert okos vagy - mondta Draco, gyengéden, mire Hermione megforgatta a szemeit és várakozóan a fiú szemébe nézett. 

- Ja, persze-persze, csak csináld, amit akarsz! - legyintett Hermione, félmosollyal, csipkelődve, a 100%-ig jól lévő ember álcáját felvéve. Emlékeztetni akarta később magát, hogy egészen jó munkát végzett, bár sosem volt jó színésznő. A fiú nem ellenkezett, hanem egy gyengéd és finom mozdulattal a lány fejére helyezte a sapkát, megpróbálva tökéletesre igazítani. - Egy valamit nem értek. Te vagy a kviddics-rajongó, én csak az áldozatot hozó barátnő vagyok. Miért nekem kell ezt felvennem? 

- Mert rajtad ezerszer jobban áll - válaszolta meg evidensként a kérdést Draco, egy apró puszit hintve a Granger lány orrára. 

- Ez már sokkal többről szól, mint,  hogy kiegyenlítsek, nem igaz? - vonta fel az egyik szemöldökét Hermione, a megijesztést elkezdve. De pechére ez Draco-ra nem hatott. 

- Azt már az este megtetted - jött a válasz, egy perverz vigyorral kísérve. De Hermione nagylány volt, nem lehetett ilyen könnyen zavarba hozni. Legalábbis, a Draco-val eltöltött 3 hónap alatt megszokta, hogy ilyen megjegyzésekre választ kell küldeni. 

- Hát... te nem tetted - válaszolt Hermione, egy kellően pimasznak ítélt visszavágással. Draco szeme rögtön elkerekedett és egyből "ezt te teljesen komolyan gondolod" pillantással a fogát kezdte el piszkálni a nyelvével. - Egyedül voltam egész héten. Azt hitted, hogy ennyivel el is felejtem? 

- Keményen alkudozol, Granger - hajtotta meg a fejét játékosan a Malfoy és homlokon puszilta a barátnőjét, szinte békítés gyanánt, mert igen, bűntudata volt miatta. - Kemény hét a suliban. Utolsó vizsgák, és mindenki rágja a fülemet, hogy ha teljes auror akarok lenni, akkor ne csak tessék-lássék munkát végezzek. Körülbelül annyi időm volt, hogy az egyik gyakorlatról áthopponáltam a másikra, onnan meg egy vizsgálatra, ami a vizsgához szükséges. Nulla időt töltöttem egy helyben. 

- Hát, ez rossz. Fletcher hiányolt irodalomról - hozta fel lassan az érzékeny témát Hermione.

- Képzelem. Annyira, mint Trelawney téged jóslástanról - persze, Draco-t sem kellett félteni, simán visszavágott. Hermione pedig még a száját is eltátotta.

- Persze, hozd fel az egyetlen tanárt, akivel rossz volt a kapcsolatom. Miért is ne? - vonta meg a vállát gúnyosan a lány, megforgatva a szemét. Aztán szembetalálta magát Draco kiskutya szemeivel, amit az ember ritkán, majdhogynem csak szökőévente lát. - Csak annyit akartam mondani... Hogy hiányoztál a héten. Örülök, hogy ilyen jól teljesítesz és mindenki szemében óriásit nőttél. Tényleg. Büszke vagyok rád. De... Azért kicsit önző is vagyok.

- Újévig tart az egész. Karácsony előtt már túl is leszek az utolsó vizsgán és az ünnepekre csakis a tiéd vagyok - válaszolta Draco, egy sokat sejtető mosollyal. Hermione erre csak savanyú mosollyal megrázta a fejét.

- És utána még fontosabb ember leszel. Nem gondolod, hogy... - vezette elő a témát, Griffendéles bátorsággal a lány. - Talán, nincs szükséged még egy teherre.

És ekkor történt meg. Draco kicsit jobban megnézte a lány arcát. Kiszúrt mindent. A vöröslés még mindig ott volt a szemeinél, és amúgy is, a tekintetéből valami furcsa érzelem áradt, amit Malfoy sajnálatosan a csalódottsággal azonosított. Draco elgondolkodott, két tenyere közé fogta Hermione arcát. Aztán szólalt csak meg, tisztán látva.

- Ki mondta el? - kérdezte a fiú halkan, de rezignáltsággal teli hangon.

- Laurel - jött a válasz. Hermione lehunyta a szemét, hogy ne szökjenek ki az újabb fájdalmas könnycseppek. - Neked kellett volna elmondanod. Tőled kellett volna megtudnom. Meg kellett volna beszélnünk. De persze, megint naiv vagyok. Azt hittem, hogy mindent megosztunk egymással. Azt hittem, hogy... Aztán kiderül, hogy nem.

- Hé! - simította meg az arcát Draco. Sosem tudta, hogy mit kezdjen egy síró nővel, főleg ha az éppen miatta sír. Igen, legszívesebben fejen verte volna magát. De muszáj volt Hermione szükségleteit a sajátjai elé helyezni. És el kellett mondania, ami akkor is motoszkált a fejében, amikor meghozta a döntést. - Hallgass ide! De jól figyelj!

Hermione vérszegényen bólintott, lassan kinyitva a szemét.

- Megértem, hogy félsz. Én is félek. Nem megyek sehova és soha többé nem kell majd úgy érezned, mint amikor elhagytalak. Soha. A legjobb esélyem vagy, amit valaha kaphattam. És ez nem amiatt a mugli egyetem miatt van. Az csak egy színtér volt. De ha nem ott, akkor máshol egymásra találtunk volna. Én hiszek benne. Az nem a valódi világunk. Hanem ez az. Itt éljük az életünket, nem bújhatunk el ott, ahol több biztonságot érzünk. Jók vagyunk együtt. Én jó vagyok ha veled vagyok.

Szünet. Aztán folytatta és nyomatékosított.

- Nem megyek sehova! Neked pedig nem kell bújkálnod, se Weasley elől, se Brown elől, senki elől sem. Ha félsz, akkor majd mellettem fogsz félni. Érted? - tett végre pontot a végére Draco, maga is kissé elgyengülve, de teljesen őszintén. - Ne rójuk mindig ugyanazokat köröket. Ne csak úgy bízzunk egymásban, hogy csak mondjuk. Hanem tényleg bízzunk.

- Szeretsz engem? - kérdezte Hermione, végső elkeseredésében. Szájtátva, az ájulás szélén hallgatta végig az előző mondatokat. A Griffendéles éne teljes eltűnik Draco Malfoy mellett, csak egy gyenge porhüvely marad a helyén.

Draco ellépett a lánytól, tétován. A kabátjához nyúlt és kivett a zsebéből egy összehajtogatott papírt, amit Hermione kezébe adott.

- Mi ez? - kérdezte a Granger lány.

- A válaszom - jött a riposzt, mire a bosszorkány ránézett. - Sosem leszek Rómeó, sem a szőke herceg. Én én vagyok. Saját módom van arra hogy kifejezzem. Nekünk van rá saját módunk.

Hermione félve széthajtogatta a papírt és a vastagon írt címre nézett.

- Jelentkezés a gyógyítóképzésre - vonta le a következtetést Hermione, a levegője teljesen elfogyott és a szája elé kapta a kezét. Meglepődött? Nem, ez sokkal több volt. - De... Ez...

- Amikor eldöntöttem, tudtam, hogy nem foglak hátrahagyni - rázta meg a fejét magabiztosan Draco. - A tökéletest kerestem neked. És az Aurorképzőben találtam meg a plakátot. Kikértem... Szinte mindenki véleményét. Potterét, Ginny-ét. Szerintük is, szerintem meg főleg... Tökéletes lennél.

- Már megint túl romantikus vagy - jött a komolytalan figyelmeztetés.

- A kviddics szentimentálissá tesz - vonta meg a vállát Malfoy, mintha semmiség lenne. Közben a szíve vadul dobogott és a szerelmét fixírozta. Hermione továbbra is a papírt bámulta, a szája előtt a kezével, rágva a körmét. Aztán felnézett, tétován.

- Mi lesz ha megunsz? Mert ez már komoly dolog és vannak veszélyei - tette fel a félelemmel teli kérdést a Granger lány.

- Mi sosem lennénk unalmasak - rázta meg a fejét Draco magabiztosan.

- Csak mondod. De ismerlek. Te vagy Draco Malfoy - mondta Hermione.

- De nem vagyok Draco Malfoy nélküled.
____________

- Szóval, a kviddics tulajdonképpen a repülő varázslóseprűk sportja - vonta le a következtetést Laurel, amikor a két pár felsétált a lelátórára a kviddics-arénában.

- Tulajdonképpen, a varázslók focija - magyarázta tovább Hermione, és kedvetlenül leült.

- Mi az a foci? - kérdezte a két Aranyvérű fiú egyszerre. A lányok csak egymásra néztek és legyintettek egyet.

Draco Hermione mellett foglalt helyet, és rögtön átkarolta a vállát, majd megpuszilta a halántékát.

- Gusztustalanul romantikusak vagytok - jegyezte meg Blaise. Miközben ő maga is a szerelemben úszott, és a barátnője szorosan fogta a kezét.

- Melletted is van egy gyönyörű lány. Gondolom, tudod milyen érzés - jött a válasz Draco-tól egy vigyorral kísérve.
- Főleg ha a lány egy szent és eljön veletek kviddicset nézni - nézett rájuk szigorúan Hermione.

- Becsüljetek meg minket, fiú! - figyelmeztette őket Laurel, megszorítva Blaise vállát, amit átkarolt. Erre a sötét hajú ex-Mardekáros nyomott egy csókot az ajkaira.

- Míg az univerzum össze nem omlik - suttogta bele az ígéretet Draco a szerelme hajába. Persze, nem akart a világ egésze szeme láttára meggyengülve, de azért na. Szerette ezt a lányt. Egymáséi voltak. Mindent megtett volna, hogy megtartsa magának. És úgy látszott, hogy meg is kell tennie. A szerelem ilyen kihívásokkal járt. És Draco szívesen megküzdött ezekkel.

A visszaszámlás befejeződött, a tömeg üdvrivalgásban tört ki. A két Aranyvérű rajongó tekintettel egymásra nézett és újra kisfiúnak érezték magukat, amikor az egyetlen bajuk forrása az volt, hogy nem a kedvenc csapatuk nyert.

- Kellemes délután, boszorkányok és varázslók! Lee Jordan vagyok, az Egyesült Királysági kviddics liga sportszakértője és kommentátora. Üdvözlök mindenkit a Hárpiák és a Tornádók közti összecsapáson! - az egykori Griffendéles hangja szintén tapsviharra késztette a nézőket. Még Hermione is unottan tapsolt párat, pedig igazán semmi kedve nem volt. De Draco ölelése szinte teljesen elfeledtette vele, hogy tulajdonképpen bárhol máshol szívesebben lenne, mint egy kviddics lelátón.

- A mai nem csak azért különleges meccs, mert a két legesélyesebb csapat csap össze egymással. Ó, nem-nem! Hanem azért is, mert egy jelképes, ex-Roxfortos küzdelem lesz ez a mai! - Lee hangja az összes nézőt izgatottságra késztette, és ez is volt a dolga. Amint a fiú befejezte a mondatot, osztott képernyőn megjelent az élő kép. Az egyik oldalon Ginny Weasley-Potter volt látható, zöld mezben, a seprűjén ülve, a kesztyűjét igazítva. Amint realizálta, hogy őt veszi a kamera, rögtön integetni kezdett a rajongóknak. Na, ekkor Hermione is szeretetteljesen tapsolt a legjobb barátnőjének. A másik oldalon Theo Nott-ot mutatták. Az ex-Mardekáros kék melegítőben állt a "kispadok" mellett, egy táblát fogva és fekete haját piszkálva. Szerényen elmosolyodott, amikor felnézett a kivetítőre és saját magával találta szembe magát. Ekkor Draco és Blaise törtek ki hatalmas örjöngésben és annyira hangulatba kerültek, hogy majdnem elkezdték skandálni, hogy "Mardekár! Mardekár!", csakúgy mint régen.

- A Hárpiák eredményes fogója már két éve Ginny Potter, aki az évben másodnyára nyerte el a "liga legeredményesebb női játékosa" címet és jelenleg a csapatkapitány is. Ó, Merlin, 11 éves korom óta ismerem ezt a kislányt és mennyit szívattuk a bátyjaival, hogy nem jó játékos. Gin, fogadd őszinte bocsánatkérésemet! - erre a mondatra Ginny kinyújtotta a nyelvét, Lee-nek címezve.

- Azóta ez a kislány mennyi mindent élt át a Griffendél házban, nem igaz? De... Ha valaki nem tudná, a Griffendél és a Mardekár között ősi vita zajlik. És most... Ez tovább fokozódik! Hadd mutassam be, a Tornádók új másod-edzőjét, a stratégiai mestert, a Mardekár házban végzett, Theodore Nott-ot! - a fiúk itt már teljesen extázisba estek, amit még a barátnőik sosem láttak tőlük eddig. Teljesen átszellemültek. De Hermione nem is bírta megfogalmazni, hogy mennyire örül neki, hogy Draco ennyire kibújik önmagából és az a srác lesz, aki a kviddicsért élt-halt, aki élvezte az életet.

Merlin gatyájára, mennyire szeretem!

És a meccs elkezdődött. 

- Szóljatok, ha Ginny közel jár, hogy elkapja a cikeszt - mondta Hermione, Draco-ra nézve, aki Blaise-zel együtt, már előre is dőlt a korlátra, hogy jobban lássa a játékot. A szőke hátranézett, így látta, hogy a barátnője elővesz egy könyvet és fellapozza. 

- Granger, ne már! Itt vagy a szezon legfontosabb és legizgalmasabb meccsén és te olvasni akarsz? - jött a Malfoy fiú reakciója, túlságosan rajongó üzemmódban. Hermione szája felfelé konyult, de egy szkeptikus pillantást vetett a barátjára. 

- Azt ígértem, hogy eljövök. Nem azt, hogy élvezni fogom. Nem igazán bírom a kviddicset. Untat - az utolsó szót már csak halkan, amolyan "mit lehet tenni?" stílusban mondta. Erre két, teljesen ugyanolyan reakciót kapott válaszként, Draco-ét és Blaise-ét. Mindkettőjük eltátotta a száját és elszörnyedt az egész arcuk. 

- Draco, a csajod fura - szörnyülködött Blaise. 

- Fogd be, Zambini - ütötte meg a karját Laurel. 

És a következő pillanatban minden felrobbant. Hermione felkapta a fejét a robbanásokra, a füstre. Mindannyian a lábukra pattantak és lenéztek a pályára. A játékosokra folyamatosan érkeztek a lentről elsütött ártások és egyfolytában zuhantak a föld felé. A szemben lévő lelátó több sorában tűz ütött ki és mindenfelé fekete füstcsíkok zúgtak el, ami a hopponálási nyomra hasonlított. 

Az egész területen káosz támadt, mindenki kiáltozott, valaki segítségért, valaki csak úgy. Viszont a négyes még mindig állt, mintha ólomból lenne a lábuk. Draco és Hermione egymásra néztek, szemükből aggodalom támadt. Ugyanazt a rántást érezték a gyomrukban, mint mikor háború volt. 

És a következő pillanatban... Draco felüvöltött. Az alkarjához kapta a kezét és térdre esett. Hermione a lélegzetét is visszatartotta egy pillanatra és amilyen gyorsan csak tudott mozogni, feltűrte Draco ingét. És ott volt. A Sötét Jegy vibrált. 

-Halálfalók - suttogta Hermione, felnézve Blaise-re. 

- Kik azok a Halálfalók? - kérdezte Laurel, vérbe fagyva a látványtól. De válaszolni már nem volt lehetőségük. A soruk szélén földet ért egy sötét csík, alakot öltve és rögtön Stupor-t üvöltött a négyes felé, akik a sor szélén ültek. És a rontás a legszélsőt találta el. Laurel-t. 

- Stupor! - rántotta elő a pálcáját sietve Blaise, bűbájt üvöltve az ismeretlen Halálfalóra, aki hanyatt esett és az átok miatt lezúgott a lépcsőn. Hermione rögtön Laurel ernyedt testéhez rohant és megnézte a pulzusát, majd ránézett a rettegő fiúkra. 

- Él. Alig, de él - biztosította Blaise-t Hermione. A fiú látszott, hogy menten elájul, az arca sápadt volna, a keze remegett a pálcája körül. Próbálta tartani magát, de a barátnőjének éppen pihegő testének látványa halálra rémisztette. - Egy erősebb Stupor még minket is megölhet, pedig mi varázslók vagyunk. Ki tudja, hogy mit képes tenni egy muglival? Ápolásra van szüksége! Most! Ki kell juttatnunk innen. 

- Nem tudhatjuk, hogy hány Halálfaló lehet kint. Az újabb hullám bármelyik percben megjöhet, ha ez egy olyan fontos akció. És csak kintről lehet hopponálni - rázta meg a fejét Blaise, teljesen reményvesztetten. Ő nem vett részt a háborúban, külső szemlélő volt, sosem kellett részt vennie ilyenfajta harcban. Amatőr volt és félt is. 

- Hermione-t ki tudjuk vinni - nyögte ki Draco, még mindig szinte fuldoklott a Sötét Jegyből kifolyó fájdalom miatt. Amikor Hermione hátranézett rá, felállt, hogy magabiztosabbnak tűnjön, pedig ugyanúgy remegett a keze, mint Blaise-é. 

- Nem! - rázta meg a fejét Hermione, tökéletesen bizonyossággal. - Ez nem egyedül a te dolgod. Nem kell, hogy egyedül csináljátok végig, mert nem vagytok egyedül. Én is itt vagyok. 

- Meg kell mentened Laurel-t! Ha valami rosszul sül el, meghalhat! - folytatta Draco, összeszedve magát és megpróbált anélkül kiabálni, hogy felszisszenjen a fájdalomtól. 

- Nem foglak itt hagyni téged! - kiabált fel a Granger lány, a könnyek a napon már sokadjára szurkálták a szemét. 

- Megoldjuk, Granger! Meg kell mentened Laurel-t! Mi kijuttatunk innen mindenkit - mondta Draco, kissé feljebb emelve a hangját. Hermione kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de nem tette, csak megtörölte az arcát és alig láthatóan bólintott egyet. De egyáltalán nem értett egyet az egésszel. Érezte, hogy nem képes otthagyni a fiúkat. De most Laurel élete volt a tét. - Vidd őt anyámhoz! Nála minden megvan amire szükséged lehet. 

- Meg kell ígérnetek, hogy amint megtehetitek, eltűntök innen! - mondta Hermione, lassan, hogy megértsék, ez komoly. A fiúk egymásra néztek, de nem válaszoltak. - Ígérjétek meg!

- Amint megtaláljuk Ginny-t és Theo-t, utánatok küldjük őket! - bólintott végül Draco, habár tudta, hogy a lány nem ezt várta tőle. De nem volt képes többet megígérni, egyszerűen nem. 

- Ne ölessétek meg magatokat! Még szükségünk van rátok - törölte meg az arcát Hermion, aztán elhaladt Draco mellett, hogy megpróbálja felállítani a félholt Laurel-t valahogyan. Aztán lehunyta a szemét, nem engedte, hogy a dühe elhatalmasodjon felette, így visszalépett és egy szenvedélyes, könnytől vizes és levegőtől szegény csókot váltott a szerelmével. 

- Fedezünk titeket. 

_________

- Narcissa! - kiabált Hermione, amint földet ért a Malfoy birtok területén. Az ájult szőkét próbálta állva tartani, de alig-alig sikerült. Érezte, hogy az ő hátát is eltalálta egy-két átok és azt is érezte, hogy szivárog magából a vér. A fiúk mindent megtettek amit tudtak, élve kijuttatták őket. Most neki meg kell mentenie Laurel életét és nem szabad arra gondolnia, hogy Draco és Blaise, ebben a szent pillanatban milyen hülyeséget tesznek, hogy mit áldoznak fel. Azért, hogy embereket mentsenek. 

- Hermione! - szaladt le a lépcsőn Narcissa Malfoy és amint meglátta, hogy itt bizony komoly baj van, a lányhoz sietett és a saját vállára emelte Laurel ernyedt karját. - Kedvesem, mi történt? 

- Halálfalók... támadás a kviddics-arénában. Az egyikük Stuporja eltalálta Laurel-t. Ő... ő mugli és fogalmam sincs, hogy milyen hatással lehet rá - rázta meg a fejét a lány, kétségbeesetten, egy szemernyi bátorsággal sem. 

- Ne aggódj, kedvesem! A legfontosabb most, hogy megnyugodj és segíteni tudjon ezen a szegény kislányon! - mondta Narcissa gyengéden, tökéletesen megértve, hogy a lány miért fél ennyire. Átélt már ilyet. - Gyere, fektessük le a nappaliban!

Ketten, együtt segítették be a szőke lány ernyedt testét a nappaliba és fektették le a kanapéra. Hermione rögtön mellé guggolt, a pulzusát tapintotta ki, a lázát mérte a kezével. Megpróbált lehiggadni és kikapcsolni magában az összes aggódó molekulát. Laurel-re kell fókuszálnia. Nem veszítheti el az egyik legjobb barátnőjét. Nem engedheti, hogy Blaise a szerelme nélkül maradjon. 

Narcissa eközben a házimanókat mozgósította, akik rögvest munkához láttak, amint meglátták a sérült testet. Hermione, jobbat hirtelen nem tudva, Hippocrax-ot motyogott el Laurel felett, a legegyszerűbb gyógyító bűbájt. Visszaemlékezett Bimba professzor gyógynövénytan óráira, amikor a manók meghozták a gyógyfüveket és egy kenőcet kevert belőle, ami valamennyire enyhítette a lány fájdalmait. Aztán bájitaltan emlékezett vissza, remélve, hogy a mugli lánynak nem fognak ártani a varázslóknak készített italok. 

Mire a Granger lány, akit a generáció legokosabb boszorkányának tartanak, könnyekben fuldokolva, remegő tagokkal, alig lélegezve, végigcsinálta az összes varázslatot, amit csak tudott, Laurel szívverése valamivel erősebb lett. Narcissa Hermione hátára tette a kezét, ekkor érezte meg, hogy a lány is vérzik. 

- Kedvesem, megsérültél - suttogta a szőke nő aggodalmasan. Hermione csak megrázta a fejét, nem bírta levenni a szemét Laurel-ről, mert attól félt, ha nem néz oda, a lány nem fog levegőt venni. - Hermione, állj fel, drágám! Megtettél mindent, amit csak lehetett. 

Stabil kezekkel felállította a remegő lányt, aki szinte rögtön átölelte Narcissát, mindenfajta szégyenérzet nélkül és keservesen elkezdett sírni. 

- Minden az én hibám - szólt fuldokolva a lány, miközben az idősebb boszorkány a hátát simogatta. - Miattam került bele ebbe a világba. Csak egy mugli, nem lenne szabad ez történnie vele. 

- Drágám, megtalálta a szerelmet Blaise mellett. Ezt nélküled is megtalálta volna, valahogyan. Az emberek, akik együtt kell lenniük, bárhogyan együtt lesznek - magyarázta Narcissa. - Hinned kell benne, hogy a jó döntéseket hoztad, mert nem tudod őket visszacsinálni. Megtettél mindent, amit tudtál. És Laurel jobban lesz. 

- Honnan tudod? - kérdezte Hermione, belenézve a szőke nő szemébe. 

- Mert hiszek benned, kedvesem - mosolygott rá a kétségbeesett boszorkányra Narcissa és tovább simogatta a haját, hogy megnyugtassa. 

- HERMIONE! - mindketten felkapták a fejüket a kiabálásra, ami az előszobából jött. A lány elszakadt Cissától és lélekszakadva ért a nappaliból. 

Ginny Weasley állt az ajtóban, az arca tele volt porral és vérrel, ahogyan a kviddics meze is, a nadrágja kiszakadt több helyen. Pontosan úgy nézett ki, mintha egy támadásból menekült volna. Mert így is volt. Hermione rögtön átölelte a lányt, szorosan. 

- Jól vagy? - kérdezte a Granger lány aggódva. 

- Leestem a seprűmről a szemét Halálfalók miatt. Draco és Blaise talált meg a nyílt színen, elájulva és amint felkeltettek, ide küldtek - magyarázta hadarva Ginny, kényszerítve magát, hogy ne sírjon. Ő is ugyanazt érezte, amit a háborúban is, amikor nem tudott semmi ténylegeset tenni, csak reménykedni. 

- Hol vannak? - kérdezte Hermione, félve, hogy esetleg egy rossz hírt fog kapni. 

- Még nem találták meg Theo-t, amikor velem voltak. Biztosan őt keresik - rázta meg a fejét Ginny, tudva, hogy Hermione nem ezt a választ várta, de csak ennyit volt képes adni. 

- Ők... jól vannak? Nem sérültek meg? - jött a következő kérdés, a lány szeméből pedig folyamatosan folyt a könny. Ha esetleg bármi történt Draco-val és nélküle kell majd élnie... azt nem élné túl. 

- Nem volt semmi bajuk - biztosította őt a Weasley lány, megsimítva a karját. - Laurel?

- Életben van. Jól lesz - bólintott Hermione. Legalább ezt nem rontottam el. 

A következő perceket a nappaliban ültek. Vagyis Ginny ült, Hermione járkált előtte. Megölte az ideg, nem bírt leülni, kattogott az agya. A gyomra görcsben állt, nem bírt másra gondolni, csak Draco esetleges élettelen testére. Bármi történhet vele. Nem élné túl, ha baj lenne Draco-val. A fájdalom és az aggodalom... egyszerűen kezdett túlnőni rajta és már csak-csak úgy érezte, hogy menten elüvölti magát, leborul a földre és csak ringatja magát, mint egy kisbaba, ameddig a fiúk vissza nem érnek. De muszáj volt tartania magát. Akármennyire is meghazudtolta Griffendéles énét ezzel a végtelen aggodalommal és félelemmel, nem akart még szánalmas is lenni. Akármennyire is akart. Ezt a részét nem akarta elveszteni. 

A lány szenvedésének egy hatalmas pukkanás vetett véget, amint 3 varázsló ért földet a nappaliban, imbolygó lábakkal. 

Blaise Zambini szinte magához sem tért a hopponálás okozta sokkból, már térdre is vetette magát a szerelme mellett, és amikor megérezte, hogy a lány lélegzik, milliószor megpuszilgatta a homlokát, könnyezni is elkezdett a megkönnyebbüléstől és azt suttogta, hogy "köszönöm, Merlin". 

Theo Nott, a szétszakadt melegítőjében és véres-poros arcával, jobb híján Ginny-t tudta csak megölelni, aki szívesen helyettesítette Pansy Parkinson-t, mivel őszintén, neki is szüksége volt egy vállra, amire ráborulhat. 

És végül... ott volt Draco Malfoy. Szőke haja összeborzolódott, az arca poros lett, a karján fel volt tűrve az inge és látszott a Sötét Jegy, körülötte pedig vörös folt, ami azt jelentette, hogy folyamatosan vakargatta, hogy folyamatosan izzott. De... nem volt rajta semmilyen sérülés, nem volt vérfolt az ingén, nem volt karcolás a bőrén, nem imbolygott. Jól volt. 

- Édes Merlin! Köszönöm - kapta a szája elé a kezét Hermione és hangosan felzokogott a megkönnyebbüléstől. Draco két hosszú lépessel a lány előtt termett és magához szorította, úgy, mintha sosem akarná többet elengedni. Hermione egyre csak zokogott, Draco-nak sikerült visszatartania magát a sírástól, de csak egy hajszálon múlt. Csak nyugtatta magát és Hermione-t is, hogy simogatta a lány haját.

- Itt vagyok, kicsim. Itt vagyok - suttogta Draco, de tudta, hogy ez sokat nem fog segíteni a lánynak. 

- Annyira szeretlek. Nem akarom, hogy többé otthagyj, csak úgy - zokogta továbbra is a Granger lány. 

- Sosem leszek többé olyan hülye, hogy ilyen egyszerűen eldobom magunktól a közös jövőnket. Nem fogsz elveszíteni, nem foglak otthagyni. És ez ígéret. 

- Amíg az univerzum össze nem omlik. 

ÉÉÉÉÉÉÉÉSSSSSSSS ! Itt van!!!!!

6400 szó, körülbelül. Az egész fejezet. Több mint 4000 szót írtam, kb. 3 nap alatt, ez szerintem új rekord lett nálam. Az eleje valamiért nagyon nehezen ment, a vége, pedig pörgött és pörgött. 

Remélem,hogy elégedettek lesztek vele :D Mindenképpen írjatok kommentet, amikor elolvastátok, kíváncsi vagyok mindenfajta véleményre. Egyrészt, arra, hogy mit szóltok ezekhez, ami most történt, mik voltak a köztes reakcióitok? Másrészt arra, hogy mit gondoltok most Draco és Hermione szerelméről? Jól írom le az érzéseket, hihetőek, egyáltalán lehetségesek? Tudjátok, hogy ebben mindig bizonytalan vagyok. 

Köszönöm hogy ennyire türelmesek voltatok velem, tényleg. Rettenetes bűntudatom volt, hogy régóta nem hoztam nektek részt, de  a suli, mint ahogyan gondolom, mindenkinél eszeveszettül pörög. A tanárok azt várják hogy robotok legyünk és mindent tudjunk, de ez sajnos nem lehetséges. És bevallom, egészen valószínű, hogy túlvállaltam magam. 

Na mindegy. Szóval véleményezzetek, és arra is kíváncsi vagyok, hogy mit vártok ezek után?! 

Még egyszer köszönök nektek mindent!!!!

(lenti videót lehetséges, hogy csak gépen tudjátok megnézni, valamiért, de ha én Youtuberól rendesen telefonról megnyitom akkor megy, nem tudom hogy telefonról innen miért nem, de mindegy... itt van, szinte tökéletes sikerült megcsinálnom ezt a videót, tökéletesen kb jellemzi a történetet :D lehet találgatni :D #evilmood :D )

https://youtu.be/3N668ay3mZ0