A/N: Ajánlott zene: Andrew Belle - In My Veins (Ó, az ereimben vagy és nem tudlak kihúzni onnan. Ó, te vagy minden, amit éjjel számmal megízleltem. Ó fuss el, mert nem én vagyok az, akire rá akartál lelni....)

https://youtu.be/GSYnOeO5rdk

Mintha a világ ezzel hirtelen megváltozott volna. Nem úgy, mint mikor összejöttek. Ez sokkal nagyobb volt.

A hurrikán, a vulkánkitörés, a földrengés és az atomrobbanás együttes ereje volt.

A Hold besütött az ablakon. Draco egy pillanatra a nagy, fehér, világító bolygóra nézett, mint egy régi barátra, mitöbb lelkének egy darabjára. Halványan elmosolyodott. Majd visszafordította a fejét élete szerelmére, aki a dereka köré fonta a lábait, aki a karjaival átölelte a nyakát és aki a vállára hajtotta a fejét. Gyerekkorában azt gondolta, hogy Hermione Jean Granger nem más, mint egy bozontos hajú, stréber szüzike.

És most, ahogyan erre a lányra nézett... Ameddig az univerzum össze nem omlik. Te meg én. Én meg te.

Nem bírta megállni, hogy magához ne húzza, hogy meg ne csókolja, hogy át ne ölelje a derekát... Hogy ne szeresse.

Amikor Draco érezte, hogy Hermione már zihál, áttért a nyaka csókolására és szépen, lassan a pizsamájának anyaga alá csúsztatta a kezét, megsimogatta a bőrét, majd egy hirtelen mozdulattal... Lekapta róla a felsőt.

Hermione még jobban levegő után kapkodott és akármennyire is élvezte a csókokat, el akarta takarni magát, mivel éjszaka lévén, nem viselt melltartót.

Így ott ült Draco Malfoy ölében, meztelen felsőtesttel, az ajka izzott a szőke csókjától.

- Hé! - szorította meg finoman Draco, Hermione csuklóját, hogy megállítsa a remegését. Nem bírta levenni róla a szemét. A legszebb dolog, amit valaha látott. - Nem kell semmi miatt aggódnod! Gyönyörű vagy.

Ez volt minden amit mondott, közben végig beleszuszogva a lány nyakába.

Hermione lehunyta a szemét, még szorosabban ölelte át Draco izmos vállát. Hermione Granger vagy, az istenért! Kapkodd össze magad! És bólintott egy alig érzékelhetőt.

Úgy érezte magát, mintha az első alkalma lenne. Nem volt az. Mert az egy merő gyalázat volt. De a Draco-val való együttlét csodás volt. Azért mert... Érezte hogy a fiú szereti.

És emlékezett a szavaira, miszerint le akarja tépni a lányról a ruhát.

Engedte, hogy a fiú hanyatt döntse az ágyon. Engedte, hogy ránehezedjen, hogy simogassa. Hogy végigcsókolja a bőre minden centiméterét. És ami a legfontosabb... Engedték, hogy az egymás iránt érzett szerelmük átjárja őket.

Hermione nagyokat sóhajtott, érezte, hogy Draco ajkán megjelenik az a tipikus vigyor és ez egyszer nem csapta meg érte a karját. Lejjebb csúsztatta a szőke hajból a kezét, egészen a szürke pólójának aljáig, amit az ajkába harapva megragadott és lehúzta róla.

Látta már meztelenül. Nem itt volt a probléma. Hanem hogy olyan volt, mint egy szobor. Egy tökéletesre faragott kőszobor, ami már kezdett megenyhülni.

Hermione habozva emelte meg a kezét és végigcsúsztatta a kezét Draco mellkasán, egészen a kockás hasáig. El volt bűvölve. Belenézett a szürke szemeibe, de olyan zavarba is jött rögtön, hogy elkapta a fejét. A pillantása a Sötét Jegyen akadt még és egy pillanatra lefagyott. Draco természetesen észrevette ezt.

- Hermione... Tudom, hogy undorító - nyögte Draco, nekitámasztva a homlokát, szégyenkezve a lányénak.

- Draco, ne - tette rá óvatosan a fiú ajkára a kezét Hermione, a másik kezével, pedig összefűzte az ujjaikat, hogy aztán a feje felé emelje őket. Draco követte a pillantásával. Azt a kezét emelte fel, amire Bella a szót írta. - Ne játsszuk a melyikünk sebe rosszabb-ot, kérlek! Csak a jelen van. És ez minden.

Lassan hajoltak egymáshoz, az ajkai parázsolva összeértek, a meztelen mellkasuk egymáshoz ütődött.

- Csak légy velem! Ennyit kértem és ennyit is fogok kérni egész életemben! - suttogta Hermione.

És Draco nem volt képes nemet mondani neki.
______________

Nem egészen fél óra múlva, Hermione a hasán feküdt az ágyán, félig a könyökére támaszkodva, hogy a meztelen hátát cirógató, szintén könyöklő Draco-ra nézzen. A fiú halványan elmosolyodott, amikor a szemeik összetalálkoztak, Hermione, pedig szinte rögtön elpirult, hogy csak egy takaró takarja el a testét. Nem, mintha a fiúnál nem ugyanez lett volna a helyzet.

- Miért minden takaró vörös ebben az iskolában? - kérdezte suttogva, de kissé morogva Draco.

- Hogy úgy érezd magad, mint a Griffendél hálótermében - jött a válasz a lánytól, szintén suttogva és megérintette Draco arcát.

- Miért kéne nekem a Griffendél hálótermében lennem? - vonta fel a szemöldökét a szőke.

- Azt mondtad , hogy oroszlános csajokkal is össze kellett volna jönnöd - nevette el magát Hermione.

- Vagy legalábbis eggyel - jött a helyesbítés a fiútól, majd finom csókot nyomott a szerelme ajkaira. - Mit gondolsz, elég erős leszek hozzá valaha, hogy elmondjam, miért törtem össze a szívedet?

- Nem muszáj elmondanod. Csak, ha készen állsz rá - felelte gyengéden, megértően Hermione.

- Nem fair veled szemben. Nem is vagy kíváncsi? - kérdezte meglepetten Draco, aki jól ismerte a lányt. Tudta, hogy sosem bírja ki, hogy ne tudjon mindent, mindenről.

- Majd elmondod, ha készen állsz rá. Nem foglak siettetni. Az a fontos, hogy... Most velem vagy - mondta gyengéden Hermione. Draco még jobban elmosolyodott. Úgy érezte, megnyerte a főnyereményt, ezzel a lánnyal, akit még mindig nem érdemelt meg.

A fiú tovább cirógatta a boszorkány hátát, élvezte, hogy libabőrt okozhat és megpuszilta a homlokát. Elsuttogott egy Legilimens-et és szépen lassan átadta a barátnőjének az emlékeit az elmúlt pár napról.

Kezdve Lucius Malfoy-jal, az elviselhetetlen fájdalommal, amit érzett, majd folytatta Ginny kiborulásával, az Exmemoriammal és az apró kis párbajjal Ron-nal.

Úgy érezte, hogy Hermione megérdemli, hogy tudjon róla. Nincsen több titok, nincs több elsikkasztás. Muszáj nyitottnak lennie a szerelmével. És, a lány hiába tudott mindent, de tényleg mindent róla, még mindig szerette.

Hermione kinyitotta a szemét, amint az emlékek áramlása befejeződött. Könnycseppek gyűltek össze a szemében, érezte a fájdalmat a mellkasában, ami a szívét jelezte.

- Az egész... az apád miatt volt? - suttogta Hermione, úgy érezve, hogy az egész világ összezuhan körülötte. Nem is igazán értette. Vagyis de, értette. Hiszen Lucius Malfoy egy önző, szemétláda volt. Aki mindig megtalálta a módját, hogy tönkretegye Draco életét.

- Az apám.... már három éve halott. És még a föld alól sem hagy békén az a seggfej - sóhajtott egy nagyot Draco, Hermione kiérezte belőle a bűntudatot és tudta, hogy ezt a fiú sosem fogja elfelejteni. Mindig ostorozni fogja magát miatta. És nem, Hermione nem mondhatta azt, hogy ne tegye, bár ezt hangosan nem mondhatta ki. Majdnem tönkretette az életüket. Még időben kapott észhez.

- Az apád volt. Akár tetszik, akár nem, ezt nem lehet megváltoztatni - vélekedett Hermione, és megérintette Draco arcát, hogy nézzen rá. Látta rajta a bűntudatot, de végül Draco a szemébe nézett.

- Mindig tudtam, hogy nem volt benne szeretet - vonta meg a vállát Draco, mintha nem is lenne semmi értelme az egésznek, mintha nem is érdekelné. De nagyon is érdekelte. - Azt sem tudom, hogy miért érzem magam így miatta.

- A legközelebbi ember volt, aki hatást gyakorolt rád. Melletted volt egész életedben. Az apád volt. Hiányolhatod is, eltekintve a dolgoktól, amiket tett - mondta Hermione továbbra is gyengéden, sejtve, hogy a szerelmének erre van szüksége.

- Nem... nem az apám, mint Lucius hiányzik. Sosem volt jó apa. Az az apa hiányzik, akinek kellett volna lennie - magyarázta Draco. Csak az anyja volt neki, mindig is. Néha kevesebb törődéssel, néha többel, de Narcissa mindig ott volt mellette. Viszont Lucius csak az önmaga fura, arisztokrata, nárcisztikus és gyáva minitűrájának akarta Draco-t, nem másnak. Sosem adta meg neki a tiszteletet, Lucius szemében Draco mindig egy gyerek maradt, aki nem tud semmit, az égvilágon. Pedig Draco nem egyszer bizonyította be, hogy van agya és, hogy nem is gyáva.

Hermione csak bólintott, engedte, hogy a fiú nagy levegőt vegyen, mint mindig, amikor az apjáról beszélt.

- Hogy nekem mennyire igazam volt - horkantott fel Draco és megforgatta a szemét. - Minden Mardekáros elcseszett. És én vagyok köztük a legelcseszettebb, mert én vagyok a főnök. És te vagy arra kárhoztatva, hogy összeszedegesd a darabjaimat. Nagyon, de nagyon nem vagyok fair veled szemben.

- Hogy mi van? Meg vagy te húzatva?! - rázta meg a fejét hitetlenül Hermione, felkiáltva és a hátára fordult, hogy rendesen fel tudjon ülni. A nagy hevességben lecsúszott a takaró a melléről, de igyekezett szégyen nélkül visszaigazítani anyagot, mintha nem azzal szemben ülne, aki letépte róla az egyéb ruhadarabjait. - Én vagyok az, akit megcsalt a pasija és az is én vagyok, aki a legjobb RAVASZ és RBF eredményekkel sehol, ismétlem SEHOL nem kötött ki! És azt még tegyük hozzá a teljesség kedvéért, hogy én vagyok HERMIONE GRANGER! Én éppen annyira elcseszett vagyok, mint te, ha nem jobban.

- Granger, ezen igazán nem kéne vitatkoznunk! - ellenkezett Draco, aki büszkén viselte a legelcseszettebb varázsló címet.

- De! De, kéne! Mivel tévedsz! - mondta határozottan, azon a tipikus Hermione Granger pillantással és magabiztossággal. - Talán elcseszett vagy és darabjaid vannak csak, de... az biztos, hogy nem vagy egyedül. Mert én ugyanilyen vagyok, nem több. Mi ketten... ugyanolyanok vagyunk.

- Hermione... - kezdte el Draco, és lehetett hallani hogy komolyan gondolja, mert a keresztnevén szólította a lányt. Elkezdett gondolkodni. Aztán belenézett Hermione szemébe, amiből a tökéletes bizonyosság sütött.

- A kapcsolatunk... Nem csak arról szól, amiről a tömeg gondolja. Nem csak a csókokról, meg az ölelésekről, meg a szexről - magyarázta hevesen Hermione és mindkét kezével megfogta Draco kezeit. A fiú lefagyott, ami az elmúlt pár évben csak a lány jelenlétében valósult meg. - Persze, ezek is benne vannak, természetes, hogy igen, mert... Na, abban is jók vagyunk. De azért vagyunk mi jók, mert rohadtul szeretjük egymást és sosem hagyjuk, hogy bármi is szétszakítson minket.

Draco habozott. Nem tudott mit mondani. Mindig így érezte magát Hermione hirtelen és erőteljes érzelemkinyílvánításai után. És vica versa. Hermione kiolvasta a fiú szeméből a bizonytalanságot és igyekezett düh nélkül válaszolni. Draco-nak semmi joga nincs ahhoz, hogy kételkedjen. Nekem van! De én elfogadom és elfogadtam mindig is őt!

- Gondoltál már arra, hogy a jövő nem annyira szörnyű, mint gondolod? Csak talán. Hogy esetleg minden megváltozott? Hogy megérdemled a jobb életet azzal, akit szeretsz? Vagy nem törődsz azokkal a dolgokkal?! - sorolta Hermione, szinte kifulladásaig. Draco a hátára vetette magát, a tenyerébe temette az arcát. Hermione ülő helyzetből nézett rá, majd megfogta a kezét és a saját arcára vezette.

- Engem nem tudsz figyelmen kívül hagyni. Mert itt vagyok és eszem ágában sincs mozdulni - rázta meg a fejét a lány. - Ha kételkedni kezdesz bennem... Akkor adok egy csókot, hogy bizonyítsak.

Szemléltette is a dolgot. Lehajolt és puhán megcsókolta Draco szinte remegő ajkait.

- Itt vagyok és szeretlek! Hallod?! Szeretlek! - suttogta Hermione, szinte Draco szájába mormolva. A szőke szinte félt kinyitni a szemét. A boszorkány rátámasztotta az állát a fiú mellkasára és felsóhajtott. - Te tényleg nem érted...

- Nem, Hermione, te nem érted - suttogta Draco erőtlenül. - Egy időzített bomba vagyok. És bármikor felrobbanhatok. Nem ránthatlak bele téged is. Túl fontos vagy. Nekem és a világnak is. De főleg nekem.

Hermione nem jutott szóhoz, csak letörölt egy könnycseppet a szeme sarkából, próbálta kerülni Draco szürke szemét, mivel tudta, hogy az még jobban sírásra késztetné.

- Szörnyű dolgokat tettem veled, amikről azt mondod, hogy már megbocsájtottad, de én még emlékszem rájuk. Most már tudom, hogy akkor tévedtem. Nincs olyan dolog, hogy születési jog, vagy rangsor vér alapján. Nem az határozza meg, hogy ki vagy. Aki ezt kitalálta és elhitte, az egy nagyon magányos ember lehet. Aki nem tudott soha senkit sem szeretni - magyarázta Draco, miközben a lányra fordította a fejét. - És te megakadályoztad, hogy én is olyan ember legyek, mint ő volt.

Most végre egymás szemébe néztek. A lányéból fáradtság áradt. A fiúéból remény.

- Mi van, hogy ha reggel felébredek és nem leszel itt? Mi van ha az egész csak egy álom? Mi van, ha te csak egy álom vagy? Mi lesz ha felébredek? - kérdezte Hermione elpilledve, laposakat pislogva. Úgy tett, mintha az elmúlt pár perc meg sem történt volna.

- Akkor rájössz, hogy csak egy rémálom volt. És akkor már undorodni fogsz tőlem és mindentől, amit tettem. Mert azt kéne tenned - mondta Draco, beletúrva a lány hajába.

- Nekem is fontos vagy! - vágta rá Hermione hevesen. - De... minden egyes alkalommal rettegek, hogy esetleg, mire felkelek, elfordulok, vagy nem figyelek, te eltűnsz és soha többé nem látlak. Az lenne az igazi rémálom.

Ezzel szórakozottan elkezdte piszkálni az ujjával Draco mellkasát. A körmei friss sebek szélén cikk-cakkoztak. Friss sebek? Jobban megnézte a fiú sápadt bőrét. Mintha mindenhol megvagdosták volna. Rossz déja vu-ja támadt.

- Ki támadott meg? - kérdezte meglepődve és dühösen Hermione, rögtön éberebb lett, mint volt.

- Granger... - sóhajtott nagyot Draco, mire kapott egy helytelenítő pillantást, ami már ezer embert megfélemlített előtte is.

- Ki volt az? - jött a határozottabb és keményebb nyomatékosítás.

- Az idióta exed - válaszolta meg végül Draco, mire Hermione keze ökölbe szorult és a pillantása erősen dühösbe ment át.

- Ronald Weasley küldött rád egy Sectumseprát? Mégis mi okból? - természetesen tudta, hogy mi okból, de nem gondolta, hogy Ron lehet ekkora orbitális idióta, de ezek szerint, igen, lehet.

- Nem volt szüksége indokra - válaszolta Draco, de a lány érezte, hogy hazudik. - Szerencsére George és Ginny ott volt, hogy összekaparjon.

- George és Ginny? - ismételte meg Hermione, mintha rosszul hallotta volna. Malfoy. Egyedül. A Weasley testvérekkel. Önszántából. Biztosan piros hó esett.

- Megkaptam a kiakadás-adagomat, ami Ginny-t illeti - mondta Draco, savanyúan mosolyogva. Hermione az emlékeiben látta, amikor Pansy és Ginny vitatkozni kezdtek a fiúval. És váó, de jó érzés volt neki, hogy a barátai (ez esetben Pansy Parkinson is) mellettük, a kapcsolatuk mellett állnak. Talán egyedüliként a világon.

- Ez vicces, mert... Én délután még Blaise vállán sírtam - horkantott fel Hermione, szinte szégyenkezve. Egy Mardekáros előtt sírni olyan volt mintha a nem hajtott volna fejet egy hippogriff előtt. Széttépték volna ha valaki ezt megtudja.

- Zambini még velem sem társalgott a napokban - vallotta be a Malfoy. Rosszul érezte magát miatta. Blaise a legjobb barátja volt, mindig mellette állt. Mindig a jó felé próbálta taszigálni. Hermione-t próbálta taszigálni felém. - Muszáj lesz bocsánatot kérnem tőle. Seggfej voltam vele.

- Nem vele egyedül - szúrta közbe gonoszan Hermione.

- Szeretlek, Mione - mondta Draco, miután sóhajtott egy óriásit. - Tényleg szeretlek. Sokszor hittem azt, hogy hülyeség, amikor azt mondják, hogy nem tud valaki a párjuk nélkül élni. De most már tudom, hogy ez az igazság.

Draco egy levegővétel után folytatta .

- Tudom hogy nem leszek az a férfi, aki elmondja, hogy milyen szerencséje van veled, annak ellenére, hogy tudom, hogy így van. Talán még az sem leszek, aki mindennap elmondja hogy gyönyörű vagy, annak ellenére hogy az vagy. És talán az sem leszek, aki mindig elmondja, hogy szeret, pedig ez így van, Granger. Szeretlek.

Hermione is sóhajtott egyet.

- Tudom, hogy jól leszünk együtt, Draco. Persze, fogunk vitatkozni és kiabálni, mert ezek vagyunk mi. De sosem fog változni, hogy annyira szeretlek, hogy arra nincsenek szavak.
_________________

Egy tartalmas héttel ezután, a páros a lányok szobájában készülődött. Vagyis már csak Hermione készülődött, Draco csak nézte őt és enyhén pánikolt. Nemis, inkább csak enyhén mutatta ki, egyébként eszméletlenül cidrizett.

Hogy mire is készülődtek?

Mrs. Weasley ragaszkodott ahhoz, hogy a szokásos vasárnapi vacsira "Hermione drágám, Draco Malfoy-jal édesen együtt" jelenjen meg. Hermione mindent, tényleg, egyszerűen mindent megígért Draco-nak, hogy menjen bele.

Blaise és Draco Tornádok-Hárpiák kviddicsmeccsre akartak menni, és Laurel és Hermione emiatt nem tudtak nemet mondani. Szóval dupla randi beígérve, ahol a Granger lánynak még halálra is kell unnia magát. De ez még a legkisebb lenne.

Draco valamelyik nap levelet kapott magától Narcissa Malfoy-tól, miszerint az asszony estélyt fog tartani a Malfoy kúriában és visszautasítást elítélve, várja mindkettőjüket. Na itt már volt probléma. Köztük az is,hogy Draco sem akart menni. De Narcissa-val nem akart ujjat húzni. És talán Hermione-t is könnyebb úgy bemutatni, hogy közben a szőke nő figyelme nem szegeződik közvetlenül és idő nélkül kettőjükre.

Az alku egyik része tehát beteljesülni látszott .

- Na és ehhez mit szólsz? - fordult meg Hermione, miután megigazította magán a pulcsiját. Draco felkönyökölt az ágyon, fáradtan beletúrt a hajába, de nem szólt semmit.

- Bocs, mit mondtál? - rázta meg a fejét a szőke, miután Hermione csettintett előtte. A lány megforgatta a szemét és felsóhajtott, majd beleült Draco ölébe. - Nem maradhatnánk itt, ebben a pózban?

- Egész héten ebben a pózban voltunk - nevette el magát Hermione, de azért Draco dereka köre fonta a farmerbe bújtatott lábait.

- Elég jól ismersz ahhoz, hogy tudd... Ebből sosem elég - simította meg a fiú a boszorkány arcát, aki válaszul finoman megcsókolta. Draco felmorgott, amikor Hermione elhajolt. - Tényleg muszáj?

- Megígértük - válaszolta Granger mosolyogva. - Mit szólsz ehhez? Maradunk a desszertig, aztán hazajövünk, beugrunk egy kis kínaiért, összeszedjük a gerlepárt és nézünk valami mugli filmet.

- Élni fogok én addig? - kérdezte Draco szenvedve, de a terv ezen része, amit Hermione az előbb felvázolt, nagyonis tetszett neki.

- Ne parázd túl! Csak Ginny és Harry, Percy és Audrey, Bill és Fleur meg a kislányuk, George és Angelina, valamint... Ron és Lavender lesznek ott - sorolta Hermione, majd Draco arcát látva, elnevette magát.

- Percy Weasley-nek felesége van? - jött a meglepődött kérdés.

- Nem ez a lényeg - rázta meg a fejét Hermione és széttárva a karját, felállt és megismételte az első kérdését. - Hogy nézik ki?

- Gyönyörű vagy - eresztett meg Draco egy félmosolyt és engedte, hogy a barátnője felhúzza.

- Készen állsz? - kérdezte Hermione, a kezét nyújtva.

- Ez beugratós kérdés? - idézte fel ezzel Draco az öregdiák bál estéjét, amikor a lány ugyanezzel a kérdéssel válaszolt.

Amint megfogta a boszorkány kezét, a szoba összemosódott előttük és a hopponálás következtében az Odú kertjében landoltak, ingatag lábon állva.

Lassan, kéz a kézben az ajtóhoz sétáltak, majd még mielőtt bekopogtak volna, szembe álltak egymással. Hermione rögtön Draco ingéhez nyult, hogy megigazítsa az anyagot.

- Nem kell aggódnod! Ha Lavender-t elfogadták, téged is elfognak - mondta Hermione gyengéden, majd egy csókot adott Draco-nak és bekopogott a faajtón. Bentről kiszürődött a hangos beszélgetés és csörömpölés hangja, ami rögtön mosolygásra késztette Hermione-t. Otthon volt.

- Ameddig az univerzum össze nem omlik... - suttogta Hermione, végszóként.

Molly Weasley nyitott nekik ajtót. Hermione megszorította Draco kezét, amint az asszony szinte kirepült az ajtón.

- Hermione, drágám! - örvendezett Molly és egy csontropogtató ölelésre részesítette a fogadott lányát.

- Örülök, hogy látlak, Molly - nyögte ki a lányt. Draco alig bírta, hogy ne nevesse el magát, de az idegessége ezt felülmúlta.

- És itt van ő is... - engedte el Molly a fiatalabb boszorkányt és a Malfoy fiúra nézett. - Draco Malfoy.

- Köszönöm a meghívást, Mrs. Weasley - lehelte Draco, nyöködve. Nem tudta, hogy mit kéne tennie.

- Nincs semmit köszönnöd, kedvesem. Ginny egyfolytában rólad beszél - lepte meg a párost ezzel a kijelentéssel a Weasley asszony. - Na, de, gyertek be kedveseim! A többiek már nagyon várnak titeket.

Ezzel beljebb léptek. Levették a kabátjukat, miközben a nappaliból kiszűrő hangokat hallgatták.

- Teddy, gyere ide! Nem akarhatsz mocskos ingben az asztalhoz ülni! - kiáltotta egy hang, ami nagy valószínűséggel, Ginny Potterhez tartozott és nagy lábdobogással közeledett. A következő másodpercben egy apró kis test ütközött neki Draco lábainak, majd a kis test hátratántorodott. Hermione és Draco lenézett, miközben Ginny elért az előszobába.

- Ah, itt vagytok végre! - kiáltott fel Ginny elégedetten, majd a kisgyermekre nézett, aki kíváncsi, nagy szemekkel nézte az újonnan érkezőket.

- Szia, Teddy! - guggolt le Hermione rögtön és a karjába emelte a kisfiút. Draco ismét lefagyott.

- Mijóne! - sikkantotta Teddy Lupin, amint felismerte a karok tulajdonosát és átölelte a lány vállait. Ginny Draco mellé oldalgott és könnyedén átölelte a szőkét.

- Szia! - nyomott egy puszit is az arcára Ginny és észrevette, hogy Draco nem tudja levenni a szemét Teddy-ről. - Ó, igen! Gondolhattam volna erre. Ő itt Teddy Lupin, Tonks és Remus kisfia.

- Ami azt jelenti, hogy ő az... Unokatestvérem, nem? - pillantott le Ginnyre Draco.

- De, igen - bólintott Ginny. - Andromedával lakik, de elég sokat van anyáékkal, Billékkel és velünk is. Harry a keresztapja.

- Ő kicsoda? - kérdezte kissé küszködve a szavakkal Teddy, amint meglátta Draco-t Hermione vállai fölött. Hermione odafordult,  hogy Teddy teljes egészében lássa a szőkét.

- Ő Draco. Az... Unokatestvéred - mondta hivatalosan is ki Hermione, megsimogatva a kisfiú jelenleg barna haját. Draco megeresztett egy félmosolyt, hogy ne ijessze el teljesen a gyereket, aki Hermione csípőjén csücsült.

- Az unokatestvérem? - kérdezte kíváncsian Teddy, szinte okosan méregetve a szőkét.

- A nagyid és az ő anyukája testvérek - próbálta magyarázni Hermione, mire Teddy bólintott.

- Djákó - próbálkozott a szőke nevével a gyerek, mire mindhárman felkuncogtak.

- Jobb, mint pár név, amikkel illettek az évek során - biccentett Draco mosolyogva. - Örülök, hogy megismerhetlek.

Teddy rámosolygott, majd leevickélt a földre és elrohant a nappali irányába . Ginny utánaindult és intett a párosnak, hogy menjenek utána.

- Anya megöli George-ot amiért édességgel tömi Teddyt vacsora előtt és még az ingét is összemocskolta miatta - sóhajtotta Ginny. - Hoztam két vándort!

A nappaliban több Weasley pár is ült. Például George és Angelina a kanapén, Fleur egy cumizó kisbabával az ölében, Lavender egy poharat a kezei között forgatva, valamint Percy és egy lány, akit Draco Audrey-nek vélt. Mindenki egyből a párosra néztek. De a reakciók igen különbözők voltak. Brown például gyilkos pillantást vetett rájuk. George és Angelina felálltak, hogy Hermione-t és Draco-t köszöntsék.

- Na végre! Már azt hittem, hogy elkeveredtetek a hopp-hálózatban! - ölelte meg fiúsan George Draco-t, Angelina pedig közben Hermione-t.

- Drake, emlékszel Angelinára? Életem párja és a bűntársam egy személyben, akit alig várok, hogy elvegyek - ölelte át George a menyasszonya vállát. Angelina elnevette magát és megforgatta a szemét.

- Vajon miért nem hiszek neked? - tette fel a lány a költői kérdést, összehúzva a szemöldökét és enyhén megütötte George vállát.

- Édesem, mert ennyire ismersz - somolygott George és egy puszit adott Angelina hajába. Hermione és Draco összenéztek, majd Draco átkarolta a barátnője vállát és közel húzta magához. Mindketten hallották, ahogyan Lavender felhorkan. Amint George és Angelina visszaültek a helyükre, Fleur állt fel nehézkesen, hogy üdvözölje az újonnan érkezetteket. Éppen ekkor lépett be a konyhából Bill, Ron és Harry, nyomukban Mr. Weasleyvel. Bill rögtön a feleségéhez sietett.

- Szóval ő lenne Victoire! Még nem is sikerült találkoznom vele - mondta Hermione és rögtön elnyerte a hangjával a baba elégedett mosolygását .

- Dechemberben lhesz ketthő éhves - magyarázta Fleur, még mindig erős francia akcentussal.

- Már? Ez hihetetlen! - hüledezett Hermione, majd Dracohoz fordult, hogy bemutassa őt ennek a Weasley házaspárnak. - Ő itt Draco Malfoy, a barátom.

A lány elkapta Ron kellemetlenkedő pillantását, amint az a barátnője felé igyekezett. Harry reakcióját nem sikert elcsípnie. Viszont Bill és Fleur rámosolyogtak a szőkére, a neve ellenére.

- Ighen, ázt 'iszem 'ogy a Rohxfortban tahlálkoztunk - mondta Fleur, kellemesen és baráti hangnemben.

- Én pedig talán a Minisztériumban láttalak - próbálta kitalálni Bill, mire Draco bólintott.

- Igen. Aurornak tanulok - magyarázta Draco és ez valamiért kivételes büszkeséggel töltötte el. Az idegessége kezdett elmúlni, már az sem zavarta, hogy a Vízlipatkánytól gyűlölködő pillantásokat kap. Nem tudta érdekelni.

Ameddig meg nem szólalt.

- El sem hiszem! - kezdett bele Ron,  mire valamennyien ránéztek. Hermione közelebb húzódott Draco-hoz, Ginny pedig gyilkos pillantást vetett a bátyjára. - Még a saját otthonomba is bepofátlankodja magát! Nem sül le a bőr arról a görény képedről?!

- Ron, elég! - sziszegte Ginny.

- Gin, hagyd csak! - intette le őt Draco és szinte a tulajdonát kifejezve, átölelte Hermione derekát.

- Meg volt az esélyed, Vízli! Arról én nem tehetek, hogy elszúrtad! És... A barátnőd ott ül melletted - biccentett Draco Lavenderre, tökéletesen jogosan. - A legszerencsésebb varázsló voltál, amikor megkaptad Hermione-t. És eldobtad magadtól. Egy szemét bunkó voltál, aki összetörte a szívét. És őszintén... Már az elején nem érdemelted meg.

- És te igen? - vicsorgott Ron.

- A pokolba is! Dehogy - válaszolt Draco egy vigyorral, mire Hermione megforgatta a szemét és megszorította a kezét. - Tudom, hogy nem érdemlek meg olyan csodálatos embert, mint Hermione. De tudod, hogy mi a különbség köztünk, Weasley? Én nem vagyok olyan idióta, hogy elengedjem. Én egész életemben biztosítani fogom róla, hogy megérdemlem.

A szobában ülő összes nőnemű nagyot sóhajtott és a szívére rakta a kezét. Draco-t gondolták abban a percben a legromantikusabb emberi lénynek a világon.

- Djákó a legjobb! - ujjongott Teddy, a levegőbe emelt kezeivel. Draco felnevetett és lenézett a kisfiúra, hogy belecsapjon a kezébe.

- Kösz, kishaver!

- Tudod mit, Ron?! - nézett vele farkasszemet Hermione, és ekkor lett elege. - Mindent tudok, amit ő valaha tett, érted? Mindent! És tudom, hogy miket fog tenni. És ennek ellenére is vele akarok lenni. Akarom az életembe. Nem gondolod, hogy ez a szerelem?!

- Gyerekek! Kész a vacsora! - hallották meg Mrs. Weasley kiáltását. Azok, akik a "vitában" pártatlanok voltak, kislisszoltak a szobából. Lavender nagy hévvel szintén. Ron felvonta a szemöldökét Hermione-re, mintha várná, hogy mondjon még valamit, vagy szívjon vissza valamit. Hermione összeszorította a fogát, de nem reagált. Így Ron is kiment.

- Menj, kishaver - simította meg, magát is meglepve Draco Teddy vállát, majd Ginny kézen fogta a fiút és tovább maszolta az ingén a foltot, miközben a konyhába mentek.

Hermione megcirógatta Draco hátát, majd finoman az ajtó felé kezdte el tolni.

- Várjatok! - szólt utánuk Harry mire a pár visszanézett.

- Miért kéne, Potter? Hogy te is kiabálj, mint a csökött legjobb barátod? - vonta meg a vállát Draco. Én nem megmondtam hogy ez lesz? Dehogynem!

- Azért mert Hermione a legrégebbi barátom, szinte a testvérem - válaszolt Harry őszintén. - És úgy érzem, hogy kissé kimaradtam az életéből.

Nem tudták hogy mit mondhatnának erre.

- Csak annyit akartam mondani, hogy nem mindenki gondolkodik úgy, mint Ron. Ő nem képes túllépni a dolgokon. De én mindig tudtam, hogy hiába kérlelt téged Ron, nem kell neki megbocsátanod - nézett rá Harry Hermione-re. - És melletted, Draco, boldognak tűnik.

Na, erre már a szavuk is elállt. Összenéztek, de nem tudták hogy mit mondhatnának.

- Te... Boldog vagy, hogy együtt vagyunk? - kérdezte Draco, megtalálva a hangszálait.

- Boldog vagyok, hogy ez a lány itt boldog - biccentett Harry Hermione-re, aki kivételesen nem akadt ki, hogy úgy beszélnek a fiúk, mintha ő ott sem lenne. Ez igazán nehéz volt. - Sosem veled képzeltem el őt. De tisztán látható, hogy szereted és ő is téged. Én csak annyit akartam Hermione-nek mindig is, hogy boldog legyen. És ameddig veled az, addig támogatlak titeket.

- Köszönöm, Harry. Ez... Ez sokat jelent nekem - mondta Hermione, dadogva. Majd odament a szemüvegeshez és megölelte.

- Azt hiszem, hogy nem vagy olyan rossz, Potter - találkozott össze a két fiú szeme a lány válla fölött. 

- Ahogyan te sem, Malfoy - mosolyodott el Harry is.
________________

Draco túlteljesítette magát. Már a desszerten túl voltak és még mindig a Weasley étkezőben ült, Hermione vállát átkarolva és a vörös famíliával beszélgetett.

Repetázott a főételből, amivel alapból megvette Mrs. Weasleyt. Aztán Mr. Weasley-vel is beszélgetett, amivel meggyőzte a férfit, hogy egyáltalán nem Lucius Malfoy 2.0. Angelinát alapból megvette, Fleur-rel franciával beszélt, Bill-lel az auror küldetésekről. Teddy nem volt hajlandó elülni mellőle és csak azt az ételt fogadta el, amit Draco vágott el darabokra. Hermione elgyengülve nézte őket. Draco Malfoy és egy kisgyerek bárkit elgyengített volna. És... Egymás egyetlen rokonai voltak.

Draco szépen mindenkit megvett magának. Sikerélménye volt. És jól is érezte magát.

Tizenegy felé Draco és Hermione elkezdtek szedelőzködni. A kabátjukat vették, amikor kopogtak az ajtón.

- Teddy! Menj! Biztosan a nagymamád az! - kiáltott Ginny, mire a három éves kisfiú elrohant a páros mellett és kinyitotta az ajtót.

- Nagyi! - kiáltott fel Teddy a nagymamája nyakába ugorva, szó szerint, mire Hermione és Draco megfordultak.

Andromeda Tonks kicsit sem nézett ki nagymamának. Maximum egy harminc évesnek. Barna hajában nem vegyültek ősz szálak, az arca sima volt.

Draco lefagyott. Utoljára kisgyerek korában látta a nagynénjét. Nem bírta levenni a szemét a nőről.

- Szia, kincsem! - hallotta Andromeda hangját, amint felemelte az unokáját.

- Draco... - suttogta Hermione, megfogva a barátja kezét. Andromeda füle nagyon jó volt, ezért ezt könnyen meghallotta.

- Draco? - kerekedett el a nő szeme, belenézve az unokaöccse szürke szemeibe. Mindketten lefagytak. Már sokadjára az este folyamán.

- Andromeda néni - nyögte ki Draco.

- Nagyi, képzeld! Djákó megígérte, hogy egyik nap elvisz az Ábszol útra! - újságolta el a kisfiú Andromedának. Ez valóban így volt, Draco nem tudott nemet mondani.

- Az Abszol út, kishaver! - helyesbített Draco mosolyogva, közelebb lépve hozzájuk, Hermione-vel a nyomában.

- Mit csinálsz itt? - kérdezte Andromeda meglepetten. - Már vagy... 5 éves korod óta nem láttalak.

- A barátnőmmel vagyok - válaszolta Draco, finoman átölelve Hermione derekát.

- Á, már értem - mosolyodott el a nő. - Hermione Granger... Számíthattunk volna erre.

A páros erre elmosolyodott.

- Édesanyád... Ő hogy van? - kérdezte óvatosan Andromeda. A húgát még régebb óta nem látta mint Dracot. És amióta meghalt mindenkijük, csak ők maradtak egymásnak, senki más.

- Ő... Jól lesz, majd valamikor - válaszolta Draco őszintén. A kérdés mögé gondolt. - Talán... Ha akarod, valamikor meglátogathatnád. Örülne neked.

- Ezt gondolod? - kérdezte gúnyosan Andromeda.

- Igen, őszintén - bólintott Draco komolyan. Andromeda tekintete elgyengült. Akarta látni a húgát. Nagyon.

- Talán... Szeretné megismerné Teddy-t - mutatott rá a kisfiúra Andromeda.

- Biztos vagyok benne hogy így van.

Szijjjasztok!!!!
Megérkeztem!!! Nem tudom hogy mennyire lett eseménydús, de remélem hogy mindenkinek fog tetszeni!!!
Mint mindig, most is várom a véleményeket!!!!