Még egy kis ideig hallgattam a szuszogását, majd én is elaludtam.

~Kimberly Simson szemszöge~

Arra keltem fel, hogy Ethan csókolgatja a nyakam.
Hagyni akartam, hogy tovább csinálja, ezért úgy tettem, mintha aludnék, de megszívott egy gyenge felületet, mire muszály volt felnyögnöm.

- Jó reggelt, cicám.- mosolyodott el Ethan.
- Csináld még.- tovább szívta- nyalta a felületet, és mikor már kellőképp lilás volt a nyakam, abbahagyta.

- Suli ?
- Suli.- bólintott.

Nyűglődve kikászálódtam az ágyból, majd felöltöztem.

Felkentem magamra egy kis szempillaspirált, korrektort és alapozót, és csináltam magamnak egy tusvonalat.

Ethan még készülődött, úgyhogy egyedül mentem le a konyhába.
Már ott volt Ricsi, Tami, Chris és Tina.

- Jó reggelt.- köszöntem a reggeliző társaságnak.
- Jah.- legyintett Tina, és tovább ette a gabonapelyhet.

- Jó reggelt.- intett Tamara.

- Szassz.- Ricsi is formájában volt.

- Nektek is.- wow Chris, mióta vagy te normális ??

- Mik ezek a cuccosok ?- mutattam Tina és Chris outfit-jére.
- Csapatkapitány lettem.- mondták teljesen egyszerre.
Áhh, hogy kosár...
- Oké...- én is leültem enni közéjük.

Ethan ekkor ért le, majd kérdőn végignézett Chrisen és Tinán.
- Csapatkapitányok lettek.- jelentettem ki, Eth pedig bólintott.

- Nekem most le kell lépnem, de majd jövök.- sétált az ajtó felé Ethan.
- De suli v...- és már be is csukta az ajtót.

- Hová siet ennyire ?- kérdezte Chris, de csak megvontam a vállam.
- Nem kellene utána menned ?- mivan Tami, miért aggódsz.
- Miért, úgy ismered Ethant, mint aki megcsalna ?- megrázta a fejét, én pedig bólintottam, majd felmentem a szobámba Alízhoz.
Még van fél órám beérni.
15 perces az út.

- Sya babám..- mentem oda az ágyon fekvő Lizihez, aki épp egy fadarabot(!?) rágott.
- Hát ez honnan..- ekkor megcsörrent egy telefon, ami nem az enyém volt.
Az én telefonom babanevetést ad ki, ha üzenetem érkezik, viszont ez egy hosszú szellentés volt.

Ethan itthon hagyta a telefonját...

Nem szokásom, viszont most furdalni kezdett a kíváncsiság -és a féltékenység-, hogy belenézzek Eth telefonjába.
Ami amúgy az éjjeliszekrény fiókjában foglalt helyet.

Kivettem a szekrényből a mobilt, majd  zakatoló szívvel nyitottam meg az üzenetet, ami egy ismeretlen számról jött.

~Üzenetek

Ismeretlen szám: Szia szexisten !😍👉👌🔞
Ethan Davies:  Ki a franc vagy ?

Ismeretlen szám: Hát a barátnőd.
Ethan Davies: Kim ? Ne szórakozz. A barátnőm nem használ ilyen beceneveket.

Ismeretlen szám: Áhh, szóval többen vagyunk ?
Ethan Davies: Hagyj engem békén.

Ismeretlen szám: Naaaa...gyere le hozzám. Nincsenek itthon a szüleim. Ide gyere: *házszám, utca*
Ethan Davies: Barátnőm van.

Ismeretlen szám: Amit nem tud, az nem fáj neki.
Ethan Davies: És szeretem.

Ismeretlen szám: És akkor ? Leszakad a mennyezet ? Naaaaa !
Ismeretlen szám: Hogy hívják a barátnődet ?
Ethan Davies: Kimberly Simson. Mer' ?

Ennyit olvastam, és még annyit elkaptam, hogy "Ok, ott találkozunk." aztán ledobtam az ágyra a telefont, és gondolkodás nélkül kirohantam a házból, egyenesen a Lánchídig, ott pedig rááltam az egyik csőre.

Ezt az egészet csak testben tettem meg, agyban még mindig az üzeneteken járt az eszem.
Teljesen kizártam a külvilágot, és mintha megsüketültem volna; nem hallottam semmit.

Tényleg megéri Ethan miatt leugrani ?
Hisz önszántából csalt meg !
De...Ethan nélkül nem tudnék élni...

És megtettem.
Csak zuhantam. Pár pillanat volt az egész, de mintha egy órának tűnt volna. Megsemmisültem létezni.

Vízbe csobbanáskor majdnem elvesztettem az eszméletemet. Forgott velem a világ. Tudtam úszni, viszont most nem is tudtam volna, és nem is akartam. Meg akartam halni.

És ekkor minden elsötétült...

Mintha elaludtam volna, úgy keltem fel.
Azt hittem, az egészet csak álmodtam, de nem így volt.
A hídon álltam. Ezek szerint még nem ugrottam le ?

Körbenéztem. Körülöttem ezernyi ember állt, és bámult le a hídon.

- Mi történt?- néztem a mellettem álló idős hölgyre, de mintha láthatatlan lennék, -vagy talán süket- hozzám sem szólt, sőt rám sem nézett.

- Hahó ?- lengettem meg a kezem előtte, de semmi.

Lenéztem a hídról. A vízből épp egy eszméletlen lányt húztak ki, mellette állt egy csurom vizes fiú, aki annyira hasonlított valakire. Ethan ?!

Áhh, szóval a cafkája még előttem beleugrott a vízbe, ő pedig utána ugrott. Értem biztos nem tenne ilyet...

Felmértem a lányt. Jól megnéztem, hogy kivel is volt Ethannek dolga.

Álljunk csak meg ! Az ott én vagyok ?!

Gondolkodás nélkül leugrottam a hídról. Így próbáltam meg felébreszteni magam.

Viszont mikor csobbantam volna, valahogy odaterepoltáltam a lány elé, akit épp próbáltak újraéleszteni.
Aki én voltam...

- Leállt a szíve !- ordította egy mentős.
- Istenem, Kim...- zokogott a fiú...Ethan.
- Ethan, nézz rám ! Eth, itt vagyok !- megpróbáltam hozzá érni. Hozzá tudtam, de meg sem érezte.
- Halott vagyok ?- rogytam le a földre Ethan mellé, és néztem az élettelen testemet.

- Nem.- sétált oda hozzám egy kb. 18 éves lány, és felhúzott a földről.
- Te látsz engem ?- bólintott.-Ki vagy te ?
- Az őrangyalod. Most éppen élet és halál közt állsz, de választanod kell.
Életben maradsz, viszont fél évig kómában leszel, vagy most azonnal felkelsz, de amnéziás leszel.- nem kérhet erre !
-

Nem kérhetsz erre !- ordítottam.
- Most kell választanod...
- Rendben...akkor a fél éves kóma.- hajtottam le a fejem.
Nehéz volt, de inkább ez, minthogy mindenkit elveszítsek. És így legalább..ha megtudom, hogy ki adja fel a reményt, hogy felkelhetek, legalább megtudom, hogy kik a hamis barátok.

- Rendben. Most lassan pislogj hármat. Egy...- pislogtam egy hosszasat, majd kinyitottam a szemeim.
- Kettő...-újra, viszont mikor kinyitottam, homályosan láttam.
- Három.- és eltűnt.

Mikor kinyitottam a szemeimet a kórházban találtam magam. A kórházi ágyam mellett. Ott ült mellettem Ethan, és a kezemet fogta.
Belőlem rengeteg cső állt ki, és lélegeztető gép volt rámtéve.

- Kim...tudom, hogy hallasz.- igen, Ethan. Hallak.

Leültem az ágyamra, és Eth-et néztem.