És tényleg így is gondoltam. Elvégre ki akarna hozzám érni? Imre is megmondta. Csak egy semmirekellő ribanc vagyok, aki csak elszívja mások elől a levegőt. Senkinek sem kellek. Nash nagy szemekkel nézett rám, majd megfogta a kezem és közelebb húzott magához. - Sky, te miről beszélsz? Meg vagy buggyanva? Dehogy utállak! Én vagyok az egyik legszerencsésebb ember, amiért a közeledben lehetek! Te vagy a legaranyosabb, legédesebb, leggyönyörűbb, legokosabb és legszeretnivalóbb lány a világon! Nincs olyan ember, aki ne akarna a közeledben lenni, Sky! Mindenki arra vágyik, hogy a barátod lehessen! Mindenki szeret téged, hercegnő! És nem vagy mocskos. Te vagy a legártatlanabb lány, akit ismerek.Nash csak beszélt, és beszélt, és beszélt, és végül elérte, amit akart; elmosolyodtam. Nem volt nagy mosoly, ami a képeken szokott készülni. Nem volt boldog. De legalább őszinte volt. Egy kicsi, a száj szélében megbújó mosoly volt. Nash számára mégis ez jelentette a legnagyobb megnyugvást.Kitárta a karjait, én pedig bebújtam közéjük. Nash ölelése volt az, amire minden pillanatban vágytam. Hogy a karjaiban tartson. Olyankor úgy érzem, hogy erőt tölt belém. Feltöltődöm, és még ha csak egy pillanatra is, de nem félek attól, hogy összecsuklom. Mert ha mégis, Nash itt van. Nash vigyáz rám. Amire a legkevésbé sem vágytam, az az, ami utána következett. Eleresztett. És én újra gyenge voltam.- Kérlek, Nash...ne hagyj itt.- ráztam meg a fejem, Nash felkarjába kapaszkodva. A fiú elmosolyodott, majd homlokon puszilt. Szerettem, mikor ezt csinálta. A gyerekkoromra emlékeztet. A BOLDOG gyerekkoromra. Apa mindig ezt csinálta, ha büszke volt rám, vagy csak egyszerűen kiakarta fejezni a szeretetét. És most Nash is ezt teszi. Azt hiszem, talán nem is olyan bunkó, mint ahogy én azt feltételeztem róla. Van egy kedves, aranyos oldala is. Amit, -bár még én sem hiszem el- kezdek megkedvelni. Vagy talán már kedvelem. Egy biztos...; nem akarok nélküle aludni, vagy bármit csinálni. Csak vele.- Menjünk fel, rendben? Jól laktál?- nézett a konyhapult felé, ahol az üres tálca hevert magányosan, na meg persze egy másik, teljesen tele, amihez még hozzá sem nyúltak; ez volt Nash-é.
- Menjünk.- bólintottam suttogva. Megkerültem a fiút, majd átkaroltam a nyakát. Leguggolt, és megfogta a lábaim, amiket én aztán szorosan a dereka köré kulcsoltam.
-Kapaszkodj, oké? Mert csak fél kezemmel tudlak fogni.- fél kezemmel megsimogattam a haját, ő pedig elvette a telepakolt tálcát a pultról, és elindult velem a lépcsőn felfelé. Szerencsére biztonságban feljutottunk, így Nash könnyűszerrel letett az ágyra.

- Hé....felhívjam neked Hope-ot? Nem hagylak itt, esküszöm neked...csak gondolom jó lenne beszélgetni vele egy kicsit.- ült le mellém. Eleinte furcsálltam, hogy ennyire törődik velem. Na, már nem mintha az az "eleinte" olyan régen lett volna, hiszen csak egy-két napja történt...igazából, már azt sem tudom milyen nap van. Talán tegnap történt, azt hiszem. De attól félek, ez nem sokáig marad így. Nash-nek előbb-utóbb iskolába kell majd mennie. Így nekem is. Viszont az igazgató szeret engem, anyáékat is szereti, megért ha hiányzok. Velem ellentétben Nash hiányzását nem hiszem, hogy elnézné. Nem egyszer jelentették Őt az igazgatónak, hát...valójában miattam. Igazából fogalmam sincs, hányszázszor került Nash bajba miattam. Igazából nem az a fajta lány vagyok, akit annyira meg kellene védeni, így egyértelmű, hogy nem is én szóltam a tanároknak, hanem jópárszor meghallották, ahogy Nash piszkál. És ott voltak mellette még a barátaim is.

Szegényt nem nagyon bírják a tanárok. Így hát kell mellém valaki, aki itt lesz akkor, mikor Nash nem ér rá. Nem tarthatom itt mindig, bár senkivel sem érzem magam olyan biztonságban, mint vele. Ezt persze Hope is észre fogja venni. Bólintottam. Nem nagyon volt erőm beszélni, bár Nash enélkül is megértett. Elmosolyodott. - Rendben. Egy perc, Princess.- állt fel, majd a telefonjáért nyúlt. Feloldotta, és belépett a névjegyzékébe. Kutakodott egy ideig, aztán lassan megértette a helyzetet, miszerint Hope telefonszáma nincs elmentve neki. Miért is lenne? Ki nem állhatják egymást...
- Damn it...- káromkodott magához képest elég visszafogottan. Előhúztam a párnám alól a telefonom, ahová mindig is dugom, majd odamutattam Nash-nek.
- Jó lenne, köszi.- mosolyodott el, majd mikor fel akartam oldani, elfordult, mielőtt beírtam volna a kódom. Gondolom nem akart tiszteletlen lenni. Megfogtam a karját, majd visszahúztam magam mellé az ágyra. Megfogtam az állát, majd magam felé fordítottam. A kezébe adtam feloldatlanul a telefont, majd feltérdeltem és mögé kúsztam. Áthajoltam rajta a válla fölött, majd ráhajtottam a fejem. Megfogtam a kezét, és a hüvelykujjaimat az övéi felé tettem. Ahogy mozgattam őket, elvártam hogy Ő is úgy tegye. Nash nem hülye, így megértette. Beírattam vele a kódom(12.29), majd rányomtam az ujjával a pipára. Elmosolyodott, én pedig visszakúsztam a helyemre.
- Miért mutattad meg nekem?- kérdezte. Megvontam a vállam. Szeretném, ha Nash velem maradna. Nincs mit titkolnom, így nyugodtan tudhatja, nem nagy titok, sokan tudják -természetesen csak azok, akikben megbízom-.
Átírta a saját telefonjába Hope, Alex, anyáék és Matthew telefonszámát. Nem kérdeztem meg, miért.Felhívta a telefonján Hope-ot, majd kinyújtotta a kezét. Gondolom, elzsibbadt, mivel a kezén aludtam állítólag 11 óra hosszát. Megfogtam a kezét, majd rákulcsoltam az ujjaim az övéire. Nash láthatóan meglepődött. Nem, nem hiszem hogy ez megcsalásnak számít. Anyáék említették, hogy anya az én koromban szintén mindenkinek fogta a kezét, apa előtt és után is. Alex apukájának is. De senki iránt nem érzett olyat, mint mikor apának foghatta a kezét. Nem tudom...talán majd nekem is eljön ez a pillanat. Alex-nél...őszintén nem érzek pillangókat, vagy szikrát. Régebben igen, viszont...nem tudom.- Hope? Nash vagyok. Grier. Kérlek, hívj majd vissza. Sky-ról van szó.- nos, erre számítottam. Hope ismeretlen számnak nem veszi fel a telefont.
- Sajnálom, Sky. Hope nem veszi fel.- rázta meg a fejét szomorúan. Halványan rámosolyogtam, majd megszorítottam a kezét.
- Alex?- kérdezte, bár tudom hogy nehezére esett. Nem hiszem, hogy bármilyen fiút szívesen látna most a közelemben. Megráztam a fejem.
- Visszahív.-utaltam Hopa-ra. Meg fogja hallgatni a hangpostát. Ebben biztos voltam.
Nash összevonta a szemöldökét, majd megcsörrent a telefon. Hope volt az. Nash rögtön elhúzta a zöld ikont.
- Hope?..Igen, Nash. A történet hosszú, de örülnék ha átjönnél Davies-ékhez..Igen, én is...Majd elmagyarázza Ő. Siess.-tette le a telefont.Felvontam a szemöldököm. Nagyon óvatosan az ölébe húzott.

- Jön. Kérdezhetek valamit?-mosolygott rám halványan, majd lágyan simogatni kezdte az oldalamon a foltokat, benyúlva a pólója alá. Aprót bólintottam.
- Kinek a szülinapja van december 29-én? Alexnek?- néz a szemembe, majd a nyakamba bújik.
- Akkor halt meg Alíz. Anya oroszlánja, amit az ikertesójától, Chris-től kapott.- mondtam suttogva, erőtlenül.

- Ohh, én..sajnálom, nem tudtam. Részvétem.- mondja szomorúan, majd a nyakamat kezdi apró puszikkal behinteni. Hozzábújtam, majd selymes hajába túrva kezdtem simogatni azt. Megráztam a fejem, jelezve hogy nem haragszom.