Sky nem szólt egy szót sem, csak elindult hazafelé. Én pedig követtem. Egész úton csendben sétáltam mellette. 

Felsóhajtva álltam meg a kapujuk előtt, mire rámkapta a tekintetét.

- Sajnálom. Nem akartam, hogy tudd.- bámultam a földet, miközben Sky előkotorta a kulcsait.
- Nash, én csak...nem szeretném, hogy ezt tedd magaddal.- rázta meg a fejét eltorzult arccal.
- Sky, ez...ez nem olyan dolog, amit meg tudsz akadályozni.- jelentettem ki felnézve a szemeibe, mire bólintott.
- Tudom. Viszont attól még nem szeretném.- nézett most Ő le a földre. Megráztam a fejem, majd a ház felé biccentettem, és a csuklóját óvatosan megfogva az ajtóhoz húztam. Halkan kinyitotta az ajtót, majd felhúzott a szobájába. Természetesen már jópárszor jártam a szobájában Nash miatt, elvégre Sky a húga, én pedig a legjobb haverja vagyok. Nem egyszer aludtam már itt náluk. De még soha életemben nem aludtam Sky szobájában. Aludtam már vele, de az ágyában, a szobájában még soha. Felmentünk a lépcsőn, majd Sky felém fordult. Körülbelül négy óra lehetett. Kim, Ethan és Nash biztosan alszanak már.

Sky hirtelen megállt a szoba közepén, majd felém fordult. Kezével átfonta a csuklóját, majd lógni hagyta. Éreztem, hogy mondani szeretne valamit.

- Nash...itt maradnál velem?- kérdezte, de olyan hanggal, hogy azt hittem, hogy ott nyomban olvadok el. Sky olyan hangon tud beszélni az emberekkel, hogy csak irigyelni tudom. Ilyenkor lehetett meglátni a gyenge oldalát. A depressziós Skylynnt.
- Itt maradok veled, ameddig csak szeretnéd.- bólintottam megfogva a kezét. Halványan elmosolyodott, majd hirtelen közelebb lépett és hozzám bújt.

*Skylynn Davies szemszöge*

Lassan kibontakoztam a karja közül,  majd felnéztem a fiúra, róla pedig rá az ágyra. Nash rögtön vette a lapot, és megszólalt.

- Aludhatok a földön is, ha szeretnéd.- emelte maga elé a kezeit szabadkozva. Ez volt az a Nash, aki csak nagyon ritkán mutatkozott. Ezt az oldalát is ismertem. Amikor itt aludt a bátyámnál, sokszor lógott át hozzám aludni. Persze ez már kicsit régebben volt. 

Gyorsan megráztam a fejem. Igazából sosem szerettem egyedül aludni. Olyankor vagy rémálmom volt, vagy épp egyáltalán nem is aludtam. Sűrűn fordult elő, hogy átlógtam a bátyámhoz(vagy Ő lógott át), vagy megkértem anyut/aput, hogy aludjon velem. Az utóbbi időben már Alex is segítségemre szolgált. Nehéz bevallanom, de egyikőjükkel sem éreztem magam olyan biztonságban, mint Grierrel. Vele más volt. Vele nem voltak rémálmaim. 
Ez volt az a Nash Grier, akivel szerettem lenni. Mikor vele aludtam, mindig magához húzott és átkarolt. De bármi is történt este, reggel mindig bunkó Grierrel találtam szembe magam, aki abból él, hogy engem idegesítsen. Nos, őt nem szerettem.

- Nem, dehogy! Nem kell a földön aludnod.- ráztam meg a fejem gyorsan.
- Hát, jó.- mosolyodott el ártatlanul, mire én is elmosolyodtam.

**Nash Grier szemszöge**
Sky lassan befeküdt az ágyba, én pedig mellé. A lány felém fordult, és a szemembe nézett.
- Nash, én tényleg nem szeretném, ha bátanád magad...- simított végig a kezemen. Beleremegtem. Sosem csinált még ilyet...pedig mennyire örültem volna neki...
- Mindketten tudjuk, hogy ez nem old meg semmit...- rázta meg a fejét a hercegnő, én pedig óvatosan az arcához nyúltam és végig simítottam rajta. Beleremegett, mire elkaptam a kezem. Istenem, hogy lehetek ilyen hülye?! Pár órája erőszakolták meg majdnem, én meg itt fogdosom...nem szabad hozzá érnem.

- Nash...sosem bírtam, ha hozzám ért valaki. Kiskorom óta nem bírtam...ez alól kivétel vagy te, Alex, Nash, anyáék, Hope és pár közeli barátom. Nem zavar, ha hozzám érsz. Ne aggódj emiatt.- könnyek szöktek a szemébe. Meghökkentem, ahogy eszembe jutott, hogy hányszor értem hozzá úgy, ahogyan nem kellett volna. Hányszor ijedt meg az érintésemtől, és hányszor ordított le Nash emiatt. Sosem értettem. Ő is tudta, hogy csak szórakozok a húgával. De akkor még fogalmam sem volt arról, hogy min ment keresztül Sky.

Megfogtam a lány oldalát, majd lassan közelebb húztam magamhoz. Fájdalmasan felnyögött, mire megijedtem. Jesszus, mit művelt az a hülyegyerek Skylynn-al?!

Hirtelen ültem fel, ezzel lehetősen meghökkentve a lányt.

Felgugoltam, majd felhúztam Skylynn-on a pólót a melltartójáig. A lány védekezően magához emelte a kezeit, felült és ellökött magától. Újra megeredtek a könnyei. Lemászott az ágyról, be a sarokba és összekuporodott. Megijesztettem. Fél tőlem. Hogy hiheti azt, hogy bántani akarom?

- Sky...- léptem hozzá közelebb, mire remegni kezdett. Utáltam őt így látni, pláne úgy, hogy most én váltom ki belőle ezt. Nem akartam, hogy megijedjen tőlem. Sosem lennék képes bántani Őt. Soha.
 - Figyelj, Sky...- suttogtam óvatosan felé lépve.
- Ne gyere közelebb!- kiáltotta el magát, aztán zokogásban tört ki. Négykézlábra ereszkedtem, majd odakúsztam hozzá és megöleltem. El akart taszítani, de nem hagytam.

 - Engedj el! Utállak!- kiabált torka szakadtából.

- Nem számít...én sosem bántanálak.- suttogtam a haját simogatva. Megadta magát, és összecsuklott. Magamhoz szorítottam.
- Bántani akartál...- bújt a nyakamba magához szorítva.
- Soha...csupán meg szerettem volna nézni a sebeidet.- ráztam meg a fejem megpuszilva a nyakát.
- Tényleg?- kezdett megnyugodni. Bólintottam, majd lassan próbáltam elengedni, de szorosabban ölelt.
- Ne..kérlek, ne hagyj itt..- könyörgött a hajamba túrva. Istenem, mennyire szeretem ezt a lányt...miért kell megnehezítenie?
- Sky, esküszöm hogy holnap itt maradok veled, nem hagylak magadra és nem engedlek el egy pillanatra sem, ha azt szeretnéd. De szeretném megnézni a sebeidet, rendben? Nem érek hozzád, esküszöm.- suttogtam végig. Sky megrázta a fejét.
- Nem zavar, ha hozzám érsz, Nash.- engedett a szorításán.Lassan eleresztettem, majd kérdőn rá, majd a pólójára néztem. Bólintott, én pedig megfogtam az anyag alját, és óvatosan leszedtem róla. Az egész baloldala kéken virított. A nyaka kékeslilára volt szívva, és össze volt harapgálva. A melle fölött is ki volt szívva a bőre, és véraláfutásos volt pár helyen. Az oldalához nyúltam, majd lassan, óvatosan végigsimítottam rajta. Megremegett.

- Ne haragudj, nem akartam fájdalmat okozni...- néztem rá szomorúan. Nem hiszem el, hogy Sky-t nem most először verték el ennyire. Hogy lehet bárki képes arra, hogy egy ilyen aranyos, ártatlan lányt bántson? Ha mégegyszer meglátom azt a Martin gyereket, addig ütöm, míg lélegzik. Az én hercegnőmhöz többé nem nyúl. Sky megrázta a fejét lereagálva azt, hogy fájdalmat okoztam neki. Ezek szerint mégsem. Vagy csak nem akarta mutatni. Lassan végigsimított a hajamon, mire halványan egy pillanatra elmosolyodtam. 

- Megütött máshol is?- kérdeztem Skylynn-t, mire lehajtotta a fejét. Az álla alá nyúltam, majd megemeltem.
- Sky, van máshol is sebed?- kérdeztem lágyan. Sky a szemembe nézett, majd - mivel nem volt rajta más a pólómon és a fehérneműjén kívül- csak felemelte a lábát. A belsőcombján végighúzódott egy mély seb, ami egyenlő azzal, hogy Martin megvágta. Nagyon türtőztetnem kellett magam, hogy bele ne verjek valamibe. Idegbeteg fejemet látva Sky letette a lábát, majd gyorsan hozzám bújt, hogy lenyugtasson. Karjaim közé zártam a lányt, majd eltántorogtam vele az ágyig, ahol lefektettem, majd újra befeküdtem mögé. Sky felém fordult, és hozzám bújt. Az egyik kezem kinyújtottam, míg Sky ráfeküdt a mellkasomra, lábát pedig óvatosan átvetette a csípőmnél. Átkaroltam a derekát, Ő pedig összefűzte ujjait az enyémekkel, ahogyan kiskorában is tette, mikor mellélopóztam este, kilógva Nash-től.

- Aludj, princess. Én vigyázok rád.- pusziltam meg a homlokát. A következő pillanatban már csak annyit hallottam, ahogyan szuszog, és még elmotyog egy utolsó szót, mielőtt elaludna. - Köszönöm...

-----------

Nincs is annál jobb érzés, mikor a telefonod fülsüketítő csengőhangjára kelsz fel, amit a legjobb haverod hívására állítottál be, nem mellesleg max hangerőn. Remélem, érzitek az iróniát... Az éjjeliszekrényhez nyúltam, ahol a zenélő telefonom üvöltött, majd meglátva Cam hülye fejét a kijelzőn, amint egy uborkát töm magába, felsóhajtottam, és elhúztam a zöld ikont.

- Na, hogy van Sky?- szólt bele a telefonba derűs hangon Cameron, de azért a hangján érezni lehetett az aggódást.
- Neked is szép jó reggelt, Dallas! Fogalmam sincs, hogy hogy érzi magát, ugyanis épp alszik, ami csoda, tekintve, hogy...- itt megakadtam. Elvettem a fülemtől a telefont, majd a kijelzőre pillantottam, és folytattam a mondatot Cameron-nak intézve a szavaim.- tekintve, hogy te fél nyolckor már ébresztesz. De azt biztosan tudom, hogy nincs jól. Nagyon nincs. Nem tudom, hogy lesz képes egyáltalán bárkiben megbízni. Annyi biztos, hogy nem fogom magára hagyni.Egy pillanatra sem. Még ha Ő maga kéri, akkor sem. Soha. Többé senki nem érhet hozzá rajtam, és a családján kívül. Alex sem. Nem tudom, hogy Sky mennyire engedné neki hogy hozzáérjen. Mondjuk hozzám nagyon bújt.

-Rendben Nash, a lényeg, hogy nagyon figyelj rá. Egy percre se hagyd magára, mert ki tudja...lehet, hogy depresszióba esik. Szóval ne hagyd. Legyél ott mellette.
- Kössz, Cam. Most lépek, mert nem akarom felébreszteni Sky-t. Majd beszélünk. Szia.- és kinyomtam.Visszatettem a telefont az éjjeliszekrényre, majd megpróbáltam lassan felülni, de Sky mégjobban magához szorított. Még mindig ugyan úgy feküdtünk, ahogyan tegnap. Kissé eltoltam magamtól, bár próbált ellenkezni.Végül sikerült kiszabadítanom magam a hercegnő szorításából.Felálltam, hogy hozzak neki reggelit, mivel már otthonosan mozogtam a lakásban, de amikor becsuktam volna magam mögött Sky szobájának ajtaját, nyüszörgést hallottam. Visszafordultam, és megláttam Skylynn-t, aki az ágyban forgolódott remegve és nyüszörögve. Visszasiettem hozzá, mivel egyértelmű volt hogy így nem hagyhatom itt. És ezek után nem is lettem volna rá képes. Tehát visszamentem a szobájába, becsuktam az ajtót és visszafeküdtem mellé, majd magamhoz húztam. Rögtön hozzám bújt, a lábát átkulcsolta az enyémen, a fejét a mellkasomra hajtotta, arcát pedig belefúrta. Remegő kezével is a mellkasomnál matatott, mire összekulcsoltam ujjaimat az övéivel. Nem akartam Őt így látni. A mélyben. Összezuhanva.

- Ssh...nyugi, princess...itt vagyok..- simogattam szabad kezemmel a haját. A homlokát leverte a verejték. A mellettem lévő éjjeliszekrényben kezdtem matatni, és szerencsére találtam ott papírzsepkendőt, és azzal töröltem meg Sky arcát, aztán belehajítottam a kukába.
- Nee...Nash, ne hagyd hogy bántson...Nash, kérlek, ne hagyd...Nash...NASH!- ült fel hirtelen az ágyban, de mivel engem ez hirtelen ért, így nem volt időm elengedni a kezét, így visszazuhant.
 - Sssh...Sky, itt vagyok, rendben? Nem hagyom, hogy bárki bántson. Itt vagyok, oké? Nyugodj meg, princess.- ültem fel vele újra, az ölembe húzva. A lány a nyakhajlatomba temette az arcát.

- Nash, é-én...megint ott volt...é-és..és te csak nevettél...- zokogott a lány, és belém mélyesztette a körmeit. Nem szóltam neki, hogy fáj. Neki sokkal nagyobb baja van.
- Tudod, hogy nem tennék ilyet, hercegnő. Soha nem hagynám, hogy bárki bántson. Nem érhet hozzád senki, hacsak te azt nem szeretnéd, rendben? Csak ne sírj...- simogattam a haját. Nem tudta rendesen venni a levegőt, így elkezdtem gondolkozni, hogyan tudnék ezen hatásosabban segíteni. Oldalra túrtam a haját, majd a nyakába bújtam. Adtam egy apró puszit a nyakára, mire megremegett.
- Bízz bennem, hercegnő. Nem bántalak.- suttogtam a nyakára, ami ennek hatására libabőrös lett. Sky beleegyezően simogatni kezdte a hajam, én pedig rátapasztottam ajkaimat a nyakára, és szájon át próbáltam lélegezni, hogy így diktáljam Sky-nak a tempót. Úgy tűnt, sikerült, mert Sky egyre egyenletesebben lélegzett. Mikor már tényleg úgy vette a levegőt, ahogyan azt kell, elengedtem a nyakát, és elhajoltam. Nagy meglepetésemre a lány visszahúzott a nyakához, és belefúrta a fejét az én nyakamba, miközben a hajamat simogatta. Újabb apró puszikat leheltem Sky nyakára, és egyik pillanatról a másikra már csak a lány szuszogását hallottam. Visszafeküdtem vele az ágyra, és benyúlva a póló alá elkezdtem simogatni a hátát.

A lány rajtam fekve túrt újra a hajamba, és adott egy puszit a nyakamra. Beleremegtem. Hogy lehet valaki ennyire édes? Megvédem ezt a lányt mindenkitől, ha addig élek is. Senkit nem engedek a közelébe. Ő az enyém. Soha többé nem leszek vele bunkó. Soha nem bántom meg ezentúl.
- Nash..- szólalt meg rekedten Sky, én pedig leengedtem a pólóját, és összekócoltam a haját.
- Mondd, princess.- suttogtam a nyakába, egy puszit adva puha bőrére.
- Nem tudok aludni...- rázta meg a fejét.
- Talán azért, mert már 11 órát aludtál...3 óra van, hercegnő. Szeretnéd, hogy magadra hagyjalak? Egyedül hagylak, ha szeretnéd. Vagy áthívom Nash-t. Vagy inkább Alexet?- simogattam az arcát. Persze semmi esetre sem hagytam volna ott, maximum a konyháig mentem volna. Alexet pedig 1000% hogy nem hívtam volna fel, hogy idejöjjön Sky-hoz. A lány felnézett a nyakamból. Kisírt szemeit megpillantva a szívem hasadt szét, és csak arra vágytam, hogy halálig üssem a gyereket, aki ezt tette vele. Sky nem érdemli ezt. Ő tökéletes. Pont ezért nem utálja őt senki. Sky belenézett a szemembe, majd szomorúan megkérdezte:

- Itt hagysz engem?- nos, ekkor jött ez a pillanat, hogy rohadtul türtőztetnem kellett magam, hogy ne csókoljam meg.
 - Nem, dehogy is. Én csupán arra voltam kíváncsi, hogy találkozni szeretnél e valakivel. A barátoddal, a bátyáddal, Hope-pal?- soroltam neki a hozzá közzel álló embereket.
- Nekem csak rád van szükségem.- rázta meg a fejét. Halványan elmosolyodtam, majd bólintottam.
- Rendben, hercegnő. Itt vagyok.- pusziltam meg a homlokát, Ő pedig visszahajtotta a fejét a mellkasomra.

Pár órát aludt, aztán sikerült kikelnie az ágyból, mert nagyon nagyokat kordult a hasa. A lépcsőn lelépkedve pár fokot felnéztem rá, és csak akkor vettem észre hogy megállt a lépcső tetején. Biztatóan rámosolyogtam, majd visszaléptem párat, és megfogtam a kezét.
 - Vigyázok rád.- ismételtem meg a már jópárszor elhangzott mondatot. Sky sóhajtott egy nagyot, aztán előrelépett egyet. Majd még egyet. Aztán mégegyet. A 6.lépcsőfokon megremegett a lába, de elkaptam. Már nem kockáztattam, felemeltem a lányt majd lesétáltam vele a lépcsőn.

Letettem a konyhában, ahol Nash állt a pultnál. Épp egy kajával telerakott óriási tálcára tett két pohár őszibaracklevet. Mikor meglátott minket, odasietett Sky-hoz, és megölelte. A fülébe súgott valamit, de nem hallottam. A lány bólintott, és eleresztette a bátyját.

- Igazából épp készültem felmenni hozzátok. 10 óra körül is próbálkoztam, de épp aludtatok. Aztán nem akartam zavarni, de tekintve, hogy este hat óra van, gondoltam nem szeretnétek éhenhalni.- mutatott a tálcára. Hálásan rápillantottam, majd biccentettem.
- Nash, beszélhetnénk négyszemközt?- kérdezte Skylynn bátyja, én pedig bólintottam. A lány ijedten rámkapta a tekintetét, majd hozzám lépve megragadta a kezem és szorított rajta. Értetlenkedve ránéztem.

- Mi a baj, Princess?- kérdeztem felé fordulva végigsimítva az arcán. Aztán hirtelen megértettem a problémáját.

- Oké, értem. De figyelj csak, csináljuk azt, hogy te leülsz ide...- húztam a pulthoz, majd ráültettem az egyik székre, ugyanis tudtam hogy nem tudta volna felküzdeni magát rajta.- én pedig elmegyek oda...- mutattam a szemközti ajtóra, ami a nappaliba vezetett.- a bátyáddal. Látni fogsz, nem hagylak itt, oké? De enned kell, nekem pedig beszélnem kell a testvéreddel. Ha bármi baj van, csak szólsz és rohanok, oké? Rendben?- fogtam két kezem közé az arcát, mire lassan, kételkedve bólintott. Megismételtem mozdulatát, majd adtam egy puszit a homlokára, és elsétáltam Nash-sel a nappali bejáratához. Visszanéztem Sky-ra, aki lassú mozdulatokkal elvett egy szendvicset a tányérról, majd beleharapott. Felcsillant a szeme, aztán a tálcán lévő villát felkapta, és belemajszolt a virslis- rántottába, miután ketchupba mártotta. Ujjai közé csippentett egy darab kenyeret, majd bekapta és gyorsan megrágta, ezután ivott rá a rostos őszibarackléből.
- Nash...elmagyaráznád nekem, hogy pontosan mi történt?- szólalt meg Nash elszakítva ezzel engem Skylynn bámulásából. A lány láthatóan elvolt foglalva az evéssel, mert épp egy kiskanállal kanalazta üvegből a nutellát. Így hát nem kínoztam magam azzal, hogy suttogok, indulatosan, tele haraggal elmeséltem az egész sztorit Nash-nek, aki ezután olyannyira dühös volt, amennyire én. Köztudott volt, hogy Nash Davies nem arról híres, hogy minden második emberrel leáll verekedni(ahogy én sem), de látszott rajta, hogy szívesen betörné a gyereknek a pofáját(ahogy én is). Mondjuk, az utóbbi lehet, hogy sikerült is. De szerintem a gyereknek van annyi esze, hogy nem jelent fel, mert a végén úgyis szarul jönne ki az egészből. Mégis, hogy magyarázná meg, miért törtem el(valószínűleg) az arccsontját, plusz az orrát? Mert biztosan nem azért, mert adott kétezer dollárt.

Oldalra pillantva láttam, ahogy Sky felállna a székről, de nem sikerült neki. Odasiettem hozzá, majd a derekát megfogva leemeltem a bárszékről.
- Szólj, oké?- vontam fel a szemöldököm kedvesen, mire Sky bólintott.
- Felmegyünk?- kérdezte suttogva, remegő hanggal.

~~~~~SKYLYNN DAVIES SZEMSZÖGE~~~~~

- Felmegyünk?- kérdeztem suttogva, mivel hangosabban nem tudtam beszélni, de még így is megremegett a hangom.
- Öhm...figyelj csak, Sky...még hazamennék pár ruháért, és szólni, hogy egy darabig még itt leszek, de addig Nash veled lesz, rendben?- akart lerázni. Nem. Nincs rendben. Én nem bírom Nash nélkül.
- Én is...- suttogtam erőtlenül, mire Nash azonnal megrázta a fejét.
- Nem, princess...neked pihenned kell.- simítottam meg az arcát.
- Egyedül akarsz hagyni...- bámultam magam elé.- Engem mindenki el akar hagyni...mocskos vagyok...haszontalan...és utálsz. Mindeni utál.- bámultam folyamatosan magam elé egy pontra koncentrálva, ami épp az étkezőasztal széle volt.