1. Állva
- Szállj le rólam! - csaptam be az orra előtt az ajtót.
Ez hihetetlen. Amióta ideértünk egy szabad percem nem volt, még úgy sem, hogy próbáltam nem Hemmings-el foglalkozni, ami kicsit sem volt könnyű, tekintve, hogy olyan bosszantó aurája van srácnak, hogy az valami őrület.
- Hé, ugye engem beengedsz? - nevetett fel Molly, Luke nővére. Őt a testvérével ellentétben kedvelem, noha volt köztünk három év, még öccsével egy. A közöttük való hasonlóság abban kimúlt, hogy Molly és Luke is ugyanolyan testi adottságokkal rendelkeztek, de Molly-ban meg volt az, ami Luke-ban nincs. A kedvesség, a jóindulat nem volt meg benne, leginkább felém. Mindenkinek nyali-fali, egyedül én vagyok a kivétel, ami már igazán bassza a csőrömet.
Emlékszem, már az első gimis napomon belém kötött, amint alkalma adódott rá. Ott utáltam meg végérvényesen.
- Bocsi - sóhajtottam egy hatalmasat - De az öcséd valami rémálom.
- Vele élek együtt - nézett rám mindentudóan - Csodálkozom, hogy még minden agysejtem megvan mellette.
Felnevettem, mert nagyon együtt tudtam érezni szavaival.
- Szívemből szólsz - biccentettem.
Egy elég nagy szobát kaptunk Molly-val. Barack színű volt a szoba falai, két egyszemélyes ággyal, amik egymás mellett voltak elhelyezve, mellettük két fehér komód, ahol volt egy kis lámpa is. A két szoba sarkában pedig egy-egy ruhásszekrény. Az ágyakkal szemben egy hatalmas plazma tv és ennyi. Úgy éreztem ez a szoba nagyon jó barátom lesz, tekintve, hogy nagyon tetszett a színe a szobának. Én is ilyet akartam, de maradt a baba rózsa, amit bár imádok, mégsem az igazi. De már nem festem át, elvégre ősztől egyetem, ahol aztán kollégista leszek, tekintve, hogy Los Angelesben fogok iskolába járni, ami nem közvetlen Havanna mellett van. Ezért is imádom, hogy oda jelentkeztem, ahova sikeresen felvettek, mert így elég távol leszek Luke-tól. Már nem fogom látni a colosságát, ami egy álom lesz, amiből nem szeretnék felkelni.
- Melyik ágyat szeretnéd? - pillantott rám.
- Nekem mindegy - húztam meg az vállam.
Bólintott így elfoglalta az falhoz közelebbi ágyat. Így nekem maradt az ajtóhoz közeli. Megcéloztuk az ágyunkat, majd elkezdtünk kipakolni a bőröndünkből.
- A szállodában van medence. Lemegyünk? - a hirtelen beállt csendet Molly törte meg, aki úgy látszik végzett a pakolással, tekintve, hogy minden a szekrényébe volt kipakolva.
- Lemehetünk, csak akkor felhúzom - vettem elő az egyrészes fürdőruhám.
Bólintott, én pedig bementem a szobához tartozó fürdőszobába. Ez is szép volt, bár itt csak egy zuhanyzó volt. Kicsi volt, de a céljainknak megfelelt. Egy wc, a bal oldalán pedig a kézmosó, ahol tökéletes szelfiket lehetne készíteni, tekintve, hogy tényleg rendezett volt az egész hely. Csempékkel volt beborítva és szép hangulatot adott a fürdőnek a szintén barack szín.
Átvettem magamra a fekete egyberészes fürdőruhámat, amire fehér betűkkel az volt ráírva "happy as fuck". A hajamat újra felfogtam egy hanyag kontyba, majd ellenőriztem magam a tükörben. A vizállószempillaspirálomat már indulás előtt felkentem, a vörös matt rúzsom pedig még mindig ott virított ajkaimon, ami már az évek elmúltával a védjegyemmé vált. Alapozót és a többi ilyen dolgot most elszalasztottam, nem hiszem, hogy megérné felvinni, ha úgyis lejön a víztől.
Visszamentem a szobába, ahol már átöltözve várt rám Molly egy két részes sárga egyszerű bikiniben. Haját szintén felfogta, a nyakában pedig egy fehér törölköző pihent és a napszemüvege pedig a feje tetején.
Én is kivettem a szekrényből egy törölközőt, az ágyról pedig felkaptam a táskám, ahol csak a doboz cigim kap szerepet és a gyújtóm. Bár anyáék tudják a rossz szokásom, ők csak azt kérik, hogy ne előttük gyújtsak rá, amit igazán nem értek. Hülye logika, de jobb ez, mintha veszekednének velem.
- Mehetünk? - kérdezte Molly. Bólintottam szavára, majd együtt indultunk el a szálloda medencéjéhez, ahol már ott volt egy csomó gyerek és felnőtt egyaránt, ahol pedig kiszúrtuk a mi társaságunkat is.
Anya és apa a Hemmings szülőkkel társalgott bent a vízben, még Luke és Andrew a vízben fröcskölték egymást, mint a rossz óvodások.
- Jössz? - nézett felém izgatott íriszekkel. Mi tagadás, Luke-nak és neki is csodaszép kék szemük van, amiben el lehetne veszni, ha a testvér férfi tagja nem lenne ekkora seggfej.
- Menj, én még elszívok egy cigit - mosolyogtam rá, majd a kijelölt helyre megyek, ahol nyugodtan füstölhetek.
Rágyújtottam, majd egyet szívva tüdőztem le boldogan az émelyítő bódulatot, amitől máris megnyugodtam. Azóta ezt a pillanatot vártam, mióta felszálltam a repülőre, és azóta elég sokat idegeskedtem, főleg a szőke fiú miatt.
Lassan fújtam ki a füstöt, még már csak a csikk maradt, amit elnyomtam, majd kidobtam az erre működő kukára.
A táskámat visszavittem a szobába és mikor mentem volna vissza egy ismerős hangra lettem figyelmes.
- Neked nem a többiekkel kellene lenned? - néztem összeszűkült szemekkel a jóval magasabb alakot nálam. Hiába, hogy Hemmings megüti a 193 centit, az én aligha 150 centimhez ne jöjjön, mert hason fejelem.
- Neked nem nőnöd kellett volna még minimum tíz centit? - reagálta le azonnal, mire csak megütöttem a vizes karját. Csak egy fürdőnadrág volt rajta, amiben merően csorgott a víz, ahogy a teste minden egyes pontján is. Nedves haját már meg sem említem, alapjáraton utálom a szőke hajú srácokat, de mióta ismerem Hemmings-et azóta még jobban bővült ez az utálatom a szöszik iránt.
- Bekaphatod! - mutattam be neki.
- Hallod - nézett rám vigyorogva, mire előre felkészültem a legrosszabbra - Te állva letudnál szopni.
Hey!:)
Igen igen, ez is az én pingvinem miatt jött létre, így itt felköszöntenélek te nagyra nőtt gyerek ♥
Boldog szülinapot, te fasz ♥🔐
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro