Meg is hoztam az új részt Drága Olvasóim! Remélem tetszeni fog❤️

Végre kiengedtek a kórházból. Igazából hála istennek semmi komolyabb baj nem történt. Az orvos csak azt mondta kerüljem az alkoholt, és ha lehet ne tegyek hirtelen mozdulatokat. A kórházba Gabe jött el értem, és vitt el a villába, amit közös megegyezés alapján béreltünk ki. 

- Szia! - köszöntöttük egymást két puszival. 

- Hogy érzed magad Rores? - kérdezte kicsit aggódó fejjel. 

- Teljesen jól, már a fejem se fáj. - mondtam. 

- Nem így értettem. Aiden-el kapcsolatban hogy érzed magad?  - kérdezte meg ismét, mire én élesen beszívtam a levegőt. 

- Aiden és én, az egy két külön dolog, mert én hamarosan férjhez megyek.  - mondtam komoran. 

- Csak ez az oka, amiért még nem vagytok együtt? Hogy Silas eljegyzett? Vagy csak félsz. - nézett rám amolyan ismerlek ám fejjel. 

- Nem tudom. - feleltem, majd elindultunk a kocsihoz. - És mi van veled es Sam-el? - kérdeztem. 

- Hát... Még nem tudja senki de... Azt beszéltük meg, hogy még egyszer megpróbáljuk.  - mondta, mire nekem az arcomra egy hatalmas boldog vigyor kúszott. 

- Ez nagyszerű! Örülök nektek! 

Nem is kellett sokat kocsikázni, hogy megérkezzünk. És mikor megláttam, hogy a fiúk melyik villát nézték ki a városban, majdnem dobtam egy hátast. Ugyanis ez gyönyörű. A tengerparttól nem messze van, a ház mögött pedig medencék, és maga ház... Az valami elképesztő. 

Hatalmas, és ki van világítva, szép zöld gyep húzódik előtte. 

- Azta! 

- Szép mi? - vonta fel  szemöldökét Gabe. 

- Az nem kifejezés. - majd megindultunk be a házba. A többiek már mind bent voltak a hatalmas nappaliban, és vacsoráztak. Még a kicsi Aiden is, akit most Lana babusgatott. 

- Szia! - ugrott mindenki a nyakamba. - Ugye már nem fáj semmid? - kérdezgették megállás nélkül. 

- Emberek! - kiáltottam el magam. - Csak elestem és bevertem a fejemet, nem a rákot küzdöttem le. Jól vagyok. - mondtam mosolyogva, mire mindenki vissza ült az eredeti helyére, én pedig tettem hátra két lépést, de sajnos a hátam valaki mellkasába ütközött. - Pardon. (bocsánat)  - fordultam meg, és Aiden hatalmas barna szemeivel találtam szembe magam. Igen, valahogy éreztem, hogy ő is itt lesz.  

- Rien  de mal. (semmi baj) - mondta, és kikerült.  

- Beszélsz még franciául? - szóltam utána. 

- Juste ce que tu m'as appris. ( csak amit tanítottál)  - felelte, majd felment az emeletre. Kissé furcsa fejjel néztem utána, majd sóhajtottam egyet. 

- Melyik lesz az én szobám? - kérdeztem. 

- Majd én megmutatom.  -állt fel a kanapéról Andrew. A csomagjaimat már Sam elhozta, így azokkal nem nekem kellett foglalkozni. 

- Nem is sejtettem, hogy tud még franciául. Hat év kimaradás nem kevés. - mondtam Drew-nek mikor már a többiektől halló távolságon kívül estünk. 

- Minden héten vittem be neki francia könyveket, és feladatokat. - mondta, mire bennem megállt az ütő. - Egy percre se hagyta abba a tanulást, sőt most még jobban tud franciául mint valaha. 

- Akkor miért mondta azt, hogy csak annyira amennyit 10 évvel ezelőtt tanítottam neki? - kérdeztem értetlenül. 

- Mert ha franciát tanult, úgy érezte közelebb van hozzád. - mondta Drew, majd megérkeztünk a szobámba, ami szintén nagyon szép volt. - A földszinti szobákban lakok én, Ella és kis Aiden, a másik szobába pedig Lilkó alszik. A második emeleti szobákban Lana és Jerry laknak, meg Gabe. A fölső szintibe pedig Aiden te és Sam. - ismertette a helyzetet. - És persze mindegyik szobához külön fürdő van. - mondta, mire én csak bólintottam, majd ott hagyott, had rendezkedjek be. 

A nap további része azzal telt, hogy ebédet főztünk, mi lányok, meg össze vissza hülyültünk. És persze gügyörésztünk kis Aiden-ek, aki pedig egyfolytában mosolygott. Mikor már kezdett besötétedni, a többiek kitalálták, hogy menjünk medencézni. 

- Rory biztosan nem jössz? - kérdezte Sam, ugyanis nem sok kedvem volt medencézni. 

- Nem, én inkább lefekszem pihenni. - mondtam, majd vissza indultam a szobámba. Igaz, csak a folyosón lévő első ajtóig jutottam, ami nem az én szobám, hanem Aiden-é. Bekopogtam, mire szólt, hogy szabad. - Szia. - léptem be a szobába. Aiden az ágyán feküdt, egy fekete melegítő nadrágban, és egy sötét kék pólóban. 

- Szia. - ült fel. - Hogy vagy? - kérdezte. 

- Minden rendben. - mondtam halkan. 

- Nem ülsz le ide? - mutatott maga mellé, mire én csak bólintottam, és helyet foglaltam mellette. 

- Drew azt mondta, hogy minden héten vitt be neked francia könyveket a börtönbe... - jegyzetem meg. 

- Lehet. - válaszolta. 

- Akkor miért csak azt mondtad, hogy annyira beszélsz franciául, amennyire 10 éve megtanítottalak? - kérdeztem. 

- Nem tudom. Tényleg nem.  - rázta meg a fejét. 

- Andrew azt is mondta, hogy azért kellett minden héten bevinni neked könyveket, mert így közelebb érezted magad hozzám. 

- Igen, így volt. 

- Akkor miért nem fogadtál sose, mikor mentelek látogatni?! - fakadtam ki. 

- Nem hagyhattam, hogy várj rám! És most nézz magadra! Menő állásod van, elköltöztél, és eljegyeztek. Boldog életed van! Ha csak hozzám járkálsz be, lemaradtál volna az életről. Olyan, mintha te is fogoly lettél volna, azt pedig nem hagyhattam! Ahhoz túlságosan is szeretlek. - mondta, mire bennem megállt az ütő. A szemeim kikerekedtek, majd mély levegőt vettem. 

- Az elmúlt időben, soha nem szűntelek meg szeretni. - mondtam, mire Aiden magához húzott, és megcsókolt.