Amint elment Aiden, letelefonáltam a recepcióra, hogy kérnék reggelit a szobámba. Nagyon offon voltam, és mihamarabb össze kell szednem magam, mert délután lesz a koszorúslányok ruhapróbája, és végre láthatjuk Lana méretére igazított esküvői ruháját. Amint felhozták a reggelimet, hozzá is láttam, igaz nem sok kedvvel. A másnaposságnak köszönhetően rendes hányinger gyötört. És ekkor megcsörrent a telefonom, a kijelzőn pedig Silas neve villogott. 

- Szia Kicsim. - szólt bele a telefonba, amint felvettem. 

- Szia.  - köszöntem össze szorított torokkal. 

- Van valami baj? - kérdezte. Ismer, sajnos már a hangomból is ki tudja találni, hogy van valami baj. 

- Nem, csak tegnap nagyon berúgtam a bálon és... És Aiden hozott vissza a szállodába. - böktem ki. Silas talán csak egy percig nem szólt bele a telefonba, számomra viszont egy örökké valóságnak tűnt. - Silas itt vagy? 

- Igen, persze. Szeretnéd, ha már ma oda utaznék? - kérdezte. 

- Ne, a munkád nagyon fontos, és már megbeszélted a főnököddel, hogy csak az esküvőre jössz ide, ne variáljunk most már. - mondtam. 

- Nem szeretném, hogy bajod legyen. - mondta komoran. Tudtam, mire érti. Mert mikor legutoljára hagytam, hogy Aiden visszasétáljon az életembe, valaki meghalt. Mikor eljegyzett, mindent elmondtam neki a múltamról, és tudja, Aiden mekkora mérföldkő volt a számomra. 

- Nem lesz semmi baj, megleszek, ne félj. - bíztattam. - Ugye tudod, hogy szeretlek Silas? 

- Persze. Én is nagyon szeretlek Lorelai. - mondta, majd bontotta a vonalat. Sóhajtva bele túrtam a hajamba, majd megindultam a fürdőbe. 

Miután megszabadultam az alkohol okozta bűztől, felvettem egy rendes ruhát, és lementem a kávézóba. És lássanak csodát, kivel futottam össze. Noel Grier, aki már harminc éves, a pultban sűrgött forgott. 

- Nahát, kit látnak a szemeim. Noel. - támaszkodtam meg a pulton. 

- Azta mindenit neki. Rory, szia! - ölelt meg, amit persze viszonoztam. - Eltelt hat év. Nem semmi. - mondta. 

- Hát nem éppen. - bólintottam. 

- Hogy hogy itt? - kérdezte. - Úgy tudtam Torontóban élsz. 

- Igen, de egy hét múlva lesz Lana és Jerry esküvője, így mindenki vissza jött. - mondtam. 

- Összeházasodnak? - nyílt nagyra a szeme. 

- Igen. Őrület mi? - nevettem el magam. 

- Hát az biztos. - mosolygott rám kedvesen. 

- Apu, akkor megyünk? - sétált mellénk egy öt év körüli kislány. 

- Igen Kicsim. Örültem Rory. - köszönt el Noel. 

- Úgyszintén. - köszöntem el én is. Kikértem a kávémat, majd leültem a régi törzshelyünkre. Sóhajtva pillantottam körbe. A hely 10 év alatt semmit sem változott. Már 14 évesen ide jártunk. Igaz, akkor még Noel apja vezette a helyet, majd később vette át ő. Annyi emlék fűz ide, jók meg rosszak is. Majd egyszer csak leült mellém valaki. Felpillantottam, és Gabe-el találtam szembe magam. 

- Mizu Rores? - vonta fel mosolyogva a szemöldökét. 

- Mond meg te. - kacsintottam rá. - Hallottam, te vitted haza Sam-et tegnap. - szúrtam oda, mire majdnem kiköpte a kávéját, amin nem tudtam nem kuncogni. Gabe zavarba jött, tehát volt valami. 

- Igen, én vittem haza. - mondta leszegett fejjel. 

- Mi volt köztetek? - kérdeztem felvont szemöldökkel. 

- Először is kijelentem, hogy egyáltalán nem volt annyira elázva mint te, ő tudott járni! Téged Aiden úgy vitt ki kézbe a bálról mint valami rongybabát... 

- A lényeget, Gabe Damont. - horkantam fel. 

- Csókolóztunk. - bökte ki, mire a plafonig ugorhatott a szemöldököm. 

- Csupán ennyi? Más nem? 

- Nem! - vágta rá túl hamar, ami elég feltűnő volt. Összehúzott szemmel méregettem, mire nagy nehezen végre kinyögte. 

- Lefeküdtünk, na. - mondta, 

- Ajánlom neked, te fajankó, hogy most ne szard el. - ittam bele a kávémba, mire ő csak bólintott. 

- Na és veled meg Aidennel mi volt? - kérdezte. 

- Azon kívül, hogy látott fehérneműben, mert még átöltözni is képtelen voltam, olyan részeg voltam, megkértem, hogy maradjon itt velem, és egész éjjel velem maradt. - sóhajtottam. 

- Ja, hallottam róla. - mondta. 

- Mi? 

- Szerinted Jerry meg én nem faggattuk ki még hajnalban? Bolond vagy? - vágott olyan fejet, mintha ez tök normális lenne, és csak én nem értem. 

- Akkor minek kérdezted meg tőlem is? - értetlenkedtem. 

- Mert tudtam, hogy hazudni fogsz. - vágta rá. 

- Mivan? Én nem hazudtam. - csattantam fel. 

- Jaj Rory, tudjuk, hogy csókolóztatok. - mondta, mire bennem az ütő is megállt. 

- Te-tessék? - kapkodtam levegő után. 

- Baszki. Te nem is tudtad. - kapott a szája elé. Én pedig már csak annyira emlékszem, hogy a kávém a földön végezte, majd Gabe a nevemet mondogatja, és elnyelt a sötétség.  

Itt is lenne az új rész, remélem tetszeni fog! Csók: Vika <3