A gyűrű egy nagyot koppanva érkezik a földre, mire a szőke hajú fiú kétségbeesetten megy utána ami gurul, míg nem neki nem ütközik valaki lábának. Fekete lakk cipőjéről rögtön felismerte, ki az, még is, szemei tányérméretűre növekedett, mintha nem akarná elhinni, hogy itt van. Meg lehet érteni, a dolgok amiket át élt mind arra adnak neki tanúbizonyságot, hogy néha épp azok a legvalódibb dolgok amiket nem látunk, és azok a leghamisabb dolgok amiket látunk. Talán csak képzelődik, talán csak kezd bele őrülni ebbe az egészbe.

-Jobban kéne rá vigyáznod. Elvégre, ez hozzád tartozik.-hangja ugyanolyan, mély de most kissé rekedtes. Szemeiből szeretet tükröződik meg valami egészen más, valami új, de nem tud rá jönni mi lehet az.

-Dantalion...-suttogja a nevét, míg az említett a kezébe adja a gyűrűt, s mielőtt észbe kaphatott volna, eltűnt.

***

Az esti hűvös szél bele kap szőke hajába. Az előtte álló mosolyogva nézi őt, majd lassan közelebb lép hozzá és egy puszit ad arcára, de nem hajol el. Közelről nézi moha zöld szemeit amik most egy kissé kétségbeesett tekintetbe fulladnak.

-Szeretlek, William.-suttogja majd ajkaira néz amik most enyhén elnyíltak egymástól.-Szabad?-kérdezi majd újra szemeibe néz, Will pedig szinte megdermedt de még is, valahol mélyen vágyik arra csókra.

Végül nem kapott választ, de nem is kellet neki. Lassan hajolt a fiú párnáira, majd ugyanolyan lassan is kezdte elmozgatni őket, míg nem egy szenvedélyes csókcsatába nem torkolt. Will a kezeit a másik mellkasára tette, hogy eltolja magától. Hangosan kapkodta a levegőt, fejét pedig a démon mellkasára hajtotta. Dantalion felsóhajtott majd halkan dúdolgatni kezdett.

- Sekai ga chigau da nante ii kikasetatte                                                                                                                Zutto tada kimi wo omoi tsuzuketeru.* -a szőke hajú furcsán kezdett nézni a magasabbikra aki le mosolygott rá, s úgy folytatta a szövege. Itsuka kitto deaeru you na. Sou shinjite shimaunda. Kimi no koe kaze ni notte. Kikoeta ki ga shita yoru.**

-Dantalion...-suttogja, majd mielőtt mondhatott volna még valamit, ő már eltűnt az esti széllel, a réttel együtt, ő maga pedig az ágyában találta magát.

***

Kapkodta a levegőt, kezét pedig a mellkasára tette, míg másik kezét a szája elé. Szinte még mindig érzi Dantalion ajkait az övén. Kétségbeesik álmától mely minden éjjel kísérti mióta visszamentek a pokolba. De ezek az álmok mintha inkább arra adnának okot, hogy reménykedjen visszatértükben. Bármi megtörténhet még.

-William segíts!!!-szobája ajtaja nagy hévvel csapódik ki, mire William rémülten néz a zaj forrása felé. Isaack törte be ajtaját éjnek évadján.

-Még is tudod te hányóra van?!-kérdezi felháborodva miközben a kis fali órájára mutat ami 3:30-at jelez.

-De William ez most egy vészhelyzet!! Egy szellem kísért a szobámban!-kiabálja majd ágyához futva ki is húzza onnan, s a szobájába vezeti. A szőke hajú fáradtan felsóhajt, és hagyja, hogy barátja vezesse a vaksötét folyóson. Ha Isaack azt állítja, hogy szellem van a szobában az biztos, hogy nem igaz csak ismét olvasott valami okkult badarságokat lefekvés előtt és a képzelete játszik vele. Jó múltkor is ez volt, akkor egy nejlon zacskóra hitte, hogy szellem, mert nem zárta be az ablakot és a be jövő szél felrepítette a zacskót.

-Ha megint a semmiért ébresztettél fel én esküszöm kicsinállak.-morogja a szőke miközben ásít egyet.

-Hidd el ez most halál komoly. A semmiből jelent meg.-suttogja ahogy a szobája ajtaja elé érnek. Will sóhajt, s ki nyitja az ajtót ami mögül nem várta semmi. Nem ugrott az arcába semmi, az ablak viszont tárva nyitva.

-Isaack. Azt hittem ezt már megbeszéltük. Lefekvés előtt nincs okkultságról való olvasás, és az ablakot bezárni. Mindig.

-De William! Higy nekem!

-Oké, hol a szellemed Isaack?-kérdezi gúnyosan mire a másik kínosan néz jobbra-balra de sehol semmi.

-Na erről beszéltem. Zárd be az ablakot és aludj vissza. Most én is azt fogom tenni. Aztán neki látunk a tanulásnak. William-sensei mindent megtesz, hogy úgy magyarázza el neked a matekot, hogy egy majom is simán megértené.-mondja majd vissza sétál a saját szobája felé. Isaack kétségbeesetten néz utána ahogy a holnapjára gondol. Nem régiben ugyan ezt mondta neki, de még a hozzá hasonló jó tanulók sem értették a magyarázatát.

***

William, mint példamutató prefektus előbb kell, mint a többiek és ő kezdi felébreszteni a diákokat, pedig szünet van.

-Nee William-san kérem hagyjon pihenni-nyöszörgi az egyik diák, miközben az említett próbálja ki szedni az ágyból.

-Nem! Lehet, hogy szünet van, de mi tanulni fogunk szépen! Nem fogom hagyni, hogy ennek a háznak a lakói többsége az 5.csoportban maradjanak!-kiáltja mire a diák vesztesen elengedi ágyának támláját.

***

-William... Nem értem.-a prefektus idegesen sóhajt fel majd újra magyarázni kezdi az anyagot. A többi diák úgy ahogy megértette, de Isaackkal nehezebb dolga volt mindig is. Lehet jobban menne neki ha az okkult hülyeségeihez mondana hasonlatokat...

-Isaack! Ha van két démon az előszobában, és még kettő a fürdőben akkor az me-

-Két démon a négyzeten!-William szeme már rángatózni kezd akárcsak valamilyen idegbajosnak. Ez a srác képes nagyon gyorsan ki hozni őt a sodrából. A fali órájára néz ami 5:21-et mutat.

-Rendben srácok!-tapsol egyet.-20 perc szünet és folytatjuk.-a diákok szinte egyszerre sóhajtanak fel majd kezdenek el futni a büféhez, hogy ehessenek valamit, ugyanis le maradtak a reggeliről és az ebédről is, vacsora pedig csak 7-kor. -Hm! Ahelyett, hogy hálásak lennének nekem amiért plusz órákat adok nekik. -morogja miközben ágyára fekszik. Vajon meddig kell még így élnie...? Tanulás, alvás, hajnalban fel kel, vagy Isaack kelti fel, vissza alszik pár órára majd tanulás. Tudja, hogy jövője érdekében jobban kell hajtania a többieknél, de.. Most midnez olyan magányos. Amikor még ők is itt voltak akkor legalább szórakoztatóak voltak a szürke hétköznapok.

Végül nagy nehezen fel kell ágyából, s ablakához sétál.  Nézi az esős időt, s egyfolytában csak is körülötte járnak gondolatai.  A démonon aki valamiért rabul ejtette, aki még az álmaiban is szerepel.

-Még is merre vagy ilyenkor, Dantalion?-hangja magányosan csengett, kissé rekedtes volt, nem olyan, ahogy ő is ismerte ez pedig elszomorította, így hát egy halk suttogást adott neki álaszul.

-Én mindig ott vagyok melletted.-a prefektus szemei kikerekednek  a halk ismerős hang hallatán. Megtörli szemeit mintha csak az álmosságot akarná ki törölni, pedig ez nm álom. Hallotta őt, és most itt van a szobájában. De mi van ha csak képzelődik?

-Itt vagyok.-suttogja miközben közelebb lép hozzá.-Ha nem hiszed érint meg.-mondja mosolyogva, s kezét az arcára teszi.-Én mindig melletted leszek-suttogja majd fejével egyre közelebb hajol hozzá.

-William!! Itt vagyunk!-lép be a szobába Isaack mire Will ijedten löki el magától Dantaliont aki ismét köddé vált. Vajon tényleg ő volt az,-Valami baj van William?-kérdezi aggódva Isaack.

-Persze, hogy jól vagyok. Folytassuk a tanulást!-kiabálja majd mikor a többi diák is belép a szobájába mind leülnek az asztalhoz, míg a távolból, egy fa tövéből egy démon figyelte őket az ablakon keresztül.

*Figyelmeztettelek rá, hogy a világ mennyire rossz. Továbbra is csak rád gondolok mindig.

**Egy napon biztosan megpróbáljuk és találkozunk, ebben hiszek. Úgy érzem hallottam a hangod a széllel szállni azon az éjszakán.

Huhaaa.... Nos, mindig is szeretem volna egy Devils & realist ff-önt írni és ez most végre megvalósul. Magyarul sehol sem találtam szóval akkor majd én írok xd Remélem lesznek páran akiket majd érdekelni fog. Ha így van akkor azt egy vote és komment formájában jelezzétek, köszönöm <3