———————————————————————
J U N G K O O K
———————————————————————

Nagyot szusszantva nyitogattam szemeimet, de muszáj volt hunyorogjak a túlzott fényáradatnak köszönhetően. Az első, amit észrevettem, hogy rohadtul fáj a derekam. Az órára pillantva vettem tudomásul, hogy csak három órán át voltam kiütve az altatótól. Igazából minden kiesett, miután felrakták az oxigén maszkot. Megkérték, hogy számoljak el tízig, aztán hirtelen képszakadás. A lényeg, hogy jól vagyok és nagyon remélem, hogy most már minden rendben lesz.

Ahogy eszembe jutott Jimin, szívem szerint már most elmentem volna hozzá, de nem tehettem. Szemeimet dörzsöltem, amikor Jimin orvosa lépett be két nővérrel az oldalán.

- A modern technikának köszönhetően hamar megtudták vizsgálni a csontvelőt, így örömmel mondhatom el, hogy épp megfelelő lesz a barátja számára. - mondta el az orvos, ezzel pedig mintha egy hatalmas kő gördült volna le a vállamról. - Holnapután már mozoghat is egy kicsit, de addig szigorúan csak az ágyban a helye. Ha valamire szüksége van, csak nyomja meg a zöld gombot a feje mellett és azonnal itt lesz egy nővér.

- Köszönöm, doktor úr, és azt is hogy segít Jiminnek meggyógyulni. - próbáltam meghajolni, de képtelenségnek tűnt ezért próbáltam az arckifejezésemmel tudatni vele, hogy nagyon hálás vagyok.

- Csak a munkámat végzem - mosolyodott el, majd elhagyta a szobát a két ápolóval együtt, miután megvizsgáltak.

Egy aprót sóhajtva vettem kezembe a telefonom, hogy írjak Jiminnek. Még kissé kómás voltam az alvástól, ezért alig láttam, hogy mit írok, de remélem, Jimin majd megérti.

Jungkook
szia Jimibnn

Jimin
jól vagy?

Jungkook
perdze vsak még álmos vahyok

Jimin
örülök hogy jól, kérlek feküdj vissza aludni😂

Jungkok
szertlek

Jimin
én is szeretlek

—————

Szinte észre se vettem, hogy eltelt a két nap, csak amikor az orvos közölte velem, hogy végre meglátogathatom Jimint. Madarat lehetett velem fogatni, olyan boldog voltam, amikor láthattam szerelmemet, ahogy éppen epres zselét eszik. Szemeimet forgattam, ugyanis nem tudtam felfogni, hogy hogyan tudja azt a trutymót megenni, de örültem neki, hogy végre eszik valamit.

Nagy szemeivel rámnézett, majd széles mosolyra húzodtak dús ajkai, amikre azonnal lecsaptam, ahogy közelebb kerültem hozzá. Ennek az epres zselének hála még édesebbnek tűnt a csókja és csak úgy faltam ajkait, míg el nem tolt magától.

- Hiányoztál, bébi - pusziltam meg orra hegyét, mire ő kuncogva húzta be a nyakát, majd ette tovább a zselét. - Hogy érzed magad?

- Egy kicsit jobban, de folyton viszket a fejem ettől a sapkától - vettem le egy pillanatra, míg megvakarta haj nélküli fejbőrét, majd a sapkát visszarakta.

- Akkor vedd le.

- Nem lehet - ingatta fejét édesen. - Az orvos azt mondta, hogy meg is fázhatok, az pedig nem lenne jó épp a műtét előtt pár nappal.

- Igaz - bólogattam, majd ismét mosolyogva néztem mélyen a szemeibe addig, amíg észre nem vette, hogy őt bámulom. Olyan gyönyörű volt, még így korházi ruhában, ezzel az undorító zselével a kezében, amit olyan jó ízűen eszegetett. Bárcsak ne lennénk ilyen körülmények között.

- Nem fáj semmid? - kérdezte. Kipirult arcára simítottam, mire ő lehunyta a szemét és csak úgy bújt a tenyerembe, akár egy kiscica. Shiro jutott eszembe, pontosan így viselkedik, amikor megsimogatom a fejét. Szegényt Hoseokra bíztam, remélem nem ölik egymást a kutyájával.

- A derekam fáj, de még hozzáérni sem tudok, annyira érzékeny - húztam el a szám, mire Jimin is úgy tett.

- Sajnálom..

- Én sajnálom, hogy ilyen későn jutott eszembe, hogy én is lehetek donor. - szorítottam meg a kezét. - Már rég semmi bajod se lenne.

- Ne bántson a dolog, Jungkook - simított arcomra, mire én könnyes szemekkel pillantottam rá. - Gondolj arra, hogy miattad meggyógyulhatok. Te miattad leszek újra egézseges és ezért mindig is hálás leszek. Te vagy az én hősöm!

- Nagyon szeretlek - csókoltam kezére, mire elnevette magát és elpirulva válaszolta, hogy ő is szeret engem.

Számomra a napok lassan teltek, de legalább Jiminnel lehettem, még a vizsgálatokon is. Hosszú és kínkeservesen lassan haladó egy hét után azon kaptam magam, hogy Jimin kezét szorongatom a műtő előtt, mélyen egymás szemeibe nézve.

- Most már minden rendben lesz - döntöttem homlokomat az övének, majd ajkaira csókoltam. - Te vagy a legerősebb ember a Világon és nagyon szeretlek!

- Én is szeretlek, nemsokára találkozunk - csókolt meg lassan, majd eltolt magától, hogy végre bevihessék és elkezdjék a transzplantációt.

Én egy pléddel a hátamon álltam még a műtő előtt, Jimin hűlt helyével szemezve, majd úgy döntöttem, hogy inkább leülök az egyik székre és ott fogok várakozni. Igen, ám nem gondoltam volna, hogy a műtét ilyen hosszúra nyúlik. Másfél óra után fejemet a falnak döntve hunytam be szemeim egy kis időre, csak hogy pihentessem őket, de semmiképpen nem akartam elaludni. Ám szemeim azonnal kipattantak, amint hangos kiáltást hallottam a műtőből kiszűrődni.

- Elveszítjük! - hallottam meg az egyik nő hangját, mire azonnal felálltam és az ajtóhoz léptem.

Elszörnyülködve néztem a kisebb üvegen keresztül, hogy mégis mi történik. Ajkaim megremegtek a látványra és végtagjaim akaratlanul is meg megmozdultak.

- Uram, ön nem jöhet be! - lépett rögtön hozzám egy nő, kezeit a mellkasomra helyezve, ezzel megpróbálva engem kitessékelni, de én jóval erősebb voltam.

- Kérem a defibrillátort! - szólalt meg az orvos, majd az eszközt Jimin mellkasára és oldalára helyezte. A sokk hatására Jimin teste megugrott, majd élettelenül visszaesett az ágyra. 

Szívének dobbanásai egyre gyorsabbak lettek, majd hirtelen sípolni kezdett a gép, én pedig könnyezve estem térdeimre.

- A halál beállta, délután négy óra - ahogy az orvos kimondta a szavakat, szívem majd' szétszakadt, és szaporán véve a levegőt álltam fel, hogy Jimin élletelen testéhez léphessek.

- Jimin.. - szólítottam meg szerelmem, ám hiába, nem válaszolt. - Jimin ébredj fel, nem hagyhatsz itt! - ráztam meg vállánál fogva, de muszáj volt bevallanom magamnak, hogy már túl késő. Elment..

- Jimin! - kiáltottam fel, amint felriadtam a rettenetes álmomból.

Szívem hevesen vert és hirtelen nem tudtam merre vagyok. Az órára pillantottam, így megtudtam, hogy alig tíz percre aludtam el. Könnyeim szüntelenül potyogtak le arcomról és nem győztem letörölni őket, mert újabb és újabb szántotta végig az arcomat. Kezeim remegtek és alig kaptam levegőt, de muszáj volt valahogy összeszednem magam, ha nem akartam azon nyomban elájulni.

- Csak egy álom volt, Jungkook - motyogtam, miközben befogtam a füleimet. - Csak egy rohadt álom volt, nyugodj meg - vettem egy mély levegőt, majd szemeimet megtörölve húztam fel lábaimat magam elé, hogy fejemet a térdemre hajtsam.

Nem mertem elaludni. Féltem, hogy ismét előjön az a borzalmas álom, amit sosem szeretnék átélni. Olyan valóságos volt..

A hátralévő két órát szigorúan magam elé nézve töltöttem el. Még mindig az álmom járt a fejemben, de ezt megzavarta az ajtó nyitódása, mire azonnal felálltam. Végignéztem, ahogy szerelmemet eltolják mellettem, majd az orvoshoz léptem, aki éppen akkor vette le a maszkot.

- Sikerült? - kérdeztem meg halkan, a sírástol rekedt hangon.

- Ne aggódjon, minden rendben lesz vele, a műtét sikeresen végződött. - helyezte kezét a vállamra, mire én egy megkönnyebbült sóhajt hallatva sírtam el magam és nem győztem az orvosnak hálálkodni. - Egy steril szobába vitték, ahova naponta csak egy ember léphet be, kizárólag steril ruhába öltözve.

Amint az orvos elment, lassan leültem az egyik székre, majd térdeimre támaszkodva kezdtem el tovább sírni, akár egy kisgyerek.

Jimin jól van és meg fog gyógyulni.
Végre egy gondtalan és boldog életet élhet.

~2020.05.10