———————————————————————
J U N G K O O K
———————————————————————

Egy halvány, mégis keserű mosollyal szippantottam egyet a levegőből. Jimin lakásában ugyanolyan illat volt, mint amikor én is itt éltem. Jimint a karjaimban tartva a hálóba vittem, ahol a férfi illata felerősödött, én pedig örömtáncot jártam magamban, amiért érezhettem.

Jimint óvatosan az ágyra fektettem és levetkőztettem, hogy ráadjak egy kényelmesebb ruha darabot. Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben az, hogy megbámuljam, pedig órákon át gyönyörködtem volna benne. Leguggoltam az ágya mellé és alvó lényét figyeltem, ujjammal pedig az arcát cirógattam. Amikor ideje volt mennem, lágyan a homlokára csókoltam és hátat fordítottam neki. Ám ekkor, apró ujjak ölelték körbe csuklóm, maradásra bírva.

- Köszönöm - szólalt meg Jimin még mindig lehunyt szemekkel.

Halványan elmosolyodtam és megsimogattam kézfejét. Amint megbizonyosodtam róla, hogy tényleg alszik, kiosontam a szobából. A nappaliban megálltam és nem bírtam ki, hogy ne nézzek körbe. Kicsit sem lepett meg az, hohy minden ugyanott volt, mint öt évvel ezelőtt, hiszen Jimin sosem szeretett változtatni. A kanapé háttámlájára simítottam kezemmel, ahogy felidéztem egy kedves emléket a múltból, amikor még gondtalanul szerettük egymást.

- Szeretek a szemeidbe nézni - mondta Jimin, ahogy arcomat cirógatta ujjával, miközben szemeimbe nézett hosszú perceken át. - Olyan gyönyörű szemeid vannak.

- A te szemeid gyönyörűbbek - pusziltam orrára, mire ő nevetve összehúzta magát az ölemben.

- Nem is igaz - tiltakozott édesen. - Akárhányszor nevetek, a szemeim eltűnnek.

- Ezért olyan különlegesek - bókoltam tovább, mire Jimin pirospozsgás arcára simította kezeit. - Szeretlek, ugye tudod?

- Hát ajánlom is - komolyodott el, de szinte azonnal széles mosolyra húzta ajkait. - Én is téged, Jungkook.

Egy sóhajt hallatva hagytam el a nappalit, majd a lakást is, hogy otthon addig pihenhessek, ameddig csak a kedvem tartja. Egész úton Jimin járt a fejemben és az, hogy ismét előttem lett rohama. Annyiszor idegeskedtem már emiatt. Nyugtalanított a tény, hogy Jimin valamilyen baja lehet és az orvosok pedig túl hülyék, hogy nem veszik észre. Egy egészséges embernek nincsenek rohamai. Legalább is olyan nem, mint amilyen Jiminnek volt a mai nap. Annyira megijedtem, hogy az együtt töltött idők szinte filmként vetítődtek szemeim elé. Jimin a karjaimban halt volna meg, ha nem cselekszem hamarabb. Valamiért hibásnak érzem magam, hiszen úgy érzem, mintha miattam lett volna rohama és ettől a szívem szakad meg.

...

Egy pillanatra lehunytam a szemeim, ahogy az alkohol végig marta torkom. Már a legutóbbi lerészegedésem előtt is rossz ötletnek tartottam, hogy alkoholhoz nyúljak teljesen egyedül. Miután Jiminnel szakítottam alkoholfüggő lettem, amire kicsit sem vagyok büszke. Instant kajákon éltem, mert képtelen voltam a szüleim által elkészített ételekhez nyúlni. Undorodtam magamtól és attól, hogy felnőtt férfi létemre hagytam, hogy az apám irányítson. Hoseok segített nekem, amikor megelégelte, hogy minden második nap részeg vagyok és a saját világom sem tudom. Azóta, mindig ott van velem, amikor inni szeretnék, mivel megállíthat, amikor elég alkoholt fogyasztottam.

De most nincs itt és egy pillanatra a megszállotja lettem a kezemben tartott pohár tartalmának. Már nem emlékszem, hogy mennyit ihattam az este folyamán, hiszen ismét kiestek az órák és semmire sem emlékeztem.

Ennyit arról, hogy nem nyúlok alkoholhoz.

~2019.07.10