Egy különleges illat ütötte meg az orromat, ami azonnal kitűnt a többi közül. Érzékszervemre hagyatkozva követtem a szagot és hamarosan el is érkeztem egy fiúhoz. De nem is akármilyenhez! Háttal állt nekem, de rögtön feltűnt izmos és mégis karcsú alakja. Nőket megszégyenítő dereka volt és azok a gömbölyded barackok, formás combok... Nagyot kellett nyelnem, mert a vérszomjon kívül másféle éhség is kezdte uralma alá hajtani az elmém.

-Veszélyes itt egy ilyen szép és törékeny teremtésnek - bukkantam fel hirtelen a fiú  előtt. A vámpír létnek sok hátránya volt, de a teleportálás képessége nem tartozott közéjük.
-Hah! - húzta fel az orrát sértődötten. - Ne becsülj alá - mondta enyhe arroganciával a hangjában és karjait keresztbe fonta izmos mellkasa előtt. Tetszett nekem ez a fiú, nem volt egy elveszett lélek.
-Mit keresel itt kis mókus? - hajoltam közelebb hozzá és tettemre egy nagyot nyelt. - Nem tűnsz valami elmebeteg perverznek - döntöttem oldalra a fejem kíváncsian méregetve őt.
-Adrenalin függőség - vonta meg a vállait vigyorogva.

-Szereted ha üldöznek? - húztam fel kacéran az egyik szemöldököm és egy határozott lépést tettem a fiú felé. Hatalmas baba szemeivel ártatlanul pislogott fel rám, majd hirtelen huncutul elmosolyodott és megütötte a vállam.
-Kapj el ha tudsz! - kiáltott hátra és befutott a fák sűrűjébe.

Nem használtam egyik képességemet sem. A vadászat lényege az volt, hogy a vámpírok lefáradjanak közben és bár még nem kezdődött el az igazi hajsza, úgy éreztem nem volna igazságos a fiúval szemben sem ha egy mozdulattal elkapnám. Meg különben is... Valamiért jó buli volt belemenni a játékba és úgy tenni, mintha csak egy átlagos személy lennék, nem pedig egy több száz éves természetfeletti lény. Tetszett a mókusarcú energiája, olyan volt mint a forró nyári napon egy jeges ital. Kellemesen lehűtött, de egyúttal fel is pezsdített. Nem láttam még hozzá foghatót sem eddigi létezésem során...

Meglepően gyorsan mozgott, csak úgy  kapkodta a fürge kis lábait és rendesen megizzasztott a vele való fogócskázás. Jobb kondiban volt mint én, de a végén csak sikerült megragadnom és a derekánál fogva az egyik fának toltam karcsú kis testét.

-Megvagy... - bámultam le rá és a torkomat kaparó szomjúságnak hála hangom reszelősé változott. A fiú riadttá vált tekintetéből azt szűrtem le, hogy valószínűleg a szemeim is vérvörössé váltak. Úgy gondoltam jó móka lenne tetézni a félelmét, mely' ínycsiklandó előétel volt számomra és rá villantottam a szemfogaimat is.
-Csihadj Edward, nem leszek a Bellád! - ütögette meg a mellkasomat, mire én színpadias sértettséggel a szívemhez kaptam.
-Még jó - drámáztam teljes beleéléssel. - Én nem vagyok valami holmi inkompetens csillám faszláma és te sem tűnsz egy tutyimutyi életképtelen kis görcsnek - csóváltam meg a fejem, mire a fiú édesen felnevetett.

-Jisung vagyok - biccentett, majd felém nyújtotta a kezét. A tenyere volt az első testrésze, ami nem volt gyermekien picike hozzá képest, de ennek ellenére is annyira édesen csöpp  volt az egész fiú. Legszívesebben zsebre raktam volna, hogy mindig velem legyen és megvédhessem minden rossztól a világon.
-Én pedig Minho - hajoltam meg előtte és mikor felegyenesedtem tekintetünk mélyen egymásba fonódott.

Már akkor meg lett pecsételve a sorsunk...