Fájdalomtól csillogó tekintetem találkozott Changbinéval, aki a pohara fölött szinte aggódva méregetett engem. Fejével óvatosan intett a kijárat felé, majd felállt az asztaltól.
-Elszívunk egy cigit aztán jövünk vissza - szóltam oda a többieknek, majd követtem az izmos fiút a dohányzó helység felé.

Lassan a számhoz emeltem egy szál bűzrudat és esetlenül keresgélni kezdtem az öngyújtóm a kabátom zsebében, de mielőtt megtalálhattam volna a szökevény tárgyat Changbin felém nyújtotta a sajátját.
-Köszönöm - biccentettem a fiúnak, majd visszaadtam neki a gyújtóját. Bin egy darabig szótlanul bámult engem, majd nagyot slukkolt a cigarettájából és kifújta a füstöt.
-Hogy vagy Minho? - kérdezte kedvesen és szavai hallatán szinte még a bagóm is kiesett a kezemből. Gyűlöltem hazudni, de az igazat sem akartam elmondani...

-Jól - füllentettem és még egy halvány mosolyt is megeresztettem mellé. - És ti Felixel?
-Minden szuper, a hétvégén lesz a második évfordulónk - vigyorgott büszkén a fiú és látszott rajta, hogy az ő mosolya és válasza legalább őszinte volt. - Úgy terveztem elviszem pár napra wellnesezni, ahol végre nem zavar minket senki - avatott be.

Az összes szerelmes pár idegesített, főleg az olyan irritálóan cukik mint ChangLixék. Olyan tökéletesen illettek egymáshoz, hogy az már bosszantó volt... Létezésük puszta ténye is sósavként marta megsebzett szívem, de nem akartam seggfej lenni Binnel. Nem ők tehetnek arról, hogy Jisunggal kapcsolatunk zátonyra futott, hanem én...
-Gratulálok, még sok boldog évet kívánok nektek - erőltettem mosolyt az arcomra.
-Köszönjük - biccentett a fiú, majd beállt közénk a kínos csönd.

A gondolataimba merülve megállás nélkül egy dolgon kattogott az agyam... Még pedig azon, hogy mi lehet Jisunggal? Changbin biztos rendelkezik információkkal a fiúról, de egyáltalán van bármi jogom felőle kérdezősködni...?

De nem bírtam megállni...

-Changbin - szólítottam meg csendesen a fiút. - Kérdezhetek valamit?
-Természetesen - bólintott és kíváncsi tekintettel fürkészte az arcomat.
-Hogy van Jisung? - böktem ki nagy nehezen és a szavak oly' nyögve nyelősen hagyták el a számat. Ez a téma finoman fogalmazva nem volt nekem egyszerű... De annyira érdekelt, hogy mi van az én kis mókusarcúmmal.
-Jól - felelte kurtán Changbin, majd a szemetesbe pöckölte az elszívott cigaretta csikkjét. Visszafelé sétálva megveregette a vállamat, majd a fülembe suttogott. - Pont úgy, ahogy te...

Tányér méretű  szemekkel bámultam az alacsonyabb fiúra, aki nem szólt semmit, csak keserűen elmosolyodott és vissza ment a többiekhez a bárba. Nagyon reméltem, hogy ez nem azt jelentette, hogy Sungie valójában nincs jól...

Remegő kezekkel a zsebemben pihenő telefonomért nyúltam és óráknak tűnő másodpercekig elmerengve bámultam a háttérképem, ami természetesen Jisung volt.  Az arca nem látszott, háttal feküdt nekem és békésen aludt az ágyamban... A vékony takaró egészen a csípőjéig le volt csúszva, így látni engedtette tökéletes kis testét. Önkéntelen mozdulattal végig simítottam a telefonom kijelzőjén és a szemeimet azon nyomban égetni kezdték a könnyek.
-Annyira hiányzol Sungie - suttogtam a fotónak, majd magamhoz ölelve a mobilomat csendben sírdogálni kezdtem.

Fel akartam hívni, elakartam neki mondani, hogy szeretem, hogy nélküle üres az életem, hogy mennyire elveszett vagyok... De mégis hogy tehettem volna ezt meg,  mikor én voltam az az isten verte idióta hülye barom aki elküldte őt?! Mégis mit mondhatnék neki a szakítás  után 4 hónappal? Jó eséllyel fel sem venné nekem a telefont...

Ezért inkább nem csináltam semmit...

Csak a térdeimre borulva hangosan zokogtam a macskaköves utca közepén.