-Minho - csóválta meg a fejét Bangchan, miután felvázoltam neki azt az ötletemet, hogy miképpen hódítom vissza Sungiet. - Biztosan ezt akarod?
-Miért? Mégis mi mást akarnék? - pislogtam rá semmit sem értve.
-Én tudom, hogy szereted Jisungot, de... - sóhajtott egy hatalmasat, majd szemüvegét levéve fáradtan megmasszírozta az orrnyergét. - Valóban képes lennél átváltoztatni őt? Elvenni az emberi életét, amihez eddig annyira ragaszkodtál, hogy szakítani is képes voltál vele?
-Ez fájt... - vágtam fancsali arcot, mire a férfi megpaskolta a combom.
-Tudom, de barátodként nem az a dolgom, hogy pátyolgassalak - mosolyodott el. - Hanem, hogy helyre rázzam az agyad, mikor valami faszságra készülsz - okított ki arról, hogy mi egy legjobb barát dolga. -Hidd el, ha tudtam volna anno a szakítós tervedről azt is megpróbáltam volna megakadályozni - túrt a hajába gondterhelten.

-Bárcsak így lett volna... - húztam oldalra a számat keserűen. - De most már  mindegy. A múlton nem tudok változtatni, de a jövőn még talán - jegyeztem meg bölcselkedve.
-Akkor indul a Han visszaszerző hadművelet? - kérdezte Chan, mire egy aprót bólintottam.
-Pontosan - jelentettem ki határozottan, eltántoríthatatlan voltam a célomtól. - Az elmúlt hónapok rádöbbentettek arra, hogy valóban nem tudok nélküle élni... Bár ezt már eddig is sejtettem, csak nagyobb volt az egom - jegyeztem meg keserűen.

-Szívből kívánom,  hogy sikerrel járj haver - veregette meg a vállam Bangchan.
-Köszönöm Channie! - eresztettem irányába egy halvány mosolyt.
-Ugyan Minho - viszonozta a gesztust, majd felállt a székből és egy nagyot nyújtózott. - Viszont most nekem mennem kell - nézett az órájára.
-Elindulok veled - szökkentem talpra én is, mire Chris kérdőn felvonta az egyik szemöldökét.
-Máris átmész Jisunghoz? - érdeklődött kedvesen.
-Úgy terveztem, nem akarom tovább húzni az időt - sóhajtottam gondterhelten.
-Miért nem teleportálsz? - jött a logikus kérdés a barátomtól.
-Szeretném kiszellőztetni a fejemet - válaszoltam somolyogva. - Egy jó hosszú séta  a hűvös levegőn szerintem megfelelő erre  - vontam meg a vállaimat.
-Igazad van - hagyta rám a dolgot Chan, majd mindketten felöltöztünk és elindultunk a balzsamos illatú nyári éjszakába.

Az úton nem sokat beszélgettünk, inkább a gondolatainkba merülve sétáltunk egymás mellett, de én egyáltalán nem bántam ezt. Nem kell folyamatosan járatni a szánkat, nem igaz? Néha jól esett egy kis csend, amibe burkolózva alaposan át tudod gondolni a téged nyomasztó  gondokat. Bár  időnként szükségünk van egy jó barát tanácsára, de könnyebben találsz megoldást, ha nem zsizsegnek körülötted az emberek. Én legalábbis ilyen voltam, ezért örültem, hogy a fogaskerekeim kattogtatása közben Chan nem zavart meg üres fecsegéssel.

-Akkor hát sok szerencsét - köszönt el Bangchan, majd futólag magához ölelt.
-Köszönöm hyung, szükségem lesz rá - mosolyodtam el fájdalmasan és egy pacsi után két különböző irányban folytattuk az utunkat.

A lift előtt állva már nem volt akkora a mellényem... A nyomasztó gondolatok mázsás súlyként nehezedtek rám és nyomták a mellkasomat. Úgy éreztem nem kapok levegőt és pár percig kénytelen voltam leülni a lépcső aljára, hogy picit összeszedjem magam. Nem futamodhattam meg megint, nem lehettem ismét gyáva... Vissza akartam kapni Jisungot és az úgy nem fog menni, ha a lépcsőházban majrézok, mint egy ovis.

Aki nem mer, az nem nyer...

Ezt mantráztam magamban mikor beszálltam a felvonóba és megnyomtam annak az emeletnek a gombját, ahol Jisung lakása volt található. Remegő térdekkel és gyomromban egy egész botanikus kerttel életre kelve lépdeltem a fiú ajtaja elé, majd egy óriási levegőt véve bekopogtam a nyílászárón.
-Várj  már Felix, megnézem ki jött - hallottam meg bentről a kis mókus hangját, majd egy pillanattal később hatalmas mosollyal  az arcán nyitott nekem ajtót. - MINHO?! - A vigyor a fejéről szinte azonnal leolvadt, amint realizálta, hogy én vagyok az és tátott szájjal úgy meredt rám, mintha szellemet látott volna.
-Szia Sungie - mosolyodtam el keserűen és szégyenemben képtelen voltam a fiúra nézni...