Eltelt egy újabb hónap. Karácsonyig már csak másfél hét volt hátra. Jesse-vel sok időt töltöttünk együtt, megismertük egymást. Egyedül Annabelle tudott róla. A suliban írtunk pár nagyobb dolgozatot, de az ünnepek közeledtével minden tanár megenyhült.

- Hé Soph, te kivel mész a bálra? - szakította meg gondolatmenetemet Evelyn.

- Milyen bál? - néztem rá ijedten.

- A karácsonyi bál!!! Ne mondd, hogy elfelejtetted!

Káromkodtam egyet. Ha nem szerzek gyorsan partnert, biztos nem megyek el...

- Megoldom - jelentettem ki.

- Ha te mondod...

Megcsörrent a telefonom.

- Ez Ann lesz, megyünk a vásárba. Majd jövök, heló! - felkaptam a dzsekimet és elhagytam a szobát.

Az első emeleten Benjamin jött velem szembe. Az a gondolat futott át az agyamon, hogy talán neki még nincs párja a bálra...

- Mizu, Sophie? - támaszkodott a falnak előttem.

- Hát, nem sok...

- Ömm, izé... Arra gondoltam, hogy... Lenne-e kedved velem jönni a sulibálra?

Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a szám.

- Még átgondolom - nem tudom, miért nem egyeztem bele azonnal.

- Oké, majd szólj. Helló!

- Szia!

***

Már 2 napja elhívott Ben, és még mindig nem adtam választ... Ha én nem tudom, mi bajom már megint, akkor ki tudja?!

Lehet nem fagyizás közben kellett volna ezen gondolkozni.

- Szökik a fagyid - nevetett Jesse.

Szerencsére sikerült nem összekenni az egész ruhám. Egyéni rekord. Megettük a fagyinkat. Jesse úgy nézett ki, mint aki mondani akar valamit...

- Van valami baj? - kérdeztem.

- Nincs. Amúgy tudod már, hogy kivel mész arra a bál-valamire? Mert én is elkísérhetlek, ha akarod.

- Már elhívott egy srác, de... Nem mondtam még igent neki. És őszintén szólva, veled szívesebben mennék - erre felderült az arca. - Majd megbeszéljük.

- Okés. Na, akkor elvigyelek abba a könyvesboltba?

- Aha, induljunk!

***

Már lassan fél éve vagyok Los Angeles-ben, és csak most sikerült először ténylegesen eljutnom abba a kis könyvesbolta, ami 3 utcára van a kolesztől.
Beléptünk az üzletbe, és egyből megpillantottam az egyik kedvenc regényemet. Odasiettem és a kezembe kaptam.

- Ez a világ egyik legjobb könyve, már vagy 6-szor olvastam! Nézd, egy csomó ideig én is ilyen színű hajat akartam - simítottam végig a borítón szereplő lány képén.

Mindez Jesse-ből semmilyen reakciót nem váltott ki, csak állt mellettem némán. És akkor hirtelen eszembe jutott...

- Ú, basszus, bocsi! - sütöttem le a szemem.

- Semmi baj. Néha még én is elfelejtem, hogy színvak vagyok, már megszoktam. De akármilyen színű is, biztos jól állna neked.

- De hát ez konkrétan hupilila! - nevettem.

- Emlékeztetnélek, hogy azzal az emberrel beszélsz, akinek a Scary Love klipjében szivárványszínű haja volt - kacagott fel ő is.

Végül egy olyan könyvet vettünk, ami a sulihoz kell. A délután hátralevő részében az utcákat jártuk és kiscicákat kergettünk (inkább Jesse kergetőzött, én meg akartam simogatni őket).

Fél hatkor értem haza. Fáradtan ültem le az ágyam szélére.