Pár dal után így szóltak a közönséghez:

- Az utolsó néhány számhoz egy önkéntes segítségét kérjük!

Természetesen mindenki a kezét lengette és kiabálta, hogy "én, én!". Jesse ismét megkeresett a szemével és határozottan rám mutatott, annak ellenére, hogy nem jelentkeztem. Majdnem egy percig vívódtam magamban: még az osztály előtt is alig merek előadni, nemhogy ilyen rengeteg ember előtt énekelni! Végül csak rávettem magam a dologra és elkezdtem utat vágni a tömegben. Úgy mentem fel a színpadra, mint az elítélt a vesztőhelyre. Zach egy mikrofont nyomott a kezembe és Jesse felé mutatott, hogy menjek oda.

- Tudod a Nervous szövegét, ugye? - kérdezte suttogva, mikor mellé értem.

- Persze - válaszoltam.

Mielőtt elkezdődött a dal, végignéztem a fanokon. Mindenki arcán csalódottság és irigység tükröződött. Egy lány mintha azt tátogta volna, "kinyírlak"...

Jesse elkezdett énekelni és én is csatlakoztam. Igaz, közel sem vagyok egy énektehetség, de a szám végére hihetetlenül jól éreztem magam. Az ő hangja az enyémet is kompenzálta.

- A Scary Love jön - súgta.

Azon kívül még a Flowers-t énekeltük el. A szám végén közelebb lépett hozzám, miközben folyamatosan a szemembe nézett. Úgy éreztem, az I can be your boy sort nekem énekli...

Vége lett a koncertnek. Le akartam menni a színpadról, hogy hagyományos, sorbaállós módon szerezzek majd autogramot és fotót, de Jesse intett, hogy kövessem őket a színfalak mögé.

- Tök jó hangod van - mondta, és meglepő módon a többiek is egyetértettek vele.

- Mi-miért is vagyok itt? - teljesen zavarban voltam, megint nem értettem a helyzetet.

- Azt akartam, hogy te kapd az első aláírást.

- Ó, k-köszönöm - dadogtam, amit a fiúk kuncogással díjaztak.

A táskámból elővettem egy képet a bandáról, és egyet külön az énekesről. Mikor utóbbi aláírására került sor, Jesse felpillantott rám, én pedig kicsit elpirultam. Ezután csináltunk pár képet, és már indulni akartam, mikor Jesse még feltett egy kérdést:

- Hogy hívnak?

- Sophia May - mondtam a nevemet, amit kis híján elfelejtettem.

Az egyik biztonsági őr kísért ki egy hátsó ajtón. Visszasétáltam az állomásra, szerencsére nem kellett sokat várni a vonatomra. 

Az úton szinte végig a W.D.Y.W.F.M?-t hallgattam. Úgy éreztem, a szöveg passzol a bennem kavargó érzésekhez: What do you want from me?