Hermione nagy igyekezetében észre sem vette, hogy állt előtte valaki, sikerült egyenesen Harrybe ütköznie.

- Ne haragudj - mondta fel sem nézve, azonnal ment volna tovább, ha a fiú nem fogja meg a karját.

- Hermione, minden rendben?

- Harry? Ó, persze - egyenesedett ki, miközben óvatosan megtörölte a könnytől csillogó szemét - Csak visszamennék a kastélyba. Ha gondolod, maradhatsz, bár egyedül lennél.

- Egyedül? Miért, mi van Ronékkal?

- Deanék már egy ideje leléptek. Ő meg... ő most nem ér rá veled foglalkozni. Én is feleslegessé váltam - nevetett egyet erőltetetten.

- Mi történt?

- Ja, csak el lett hívval teázni - fonta maga előtt keresztbe a karjait, majd elindult végre a kastély felé. Harry követte.

Alig tettek pár lepést, a lány csendesen sírni kezdett. A fekete nem tudta, mit csinálhatna, sosem került még ilyen helyzetbe. Ez jelentősebben meghaladta a képességeit, mint lefegyverezni Voldemortot.
Jobb ötlet híján átkarolta őt, mert valami okosat biztosan nem tudott volna mondani.

Egész úton egy szót sem szóltak. Harry még az sem tudta, mi történt pontosan. Érdekelte volna, de a lánytól inkább nem kérdezett most semmit.

A klubhelyiségbe érve Hermione gyengéden átölelte egy kicsit a fiút, majd felsietett a hálójába. Harry meg csak állt a szoba közepén.

Szombat délután, én meg egyedül maradtam. Fantasztikus.

Annyi pozitívuma volt annak, hogy Hermione ilyen maga alatt volt, hogy Harrynek elterelődtek a gondolatai egy kis időre a mardekárosról. Márpedig, ha azon kellett volna órákon keresztül agyalnia egymagában, belefájdult volna a feje.
Végülis, mivel nem volt okosabb programötlete, nekiállt a házijainak. Rég csinált már ilyet, hogy szombaton ilyenkor tanult. Hermione most büszke lenne rá.

Kettő hosszadalmas óra után végzett vele. Éppen pakolt össze, amikor Ron és Lavender lépett be a portréajtón.

Szóval megvan a teapartner.

Nagyon mosolyogtak valamin - Harrynek eszébe jutottak Ron páratlan kviddicses poénjai, amiket még az ikrektől hallott -, aztán leültek egy kanapéra. Látszólag észre sem vették az egyik íróasztalnál ülő fiút.

- Mit gondolsz, máskor is lesz kedved meginni velem valamit? - kérdezte szempilláit rebegtetve Lavender.

- Miért is ne - mosolygott bárgyún a vörös. Erre a lány végigsimította a karját, egy kicsit elidőzött a kézfejénél, majd felment a szobájába.

A vörös felállva körbenézett, és csak akkor látta meg Harryt.

- Á, haver!

- Mi volt? - kérdezte a fekete.

- Ő, hát, Lavender elhívott randizni.

- És?

- Jó fej lány. Meg szép is.

-Ennyi?

- Miért, mi kéne még?

- Hát... nem tudom. Nem kéne valamit érezned vele kapcsolatban?

- Majd kialakul, nem? Fogalmam sincs, hogy megy ez, még sosem érdeklődött irántam senki.

- Igen? És egészen véletlenül nincs más valaki, aki bejönne neked? - puhatolózott kicsit sem egyértelműen Harry.

- Fogadok, hogy Hermionéra gondolsz - ráncolta szemöldökét Ron. - De szerintem neki Krum tetszik, szóval bármit is érzek vagy gondolok róla, úgyis mindegy.

- Nem tudhatod. És nem mindegy!

- Á, nincs kedvem csalódni, úgyis itt van Lavender. Mi a véleményed róla?

- Nem nagyon ismerem - húzta száját.

- És szerinted minek kéne benne lennie? Úgy értem, mi fontos egy lányban?

Egy lányban...?

- Ami a legelőször megfoghat...

Harrynek eszébe jutott egy mosoly. Egy kivételesen nem az a szokványos, gyúnyos fajta, hanem egy őszinte. Tavaly volt, mikor életében először látta őszintén mosolyogni Malfoyt. Levelet kapott egyik reggel, annak sikerült kicsalnia ezt belőle.

- ...talán a mosolya. Meg a bőre - merengett el egy pillanatra Harry.

Az a fehér bőr...

- Ja, de az sem az utolsó, ha nem túl hisztis. Haver, ne tudd meg anyám meg Ginny hogyan képes hisztizni! - rázta fejét Ron, mire barátja felnevetett. - Mi a Merlin, te házit írtál?! - kapcsolt végre a vörös a könyvek láttán.

- Ja, így egyedül ez tűnt a legértelmesebbnek.

- Egyedül? Mi van Hermionéval?

- Ő... a szobájában van.

- De miért hagyott magadra?

- Ő... nem tom', kérdezd majd meg tőle!

Harry felállt, és felvitte a cuccait a hálójába. Ledobta ágya mellé a táskáját, és már indult volna vissza, mikor megpillantott valami mozgást az ablakban. Odalépett, és látta, hogy a távolban pár zöldbe öltözött diák kviddicsezik. Egyből kiszúrta a szőkét. Nem volt nehéz megkülönböztetni, nem sokaknak volt ilyen világos haja az iskolában.
Figyelte, ahogy a kis fürge aranylabdát próbálja elkapni, majd azt is látta, hogy sikerül neki.

Tényleg, nekünk is el kéne kezdenünk edzeni.

Harry még nem távolodott el az ablaktól. Tovább nézte Malfoyt, meg persze a csapat technikáját is próbálta figyelni.
Beletelt egy tíz percbe, mire Ron megunta az egyedüllétet, és felment Harryhez.

- Mit nézel úgy?

- Csak a mardekárosok kviddicseznek éppen. - Ron is az ablakhoz lépett.

- Fú, az a görény Malfoy, hogy produkálja magát - mondta, mikor szemtanúi lehettek a szőke szaltójának. - Persze csak addig nagy a szája, amíg vele vannak a gorillái. Undorító, nem?

- Ja.

Undorító? Igen, annak kéne lennie. Mégis valami más jut róla eszembe...

***

Ebéd. Pontosabban egy kicsit előtte.

Hermione végre kitette a lábát a szobájából, sőt még mosolygott is. Persze egy csepp őszinteség sem volt benne. Csatlakozott barátaihoz, majd hárman elindultak a nagyterem felé.

- Miért tűntél el, Hermione? - kérdezte Ron.

- Csak Viktornak válaszoltam a levelére - mondta hamis vigyorral a lány. Harry tudta, hogy ez nem igaz, de nem szólt bele.

- Viktor Krumnak?

- Ismerünk más Viktort? - nevetett játszott önelégültséggel.

A vörös inkább csak az orra alá dörmögött valami nem félét. Hermione elérte amit akart: Ron féltékeny lett.
Néma csendben mentek tovább a nagyterembe. Leültek az asztalukhoz, mire nemsokára megérkezett Lavender is, aki befurakodott Ron és Harry közé. Az utóbbi ezt nagyon nem nézte jó szemmel, de inkább a lányra hagyta, bár látszólag Ronnak sem tetszett annyira.
Hermione tüntetőleg még véletlenül sem pillantott volna feléjük, és egész ebéd alatt egy szót sem szólt. Végig azt hallgatták, ahogy Lavender a barátjuknak sutyorog egyfolytában.
Harrynek egyre inkább olyan érzése támadt, hogy Dursleyéknél volt utoljára ilyen kínos egy étkezése.